Somogyi Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-24 / 303. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP L T KÖRNYEZETÜNK 1992. december 24., csütörtök 150 mázsa angolna Rovigo körzetébe Megnőtt az olasz igény a balatoni angolna iránt: Észak-Európa helyett ide szállítottak jelentős mennyiséget az ősszel. Nagyobb tételben a DeAMar cég kamionjai vitték a Pó vidékére a Balatoni Halgazdaságból. Még karácsony előtt is két nap szállítottak — ezúttal 150 mázsa élő halat — Rovigo körzetébe. Most kilónként 12 márka az angolna ára. Pick a tőzsdén Bevezették a tőzsdére a Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Rt részvényeit A részvények már az első napon jól szerepeltek, mivel a Pick részvényre két opciós és 53 azonnali üzlet jött létre. A részvények nyitó ára 1200, a záró 1280 forintot ért. Roma Magazin Az egyelőre 5 ezer példányban kiadott színes havilap szórakoztató, politikamentes újság lesz. A lap célja, hogy a romák ne érezzék magukat kirekesztve, és legyen egy lapjuk. A kiadványt a Pro Romani Kultúra Hungária alapítvány támogatásával adták ki, költségvetési támogatás nélkül. Frutta Plus Rt csőd Létszámleépítésekkel és néhány boltja eladásával kívánja stabilizálni helyzetét a Frutta Plus Rt. Nemrég kénytelenek voltak bejelenteni az öncsődöt, miután a cég komoly likviditási válságba került. Nyilvános részvénykibo- csájtási engedélyüket visszavonták. A tízmillió forint értékű, már jegyzésre került részvényt a múlt hét végéig visszaválthatták a befektetők. Falusi vendéglátás A falusi vendéglátás 1993-ban is a támogatott tevékenységi formák közé tartozik majd, mivel jövőre is 10 ágyig és évi 300 ezer forint bruttó árbevételig a falusi vendégfogadás személyi jövedelemadó-mentes. Emellett a falusi turizmust különböző kedvezményes hitelekkel és pénzügyi alapokból is támogatni kívánják. A kedvezőbb értékesítési lehetőség reményében településenként és idegenforgalmi körzetenként munkaközösségeket alakított ki a Magyar Falusi-Tanyai Vendégfogadók Szövetsége. Munkanélküliek Szabolcsban Az idén több mint húszezerrel nőtt a munkanélküliek száma Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében. A Nyírség munkanélküliségi mutatója továbbra is a legrosszabb az országban. A 21 százalékot meghaladó ráta azt jelenti, hogy minden ötödik kereső lakos elhelyezkedési gondokkal küszködik. Segélyhívó az M5-ösön Segélyhívó rendszert adtak át a héten az M5-ös autópálya mentén. Ezzel megkezdődött a közlekedési tárca segélykérő rendszerét kiépítő program végrehajtása. A következő években az M1-es autópálya Tatabánya-Győr és az MO-ás Budapestet elkerülő körgyűrű már meglévő és a most épülő, összesen 28 kilométeres szakaszán is felszerelnek ilyen telefonokat. Elindul egy fiú világot látni, s visszatér az orvos Kerékpárút a világ körül Bárdudvarnok a példa — Hatszázmillió jógi képviseletében (Folytatás az 1. oldalról) Ez az ENSZ szervezet a világon egyedülálló programon dolgozik: szeretnék kiépíteni az öt földrészt összekötő transzkontinentális kerékpárutat. És az erdélyi származású főtitkárnak életcél az, hogy a transzkontinentális út központja, kiinduló állomása Magyarország legyen. o Szerény, roppant egy- - szerű óbudai lakás. A szobában egy hosszú tárgyalóasztal, tele térképekkel, tanulmányokkal. A fal mellett könyvespolc, a másik sarokban íróasztal. — Nemcsak a gazdagok joga, hogy megismerjék a világot, a földet, a különböző kultúrákat, az embereket. Meg kell teremteni a módját, hogy ehhez a legszegényebbek is hozzájuthassanak. Szelídek, csendesek a szavak. Dr. Lemhényi Zoltán irányításával működő ENSZ szervezet éppen fél évszázada munkálkodik csendes szívóssággal, következetesen, megszállottan a földrészeket összekötő hatodik út kiépítésén. (Az előző öt: országút, víziót, autóút, vasút és légiközlekedés). — Ennek a tervnek a megvalósítása a világ legDr. Lemhényi Zoltán nagyobb beruházása lesz — mondja — az új közlekedési lehetőség új kapcsolatokat teremthet az emberek között. A háromsávos transzkontinentális kerékpárút összeköti a világ valamennyi fővárosát és köztük kiépülnek az úgynevezett bázisállomások. Ezek nemcsak arra szolgálnak, hogy a kerékpározó, az ily módon világutazó kerékpárosok megpihenjenek, „szervizt” kapjon a járművük, a szervezetük, hanem a lelkűk is, az ismereteik is gyarapodhassanak. Természetgyógyászati ismeretterjesztő központokat kívánunk kiépíteni ezeken az állomásokon, ahol alsó-, közép-, és felső szintű oktatás folyik. Aki ebben részt kíván venni, az állomásokon végzendő némi közcélú munka ellenében ingyen megteheti. Hogy mit is jelenthet ez? Például azt, hogy egy fiatal valahonnan, valamikor elindul egy kerékpárral világot látni, aztán hat év múlva orvosként hazatér... 0 A földhözragadt tudat akaratlanul is azt mondatja: álomvilág ez! Ám a világon, hatszáz millió jógi képviseletében fél évszázada ki tudja hányán munkálkodnak ezen?! És miért ne sikerülhetne? A készülő közlekedéspolitikai törvény társadalmi vitáján éppen Somogybán elhangzott: a tervezet fokozott és növekvő szerepet szán a környezetvédő kerékpáros közlekedés feltételei megteremtéséhez. Dr. Lemhényi Zoltán leveleket, dokumentumokat mutat: több minisztérium, a főváros, egy sor egyesülés, szervezet egyetértő támogatásáról biztosítja a tervezetet. Nem csupán magyar, egy sor külföldről származó dokumentum is van a dossziéban. — Téma volt ez, és befektetési oldalról is jelentős támogatási ígéretet kaptunk a Magyarok III. Világ- kongresszusán, a közelmúltban megalapítottuk és megnyitottuk az e célt szolgáló alapítványunkat, amelynek gyarapításához a világ minden részéről bárki hozzájárulhat... Ez a nagyszabású terv csak úgy sikerülhet, ha valóban sokan tesznek érte. Ami Somogybán történt, és amilyen emberekkel ott találkoztam, az mindenképpen arra késztet, hogy erre térségre megkülönböztetett figyelmet érdemes fordítani. Rövidesen személyesen is szeretnék tárgyalásokat folytatni ott, de addig is azt javaslom, hogy azokat a pályázati lehetőségeket, melyeket a környezet- védelmi minisztérium, vagy a vállalkozási központ kiír, ragadják meg! 0 Egy gigantikus terv. Bárdudvarnokon, Bányán, Budapesten, Montrealban, a Nobel békedíj Alapítványnál, az ENSZ különböző világszervezeteinél egyaránt foglalkoznak vele. Már nem a tervvel, mert az készen van, hanem a megvalósítással. — Ha belegondolunk — mondja dr. Lemhényi Zoltán — az emberiséget a történelme folyamán mindig arra tanították, hogyan kell háborúzni, hogyan kell legyőzni a másikat. A békére nem tanították az emberiséget. Pedig nem ez a fontosabb? Egy csepp vízben benne van az óceán. Egy kerékpárúiban benne lehet az áhított béke... Vörös Márta A nágocsi jógyerekek — Szia — üdvözöl kedvesen a bogárszemű apróság, miután a kutya kinyitja előttünk a tekintélyes méretű konyha ajtaját. — Te ki vagy? Én Hajni vagyok, ő pedig az Ajtúj, ejdélyi kopó. Miután „végzett” a bemutatkozással, a ház asszonya üldözőbe vette Artúrt, „aki” jogot formált arra, hogy a vendégeket bevezesse... így kezdődött látogatásunk Nágocson, Kiss Szilveszterék, hivatásos nevelőszülők portáján. A hosszú asztalon gyúrótábla, legalább kétkilónyi lisztből pogácsatészta, a gáztűzhelyen tizenkétliteres fazékból gyümölcsleves ínycsiklandó illata tölti be a konyhát' — Pénteken mindig két napra főzök — magyarázza Kiss Szilveszterné, mikor észreveszi: csodálkozunk a „méreteken”. Férjével két saját — Máté és Gergő — mellett három nevelt kisgyermekük is van: Hajni, Kata és Fecó. — Eleken egy nevelőotthonnal szemben laktunk — mesél a kezdetekről Kiss Szilveszter —, naponta hallottuk a gyerekzsivajt, láttuk, amint egyenruhában sétáltatják őket. A szándékot, — hogy magunkhoz veszünk néhány kicsit — az alapítvány felhívása szülte, amelyben gyermekház alapításához házaspárt kerestek. Amikor belülről láttam az otthont, éreztem a hangulatát, már tudtam: ezeken a gyerekeken segíteni kell. Megdöbbentett az a tudat, hogy a sors ezektől az apróságoktól mi mindent megtagadott, elrabolta tőlük az esélyegyenlőséget az élethez. — Hogyan válogatták ki a gyerekeket? — Hívő keresztények vagyunk, hisszük, hogy az Isten egyformán gondot visel minden emberre. A választásnál Isten segítségét kértük, hogy jó gyerekeket adjon nekünk. És segített... Ez nem azt jelenti, hogy angyalokat nevelünk, hiszen a sajátjaink sem azok. A válogatás élménye is megrázó volt. Láthattuk a gyerekeket és a hozzájuk tartozó kartonokat. (Fotó: Csobod Péter — Olyan kicsiket választót tunk, akiket nem látogatnak ; szülők — fűzi hozzá Zsuzsa,; törékeny, aki inkább egy gond tálán, fiatal lánynak, mint öt gyermekes családanyánál tetsző asszony. Tekintetébő mozdulataiból, nyugodl csendes szavaiból sugárzi belső harmóniája, kiegyensú lyozottsága. Látszik, hog boldog, pedig hát öt gyermek ről gondoskodik... — A nevelt gyermekeket mindig fennáll az a vészé!j hogy a vér szerinti szülők je lenikeznek és bizonyítván „j útra térésüket” visszakapha ják csemetéiket... — Ha az érzelmeimre ha! gatok, akkor azt mondon rossz a törvény, hiszen eg hibás, felületes környezette nulmány a gyerekeket oppúg sújthatja, mint a nevalőszülc két. Az eszem vis-ont a: mondja: ha a vérszerinti szül valóban megváltozó t, alka mássá vált a nevelésre, vissz kell adni gyermekét. Am miv Hajnit, Katát és Fecót nem l< fogatták az otthonban, n; gyobb az esélyünk arra, hoc nem szakítják őket el tőlünk. — Ugyanúgy szerepük őke mint Gergőt és Mátét — fői tatja Zsuzsa. — Akkora őr met jelent, hogy látjuk a fejt désüket, a szókincsük féle metes gyorsasággal bővü mióta nálunk vannak. — Anyának új ójája van! - kotyog közbe selypítve Haji a legcserfesebb, miközben fi túr mint egy hízelgő macsl vizes bundájával vngigsim gatja az ágytakarót. A fiatal házaspártól azt megtudtuk, ősztől laknak N gocson, amíg a gyermekfalu volt malomépületből, illet annak környékén elkészül, önkormányzattól bérlik a h zat. — Hogy esténként milyi gondolatok kavarognak be nünk? — kérdez vissza a cs ládfő. — Hogy vajon jól csin juk-e. De egy biztos: boldi emberek vagyunk. S boldog a gyermekeink is... Tamási R b t \ Boldog karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új esztendőt kívánnak, minden kedves ügyfelüknek, a Somogy Megyei Takarékszövetkezetek Régi barát az új világban (219582) A BOFEKER Kft ezúton kíván minden kedves partnerének és termelőjének kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag, boldog új évet Bogiári Felvásárló és Kereskedelmi Kft összes dolgozója. (219583