Somogyi Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-03 / 285. szám
6 SOMOGY HÍRLAP — KULTÚRA 1992. december 3., csütörtök Shakespeare Kolozsváron Shakespeare „Szentivá- néji álmát” m utatta be az erdélyi magyar színjátszás kétszázadig évfordulójának ünnepi évadja keretében a kolozsvári Magyar Színház. Hogyan illeszekedik ez a bemutató a decemberben esedékes bicentenáriumi ünnepségek és előadások előkészítésébe? Pál Árpád kolozsvári színikritikus, az erdélyi magyar színházkultúra ismert népszerűsítője elmondta, Shakespeare úgyszólván háziszerzője volt a kolozsvári együttesnek, végig a két évszázad folyamán. Az első előadáson, 1792 decemberében, a Rhédey-szállóban nem Shakespeare szólalt meg ugyan, hanem egy ma már ismeretlen darab, a „Titkos ellenkezés vagy Köleséri’’ került színre, de mindjárt a követkeíő évben a Hamlet és az Othello első magyar nyelvű ősbemutatójának színhelye volt Kolozsvár. Széchenyi Ferenc emlékérmek Az 1992. évi Széchényi Ferenc emlékérmek átadása kiemelkedő jelentőségű: 190 esztendeje annak, hogy Széchényi a nemzetnek ajánlotta fel Magyarországra vonatkozó gyűjteményét. A Széchényi Ferenc emlékérmet az idén Mozsolics Amália, a múzeum nyugalmazott régésze kapta a magyarországi bronzkor területén végzett több évtizedes kutatómunkája elismeréseképpen. A másik kitüntetett a Magyar Nemzeti Bank; Bőd Péter Ákos bankelnök vette át a díjat. Ugyancsak most vette át a kitüntetést Unger Ödön, Londonban élő műgyűjtő, aki 1991-ben betegsége miatt maradt távol. Pollack Mihály leszármazottja magyar muzeológusoknak Angliában ösztöndíjat létesített, és az Andrássy asztali kút megvásárlásában a köz- gyűjtemény segítségére volt. Anyagi támogatásával került haza a rendkívüli értékű magyar ötvösmunka. Magyar Szemle — új folyóirat Ismét megjelent a Magyar Szemle. Szekfű Gyula egykori lapja olyan szellemi fórum volt, ahol megjelenhetett az értelmiségiek teljes skálája. A „feltámasztott” folyóiratnak is ez a célja — tájékoztatta a sajtó képviselőit Kodolányi Gyula címzetes államtitkár, a Magyar Szemle főszerkesztője. Elmondta: az esszéket közlő folyóirat teret kíván adni azoknak a szerzőknek, gondolatoknak, amelyek az elmúlt évtizedekben nem kaphattak publicitást. Újjászületett a Sixtus-kápolna Michelangelo freskói — Az újjászületett Sixtus-kápolna című könyv, ríem csupán a nagy műről szól, hanem a több esztendeig tartó, minden egyes beavatkozást dokumentáló restaurálás hiteles története is. A Corvin Kiadó gondozásában megjelent kötet mindezek mellett rendkívül olvasmányos, amely most egyidőben lát napvilágot olasz és magyar nyelven — mondta bevezetőjében Mojzer Miklós művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója az intézményben tartott sajtóbemutatón. Könyvbemutató és kiállítás a Budavári Palotában Hajdani városi világ A régi Kaposvár képei az albumban Kép az albumból: Kaposvár főtere a századfordulón „A társadalmi jövő alapja, a polgárosodás katlanja, az emberiség fejlődésének igazi iskolája csak a város.” (Városatyák Lapja, 1910) Hazai könyvkiadásunk gondjait ismerve örvendetes a hír: egy minden szempontból igényes, rangos művelődéstörténeti kiadványt mutattak be a szakembereknek a közelmúltban a Budavári Palota „A” épülete egyik kiállítótermében. A Legújabbkori Történeti Múzeumban egybegyűltek — a fővárosi és az ország számos pontjáról érkező történészek, múze- ológusok — meghívása egy négyéves kutatómunkát lezáró reprezentatív album bemutatására és ennek képanyagából rendezett kiállítás megnyitójára szólt. A szerzők által szerényen csak képeskönyvnek nevezett kiadvány „A tegnap világa, magyaroszági városok a szá- zadordulón"címet viseli. A történelmi Magyarország 68 városát mutatja be 650, eddig jórészt ismeretlen, korabeli fotográfia segítségével. A Legújabbkori Történeti Múzeum fotótárának kutató múzeológusai — Jalsovszky Katalin és Tomsics Emőke — a századorduló híres budapesti fotográfusa, Klösz mester halhatatlan szellemét idéző munkájukban a Trianon előtti Magyarország jelentősebb városait mutatják be. Ezek sorában találjuk megyeszékhelyünket, Kaposvárt is; a Somogy Megyei Múzeum történeti osztályának munkatársai gazdag képanyagot bocsátottak a szervezők rendelkezésére. A könyv lapjain kirajzolódik az ország egymástól gyökeresen eltérő jellegű városainak változatos képe, a Felvidék hegyei közé szorult bányavárosoktól az alföldi mezővárosokig, s az erdélyi székely és szász városokig. A kötet képein megjelenik a város sokszínű társadalma is: a budapesti úrinők és a szentesi parasztpolgárok, a pozsonyi főúri társaság és a debreceni csizmadiák, a sporoni kugliegylet tagjai és a temesvári szövőlányok, de megjelenik a képeken a vásározó magyar paraszt, a teknőárus vándorcigány, a szlovák tutajos és a román favágó; svábok, örmények, bunyevácok — mindaz a felsorolhatatlanul sokféle öltözetű, beszédű és hagyományú ember, aki akkortájt a Kárpát-medencének ezen a részén élt. A képeket a virágkorát élő publicisztikai irodalomból és a korabeli útikönyvekből, városleírásokból válogatott idézetek kísérik, amelyek a kortárs gondolatait tolmácsolják a történelmi tegnap, a századforduló világáról. A téli könyvpiacra megjelenő kiadvány, amelyhez Ha- nák Péter akadémikus írt előszót, az Officina Nova kiadásában jelent meg. V. É. Az aprók is felnőnek Mint egy nagy családi premier — olyan volt a kaposvári Somogyi Aprók gyermektáncegyüttes, va-. lamint utánpótlás-csoportjainak fellépése. A Szakszervezetek Művelődési Házában ugyanis rokonok, barátok gyűltek össze — csaknem ötszázan —, hpgy tanúi legyenek: Németh Ágnes kiváló táncpedagógus irányításával milyen értékmentő és teremtő munka folyik e táncos műhelyben. Az önálló est megnyitóján ezt a példaértékű munkát méltatta dr. Klujber László, a megyeszékhely kulturális igazgatója is, s felhívta a figyelmet e személyiséggazdagító tevékenységre, amelyhez nemcsak a rivaldafény, hanem a kínnal-ke- servvel teli, verejtékes próbák is hozzá tartoznak. A kaposvári Kodály Zoltán Általános Iskola mintegy száz gyerektáncosa örvendeztette meg az est résztvevőit. Még ha amatőr együttesről s gyerekekről van is szó, a nézőtéren ülők érezték: a hangkészlet, a kiemelkedő, gyakran technikai bravúrral fűszerezett tánctudás ígéreteket sejtet. Erről győződhettünk meg a széles repertoárt felvonultató önálló esten, ahol szinte valamennyi produkciót vastaps fogadta. A szólót táncoló Szabó Tündét, Falvai Miklóst, Bogdán Gergelyt és Dombosi Csabát látva még hangosabb volt a tapsorkán. A talpalávalót a Bergics Lajos vezette Zengő Együttes húzta, s Elindult a Kaposvár címmel somogyi dallamok is elhangzottak. Az esten — (Fotó: Kovács Tibor) meglepetésként — a táncos gyerekek szülei is színpadra léptek. A Somogyi Aprók estje láttán ismét nyugtázhatjuk: Kaposváron is értő kezek formálják a következő táncos nemzedéket. (Lőrincz) Képek világa, világunkban a képek Ha viccelődnék, Öli fodrász szavait így fordítanám ki: a csó- közön helyett képözön...De nem tréfa: megnőtt a képek szerepe. Kaposváron divat lett a festmény, a grafika, egyre több helyen találkozunk velük. Az egykori Stühmer, majd Omnia kávészalon utódjaként megnyílt az Art Cafe, amely nevében is jelzi, hogy művészká- véházzá avanzsált, ahol Szász Endre grafikái veszik körül a vendégeket. Itt talán kissé „modoros” az elhelyezés, ám ezt is feledteti az, hogy bármikor, amikor beülünk egy korty kávéra, találkozhatunk Szász művészetével. A környezethez mind inkább szervesen hozzátartozónak tartják a képzőművészeti alkotásokat azok, akik valamilyen üzletet alakítanak ki. Örvendetes jelenség. A Kapos Hotel drinkbárjának sivár falait is szépen „fölöltöztették” — ezúttal Svenda István festményeivel. A megújult Dorottya Grill Szalon művészi reprodukcióit is kicserélték eredeti képekre, s ettől olyan otthonosan érezhetjük magunkat azokra a percekre, amíg ott időzünk. A Korona kávéházban kezdődött mindez talán, a szándék itt is az volt, hogy a környezet kellemesebb legyen. Párosult azzal a céllal is, hogy minél több somogyi művésznek teremtsenek bemutatkozási lehetőséget, hogy találkozhassanak a közönséggel. Sörös József Galériapresszója is ilyen hely. A példák azt igazolják, hogy megnőtt az igény a kultúrált vendéglátásra — s ehhez egyik s egyre fontosabb „eszköz” a kép. A kaposvárihoz hasonló igyekezettel, járva az országot, nemigen találkoztam, ennyi vendéglátóhellyel, ahol képözön fogad. Ehhez még hoz- zátehetném a galériákat is, ám azok igazában kiállítások, s más a szerepük. Karácsonyi képvásárral is találkoztam a városban. Igaz, alkalmi volt, de mégiscsak a képek birodalmába jutottam. A megyei múzeumban akár egy napot is eltölthetünk a festmények, képzőművészeti alkotások szemlélésével. Mégis támad némi hiányérzetem. A somogyi képzőművészek csoportos kiállításának a siófoki Kálmán Imre Múzeum adott otthont, s ez számomra az örömöm mellett azt is kifejezi, hogy hasonlóakra igenis óriási szükség van. Miért? A művészeti élet ütőerén csak akkor tarthatjuk rajta a kezünket, ha folyamatosan figyelemmel kísérjük annak „mozgását”. Jó a képek világában elmerülni, és kell, hogy világunkat is felfedezzük a műalkotásokban. Képzőművészeti életünk nagy eseményei hiányoznak talán? Az a többlet például, amit egy dunántúli tárlat (volt) képes nyújtani a művek számától függetlenül? Amihez foghatót legutóbb és — hiányt pótlóan — a nagyatádi 3. faplasztikai kiállításon éreztem? Ázt, hogy tényleg közüggyé válhat a képzőművészet? Horányi Barna El-, fel-, ki- és átkelők Hosszú, tömött sorokban közelítünk fémtestű benzinfalóinkkal, markolva a volánt, a belváros felé. A csigatempóban haladás élménytelensé- gét kedves kis bukkanok teszik változatosabbá a négysávoson, mígnem egy magaslati pontra érve, belátva az utat, annak kellős közepén egy nénikét veszünk észre; battyog vagy inkább toporog. Mint a filmeken. Éppen úgy, mint ott. Sötétedés után, nehezen észrevehetően, fémbotra támaszkodva, felsőtestével szinte a vízszintesig hajolva előre gubbad az aszfaltra. Lévén görnyeteg szegény, az neki a perspektíva. Az aszfalt. Ismeri annak pórusait, meg ahogy az oldalvást érkező fények plasztikussá teszik a felületét, azt is ismeri. Van már talán több perce is, hogy túlfe- lől elindult, a szembejövő forgalom meg-megtorpant. Miatta. Merthogy lassan, emberhez méltatlanul lassan megy át egyik oldalról a másikra. Nem képes lépést tartani velünk, gépesített társadalmi osztállyal. De az is lehet, hogy csupán mementóul állt ki az útra önhatalmúlag: tessék, ez van, ilyen is van. Es kelti itt nekünk a rossz össznemzeti közérzetet a megveszekedett. A kocsisor meg nőttön nő, forrnak az indulatok. Beszéljünk az átkelőkről. Azokról, akik éppen most kelnek át az úton; most, amikor a változások korát éljük. Egyébként meg átkelők vagyunk, mindahányan, mert mindany- nyiunk halad valahonnan valahová. Persze, mindenki másként csinálja. Ki, — mint a nénike, — ki gyorsabban, ki hangosabban, ki körmönfon- tan. Ki elkel valahol, ki felkel valahonnan, ki kikel magából, ki pedig csak úgy átkeleget. De folytathatnánk e kis nyelvészeti „trüváj" sorát napestig. Lényeg, hogy mindannyian, mi magyarok, egy csónakban evezünk. Persze, mindenki másként evez. És másfelé. Közben meg nézegetjük egymást, ahogy éppen átkelésben vagyunk. Egyébiránt ez a legmulatságosabb, meg a legszomorúbb. Vagy mindkettő: groteszk. Mint a térdelő rajtoló. Aki egy nagyközség átmenő forgalmú útján, a térdelő rajt avatott szakértőjeként kövült meg. Kereste a fiksz pontot, ahogy ez a kricsmiből való távozás után meg-megesik. Pedig ha tudta volna, hogy az érdek egyeztetésekor kilencezerben állapodott meg a minimálbér, a családit meg felnyomták százötvennel. Mert az is valami, komolyan mondom, hiszen ritka kompromisszum gyümölcse, meg plusz pénz. Odébb, két bámész agyte- kervényei felé ballagott az impulzus: segíteni kéne. Hál'is- tennek még a nagy gázzal közeledő kamion előtt odaérhetett, mert az a kettő megkezdte életmentő tevékenységét. Az általam tapasztalt átkelések mindegyike közül a legaranyosabb a nyírt vivő gyerekeké volt. A mesebeli hangyák által oly gyakorta alkalmazott anyagmegmozgatási elvet gyakorolva egy mintegy ötméteres, kivágott nyírfát egy-egy ágánál megragadva vonult a csipetnyi csapat, át a zebrán. Mintha sétálni vitték volna a nyírt. Mondhatni ritka, igen szép élményt szereztek az arrajáróknak. Igaz, ők ezt nem még tudják. De azért van, bizony, ilyen is. Balassa Tamás
