Somogyi Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-14 / 294. szám
Zűrzavart okoztak a berlini órák Idő előtt ébred, akinek rádióórája van, a videóre- corder a felvenni kívánt műsor előtt kapcsol be, a mikrohullámú sütőben megég az étel — teljes a zűrzavar Berlinben az elektromos órák között. Az ok nyilvánvaló — feszültségingadozás, amely nem küszöbölhető ki azóta, hogy december elsején összekapcsolták Berlin keleti és nyugati részének áramszolgáltatását. A város keleti részében egyébként már régóta ismert ez a jelenség. Az Elektromos Művek szerint a probléma legkésőbb 1993 végére megoldódik, amikorra az új német tartományok áramellátását csatlakozatják a nyugati hálózatra. „Addig kérjük a kedves fogyasztókat, hogy óráikat kézzel igazítsák a pontos időhöz” — szólt a közlemény. n Bűnökre” kíváncsi franciák Hogyan lett bestseller az új katekizmus? Tours Jean Honoré francia püspök vatikáni sajtóértekezletén kijelentette, hogy a sajtónak azok a „hazugságai”, amelyek szerint a római katolikus egyház most megjelent új katekizmusa „új bűnöket sorol fel” egyik napról a másikra bestséllert csináltak a 800 oldalas kiadványból. Franciaországban több mint 300 ezer példányban kelt el a katekizmus. „Ez nem egyszerűen csak siker. Ez földindulás. Nem is mertünk számítani rá” — nyilatkozta a püspök. Az új katekizmus — 400 év óta az első összefoglalása a katolikus hittételeknek — először francia nyelven jelent meg november 16-án. Halálos szülés üvegszilánk miatt Problémamentesnek látszott a szülés, annak ellenére, hogy ikreket kellett császár- metszéssel világra segíteni. A beavatkozást végző dr. Ni- kosz Nikolidesz azonban megdöbbenve állapította meg, hogy az ikrek egyike, a leány halva született. S ami még jobban megdöbbentette a lar- nacai orvost: a csecsemő testét vágások borították... A másik kicsi — a fiú — jó egészHol a só? Meg tudom érteni az öreg királyt, aki a mesében megbocsátott legkisebb lányának. A kérdésre, hogy mennyire szeretik őt lányai, a legkisebb így válaszolt: mint az emberek a sót. Kevesellte ezt az apa s világgá kergette legkisebb gyermekét. A lány később vendégül látta az öreg királyt, de a lakomára készített ételekbe egy csepp sót sem tett. Elképzelhetjük a hatást. Eddig a tanmese. A hét végén vásároltam egy kiló kenyeret Kaposváron, az Anna sütöde boltjában. A vacsorára tálalt szendvicset azonban ehetetlenné tette egy apró dolog: csak annyi só hiányzott a kenyérből, amennyi kellett volna hogy benne legyen. (Kirsch) ségnek örvend. A magyarázat: a 26 éves ciprusi édesanya húsz évvel ezelőtt keresztülzuhant egy üvegajtón; sok apró üvegszilánkot operáltak ki akkor az altestéből és a lábszárából. Sajnos, mint az orvosok most megállapították, egy hatszor hatmilliméteres üvegszilánk az altestében maradt, és átfúrta a méhét. Ez a szilánk okozta szüléskor a kislány halálát. VIHARMADÁR ADÓVEVŐVEL Ausztráliai kutatók — egy parányi rádióadó és műhold segítségével nyomon követték egy viharmadár (albatrosz) 105 napos útját. A madár 25 ezer kilométeres utat tett meg és Fokvárostól 3600 kilométerre délkeletre fekvő Crozet szigetén egy szikla tetején talált magának „otthont". Egy hónapon belül lerakja egyetlen tojását. Ausztráliába egy évnél hamarabb nem tér vissza. Krónika Ökumenikus egyházi naptár Hétfő, köznap. Napi igék: Kát: 4Móz 24,2-7.15-17. Zsolt 24. Mt 21,23-27. Ref.: Ez 30. 2Pét 3,8-13. Ev.: Mt 11,11-15. Ézs 64,4-11. Őrt.: Him 5,1-10. Lk 17,20-25. A katolikus naptárban Keresztes Szent János áldozópap és egyháztanítónak (+1591) az emléknapja. Mint karmelita szerzetes Avilai Szent Teréz segítője volt a rend megreformálásában. A református naptárban Szilárd, az evangélikus naptárban Szilárdka napja. Az ortodox egyházban Szent Thyr- szosz, Levkiosz, Kallini- kosz, Filémon, Apollóniosz és Arianosz vértanú napja. DECEMBER Hétfő Sziiárda A nap 7.25 órakor kél, és 15.53 órakor nyugszik; a hold 21.27 órakor kél, és 10.22 órakor nyugszik. Kevesebb lesz az eső Eleinte borult idő lesz, elszórtan esővel. Később azonban csökken a felhőzet. Az északnyugati szél megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3-8 fok között alakul. Nagy Heródes palotáját ásták ki a régészek Tiltakoznak az állatvédők A magyar libahús és -máj exportőröket sújtó kampány részeként az angol állatvédők tiltakoznak a libatömés, illetve a libák élve történő tépése ellen. Svájcban és Németországban is jelentek meg olyan újságcikkek, amelyek a valóságot eltorzítva mutatják be a magyarországi libatartás „szadista” módszereit. Nagy Heródes, aki palotákat épített sziklacsúcsokon és hegyek belsejében, épített egyet a Földközi-tengerbe nyúló homokkő szirtre is. Erre találtak bizonyítékot ásatásaik során a Pennsylvania Egyetem régészei, cáfolva azt a korábbi teóriát, hogy a ceasarai tengerparton csak halpiac volt. Kathryn Gleason — akihez Barbara Burrell, a Cincinati Egyetem régésze és Ehud Netzer, a Héber Egyetem munkatársa is csatlakozott — feltárt egy mozaiklapokkal borított ebédlőt, egy szökőkutat és Heródes korabeli cserépedények maradványait a sziklába épített palota romjai közt. A régészek Nagy Heró- desre jellemzőnek tartják, hogy nagyszerű palotát építtetett csaknem a tengerbe zuhanó sziklán. Ezzel is fitogtatta hatalmát. Nagy Heródes Krisztus előtt 37-től 4-ig uralkodott Júdeábán. Ő volt az, aki elrendelte a két évnél fiatalabb fiúgyermekek megöle- tését — attól való félelmében, hogy megszületett a próféták által megjósolt Megváltó. Ugyancsak ő ítélte halálra 10 feleségének egyikét és három gyermekét, mert azok állítólag összeesküdtek ellene. A Vinto Kft támogatásával rendezett divatbemutatót szombaton a Fatime divatstúdió Kaposváron a Metropolis diszkóbárban. Az est sztárvendége Zalatnay Sarolta volt. Milliós festmények árverésen A németalföldi mester, Pieter de Hooch (1629-1684) egyik festménye átszámítva 11 millió márkáért kelt el a Christie’s londoni árverésén. A kép, amely egy delfti ház udvarát ábrázolja, valamikor Napóleon feleségének, Josephine császárnőnek a tulajdonában volt, majd egy ideig Berlinben őrizték a királyi művészeti galériában. Később egy londoni kereskedő megvásárolta. Egy magát megnevezni nem akaró magán- személy az árverésen 2,6 millió márkáért vásárolta meg Rubens (1577-1640) egy passió képét. A nagy németalföldi mester egyik olajvázlatáért pedig 1,87 millió márkát fizetett a vevő. Elütötte a gyalogost Figyelmetlenül vezette személygépkocsiját Nagyatádon a 29 éves Szabó József helyibeli lakos, és elütötte az úttesten gyalogosan közlekedő Molnár Józsefné 69 éves nagyatádi lakost. A gyalogos súlyosan megsérült. Tarka sorok Rátáiban Egyszer a kormányzó, szemleútja során Rátót községbe jött. Beszélgetve hitközség tagjaival, megkérdezte a plébánost: — Mondja plébános úr, született az önök községében valami nagyobb ember? — Nem, Felség! Harminc éve vagyok itt rabbi, de egész idő alatt kis gyermekek születtek! Üzlet Szabó az erdőben sétál. A fák sűrűjéből rabló ugrik elő és rákiált: — Pénzt vagy életet! Szabó szép lassan kezdi kiüríteni a zsebeit. A rabló türelmetlenül rákiabál, hogy siessen, és revolverével dühösen hadonászik az orra előtt. — Hallja — mondja neki Szabó. — Maga rám támad, én kénytelen vagyok odaadni mindenemet — rendben van, ez az ön üzlete. De hogy még kiabáljon is! Mi a szokás? Kovácsot és Lukácsot akasztani viszik. Megállnak az akasztófa előtt, a hóhér először Kovács nyakára teszi a kötelet. Kovács odasúgja Lukácsnak: — Te, mi a szokás... kell ezeknek borravalót adni? Orvosnál — A bacilusok nem olyan veszélyesek, mint az emberek gondolják. A mindennapi torna megöli őket — jelenti ki az orvos. — Jó... De hogyan vegyük rá őket, hogy tornázzanak? Meglepetés Büszkén mondja a kutató a feleségének: — Nagyszerű meglepetésem van a születésnapodra. — Nem árulnád el, mi az? Nagyon kíváncsi vagyok. — Hát jó. Rólad neveztem el az egyik újonnan felfedezett vírust. Érthető — Kühne kisasszony nyitva van a blúza. — Nem csoda, igazgató úr, ilyen rövid ebédszünet mellett. Játékvásár a — Tabon karácsonyi játék- és ruházati vásár a művelődési házban december 1—22-ig. (165729) Flamingó boltbaru Kaposvár, Rákóczi tér 12. Nyitva: 8-16 óráig Téglaker Kft — Karácsonyi játékvásár diszkontáron a Novokernél; Kaposvár, Ezredév u. 16. Telefon: 82-20- 714 (16572/a) — M & V kellemes karácsonyi ünnepeket kíván minden kedves vásárlójának! Ajánlatunk az ünnepekre exkluzív pulóverek, estélyi ruhák és kiegészítők, holland gyerekjátékok. Aranyvasárnap is várjuk vevőinket! Kaposvár, Dózsa Gy. u. 14. (16644) Karácsonyi műholdvevő ajánlatunk! AMSTRAD SRX 200/16 18 900 Ft AMSTRAD SRX 200/48 20 900 Ft AST-150. ( 96 csatornás) 22 900 Ft Funat-99. (teljes extra) 27 900 Ft EUROSTAR TV (51 cm) 28 500 Ft Kellemes ünnepeket! Cím; Parabolaszerviz Tab, Pavilonsor 1. Telefon; 84/20-335. ________________________(153867/^ K arácsonyi vásár a Vitamin Diszkont emeletén Játékok, ajándéktárgyak kedvező áron, széles választékban. Kaposvár, Noszlopy G. u. 3. Nyitva: 8-17 óráig. TÉGLAKER Kft (16664) — Nemzeti balettdíjat alapít a Philip Morris, az Egri Dohánygyár tulajdonosa — jelentette be Gregory Courtien ügyvezető igazgató. A díjat első alkalommal jövőre adják át. Pék és cukrász szakmunkásokat keresünk kaposvári éjszakai munkára Bér jutalékban, 20-40 ezer Ft/hó Ugyanitt jelentkezni lehet sütemény szállításra zárt, fűthető kisteher gépkocsival. Bér 8-12 ezer Ft/hó +benzinköltség. Jelentkezni levélben a 16636. számra a kiadóba. (16636) Lottónyeremények A 50. játékhéten a lottónyeremények a következők. Ötta- lálatos szelvény nem volt. Négy találatot 60-an értek el, nyereményük egyenként 263 ezer 564 forint. A hármas 2116, a kéttalálatos szelvény 95 forintot ér. A decemberi Te- lelottó számsorsolásra átvitt öttalálatos nettó nyereményösszeg: 54 millió 840 ezer 731 forint. Szemtanút keresnek November 8-án 4 óra 55 perckor Baté külterületén a 61-es úton egy Lada Peugeot-val ütközött össze. A baleset következtében egy személy életét vesztette. Kérik annak a személynek a jelentkezését aki a balesetet követően telefonon értesítette a mentőket. Jelentkezni lehet személyesen a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztályán Kaposvár, Szent Imre u. 14/c vagy a 14-422/22- 82-es telefonszámon. SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Fglglos szerkesztő' BlRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13-360, Telefax: 12-315 Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 3í. Hirdetés és reklám: telefon 11-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Kaposvári Nyomda Kft, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítö postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyed évre 957 forint, fél évre 1914 forint, egy évre 3388 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.