Somogyi Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)

1992-11-05 / 261. szám

14 SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 1992. november 5., csütörtök EGYSZER SEM GYŐZÖTT KIÜTÉSSEL Kosárlabda NB I „Kokó” olimpiai bajnok akar lenni Súlycsoportot vált a világbajnok Amikor jó fél évtizeddel ezelőtt Budapesten az ÉVIG SC-ben elkezdődött a sportpályafutása, nem sok hiányzott ahhoz, hogy mindjárt derékba is törjön. Még a serdülő or­szágos bajnokságon történt, hogy sérülés miatt — szerinte jogtalanul — leléptették, s ekkor úgy döntött: inkább hátat fordít az egésznek. (Az igazság azonban az, hogy saját be­vallása szerint egyszerűen csak link volt.) Otthon az édes­apja aztán — valamikor szintén jó nevű ökölvívó volt — két hatalmas pofonnal jobb belátásra bírta csemetéjét. Nos, a két makarenkói pofonnak meglett az eredménye: abból a fiatalúrból, aki abba akarta hagyni a bunyót, néhány évvel később Európa- és világbajnok lett. Csobod Péter felvétele A hét végén rendezett, re­mekül sikerült megyei szkan- derverseny díszvendége volt Kovács István Európa- és vi­lágbajnok, olimpiai bronzér­mes ökölvívó. A szimpatikus, megnyerő modorú fiatalember — akit a legtöbben csak „Ko­kéként” neveznek — azonnal a közönség kedvencévé vált. — Ha jól tudom, nem elő­ször jár Kaposváron. — Két éve Kaposváron ren­dezték meg a Magyarország- USA válogatott ökölvívó-talál­kozót, amelyen ugyan én is ott voltam, de az amerikaiak nem állítottak ki ellenem senkit: sajnos, egyelőre még várat magára a bemutatkozásom a kaposvári közönség előtt. — A magyar válogatott­ban már hosszú ideje Ön a „főnök". — Ez régi történet: a töb­biek még akkor választottak meg csapatkapitánynak, ami­kor még nem voltak nagy sike­reim. Hogy miért rám esett a választásuk? Azt hiszem, megbíznak bennem; ha kell, kiállók a srácok mellett. Ezen­kívül beszélek nyelveket, an­golul például egészen jól megértetem magam. — Ökölvívóberkekben mindig számon tartják, hogy a versenyzők hány mérkő­zést tudnak a hátuk mögött, s azokon hogyan szerepel­tek. — Eddig 116 mérkőzésem volt, amelyek közül talán ha tí­zet elvesztettem. S egy érde­kesség: bármilyen hihetetlenül is hangzik, még sohasem nyertem kiütéssel. Döntő fö­lénnyel már sokszor, de kiü­téssel egyszer sem. Engem a technikás ökölvívók közé so­rolnak: a kiütések inkább a nagyobb súlycsoportokban fordulnak elő. — Váltsunk témát! Egy fájó pont: Barcelona, olim­pia. Kovács Istvánt Magyar- országon mindenki nagy esélyesnek tartotta, min­denki azt várta tőle, hogy olimpiai bajnokként tér haza. Az előre odaítélt aranyból aztán végül bron­zérem lett... — Fölösleges lenne ta­gadni: az olimpia mély nyomot hagyott bennem... Szeren­csére most már — ha nehe­zen is — túltettem magam a dolgon. Volt időm gondol­kodni, meditálni a történteken. Most már megpróbálok a kö­zelgő feladatokra koncent­rálni: májusban Tampeerében világbajnokság, szeptember­ben pedig Ankarában Eu- rópa-bajnokság lesz. — Maradjunk még egy ki­csit az olimpiánál. Mégis mi lehetett a kudarc oka? — Én nem úgy utaztam ki Barcelonába, mint az első számú esélyes: négyen-öten voltunk olyanok, akik közül bárki nyerhetett volna. Akár­csak az EB és a VB előtt, most is nagyon keményen, „vért iz­zadva” készültem. Úgy érzem, hogy számomra túl hosszú volt az olimpia: a végére vala­hogy „elégtem”. Aztán az is megzavart, hogy előttem az amerikai Austint 40 másod­perc alatt „lerendezték”, s így negyedórával előbb kezdődött a meccsünk Cső Csői Szuval. Nem tudtam magam eléggé összerendezni. Dehát végül is ez nem lehet magyarázat a vereségre, hiszen ugyanezt átélte az ellenfelem is... — Az előbb említette, hogy négyen-öten is esé­lyesek voltak az aranyé­remre. Kikről van szó, és hogyan áll az egymás elleni mérlegük? — Az olimpiai bajnok Cső Csői Szu, az ezüstérmes ku­bai Gonzales, az amerikai Austin és az a bolgár Sztrogof, akit a legjobb nyolc között bú­csúztatott el Austin. Cső Csői Szuval, Gonzalessel és Aus­tinnal egálban vagyok: egy­szer ők nyertek, egyszer pedig én. Sztrogoffal háromszor mérkőztem, s valamennyi al­kalommal én győztem. — Azzal, hogy nem lett olimpiai bajnok, mennyi pénztől esett el? — Legalább hárommillió fo­rinttól, de inkább még többtől. Hogy csak egyetlen példát említsek: mivel az olimpián csak harmadik lettem, ezért a két nagy szponzorom, a Ne- ményi Rt és a CIB visszalé­pett. Az EB- és világbajnoki arany nem számít: csak az olimpiai bajnoki cím a fontos... — Korábban már szóba került a jövő évi Eu- rópa-bajnokság és világbaj­nokság, ahol címvédőként lép szorítóba. — Helyesbítenem kell: a címvédő nem biztos, hogy he­lyes kifejezés, hiszen úgy dön­töttem: súlycsoportot váltok. Egyre nehezebb volt már le­fogyni 51 kg-ra, s úgy érzem, hogy feljebb, az 54 kg-osok között nem lesz gond. — Mennyire ismeri új súlycsoportját? — Itt is van négy-öt ver­senyző, aki külön kategóriát képvisel: az olimpiai bajnok kubai Casamayor, a második helyezett ír McCulok, a bolgár Todorov és az orosz Antonov közé kell valahogy befurakod­nom. Nem teljesen ismeretle­nek a számomra, hiszen a versenyeken már láttam őket. Sőt, a német bajnokságban csapatom, a Box Club Berlin színeiben több mérkőzésen is az 54 kg-os súlycsoportban mérkőztem. Egyébként tavaly és tavalyelőtt is a második he­lyen végeztünk a német baj­nokságban. — Kik azok a magyar ökölvívók, akik Önhöz ha­sonlóan világbajnokok, vagy esetleg olimpiai baj­nokok lehetnek? — Reálisan nézve a dolgo­kat senki... Az Európa-bajnok- ságon többen is dobogóra ke­rülhetnek, de a VB egészen más tészta. Nálunk alapve­tően a szemlélettel van baj. Sokan úgy vannak, ha egy esélyesebb versenyzővel ke­rülnek szembe, akkor már eleve feladják a meccset. — Zárásként egy kérdés: mikor lesz igazán boldog Kovács István? — Még két olimpia van előt­tem, de egy biztosan. Atlantá­ban mindenképpen olimpiai bajnok szeretnék lenni... Mit is tehetnénk ehhez hozzá? Úgy legyen! Fenyő Gábor NÉVJEGY Neve: Kovács István. Született: 1970. augusz­tus 17-én Budapesten. Iskolai végzettsége: érettségi. Testmagassága: 170 cm. Egyesülete: Bp. Vasas. Nevelőedzői: Az azóta már elhunyt Krasznai László és Vallenhoffer Zoltán. Jelenlegi edzője: Bódis Gyula. Nagy sikerei: 1989 óta megszakítás nélkül, immár negyedszer nyerte meg a felnőtt országos ököl­vívó-bajnokságot. A tavalyi esztendő az ő sikereitől volt hangos. Több nagy nemzet­közi versenyt — többek kö­zött az igen magasan jegy­zett Francia Nagydíjat — megnyerte, s májusban Gö­teborgban Európa-bajnok lett. Az idén augusztusban a barcelonai nyári olimpiai já­tékokon bronzérmet szer­zett. Eddigi legnagyobb si­kere: 1991. novemberében Sydneyben a VI. ökölvívó VB-n — első és mindmáig egyetlen magyarként — vi­lágbajnoki címet szerzett. Nagy vágya: 1996-ban At­lantában kiköszörülni a csorbát; mindenképpen olimpiai bajnok szeretne lenni... KOSÁRLABDA A Henger KK nyerte a Renault Kupát Teke NB III A hét végén ismét pályára lépett mindkét NB lll-as ka­posvári tekecsapatunk, s ezút­tal is felemás sikerrel. Akár­csak egy héttel korábban, a K. Építők SC II. most is győzni tudott: hazai pályán váltakozó egyéni teljesítményekkel 52 fával, 5:3-ra verte a Pécsi Hu­nort. A Kaposvári Fáklya Szé­kesfehérváron a Vízművek SK vendége volt, és közepes tel­jesítményt nyújtva 6:2 arányú vereséget szenvedett. - Eredmények: Kaposvári Építők SC II.- Pécsi Hunor 5:3 (2340:2288) A kaposváriak eredményei: Bodor I. 421 fa, Győrfy J. 402 fa, Illés R. 398 fa, Soós L. 378 fa, Nezdei L. 371 fa, Szemes I. 370 fa. Székesfehérvári Vízművek- Kaposvári Fáklya 6:2(2376:2299) A kaposváriak eredményei: Illés S. 395 fa, dr. Bekker T. 394 fa, Bekker Cs. 381 fa, Bognár J. 381 fa, Tóth J. 380 fa, Gyűrűsi V. 368 fa. Barcson a helyi Renault-ki- rendeltség hathatós támoga­tásával négy csapat — a Nagykanizsa, a Szigetvár, a Kaposvári Henger KK és a házigazda Barcs — részvéte- lével^egész napos férfikosár- labda-tornát rendeztek. Eredmények: Kaposvári Henger KK-Nagykanizsa 78- 69, Szigetvár-Barcs 76-62, Szigetvár-Nagykanizsa 82- 67, Kaposvári Henger KK- Szigetvár 63-52, Kaposvári Henger KK-Barcs 80-61, Barcs-Nagykanizsa 79-75. A Renault Kupa férfikosár- labda-torna végeredménye: 1. Kaposvári Henger KK 6 pont, 2. Szigetvár 4 pont, 3. Barcs 2 pont, 4. Nagykanizsa 0 pont. Az ünnepélyes eredmény- hirdetéskor három különdíj is gazdára talált. A legjobb dobó­játékosnak a nagykanizsai Szerdahelyi Lászlót, a legjobb mezőnyjátékosnak a kapos­vári Borovszky Györgyöt, míg a legjobb barcsi játékosnak Imreh Ajtonyt választották meg. A díjakat Álmos István, a barcsi Renault autókereske­dés és szerviz vezetője adta át. Sajnos, a Szuper Ligában szereplő Kaposvári KC és a horvát II. osztályú KK Dakovo estére tervezett bemutató mérkőzése elmaradt, ugyanis a bemelegítésnél egy zsáko­lás következtében eltörött a palánk. Mindenesetre ahogy a mondás tartja: ami késik, az nem múlik. A kaposvári csapat vezetői megígérték, hogy ta­vasszal ismét ellátogatnak a Dráva-parti kisvárosba egy hírverő mérkőzésre. Egy barcsi kosár születőben a Nagykanizsa elleni győztes találkozón (Fotó: Siszler István) A B-csoport állása: 1. Siófok 1. Nyíregyháza 3. Debrecen 4. Dombóvár 5. Salgótarján 6. Dunai Kőolaj 7. Budafok 8. K. Honvéd 9. TFSE 10. Miskolc 10. Pécsi Postás 12. Univer KSE 9 8 1 735-646 17 9 7 2 832-737 16 9 7 2 833-763 16 9 S 3 852-751 15 9 5 4 801-772 14 9 5 4 795-814 14 9 5 4 725-761 14 9 4 5 845-861 13 9 4 5 690-721 13 9 1 8 817-897 10 9 1 8 748-824 10 9 1 8 699-825 10 Labdarúgó NB I Ifjúságiak: 1. Ferencváros 11 ' 11 ­- 42- 9 22 2. Kispest-HFC 11 9 ­2 36- 7 18 3. Pécsi MSC 11 9 ­2 25- 8 18 4. Videoton-W. 11 6 2 3 20-13 14 5. BVSC-Novép 11 5 2 4 13-19 12 6. Vác Samsung 11 4 4 3 15-23 12 7. Újpesti TE 11 5 1 5 25-15 11 8. MTK 11 4 3 4 14-15 11 9. Békéscsaba 11 4 2 5 20-22 10 10. Csepel SC 12 3 4 5 9-21 10 11. Rába ETO 11 4 1 6 14-17 9 12. Veszprém LC 11 3 3 5 12-15 9 13. Diósgyőri FC 11 3 3 5 11-18 9 14. Vasas SC 10 3 2 5 18-21 8 15. Siófok 11- 3 8 6-29 3 16. Nyíregyháza 11 11 5-33 0 Serdülők: 1. Csepel SC 12 9 ­3 29-10 18 2. Nyíregyháza 11 7 4- 22- 6 18 3. Videoton-W. 11 8 1 2 42- 9 17 4. MTK 117 3 1 35-14 17 5. Ferencváros 11 7 1 3 36-18 15 6. Újpesti TE 11 7 1 3 29-13 15 7. Békéscsaba 11 6 2 3 25-18 14 8. Kispest-HFC 11 6 ­5 25-20 12 9. Pécsi MSC 11 6 ­5 19-15 12 10. Rába ETO 11 4 3 4 18-13 11 11. Siófok 11 4 1 6 15-28 9 12. Vasas SC 10 3 ­7 15-35 6 13. BVSC-Novép 11 1 3 7 9-24 5 14. Vác Samsung 11 1 1 9 5-23 3 15. Veszprém LC 11- 2 9 5-40 2 16. Diósgyőri FC 11 1 ­10 12-55 2 Labdarúgó NB II Ifjúságiak: 1. Haladás 12 9 2 1 48-11 20 2. Tatabánya 12 9 1 2 40-13 19 3. BKV Előre 12 6 5 1 15- 5 17 4. Dunaferr 11 7 2 2 28-12 16 5. Ajka 12 6 3 3 33-29 15 6. Mohács 12 6 2 4 20-18 14 7. ESMTK-Bau. 12 3 7 2 25-17 13 8. Szekszárd 12 6 1 5 25-18 13 9. Nagykanizsa 12 5 2 5 16-19 12 10. Rákóczi FC 12 3 5 4 13-14 11 11. Dorog 10 4 1 5 24-17 9 12. Paks 12 3 3 6 16-29 9 13. ZTE 12 1 4 7 14-37 6 14. Sopron 12 2 2 8 5-36 6 15. Sabaria 11 - 4 7 5-25 4 16. Pénzügyőr 12 1 2 9 12-39 4 Serdülők: 1. Tatabánya 12 8 4 - 43- 8 20 2. Rákóczi FC 12 8 2 2 42-15 18 3. Haladás 12 7 4 1 28- 7 18 4. BKV Előre 12 9 - 3 31-12 18 5. Dunaferr 11 8 - 3 30-16 16 6. Pénzügyőr 12 6 3 3 30-23 15 7. ZTE 12 7 - 5 27-16 14 8. Ajka 12 4 3 5 18-19 11 9. Szekszárd 12 4 3 5 15-16 11 10. Nagykanizsa 12 4 2 6 25-29 10 11. Paks 12 3 4 5 19-28 10 12. Sopron 12 2 5 5 25-28 9 13. ESMTK-Bau. 12 3 1 8 18-35 7 14. Sabaria 11 1 4 6 16-27 6 15. Dorog 10 2 - 8 16-28 4 16. Mohács 12-111 7-83 1 Röplabda NB II Nyugati csoport, férfiak: 1. Szombathelyi TK 4 3 1 11:3 7 2. Győri Széchenyi 4 3 1 10:5 7 3. Tabi RK 3 3­9:3 6 4. Pécsi EAC 4 2 2 6:8 6 5. Keszthelyi Petőfi 4 1 3 6:9 5 6. K. Építők-Épber 2 2­6:0 4 7. Szombathelyi Metal 3 1 2 3:6 4 8. Veszprémi Si 3­3 1:9 3 9. Szombathelyi Köz. 3­3 0:9 3 Sakk OB II Asztalos Lajos csoport: 1. Keszthelyi Sp. 27 2. K. Somogy SC 23 3. Zala Volán 22 4. Balatonalmádi 20,5 5. Haladás VSEII. 19 6. Csuti SK II. 18,5 7. Sárvár 16,5 8. Komlói Bányász 11,5 (sz) 9. Sopron 10,5 10. Nagyatád 6 (sz) 11. Nagykanizsai MÁV 5,5 (sz)

Next

/
Thumbnails
Contents