Somogyi Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)
1992-11-30 / 282. szám
2 1992. november 30., hétfő Elnapolták a négyes megállapodást Varsóban szombaton bejelentették, hogy elmarad a Visegrádi Csoport november harmincra tervezett krakkói csúcstalálkozója, amelyen aláírták volna az újévtől érvénybe lépő szabadkereskedelmi megállapodást. Jó néhány kérdés még tisztázatlan a négy állam között. Feszültség-oldás Pozsonyban „Nem zárjuk be az ajtót a hágai bíróság előtt, de fel kell tennünk a kérdést: nem oldhatnánk-e meg a bős! erőmű körül kialakult vitát mi magunk, az ügyben közvetlenül érintett felek”, mondta Vladimir Meciar Pozsonyban, a Magyar Demokrata Fórum küldöttségével folytatott megbeszélések után. Tóm Lantos Bukarestben Tom Lantos a román nép őszinte barátja és igyekszik majd segíteni őt abban, hogy megkapja az Egyesült Államoktól a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elvének alkalmazását — ezt közölte a Rompres román távirati iroda szerint Bukarestben az amerikai demokratapárti képviselő. A szeptemberi kongresszusi szavazás idején Tom Lantos volt az, aki a leghevesebben ellenezte a legnagyobb kedvezmény megadását. Kísérlet maradt csak a venezuelai puccs A venezuelai belügyminiszter bejelentette: a Carlos Andrés Pérez elnök kormánya elleni puccskísérlet, fél nappal azután, hogy elkezdődött, megbukott. A Fehér Ház közleménye szerint a katonai puccskísérlet bukása után George Bush amerikai elnök biztosította támogatásáról Carlos Andrés Pérezt. Nemzeti párti küldöttgyűlés Hogyan tovább Magyar Nemzeti Párt? — erre a kérdésre igyekezett választ adni a párt szombati küldöttgyűlése. Balázs István, a párt elnöke elmondta: a felemelkedés lehetőségét próbálják nyújtani a hozzájuk csatlakozóknak. Leszögezte: pártjuk nem a szélsőjobboldal képviselője. Nézete szerint a baloldali erők ma mind a kormányban, mind a Parlamentben többségben vannak. Új politikai tömörülés Moszkvában Borisz Jelcin kezdeményezésére Demokratikus Választás elnevezéssel új politikai tömörülés alakult tegnap az orosz fővárosban. A radikális reformok híveit egyesítő szervezet egy elfogadott nyilatkozatában teljes támogatásáról biztosította a jelenlegi kormányt. Ugyanakkor másfél ezren tüntettek a fővárosban Jelcin politikája miatt. Busz-stop tüntetésre Észak-Koreában e hét végére leállították az autóbuszközlekedést, hogy a romló ellátás ellen tiltakozó emberek ne juthassanak el a tüntetésekre. Az intézkedés annak jele, hogy Kim Ir Szén phen- jani kormánya egyre szorultabb helyzetben van, mondta egy volt kormánytisztviselő, aki száműzetésben működő kormány felállítását tervezi. MARTONYI JÁNOS A BRÜSSZELI TÁRGYALÁSOKRÓL Átmeneti időszak a bősi rendezésben Szlovákia is jelezte, hogy mint utódállam alávetné magát a hágai eljárásnak — mondotta Mar- tonyi János külügyminisztériumi államtitkár a bősi beruházással foglalkozó brüsszeli tárgyalásról megérkezve, szombaton a Ferihegyi repülőtéren. Jogtechnikailag megoldható, hogy a nemzetközi bírósági eljárásból — Csehszlovákia megszűntével — ne tűnjön el a partner. — Magyarország továbbra is jogsértésként értelmezi a Duna elterelését és a C-variánshoz tartozó létesítmények elbontását követeli. Műszakilag, jogilag és környezetvédelmi szempontból is ez a legmegfelelőbb megoldás. Ennek kikényszerítésére nincs lehetőségünk, csak politikai jogi eszközök állnak rendelkezésünkre — mutatott rá az államtitkár. Mivel — kölcsönös alávetés esetén — a Hágai Nemzetközi Bíróság eljárása több évet vehet igénybe, lényeges, hogy a felek erről az átmeneti időszakról is megállapodjanak. Ezt az átmenetet a Csehszlovák fél nem a C-variáns létesítményeinek elbontásával képzeli el — mondotta az államtitkár. A csehszlovák fél azt szeretné elérni, hogy a Duna víz- mennyiségének mintegy 50 százalékát az üzemvíz-csator- nán át Bős felé vezessék. Ez elfogadhatatlan a magyar fél számára. A C-variáns építményeinek elbontásáig — a londoni megállapodás szerint — ragaszkodunk a vízmennyiség legalább 95 százalékának átadásához Rajkánál. Magyarország továbbra is számít az Európai Közösség közbenjárására. A politikai meggyőzés bizonyos szintje nélkül ugyanis nem jöhet létre megállapodás az átmeneti állapot rendezéséről sem. A kínai marxizmus egy halvány árnyéka: a fiatal generáció már nincs elzárva az új szokások, a nyugati hatások elöl. Megváltozott a kínai utcai kép is, megjelentek a magánüzletek, a szórakoztató ipar. Képünkön: a fiatalok legkedvesebb szórakozása a biliárd. (FEB foto) TOVÁBB TERJED AZ ÉHSÉGSZTRÁJK , Újabb akcióra készül a Létminimum Alatt Élők Társasága - Dr. Ilkei elhagyta a kórházat Erőszakellenes és szélsőséges tüntetések Németországban Kézitusa, zűrzavar Mölnben és Lipcsében (Folytatás az 1. oldalról) A társaság Valencsik Ferenc elnök és Deák Lajos alel- nök által aláírt nyilatkozata eredményként értékeli, hogy jövőre is nulla-kulcsos mar^d a háztartási áramszolgáltatás és a gyógyszerek ára, de elfogadhatatlannak tartják, hogy a legalapvetőbb élelmiszereket Áfa terhelje. Ezért — mint írják — a szervezet irányítói mérlegelve minden körülményt az országos éhségsztrájk mozgalom folytatása és további kiterjesztése mellett döntöttek. Ha (Folytatás az 1. oldalról) A plénum több határozatot hozott. Elhatárolódnak mindenfajta szélsőséges politikai irányzattól, és deklarálták: olyan centrumpolitikát kívánnak folytatni, amely mentes mindenfajta szélsőségtől, kirekesztő politikától és síkraszáll a kisebbségek jogainak biztosítása érdekében. Kimondták azt is, hogy különösen veszélyesnek tartják az antiszemitizmust és a rasszizmust. Feljogosították az országos vezetőséget, hogy .józan önmérséklettel és körültekintéssel" létszámát tekintve biztonságosan működő országgyűlési frakcióra egészítse ki a jelenlegi képviselői csoportot. A MOM-székháza parlament elfogadja, hogy a legalapvetőbb élelmiszereket Áfa terhelje, a Létminimum Alatt Élők Társasága aláírás- gyűjtési akciót kezdeményez az Országgyűlés feloszlatása és új választások kiírása érdekében. Dr. Ilkei Csaba somogyi képviselő, aki — mint írtuk — a 34. napon felfüggesztette éhségsztrájkját, a hét végén saját felelősségére elhagyta a kórházat, de állapota szükségessé teszi a naponta történő orvosi ellenőrzést. ban egy héttel korábban tartott fórum valamennyi határozatot illegitimnek nyilvánították. A kisgazdafórum létrehozta a programszerkesztő bizottságot is: ennek elnöke Torgyán József lett. Hóka Ernő, a Szabadság- párt elnöke felszólalásában „a teljes magyar nemzeti újjáéledés" megteremtésére buzdított." Utána ismertették a Független Kisgazdapárt és a Szabadság- párt által kötendő megállapodás szövegét. Ezt a fórum egyhangúlag elfogadta. Hóka Ernő a kisgazdapárt alelnöki pozícióját kapja. Az anyapárthoz csatlakozókat a következő választás eredményeinek arányában részesítik vezetői funkciókban. (Folytatás az 1. oldalról) A három török áldozat koporsója szombaton érkezett török földre. A török zászlóval borított koporsók berakodását a hamburgi repülőtéren incidens zavarta meg: szélsőséges, az ankarai kormánnyal hadban álló törökországi szervezetek — PKK, DEV-SOL — képviselői meg akarták akadályozni a földi maradványok haza- szállítását. Két török transzparenstartó rudakkal rendőrökre támadt. Lipcsében szintén verekedés volt, ezúttal azonban német rendőrök csaptak össze német fiatalkorúakkal. A rendőrség a korábbi híradásoknak ellentmondva délután azt közölte, hogy az Az északkelet-romániai Su- ceava megyében nagyszabású rendezvénysorozattal emlékeztek meg a a hétvégén Bukovina Romániával való újraegyesülésének 74. évfordulójáról — jelentette a Rompres román távirati iroda. Az „Észak-Bukovina román föld" .mottóval tartott tanácskozásokon a résztvevők egyebek közt azt hangoztatták, hogy Bukovina egy része még mindig „idegen megszállás alatt utcai csata kiprovokálásá- nak valószínűleg nincs politikai háttere. Baseball-ütők- kel felszerelkezett fiatalok parkoló autók ablakait zúzták be, s amikor a rendőrök néhányukat őrizetbe akarták venni, több órás csata tört ki. Az erősítést sürgető rendőrök figyelmeztető lövéseket is leadtak, az egyik lövés a csípőjén eltalálta az egyik támadót. A rendőrök vízágyút is bevetettek a vásárváros Connewitz nevű negyedében, ahol felfordltott, kiégett autók és bezúzott kirakatok jelezték a dúlás mértékét. A rendőrök közül ketten súlyosan, többen könnyebben megsebesültek. A német kommentárok áll". Ez utalás a jelenleg Ukrajnához tartozó Eszak-Buko- vinára, amelyet 1940-ben csatoltak a Szovjetunióhoz. „A romángyűlölet újabb hulláma, amelyet a hatóságok is eltűrnek és álnok módon bátorítanak, nemrég egyebek között abban nyilvánult meg, hogy megtiltották a (román) nemzeti lobogó kitűzését.” Az évforduló kapcsán a bukaresti lapok arról cikkeztek, hogy Bukovina, Besszarábia vagy jelképesnek, vagy jelzésértékűnek minősítették Rudolf Seiters belügyminiszternek azt az előző napi döntését, hogy betiltja a szélsőségesen jobboldali „Nacionalista Frontot”. A szervezetnek ottani adatok szerint mindössze 130 tagja van, mindenesetre a belügyminiszteri döntés után a „front” helyiségeiben razziát tartottak és tárgyakat foglaltak le. A Bild jelentése szerint Seiters azt vizsgálja, hogy más szélsőjobboldali szervezetek vezetőit egyes alapvető jogok átmeneti megvonásával sújtanák. A passzív és az aktív választójog, valamint a szabad véleménynyilvánítás jogának megvonása jönne szóba. és Erdély egyesülése Romániával 1918-ban nem hódítás volt és nem erőszakkal ment végbe, hanem a román nép ősi állam eszményképének, az eredeti géta-dák államnak az újjászületése volt. A Rompres megjegyzi: Bukovinát 1775-ben a Habsburgok, Besszarábiát 1812-ben az oroszok és Erdélyt a 12. században a magyarok szakították ki az ősi román állam területéből. Csatlakozik a kisgazdákhoz a Szabadságpárt Dák állam-álmok újjászületése Turul-avatás Tatabányán (Folytatás az 1. oldalról) A méltóságteljes, békés ünnepség végén Göncz Árpád sajtótájékoztatót tartott. A mintegy 120 hazai és külföldi újságíró előtt attól óvott, hogy eltúlozzuk a skinhaed-ve- szélyt, merthogy Magyarország nem a szélsőséges nézeteket vallók országa. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a tatabányai turul nem azonos azzal a szimbólummal, amelyet a két világháború között a Turul Szövetség jelképévé választott. Miközben a köztársasági elnök a sajtó munkatársaival az Árpád hotel tanácstermében beszélgetett, a Turul-emlékmű tövében egy 100 tagú skin- head-csapat Trianon-ellenes jelszavakat harsogva alkalmi gyűlést tartott. G. J. Sorters FOTO Műszaki-játék- filmek 299 Ft-tól- fotóalbumok 398 Ft-tól- fényképezőgépek 2499 Ft-tól- képkeretek 29 Ft-tól- sporttáskák 1248 Ft-tól- falifogas 298 Ft- állófogas 1498 Ft- olvasó szemüvegek 840 Ft- kettőt fizet - hármat kap akciók!- amatőrfilm kidolgozás a Sooter' s Foto ajándékaival.- Igazolványkép készítés 3 perc alatt- Japán 51 cm TV 27 499 Ft-tól- Japán 51 cm TXT TV 32 999 Ft-tól- Japán 37 cm TV 20 999 Ft-tól- Videómagnók 16 999 Ft-tól- TV játékok 2799 Ft-tól- Mikrohullámú sütő 16 999 Ft-tól- Rádiósmagnók 1999 Ft-tól- Music centerek 4999 Ft-tól Kedvező árainkkal és udvarias kiszolgálással várjuk kedves vásárlóinkat a fonyódi Balaton Áruházban található üzletünkben. Sooter' s Foto Todifor Bt. ________ __________(153822)- Autó rádiósmagnók 1799 Ft-tól- Gyümölcscentrifuga 5499 Ft Ezen kívül órák, órásrádiók, audio- és videokazetták, vasalók, olajsütők, lámpák, csillárok, izzók, elemek és egyéb háztartási gépek, műszaki áruk kaphatók folyamatosan. LEGO november 30-ig 10 % kedvezménnyel!- Lutra album- Barbie és Sindy babák 599 Ft-tól- Társasjátékok 299 Ft-tól- Építőkockák 299 Ft-tól- Kártyák 149 Ft-tól- Matchboxok 159 Ft-tól- Bébi játékok- Gyereklámpák- Édességek Új! Bemutatóterem és értékesítés Új! APRÓD kapcsolható, csavarkötés nélküli POLCRENDSZEREK, üzletek, műszaki-élelmiszer kereskedések, diszkont áruházak, raktárak ideális esztétikus berendezése. Új termékekkel, új színekkel várjuk vásárlóinkat! ■ Bemutatóterem: Balatonkiliti Petőfi u. 43.15-19 óráig, árusítás: Siófok, Fő u. 262. Hétfőtől-péntekig 6-I4 óráig. Lakberendezési kiegészítő bútorok, KOLON IÁU Bárpult székekkel, faliszekróny, komplett bársarok, virágtartály, szobortartók, falipolcok, TV állvány, könyvespolc, szögletes és kerek dohányzóasztal ülőkével. Megtekinthető, megvásárolható vagy előleggel megrendelhető SIÓFOK KÖZPONT-jában, a Családsegítő Központ épületében (víztoronynál). Hétfőtől-péntekig 09-17-ig, szombaton: 09-12-ig. Nyitás: december 1-jén. Telefoninformáció: 84/11-263. Körmendy, vagy Némethy. (153894) j