Somogyi Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)
1992-11-26 / 279. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — NYUGDÍJASOK OLDALA 1992. november 26., csütörtök Idősek bálja Mesztegnyőn Jól sikerült az idősek szüreti bálja Mesztegnyőn — adta tudtunkra hűséges nyugdíjas olvasónk, Csizmadia Kálmán. A rendezvény sikeréért levélírónk — és még bizonyosan számos részvevő — szerint főként a helyi ön- kormányzatot és a gondozási központ dolgozóit illeti köszönet. „Obsitos” buszsofőrök Sok autóbusz-sofőr él azzal a rendelet nyújtotta lehetőséggel, mely szerint kor- kedvezménnyel nyugdíjba mehet. Az idén megjelent rendelet ugyanis kimondja, hogy a tömegközlekedésben részt vevő buszvezetők a munkában eltöltött évek arányában igénybe vehetik a korkedvezményes nyugdíjazást. A Borsod Volán Ózdi Személyszállítási Üzemétől például csaknem húszán kérték így a nyugdíjazásukat. Kamarai választások Januárban kerül sor a Nyugdíjasok Országos Kamarája tisztségviselőinek újraválasztására. Megalakult a jelölőbizottság, amely harminckét tagszervezettől ösz- szegyűjtött vélemény alapján terjeszti majd elő a javaslatát az ügyvivőre, három helyettesére és a szakértői bizottságok vezetőire. Készül az a beszámoló is, amely a kamara kétéves munkáját értékeli és a jövő évi legfontosabb érdekvédelmi feladatokat tartalmazza. A rövidebbet húzzuk... Ha valóra válnak az illetékes tárcának az inflációval kapcsolatos számításai, akkor 1993-ban az egy személyre számított jövedelem havi 2000 forinttal nő, kevesebbel, mint amennyivel a kiadásai emelkednek. Ugyanakkor az átlagnyugdíjaknál csak 1200 növekedés várható — vagyis (megint) ezt a réteget sújtja leginkább az infláció. Ha csak a kormány, a parlament addig nem jut jobb belátásra — biztató jel egyénként erre az érdekegyeztető fórumon született megállapodás... Újabb tagszervezet Újabb tagszervezettel gyarapodott a Nyugdíjasok Országos Kamarája. A kamarai tanács elfogadta a Villamos- energia-ipari Dolgozók Szak- szervezeti Szövetsége nyugdíjas tagozatának fölvételi kérelmét, így a kamarába tömörült nyugdíjasok száma további mintegy tízezerrel nőtt. „Nyugdíjas” autócsodák De Gaulle hivatali autója Citroen DS 21 — éppúgy látható a Berlini Autószalon különtermében rendezett bemutatón, mint Sztálin 7,5 tonnás, agyonpáncélozott ZIL-je, Elvis Presley 150 lóerős BMW-je. Megcsodálható — például — az a Harley Davidson motorkerékpár is, melyet Peter Fonda „lovagolt” a Szelíd motorosok című filmben. MELEG ÉTELT Hatályos az idei MINDENKINEK kormányrendelet! Házhoz szállítják az ebédet — 889 adag ebédet főzünk naponta, ennél azonban jóval többre lenne igény — mondja Gyertyás Lászlóné, a kaposvári szociális foglalkoztató vezetője. — A két központi konyhánk mellett a bölcsődék szolgáltatásait is igénybe vesszük, s már tárgyalnak a vendéglátóegységekkel is, hogy jövőre még több ebédet főzhessük. A kereslet óriási! Sajnos, egyre több igénylőt kell elutasítanunk. Elsősorban azoknak a megrendelését fogadjuk el, akik számára másképp nem biztosítható a napi egyszeri meleg étel. Az igénylésnél a jövedelmi viszonyok mellett a szociális helyzetet is figyelembe vesszük. Azok számára, akik részben vagy teljesen el tudják látni magukat, jelenleg nem tudjuk felajánlani szolgáltatásunkat. A valóban rászorulókra viszont bárki felhívhatja a figyelmet, akár az igénylő önmaga, a szomszéd vagy az orvos. A térítési díj differenciált, de a legmagasabb jövedelemmel rendelkezők sem fizetnek 42 forintnál többet. Aki nem tud bejönni az ebédért, annak házhoz visszük csekély szállítási díjért. Ezt a feladatot tiszteletdíjas gondozók segítségével oldjuk meg, akik hétvégén és ünnepnap is végigjárják a körzetet. — 13 adag ebédet hordok szét naponta, van úgy, hogy kétszer-háromszor is fordulok, míg mindenhova eljut az ebéd — mondja Pheiferné Szennai Gizella gondozó. — Négy éve végzem ezt a munkát, alaposan megismertem már az „ügyfeleimet”. Többségük egyedülálló, beteg ember, aki képtelen ellátni önmagát, s örömmel fogadja, ha valaki főz rá. Alig várják, hogy megérkezzem, s nemcsak az ebéd miatt. Sok helyen én vagyok az egyetlen, aki rájuk nyitja az ajtót. Megkérdezem: mi újság, hogy vannak. Többre azonban nincs idő. Sietni kell tovább, máshol is várják a meleg ételt. — Ami nagyon finom! Mi legalábbis meg vagyunk vele elégedve a feleségemmel — veti közbe Torma Sándor, aki, kezében az éthordóval türelmesen várakozik a zöldséglevesre meg a nudlira. Innen hordom az ebédet minden nap, kivéve a hétvégeket, mikor a szőlőben kertészkedem, s nincs időm eljönni érte. Akkor az asszony főz, de az sem esik jobban, mint az itteni étel. Sokat és választékosán főznek, bár az én kedvence(Fotó: Gyertyás László) met még egyszer sem adták... — Mit szeret legjobban, Sanyi bácsi? — kérdezi egy fejkendős asszonyság. — Hát a jó bort, kedves — mondja tréfálkozva az idős ember. — És a felesége? — faggatja tovább az asszony. — Ő meg engem — mondja Torma Sándor, akin, úgy tetszik, nem lehet kifogni... De így is van jól. Gyorsabban múlik az idő, míg megtelnek az éthordók, ha közben tréfálkozik, beszélget az ember. Széki Éva Nyugdíjemeléshez—költségátcsoportosítás A jövőben: negyedévenkénti tárgyalás Annak érdekében, hogy a nyugdíjak a nettó átlagkeresetek arányában növekedjenek, fontos, hogy a költségvetés vitája során többletköltségeket csoportosítsanak át — ez az egybehangzó vélemény alakult ki a népjóléti tárca és a Nyugdíjasok Országos Kamarájának november 17-i találkozóján. A Népjóléti Minisztérium és a kamara képviselői megállapodtak abban, hogy szakértőik még december elején megbeszélést kezdenek konkrét kérdésekről és a nyugdíjrendszer jövőbeni átalakításáról. Azért, hogy kialakulhasson az érdekérvényesítés hatékonyabb formája, a népjóléti miniszter a jövőben negyedévenként személyesen tárgyal a nyugdíjasok képviselőivel. Még egyszer a mozgáskorlátozottak kedvezményeiről A múlt csütörtökön a mozgás- korlátozottakra vonatkozó kedvezmények kapcsán a múlt évi, átmeneti jellegű kormányrendeletre — 91/1991. (VII.18.) — hivatkoztunk, de említettük (a közlekedésükkel kapcsolatos kedvezmények okán) azt a rendeletet is (föllelhetőségének helyét és idejét is közöltük), amely jelenleg is hatályos. Köszönjük az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Somogy Megyei Intézetének jelzését, melyben dr. Koncz Gábor megyei tiszti főorvos az utóbbiakra, vagyis a most is érvényes kormányrendeletre hívja fel olvasóink figyelmét. Legfontosabb változásként említi, hogy intézetükben nem működik már a jogosítvánnyal nem rendelkező mozgáskorlátozottak orvosi vizsgálatát végző eseti orvosi bizottság. 1992. március 29-től a lakóhely szerint illetékes helyi jegyzőhöz közlekedési kedvezmények iránt benyújtott kérelem alapján a jegyző hivatalból — a jogosítvány meglététől függetlenül — kéri fel a megyében működő OTF-OSZI orvosszakértői bizottságokat az igénylő személy egészségügyi állapotának szakvéleményezésére. Kivétel, ha az igénylő 1991. július 27. után, e célból kiállított szakvéleménnyel rendelkezik. — A változás megkönnyítette az érintett állampolgárok helyzetét is, hiszen — adott esetben — már nem kell intézetünkhöz beutazniuk — tájékoztatott dr.Koncz Gábor. — Sajnos, a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete tagjainak kivételével — őket ugyanis az egyesület idejében értesítette a változásokról — még elég nagy az érintettek tájékozatlansága: többször előfordul, hogy ránk neheztelnek a feleslegesnek bizonyult utazás költségei miatt... Az autók elosztása Megtudtuk azt is, hogy az idén tavasszal a Népjóléti Minisztérium gazdasági igazgatósága 51 személygépkocsi beszerzéséhez biztosított támogatási keretet a megyének, s ezt július 31-ig kellett felosztani mintegy 400, nyilvántartásba vett igénylő között. November 19-ig már 478 jogos kérelmet tartottak nyilván, de pótkeretet az idén feltehetően már nem kapnak. — Rendkívül sokan Igénylik a soron kívüli támogatást. A jogszabály előírása szerint az adott keretszám felosztásának véleményezésére bizottságot működtetünk, ennek tagja az egyesület képviselője és a rehabilitációs orvos is. Tekintettel arra, hogy a szűk keretből igazságos elosztást semmilyen módon nem tudok biztosítani, gyakorlatilag a bizottság mindenkori véleményével egyezően adom ki a támogatásra feljogosító utalványokat. Az elosztásból kimaradtak gyakran vádolnak bennünket szubjektív megítéléssel, de a bizottság működtetése ezt megalapozatlanná teszi — szögezte le a megyei tisztifőorvos. Ügyfélfogadás az intézeteknél A következőkben az érintettek tájékoztatására közöljük a szolgálat intézeteinek címét, ügyfél- fogadási és munkarendjét. Az ÁNTSZ Somogy Megyei Intézete, Kaposvár, Fodor József tér 1. Pf. 50. 7401. Telefon: 11-911. Munkarend: hétfőtől csütörtökig 7.30 — 16. pénteken 7.30— 13.30. Dr.Kapolka Pál megyei tiszti főgyógyszerész, Megyei Gyógyszertári Központ, Kaposvár. A munkarendje az előbbivel azonos, az ügyfélfogadás munkaidőben folyamatos. Az ÁNTSZ Kaposvár Városi Intézete, Kaposvár, Szent Imre u. 14. Pf. 44. 7401. Telefon: 12- 200. Munkarendje a megyei intézetével azonos. Ügyfélfogadás munkaidőben folyamatos. Az ÁNTSZ Marcali Városi Intézete, Marcali, Béke u. 21/a. Pf. 54. 8700. Telefon: 85/11- 702. Munkarend és ügyfélfogadás mint a kaposvári intézetnél. Az ÁNTSZ Nagyatád Városi Intézete, Nagyatád, Baross Gábor u. 5. Pf. 2. 7500. Telefon: 51-074. Munkarend és ügyfél- fogadás mint a kaposvári intézetnél. Az ÁNTSZ Siófok Városi Intézete, Siófok, Koch Róbert u.11. Pf: 104. 8600. Telefon: 84/11- 699,10-097. Munkarend: hétfőtől csütörtökig 7.40-től 16 óráig, pénteken 7.40-től 14,20-ig. Ügy- félfogadás: minden nap 8 és 12 óra között. Az ÁNTSZ Barcs Városi Intézete, Barcs, Bajcsy-Zs.u. 46. Pf. 3. 7570. Telefon: 52-028. Munkarend: mint a kaposvári intézetnél. Ügyfélfogadás: hétfőn 13-16, szerdán 8-12 és 13-16, pénteken 8-12 óra között. Szeretetház készül az istállóból Karácsonykor már együtt ünnepelnek Inkán Úton a pénz (kamatostul) Gyarmati Gyulának Az utóbbi hetekben levelek jöttek s mentek Gyarmati Gyula balatonföldvári olvasónk, az Apeh Somogy Megyei Igazgatósága és szerkesztőségünk között... Reméljük, hogy legutóbbi intézkedésével az Apeh pontot tett a meglehetősen elhúzódó ügy végére, s mi, teljesítve olvasónk kérését, immár nyugodt lelkiismerettel leírhatjuk: „Lapunk ez év október 15-i számában Gyarmati Gyula balatonföldvári nyugdíjas olvasónkkal kapcsolatos észrevételünk téves információn alapult. Olvasónktól elnézést kérünk." S itt a téves információn van a hangsúly, és azon, hogy azóta az informátor, az Apeh ezt írta: „Az összeg késedelmes kiutalásáért — az összes körülmény ellenére is — elnézést kérünk, azzal, hogy mi Önt megsérteni vagy „kipellengérezni” nem akartuk, és véleményünk szerint ezt nem is tettük... Az összeg kiutalásáról október 19-én intézkedett az adóeljárási osztályunk, erről Önt értesítették is... Természetesen az összeg kamatait is utalni fogják Önnek...”. Minthogy mi csupán közvetítettünk olvasónk és az Apeh között, remélve, hogy ily módon sikerül orvosolni a panaszt, ezzel a válasszal, az igazgatóság intézkedésével vélhetően elértük célunkat. Bízunk benne, hogy a pénz — igaz, kínos huzavona után — most már a helyére került... -hfMég dolgoznak a mesteremberek az inkei szeretethá- zon. A szép környezetben lévő felújított épületet december elején szeretnék átadni. Az ország különböző pontjairól tizenöten költöznek majd be a szobákba. Az egyház gazdasági épülete volt a plébánia mögötti terület — tudtam meg Bertók Katalintól, Inke jegyzőjétől. Az istállóból azonban hamarosan egy bentlakásos szeretetház lesz. Noha az épület egyházi tulajdonban marad, az önkormányzat nem hagyta, hogy az enyészeté legyen. Állami cél- támogatásként másfél milliót kaptak, s ugyanekkora ösz- szegü helyi erőre volt szükség, hogy lakhatóvá tegyék a helyiségeket. Rendkívül rossz állapotban volt a Béke utcai épület; a csurgói Konzol Építőipari kft munkásai alászigete- léssel kezdték a felújítást... Hat kétágyas és egy háromágyas szoba fogadja majd az otthon lakóit. Érkeznek Budapestről, Székesfehérvárról, Keszthelyről, s inkei is lesz az itt élő idős emberek között. Sokkal többen jelentkeztek, ám most csak tizenöt öreg, egyedülálló személy ellátását tudják biztosítani. A jegyzőnő örömmel újságolta: beadtak már egy újabb igényt a céltámogatásra. Tízmillió forint kellene, s további húsz ember tölthetné hátralevő éveit az inkei szeretetházban. A szállásért, a teljes ellátásért és az orvosi felügyeletért a jogszabály szerint mindösz- sze 7800 forintot kell fizetniük a szeretház lakóinak, akik — az otthon egyházi jellege miatt — adományozhatnak bútorokat, televíziót és pénzt is. — Örül a falu, hogy hamarosan szeretetház kezdheti meg működését Inkén, hiszen így nyolc új munkahely teremthettek: öt gondozónő, egy szakácsnő, egy gondnok és egy kertész szegődik az idős emberek szolgálatába. Az idei karácsonyt már együtt ünnepük a ház lakói. Abban a reményben, hogy az oly szűkre szabott szeretetből több jut majd, s nemcsak a szeretet ünnepén... Lőrincz Sándor