Somogyi Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)
1992-11-18 / 272. szám
1992. november 18., szerda SOMOGYI HÍRLAP — AUTÓSVILÁG - BUDAPESTI AUTÓSZALON Frankfurt és Genf nyomában Az idén ötödik alkalommal rendezte meg a Haris Kereskedőház a Budapesti Autószalont. A kiállítás — nyugati szakértők szerint — a legrangosabb kelet-európai autós seregszemle, de a nyugati szalonokat figyelembe véve nagyságra és színvonalra a harmadik Európában. Szorosan Frankfurt és Genf nyomában. Hamisítatlan párizsi hangulat a Citroennél (Fotó: Csobod) 37 millióért talált gazdára A Lamborghini és a le mansi nyerő (Foto: Csobod Péter) 1988-ban, az elsőn még csak 50 kiállító vett részt, de már akkor több mint 100 ezren nézték meg. Egy évvel később a Budapest Sportcsarnokban hetvenen állítottak ki, s a látogatókat 80 ezerre becsülték. 1990-ben a vásárvárosban már 170 kiállító vett részt a szalonon, tavaly pedig már 30 ezer négyzetméteren állított ki 230 cég, és 150 ezren voltak kíváncsiak a vásárra. A folyamatos fejlődés most, mintha megtorpant volna. Az idén ugyanis nem jött el jó néhány generálimportőr. Ők ugyanis kétévente szeretnének kiállítást, míg a szervezők évente. Végül is létrejött a megállapodás: minden második évben lesz autószalon, a közbeeső években pedog az autós háttériparé lesz a vásár. Ennek ellenére a látogatók száma alig maradt el a tavalyitól, s a választékot új kiállítók pótolták a hiányzó 11 generál- importőrt. Voltak újdonságok és ott voltak a magyar autógyártók: a General Motors és a Suzuki, a Hungarolada és a Merkur. A „nagyok” közül hiányzott 11 generálimportőr, köztük a Porsche Hungária a Volkswagennel és a Seattal, de ott volt a Citroen és a BMW. Egyszóval, az idén sem unatkoztak a látogatók. S ami talán a legfontosabb a szervezők és a magyar autósok számára: a Budapesti Autószalont az Autógyártók Nemzetközi Szövetsége (OICA) a nemzetközi kiállítási helyszínek közé sorolta. Ezzel a címmel Budapesttel együtt 13 város büszkélkedhet csak a világon, olyanok, mint Frankfurt, Genf vagy Tokió. A szalon igazi különlegessége az Auto Classics standján kiállított Lamborghini Diablo volt. Majd húszéves pályafutása során a Diablo elődjét a Lamborghini Countach-t olyan mitosz vette körül, hogy örökösének igencsak meg kell kapaszkodnia, ha a Coun- tach-csal fel akarja venni a versenyt. Ennek a kocsinak azonban nem csak a neve ördögi. A tizenkét hengeres motor 492 lóerőt tud, s ez a 330 kilométeres végsebességhez is elegendő. Az előre fölfelé nyíló szárnyas ajtók mögött pedig tetőtől talpig a Lamborghini cég saját szarvasmarhatelepén tenyésztett és kikészített bőr ad komfortot. Az autó újonnan is csaknem a duplájába kerül egy Ferrari árának, így nem csoda, hogy a Budapesten is hamar elkelt — potom 37 millió forintért. 205, 305, 405, 605... A számsorról a Peugeot-rajon- gók tudják csak, hogy nagyon is népszerű autótípusokról van szó. A Peugeot büszkeségéről, a 905-ösről azonban közülük is kevesen hallottak. Pedig ez a kocsi nyeri már hosszú évek óta az embert és gépet egyaránt próbára tevő 24 órás le mansi versenyt. Az idei verseny első-második helyén is Peugeot ért célba, a győztes autó volánjánál pedig az egykori Forma- 1-es sztár, a finn Keke Rösberg ült. A versenyautót a Rair Kft állította ki az autószalonon. Inka bér-Ferrari Az autókiállítás nem autókiállítás Ferrari nélkül — állítják az autórajongók. Azt már megszokhattuk, hogy a legendás olasz autók egyikét-másikát megszemlélhetjük valamelyik cég extravagáns standján, arra azonban, hogy az autót akár ki is lehessen próbálni, eddig nem akadt példa. A Ferrari F106 GTB-t nézelődők gyűrűje vette körül, akiket az sem keserített el, hogy közülük csak kevesen tudják a bérleti díjat — egy napra 93 930, hétvégére 159 800 forint — mellényzsebből kifizetni. Számukra az autó tulajdonosa, az Inka autókölcsönző többek közt Ladákat kínál, ezt egy hétvégére akár már 4 és fél ezer forintért is elviheti a kuncsaft. A lóerők pénzes megszállottáira elsők közt gondolt a cég. Nemcsak a méregdrága Ferrarit, hanem akár a G60-feltöltős GTI Golfot, vagy a Renault „mérges apróját”, a Clio 1,8 GTi-it is bérbe lehet venni. Érdekes a bérleti díj szerinti típusbesorolás is. A Peugeot 405-ösnek párul a BMW hármas szériája jutott, a Mercedes 560 SEC pedig 3 Carrera Porschét kapta „ártársul”. A cég a hétvégi kiruccanásokra jelentős kedvezményt ad. A hétvége náluk péntek déltől hétfő kilenc óráig tart, így ha a Porsche napi nyolcvanezer forintos bérleti díjához — nagyon kedvezményesen — valaki még harmincezret hozzádob, akkor az egész víkendre övé lehet a német sportautó is. A lehetőség tehát már adott... Alkatrész műholdon (Fotó: Csobod Péter) Egy évvel ezelőtt a Q1 kifejezés semmit nem mondott a magyar autósoknak. Ma azonban, aki csak egyszer is komoly alkatrészgondba került, már megtanulta ezt a nevet, csakúgy, mint a Lippai— Hajnal kft-éét. Ez a cég lengéscsillapítók forgalmazásával kezdte működését Budapesten egy apró üzletben, az idei Autószalonon pedig az egyik legnagyobb és leglátványosabb stand az övék volt. A világ legnevesebb alkatrész- gyártóival állnak kapcsolatban, Magyarországon pedig egy kiépített hálózat forgalmazza a termékeket, e lánc tagjai egymással és a központi raktárral műholdas számítógépkapcsolattal vannak öszekötve. Somogy és Veszprém megyei dealerjük a siófoki Reguly Attila, a TX autósbolt tulajdonosa. Vele beszélgettünk a kiállításon. — Ez a cég évekkel ezelőtt felismerte, hogy a sok külföldről behozott öreg autóhoz hamarosan alkatrész is kell. Mégpedig minőségi alkatrész. Akkor kezdték kiépíteni a kapcsolatokat, közülük az első volt a Monroe. Hol tartanak ma? — Ehhez idő kell, hogy ösz- szeszámolhassam a partnereket. A Monroe mellett a Borg ang Beck, a Bosal, a Nissens, a Lockheed is partnerünk, megannyi világhírű cég. Az ékszíjaktól a kipufogóig üzleteinkben minden megtalálható. Ezt a részét a Lippai-Hajnal kft már kiépítette, most a belföldi partnerhálózat van soron. Hisz a vevőt végül is nem az érdekli, hogy honnan és hogyan szerezzük be a neki kellő alkatrészt, csupán az, hogy milyen gyorsan, és mennyiért? — Tényleg, mennyiért? Nem éri meg jobban, ha az olasz autóbontókba megy turkálni valaki? — Hosszú távon biztosan nem. A cég közvetlen gyári importőr, vagyis a legolcsóbban jut hozzá az alkatrészekhez. Az érdekeltségi rendszert pedig úgy alakították ki, hogy a forgalom hozza meg a nyereséget, ne a nagy árrés. Alapelvünk, hogy nemcsak egyszer akarunk eladni a vásárlónak, hanem többször is. — A gyorsaság valóban kulcskérdés. Senki sem szereti, ha szétszedett autója ott áll a szervizben, alkatrész pedig sehol. — Ez valóban így van. Kifejlesztettünk egy olyan számítógépes rendszert, amelynek segítségével nemcsak azonnal megmondjuk, van-e raktáron a kérdéses alkatrészből, de azt rögtön meg is rendeljük, így nem fordulhat elő, hogy mire megy a szállító, valaki más elvitte. A partnerek és a központ közt műhold segítségével tartjuk a kapcsolatot. Jelen pillanatban nyolcvanezer alkatrészünk van, tízezer cikkszámon. A rendszer közben tovább épül, mindkét oldalon. A gyártókkal is folyamatosan épülnek a kapcsolatok, s 450 viszonteladói szám az országban tovább bővül. Ha tőlünk függ, az alkatrészhiány szót törölhetjük a szótárból. SAAB, A LEGBIZTONSÁGOSABB Svédországban a Saab 9000 típusú gépjárművek frontális ütközéseit vizsgálva 1984 és 1991 között, a 280 balesetben a Saab autóban utazó 340 utas közül 320-an egyáltalán nem, vagy csak könyebben — horzsolás, zúzódás — sérültek meg. Bár a különböző vizsgálatok hosszú sora bizonyította, hogy a Saab a világ legbiztonságosabb autója — megelőzve az olcsóbb árkategóriába tartozó Volvót — az autógyár azonban az idén is tovább tökéletesítette a biztonsági rendszereit. A biztonsági rendszer a vezetőülés védelméből kiindulva épül fel. Az úgynevezett aktív biztonsági rendszer körébe tartozik a karosszéria felépítése is. a fékrendszer és a kocsi különleges manőverezési képessége is. A Saabok szériában is ABS-szel és a baleset esetén felfújódó légzsákkal gördülnek le a futószalagról. Az úgynevezett passzív védelmi rendszer jelentősége a baleset megtörténtekor válik nyilvánvalóvá. Ekkor jelentkezik a különleges ütközéstompító, az oldalirányú ütközések ellen védő, illetve az utasteret körbefogó merevítő biztonsági elemek szerepe. Természetesen a Saab autógyár is hangsúlyozza a becsatolt bizotnsági övék fontosságát. A svéd autókban elöl és hátul egyaránt található öv, amelyet már 1985 óta övfeszítővel látnak el. (Fotó: Csobod Péter) 11 Peugeot újdonságok A 405-ös Peugeot jövő évi modellje látszatra alig változott valamicskét a tavalyihoz képest. A leglátványosabb az utastér átformálása. A műszerfal legömbölyített formái már az új irányzatot tükrözik. A szellőzés állítógombjai vízszintes úton mozognak, de a kormány és az ajtókárpitok vonalvezetése is lágyabb lett. Először mutatkozott be Magyarországon a Peugeot 309 új GTI változata is. A kocsiba a 405 Ml 16-osból már jól ismert 1,9 literes, 16 szelepes motort építették. Szépek szépe Az Auto Classics standján álló Aston Martin nyerte a vásár szépe díjat. A gyönyörű kabriolet áráról nincsen információnk, a mellette álló Rolls Royce-nak nemcsak érdeklődője akadt, hanem még az első nap meg is vásárolták. Az árát sem titkolta az autókülönlegességeket árusító cég: az elegáns kocsi 24 millió forintért talált gazdára. A magyar ÖMV a szalonon Az ÖMV csoport egymást kiegészítő vállalatokból áll, amelyek tevékenysége az energia- és vegyiparra, valamint az alapanyagiparra terjed ki. Jelen van az európai piacon és arra törekszik, hogy az egész világra kiterjessze tevékenységét. A tizenháromezer dolgozót foglalkoztató konszern éves bevétele majd 80 milliárd schilling. Az ÖMV-Hungaria Kft az osztrák cég magyar leányvállalata, amelyet 1990-ben alapítottak benzinkúthálózat létesítésére. Jelenleg az országban tizennégy ÖMV-benzinkút várja az autósokat, ez a szám azonban év végére elképzeléseik szerint húszra növekszik, jövő év végén pedig már negyven helyen találkozhatunk velük. Az ÖMV-Hungaria a D-pavilon- ban mutatkozott be a vásárlátogatók előtt. Magyarul fürge Talán a legtöbben a magyar Suzukit csodálták meg tüzetesebben is a Budapesti Autószalonon. A kocsi sikeresen debütált országszerte. A kiállításon kívül-belül meg lehetett tekinteni a kis járművet, amelynek az alapkomfortján kívül elsősorban az ára lett népszerű Magyarországon. Az esztergomi gyárban két év múlva már csaknem ötvenezer darabot szeretnének gyártani a Suzuku Swift — magyarul fürge Suzuki — kompakt-típusából. Életmentő légzsák Az Opel standján szimulátor illusztrálja az életmentő légzsák működését. A biztonságra való törekvés jellemző korunk autógyártására. A kiállításon is egyre több modellben látható az ütközéskor automatikusan fölfúvódó légzsák. Ez ugyanis nagymértékben növeli a túlélés esélyét, akár egy frontális ütközéskor is. A biztonságra azonban parkoláskor is szükség van. Sophia Loren kedvence A sztárok szeretik a gyors és jó kocsikat. Sophia Loren kedvence például a Ferrari. A mostani vásáron olyan luxusmárkákat állítottak ki, mint a Chevrolet Corvette, Masaretti, aztán a Bentley.