Somogyi Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)

1992-11-14 / 269. szám

1992. november 14., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 15 Röplabda BEK-visszavágó Szépen búcsúzni Vasárnap 17 órakor Kapos­váron a városi sportcsarnok­ban játsszák a Kaposvári So­mogy SC-Radiotechnika Riga BEK-visszavágó mérkőzést. Azt már az első mérkőzés előtt is tudtuk, hogy a párharc esélyese nem a kaposvári bajnokcsapat, hiszen a Riga tavaly a Szegeddel játszott, és finoman fogalmazva is tönkre­verte őket. Rigában a szege­diek mindössze négy pontot (!) tudtak összegyűjteni — 15- 1,15-1 és 15-2-re végződtek a játszmák —, de a Tisza-parti visszavágó sem okozott túl sok örömet. Nos, Kántorék egy héttel ezelőtt ugyan három játszmá­ban kikaptak, de 18 pontot szereztek. Ráadásul koránt­sem volt annyira egyoldalú a meccs, hiszen a második szet­tben már 8-2-re vezetett a Somogy SC, innen „sikerült” elveszíteni a játszmát. A vasárnapi visszavágó esélyese is kétségkívül a lett bajnok; óriási bravúr lenne, ha Mészárosék akárcsak egy játszmát is el tudnának lopni tőlük. Mivel a továbbjutás sorsa minden bizonnyal már az első mérkőzésen eldőlt, a Somogy SC-nek a minél szebb búcsú lehet a célja. Eb­ben a nézők is segíthetnek, akik remélhetőleg többen lesznek Kaposváron, mint Ri­gában (ott mintegy 350-en nézték végig a két csapat ta­lálkozóját.) Demeter György edző to­vábbra is nélkülözni kénytelen négy játékosát: a két román „idegenlégióst, Margineant és Bucurestaenaut nem nevezték a BEK-küzdelmeire, a váloga­tott Karmos lába még mindig gipszben van, Stefik pedig hét­főn kezdheti el újra az edzé­seket. Várhatóan — akárcsak egy hete Prágában — a Pász­tor, Mészáros, Kántor, Luksys, Rácz, Vörös „hatosfogat” kezd, Zarka és Kiss Z. pedig a kispadon foglal helyet. Az el­lenfélről csak annyit röviden: fiatal, hajtós csapat, tele két méteren felüli játékosokkal; a feladójuk is csaknem két mé­ter magas. A felugrásos nyitá­sokkal operálnak, mivel azon­ban nagy teremhez vannak szokva, a városi sportcsarnok megzavarhatja őket. A jövő héten két — hazai — Szuper Liga-mérkőzés vár Demeter György edző csapa­tára. November 19-én, csütör­tökön 17 órakor a Szegedi Papíron SC látogat el Kapos­várra, 22-én, vasárnap pedig a cseh Zilinát fogadja a So­mogy SC a városi sportcsar­nokban. — Fenyő — Három sportágban 33 csapat Sikeres volt a KÖSZ-VB Az idén is nagy sikert aratott a Középiskolások Szövetsége által rendezett KÖSZ-VB: a városi kupán 33 csapat lépett rendszeresen pályára a kü­lönböző sportágakban. A mintegy 300 középiskolás versenyeinek a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szak- középiskola, a Munkácsy Mi­hály Gimnázium és a Toldi gimnázium adott otthont. A férfikosarasoknál — amint arról már lapunk hasábjain ko­rábban beszámoltunk — hat csapat közül a „Bak-elit” sze­rezte meg a végső győzelmet. A második a „Dahja Force BK Doves”, a harmadik pedig a „Tótlala BK” csapata lett. Női röplabdában (11 csapat) a Táncsics gimnázium diadal­maskodott, maga mögé uta­sítva a Noszlopy Gáspár Köz- gazdasági Szakközépiskola csapatát és a „Kuckó Mackót”. Labdarúgásban a gyengébbik nemnél (négy csapat) a nevét meghazudtoló „Faláb SC” győzött. A további sorrend: második a „Közgazdasági amazonok”, harmadik pedig az Élelmiszeripari Szakközép- iskola csapata. A férfiaknál (12 csapat) „Hat kupac kopasz kukac”, „Johny Kranch Team” és „Kőbányai Világos” lett a végső sorrend. Polgár Judit kiesett A Párizsban zajló, Immunar Kupa elnevezésű, kieséses rendszerű nemzetközi sakkvi­adalon az Egyesült Államok színeiben versenyző Gata Kamsky legyőzte a mezőny egyetlen hölgytagját, Polgár Juditot. A 18 éves amerikai nagymester mindkét játszmá­ját megnyerte, így a következő fordulóban a Polugajevszkijt legyőző Kaszparovvai mérheti össze erejét. Az elődöntő másik mérkő­zésén az orosz Barejev, és az indiai Anand találkozik. Gyermek Kupa leányröplabda-torna Ezüstérmes a Toldi Dunántúli és alföldi csapa­tok mérték össze erejüket a nagybajomi Gyermek Kupa leányröplabda-tornán. A nyolc együttes két helyszínen kezdte a küzdelmeket, két csoportra osztva. A kaposvári Toldi iskolában a házigazdák két mérkőzést nyertek, egyet vesztettek. Körbeverések miatt azonban jobb játszmaarányukkal az élen végeztek. A nagybajomi csoportban is hasonlóan ala­kultak az eredmények, de ott a Kalocsa jobb szettaránnyal megelőzte a rendezők csapa­tát. A helyosztókat Nagybajom­ban játszották. A 3. helyért fo­lyó mérkőzés 14-11-es nagy­bajomi vezetésnél áramszü­net miatt félbeszakadt. Egy­órás szünet után a versenybí­róság a késői időpont miatt két harmadik helyezettet hirdetett. A döntő helyszíne a Toldi iskola volt. A toldisok nem tud­tak élni a hazai pálya előnyé­vel, így meg kellett elégedniük az ezüstéremmel a Kalocsa el­len. A torna végeredménye: 1. Kalocsa, 2. Kaposvár, Toldi, 3. Nagybajom és Mélykút, 5. Paks, 6. Veszprém, Báthory 7. Székesfehérvár, 8. Veszprém, Nagy L Két különdíj Somogybán maradt Albertus Anita (Nagy­bajom) és Ékes Erika (Toldi DSK) révén. Jé wmFf Támad a Toldi (Fotó: Kovács Tibor) Helycserére készül a Siófoki Bányász A Pénzügyőrök vendége ma a Rákóczi Kéthetes szünet után folyta­tódik a bajnokság a labdarúgó NB l-ben. A Siófoki Bányász a BVSC-Novép együttesét fo­gadja. Elég egy pillantás a ta­bellára és érthető Illés János ügyvezető elnök kijelentése: az ősz egyik legfontosabb mérkőzése vár csapatára. A vasutasok egy pont előnnyel közvetlenül a siófokiak előtt állnak, s most itt az alkalom, hogy helyet cseréljenek. Illés János: 14-15 pontot terveztünk az őszre, s bár el­méletileg ez még megszerez­hető, de ehhez már az idén nem volna szabad téveszte­nünk. Az örök optimizmusom most sem hagyott el, mert én képesnek tartom a csapatunkat arra, hogy a hátra levő mérkő­zéseken sikerrel szerepeljünk. Az ügyvezető elnök opti­mizmusát táplálhatja, hogy a rövid szünet során rendbe jöttek a sérültek is. Khalzov és Varsányi d edzett már a hé­ten; Pusztai László edzőnek most csak az okoz gondot, hogy a többhetes kihagyás után szerepeltesse-e őket. Je­lenleg már csak Szabadi és Ruskó van a maródiak listáján. Az alábbiak várják a mai mér­kőzés kezdetét: Bíró, Braksza- tórisz, Kolovics, Zare, Olajos, Marozsán, Meksz, Varsányi, Khalzov, Elekes, Jenei, Ká- mán, Kovács, Kirchmayer, Szabó, Barna, Bimbó. A BVSC-Novép legutóbb odahaza a PMSC-t győzte le. Csapatában olyan ismert sok­szoros válogatottakat kö­szönthetünk, mint a külföldről hazatért Garaba és Bognár, s a külföldet ugyancsak megjárt Farkasházy. o A Rákóczi FC együttese is ma lép pályára a fővárosban a Pénzügyőr SE ellen. Az NB II egyik legpatinásabb budapesti csapatának jelenlegi szerep­lése alig tér el a kaposváriaké­tól. Mindössze egyetlen pont­tal van többje, mint a Rákóczi­nak. Legalább egy döntetlent remél Fuisz János edző, aki Demét és Kisst sárga lapjaik miatt kénytelen nélkülözni. A tervezett csapat: Udvarácz — Göbölös, Horváth Z., Itvás, Vörös — Prukner (Bognár), Hanusz, Szigeti, Adorján — Ozsváth, Neubauer. Belvárosi üzlethelyiség központi fütéses családi házzal Dombóváron eladó a hozzátartozó kerttel, udvarral, pincével, raktárral, garázzsal. Érdeklődni lehet 17 óra után a 82/10-095-ös telefonon. (16066/a) tsmmmmmmm /^omogyker^ Csizmavásár a siófoki cipőboltban! November 16-tól 20-ig egyes női csizmákat 30 % engedménnyel kínálunk kedves vásárlóinknak! Siófok, Fő u. 162. (219138/a) A Kaposvári Városgazdálkodási Részvénytársaság Igazgatósága értesíti tisztelt részvényeseit, hogy a társaság rendkívüli közgyűlését 1992. december 17-én 13 órára hívja össze. v A közgyűlés helye: 7400 Kaposvár, Cseri út 16. tanácsterem. A közgyűlés napirendje: 1. Az Igazgatóság beszámolója az 1992. évi tevékenységéről. 2. Tájékoztató az Rt. szervezetével kapcsolatos jövőbeni elképzelésekről. 3. Egyebek. Határozatképtelenség esetén a közgyűlést az eredeti napirenddel a fent megjelölt helyen 1992. december 28-án 13 órakor tartják. A Részvénytársaság Igazgatósága (219143) KÖRZETI LABDARÚGÓ­BAJNOKSÁG Tab, I. osztály. 11. forduló: Balatonőszöd-Látrány 0-4, Nyim-Balatoni Vasas II. 1-1, Balatonendréd-Kereki 2-1, Tab ll.-Somogymeggyes 1-2, Kötcse-Kőröshegy 2-6, Bala- tonszemes-Karád 1-1. Az élcsoport: 1. Karád 17, 2. Balatonendréd 17, 3. Balaton- szemes 14 pont. Tab, II. osztály. 11. forduló: Somogytúr-Kapoly 1-4, Ság- vár-Bábonymegyer 3-2, So- mogybabod-Szólád 4-1, Visz-Kisbárapáti 4-1, Nagy- berény-Ádánd 4-1. Az élcsoport: 1. Gamás 17, 2. Ságvár 15, 3. Somogyba- bod 14 pont. A Cser helyett a Rákóczi-pályán Szombaton az NB ll-es Ka­posvári Rákóczi FC-Pénz- ügyőr SE serdülő- és ifjúsági mérkőzést a pénteki sportmű­sorban megjelenttel ellentét­ben nem a Cseri-pályán, ha­nem — annak használhatat­lansága miatt — a Rákóczi-pá­lyán játsszák. A kezdési idő­pont változatlan, azaz a ser­dülő- 11-kor, az ifjúságiak pe­dig 12.30 órakor kezdenek. Ötöst kapott a Porrog A csurgói városi kispályás labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójának eredményei: Aero-pack-Zn Sport 1-2, Gimnázium-Langali 1-1, Hi- vatal-CSISZ-lpartestület 4-0, Iharos-Lendület 2-2, Match- box-Dobó SC 3-2, Porrog- Iharosberény 1-5, Szenta- Nagyváthy Szakközépiskola 0-2, Zöldsasok-Alsok 3-1. Az élcsoport állása: 1. Hiva- tal-CSISZ 12 pont, 2. Nagy- váthy Szakközépiskola 12 pont, 3. Dobó SC 12 pont. Hatvanötén kerékpáron Az őszi tömegsportnapok keretében 65 atádi pattant ke­rékpárra, hogy végigtekerje a korosztályának kijelölt távot. A 6-10 évesek közül tizenegyen kerekezték végig a 10 kilomé­tert, s a fiúknál a Babay isko­lás Bácsai Gábor, a leányok­nál pedig a kutasi Göncz Di­ana győzött. Egy korcsoporttal feljebb a húsz kilométert 38-an tekerték le. Itt Berecz Tamás (Nagyatád, 2. sz. is­kola) és Frank Henrietta (Ta- rany) lett az első. A középisko­lásoknál a gimnazista Soós Olivér, míg a felnőtteknél — már negyven kilométeren — Szöllősi Anikó és Töreki István bizonyult a leggyorsabbnak. Hajrá a rali­világbajnokságon Az utolsó rali-világbajnoki futam a Nagy-Britanniában rendezendő RAC-Rali előtt még hárman is esélyesek a vi­lágbajnoki címre. A héten vé­get ért Katalán Ralin a spanyol Sainz, Moya (Toyota Celica) kettős győzött a finn Kankku- nen, Piironen (Lancia Delta) páros előtt. A pontversenyben addig élen álló francia Auriol, Occelli (Lancia Delta) duó csak tizedik lett, így az előbb említett párosok megelőzték az összetettben. A vb-állása az utolsó futam előtt: 1. Sainz 124 pont, 2. Kannkunen 122, 3. Auriol 121. A márkák ver­senyét behozhatatlan előny­nyel vezeti a Lancia (140 pont). Második a Toyota (108), harmadik a Ford (84). Sipos Ferenc- sakkemlékverseny Ötödször rendezi meg Ka­posváron a városi sakkszö­vetség és a Móricz Zsigmond Művelődési Ház Sakkegylete a Sipos Ferenc emlékver­senyt. Az első forduló hétfőn 16.30-kor lesz az Édosz Mű­velődési Házban, s ezt köve­tően nyolc napon át mindig ugyanebben az időben kez­dődnek a fordulók. Nevezése­ket a helyszínen még elfogad­nak a rendezők. Virágvásár november 16-án és 17-én 8-tól 18 óráig Kaposváron a Szakszervezetek Székházában. Kedvezményes árak! \ _________________ (16067)/

Next

/
Thumbnails
Contents