Somogyi Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)

1992-11-03 / 259. szám (258. szám)

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1992. november 3., kedd Kemény vádak Bush ellen Az amerikai kormány ve­zető tagjai: George Bush el­nök, James Baker külügy-, Ri­chard Thornburgh igazság­ügyminiszter, Brent Scowcroft nemzetbiztonsági főtaná­csadó tudtak a titkos iraki fegyvervásárlásokról, ezért börtönben lenne a helyük - ezzel a kemény váddal állt elő Henry Gonsales texasi képvi­selő. A befolyásos demokra­tapárti politikus a CBS tv-ben azzal vádolta a republikánus kormányt, hogy eltussolta az „Irak-gate” ügyet. Suchocka népszerűsége Egyre növekszik Hanna Su­chocka lengyel miniszterelnök hazai népszerűsége. A meg­kérdezettek 60 százaléka elé­gedett azzal, hogy ő áll a kor­mány élén, s csupán 14 szá­zalék elégedetlen. Bizalmat érez a kormányfő iránt 79 százalék, 6 százalék bizalmat­lan, míg 12 százalék közöm­bös. A jelenlegi kormány le­mondását csupán 8 százalék fogadná örömmel. Fegyveres támadás a koptok ellen Egyiptomi keresztények, azaz koptok ellen hajtottak végre fegyveres támadást is­meretlen tettesek — a ható­ság szerint iszlám szélsősé­gesek — az ország déli ré­szén. A vidék hónapok óta sú­lyos feszültségek színhelye, s tíz nappal ezelőtt egy brit turis­tát megöltek, másik kettőt megsebesítettek egy hasonló akcióban. Angolai tűzszünet Az ENSZ közreműködésé­vel az egymással szemben­álló angolai felek megállapod­tak, hogy tűzszünetet hirdet­nek az ország egész terüle­tére. Ezt a világszervezet főtit­kárának szóvivője jelentette be, hozzátéve, hogy az intéz­kedésnek hétfőn éjfélkor kell életbe lépnie. Újabb adótörvények a Tisztelt Ház előtt (Folytatás az 1. oldalról) Jeszenszky Géza abban is bízik, hogy az Európai Közös­ség bizottsága, amely e meg­állapodás létrejöttéhez nagy segítséget nyújtott, síkra száll ennek megvalósításáért is. A háromoldalú ténymegállapító bizottság elküldte jelentését Brüsszelbe. Ebben alternatív javaslatok szerepelnek. Az Országgyűlés napi­rendre tűzte Zétényi Zsoltnak (MDF) és társainak az igaz­ságtételt szolgálni kívánó két büntetőjogi javaslatát, vala­mint az MDF-frakció indítvá­nyát az önkényuralmi szerve­zetek jelképeinek használatá­ról. Ez egyformán bünteten­dővé tenné a szélsőjobb- és szélsőbaloldal jelképeinek ter­jesztését, illetve nagy nyilvá­nosság előtti használatát. Kó­nya Imre MDF-frakcióvezető kifejtette: a koalíció egyféle mércével kívánja mérni a szélsőségeket. Név szerint szavaztak a képviselők négy SZDSZ-es képviselő önálló indítványáról, hogy hozzanak létre vizsgálóbizottságot az október 23-ai Kossuth téri ün­nepség megzavarásának ki­vizsgálására. A szavazás megmutatta, hogy a kormány- koalíció ellenzi a bizottság lét­rehozását, a javaslatra ugyanis Antall József minisz­terelnök is nemmel szavazott. A többség elutasította a javas­latot. Ezelőtt — gépi szava­zással — szótöbbséggel el­utasították az MSZP-s Jánosi György ugyanilyen értelmű ja­vaslatának napirendre vételét. Kupa Mihály pénzügymi­niszter újabb adótörvényeket terjesztett elő. Ismételten hangsúlyozta, a kétkulcsos (8 és 25 százalékos) áfa beveze­tése elkerülhetetlen, mert ez a költségvetésnek máshonnan nem pótolható bevételt hoz. Ez a közteherviselés szem­pontjából is sokkal igazságo­sabb, hiszen kevésbé kijátsz­ható. Ez a fogyasztói árszín­vonalat — a közvetett hatáso­kat is beleszámítva — legföl­jebb 6 százalékkal növeli. A legsúlyosabban érintett réte­gek jövedelem-kiegészítésére 30 milliárd forintot szánnak. A jövedelem-kompenzáció a szociálpolitika helyes formája, és nem az adó kisebb mér­téke. A kiegészítés része lesz a gyermeknevelési támogatás és a lakásfenntartási jutattás. A kormány a fogyasztási adó növelését javasolja az égetett szeszre, sörre, dohány­árura, üzemanyagra, és ki­terjeszti minden személygép­kocsira. A kormánypárti és az ellen­zéki képviselők egyaránt bírál­ták az előterjesztést, több ga­ranciát kértek a rászorulók­nak. A képviselők a helyi adókról szóló törvény módosí­tásáról is tárgyaltak. KÉRDŐJELEK Egy kis antant? Átcsapnak az indulatok a határok felett? Meciar szlovák kormányfő immár nemcsak nacionalizmust, hanem anti­szemita kijelentéseket, esetenként fasiszta megnyilvánulá­sokat és határrevíziós igényeket is tulajdonít Budapestnek. Sőt hozzátette: Szerbiában, Romániában és Ukrajnában is élnek hasonló vélemények Magyarországgal szemben. Csak a bősi válság motiválta volna a szavait? Akkor miért éppen a Közös Piac és a „visegrádiak” vezetőinek londoni találkozójáról hazatérve mondta ezt a szlovák politikus? Úgy tűnik, általánosabb hazai és nemzetközi indítékok is lehetnek azon pozsonyi álláspont mögött, hogy Magyaror­szág veszélyezteti az európai stabilitást. A kérdések sorozata folytatható. Szolgáltattunk-e alapot Meciar kijelentéseihez? Mennyiben felelhet meg a valóság­nak, amit a szlovák miniszterelnök Belgrádról, Bukarestről és Kijevről állít? Miben egyezhetnek és miben különbözhet­nek különféle szomszédaink aggályai? De a legfontosabb az a kérdés, vajon a szlovák nyilatko­zat célja csupán publicisztikai hatáskeltés, játék az érzel­mekkel otthon és külföldön vagy politikai lépések nyitánya? Esetleg emlékeztető az egykori kisantantra, amely újjá is születhet? Mi lehet a magatartásunk? Egyfelől vegyük tudomásul a tényeket, még akkor is, ha a szomorú történelemre emlé­keztetnek: vannak ellenérzések Magyarországgal szem­ben. Másfelől ez sem lehet ok arra, hogy hagyjuk magunkat provokálni. Legyünk bölcsek! Kocsis Tamás Vadásztársaságnak álcázott csoport Neonácik lakat alatt Németországban GYŰLÉSRŐL GYŰLÉSRE AZ UTOLSÓ NAPON Clinton lesz az elnök? Sikerült ártalmatlanná tenni Németország egyik veszélyes szélsőjobboldali csoportosu­lását. Brandenburg tartomá­nyának rendőrsége negyven­órás razzia során átfésülte a senftenbergi erdőket, s nagy mennyiségben foglalt le fegy­vereket, náci egyenruhákat és horogkeresztes zászlókat. Egyelőre nem tudni, honnan származnak a fegyverek. A magát vadásztársaság­nak álcázó tíztagú neonáci egyesület az első, amely ellen a német szövetségi ügyész­ség vádat emelt „terrorizmus gyanúja" miatt. A „csapatve­zér”, aki foglalkozására nézve géplakatos és kétgyermekes családapa, három társával együtt gyilkosság vádjával áll majd a bíróság elé, mert ta­valy decemberben megölt egy autóst, majd a tetemet elé­gette. A neonáci családfőt fe­lelősségre vonják kislánya sú­lyos bántalmazása miatt is. A rendőrségnek nemcsak 150 kézigránátot, géppisztolyt, kü­lönböző fegyvereket, tőröket, sisakokat és SS-uniformiso- kat sikerült zsákmányolnia, hanem egy videókazettát is, amely a neonácikat gyakorla­tozás közben mutatja. A német hatóságok beje­lentették: a „törvény teljes szigorával” kívánnak fellépni a szervezet tagjaival szem­ben. Ferenczy Europress (Folytatás az 1. oldalról) Nyílt kérdés, hogy a győ­zelemre esélytelen Ross Pe­rot támogatói közül végül hányán maradnak mellette, illetve hogyan oszlanak meg szavazataik a két másik je­lölt között. Az amerikai vá­lasztási rendszerben egyéb­ként nem a szavazatok or­szágos aránya dönt, hanem az, hogy melyik jelölt szerez több elektort; — így a siker a népes, sok elektorral rendel­kező államokban különösen fontos. Clinton e szempont­ból számítva is győzelemre áll. A demokrata politikus, aki egyébként is krónikus aller­giával küzd, vasárnap estére ismét szinte teljesen elveszí­tette hangját. Már csak né­hány szót tudott suttogni a mikrofonokba és felesége beszélt helyette. Clinton en­nek ellenére tegnap — az utolsó napon — reggeltől es­tig, repülőn cikázott, gyűlés­ről gyűlésre nyolc allamban. Ugyanezt teszi George Bush elnök is, aki 12 óra alatt „csak" hat államban fordul meg. Az elnökválasztáson a konzervatív Republikánus Párt 12 éve tartó kormány­zása forog kockán. A de­mokratáknak 1980 óta elő­ször van esélyük arra, hogy visszaszerezzék a Fehér Házat. A szavazást az or­szág keleti részén közép-eu­rópai idő szerint szerdára virradó éjjel 1 órakor zárják, a többi időzónában 1-3 órá­val később. Újjáválasztják a képvise­lőházat és a szenátus egy- harmadát is. Antiszemita olaszok... Minden tizedik olasz bevallot­tan antiszemita — ez derül ki a Domoskopea közvéleményku­tató intézet felméréséből, ame­lyet az Espresso című magazin legújabb száma ismertet. A fel­mérés során 1064 olasznak kel­lett véleményt nyilvánítania erről a megállapításról: „A zsidók nem rokonszenvesek nekem. Szívesebben venném, ha ki­vándorolnának Olaszország­ból”. A megkérdezettek 10,5 százaléka felelt erre „igen”-nel. 63 százalék pedig úgy véleke­dett, hogy „a zsidóknak más az életvitele”... Az elmúlt hónapok­ban elszaporodtak Olaszor­szágban az antiszemita táma­dások. Tullia Zevi, a negyvenez­res zsidó közösség vezetője szerint az igazi veszély nem a jobboldali fiatalok felől fenyeget, hanem az egyszerű emberek­nek a részéről, akik leplezik faj­gyűlölő érzelmeiket. Jereváni tüntetés olcsóbb kenyérért Több százezer ember tünte­tett az örmény fővárosban ol­csóbb kenyeret és magasabb nyugdíjakat, béreket köve­telve. Örményországban ugyanis a legutóbbi áremelés után 36 rubelbe kerül egy vekni kenyér, míg a legala­csonyabb nyugdíjak összege nem több 1200 rubelnél. Bautzen borzalmai Eddig 180 halott földi ma­radványait ásták ki az NDK-s időkben is rettegett bautzeni börtön közelében. Zöme még abból az időből származik, amikor a szovjet megszállók ott többezres internálótábort rendeztek be. tfc MjZzőpr/tVx' TZf KAMATOZÓ JEGY Otthont teremthet! Az Otthon 1992. Kiállításon november 5-10-ig Kaposváron a Domus Áruházban, ha lakásszövetkezetünk szervezésében lévő társasház építésre benevez. Lakásszövetkezetünk a Kaposvár, Badacsony utcában 1993. évi átadással nyolclakásos társasházak építését tervezi. Másfél, ill. két és félszobás lakásokat építünk, hagyományos szerkezettel, teljes közművel ellátott önkormányzati telkeken. Egyszázezer forint befizetésével a vásár ideje alatt a lakás építési jog leköthető, azok között, akik beneveznek, 50 000 forint értékű Domus Áruházban levásárolható vásárlási utalványt sorsolunk ki 1993. május 14-én. E a sorsolás napján építtető tagsági joga fennálljon. vásár ideje alatt a kiállításon, továbbá szövetkeze­in. mzetőrsor 6-7 7-842 A kaposvári Domus Áruházban az Otthon kiállítás 5-10-ig előkészítése miatt 3-án, 4-én (kedden és szerdán) a földszinten levő minden termékünkre 10 százalék engedményt adunk Most érkezett a kaposvári Domus Áruházba! 4-5 m-es padlószőnyeg, futószőnyeg, 2-4 m-es padlófilc, méretes ebédlőszőnyeg, műanyag rekeszek 20 % enged­ménnyel, gyermek kocsik 40 % engedménnyel, csillárok, falikarok, asztali lámpák a héten érkeznek Nyitvatartási rendünk: hétfő, kedd 9-17.30-ig. ■ Az Otthon kiállítás ideje alatt: 5-10-ig 9-18 óráig tartunk nyitva szombaton és vasárnap is (218982/a) Nyerhet 1OO OOO Ft-ot ha megtekinti OTTHON '92 kiállításunkat a Domus Áruházban november 5-10 között Minden belépőjegy tombola. Az első díj ÍOO OOO Ft-os vásárlási utalvány, amely beváltható a Domus Áruházán Bútor-, lakástextil-, lakásdíszítés-, konyha és fürdöszobaberendezés- hiradástechrrika A vásár ideje alatt óriási kedvezmények! Először Kaposváron! Minden nap délután 17 órakor fehérnemű divatbemutató Ne felejtse el! 2 nap múlva nyílik! (218982)

Next

/
Thumbnails
Contents