Somogyi Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)

1992-11-14 / 269. szám

* * ’ SOMOGYI HÍRLAP III.-évfolyam, 269. szám Ara: 13,80 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1992. november 14., szombat Pápai áldás a fegyveres erőinkre A vatikáni palotában ma­gánkihallgatáson fogadta II. János Pál pápa azokat a hon­védeket, rendőröket, határő­röket és belügyi alkalmazotta­kat, akik tavaly nyáron közre­működtek a magyarországi lá­togatása szervezésében, helyszíneinek biztosításában, s jelenleg jutalomlátogatáson és zarándoklaton vesznek részt Rómában. II. János Pál Kapisztrán Szent János köz­benjárását kérve különleges apostoli áldását adta a ma­gyar fegyveres erőkre, testüle­tekre és az egész magyar népre. / Göncz Árpád a kísérleti dandár gyakorlatán Az első magyar kísérleti honvédelmi dandár gyakorla­tára, Hajdúhadházra látogatott Göncz Árpád köztársasági el­nök, a Magyar Honvédség fő- parancsnoka, Für Lajos hon­védelmi miniszter és Lőrincz Kálmán vezérezredes a hon­védség parancsnoka. Az or­szághatár mentén szervező­dött első kísérleti dandár gya­korlatára 1100 tartalékost hív­tak be. A nagyszabású gya­korlaton a reguláris erőkkel együtt mintegy 1500 katona vesz részt. Torlódó kamionsorok Korábban nem tapasztalt kamionsorok várakoznak kilé­pésre a magyar-román hatá­ron. Nagylaknál, tizenöt órát, Biharkeresztesnél 10 órát, Gyulánál pedig huszonnégy órát várakoznak a kamionok. A román hatóságok a hét eleje óta a kamionok vámkezelésé­ért húsz dollárt számolnak fel, s az adminisztráció tovább lassítja a Jugoszlávia elleni ENSZ-embargó miatt amúgy is a Szokásosnál alaposabb és hosszabb vámkezelést. ENSZ-szigor Az ENSZ Biztonsági Taná­csa újabb vitát kezd a boszniai válságról és arról az új határo­zati javaslatról, amely jelentő­sen szigorítja a volt Jugoszlá­viával szembeni áruszállítási tilalmat, a dunai hajózás, il­letve a közúti forgalom foko­zott ellenőrzésével. Keresztény­demokraták nagygyűlése A Kereszténydemokrata Néppárt megyei elnöksége tartott nagygyűlést Balaton­szárszón dr. Pálos Miklós részvételével a helyi alap­szervezet megalapítása al­kalmából. Az államtitkár törté­nelmi visszatekintést adott a kereszténydemokrácia euró­pai kialakulásáról a keresztény erkölcsi értékek jelentőségéről mai életünkben. A keresztény­demokrácia, mint mondta, nem egy osztály vagy réteg pártja,- hanem néppárti jellegű. Karcolás nélkük úszta meg a pilóta Lángoló repülő Újlak felett Felvételünk fél órával a „landolás" után készült Péntek 13-a ezúttal is gondoskodott „eseményről”. Ennek a repülőgépnek, amely tegnap kora délután fúró­dott bele a Kaposújlakhoz közeli szántóföldbe, még az emléke sem maradt meg. Hamvai Gyulának, a gép piló­tájának azonban több szerencséje volt, egy karcolás sem esett rajta. A Somogyi Hírlapnak már maga számolhatott be a történ­tekről. Tegnap kora délután az újlaki reptérről szállt föl angol Shadow típusú sportrepülőgé­pével, amelynek motorja a fel­szállást követően nem sokkal fölmondta a szolgálatot. Meg­próbálta visszafordítani gépét a reptér felé, hogy ott végezzen kényszerleszállást, ám a gép beleakadt egy kisfeszültségű (Foto: Lang Robert) vezetékbe és lángra lobbant. A lángoló sportrepülő ezután mo­tor nélkül is meglepő gyorsa­sággal landolt Kaposújlak hatá­rában. A pilóta szerencsére idő­ben kiugorhatott, s biztonságos távolságból szemlélhette gép­madara elenyészését. A hely­színre érkező tűzoltók nem so­kat segíthettek, s láthatóan a 2 milliót érő repülőgépből nem sok maradt. A rendőrségi vizsgálat még tart. Nagy László Egyelőre marad a nyugdíjkorhatár Mentőöv az élelmiszeriparnak és a termelőknek — Bevezetik a közraktározást A kormány állásfoglalása szerint jövőre nem képzelhető el a nők nyugdíjkorhatárának emelése — jelentette ki Ju­hász Judit kormányszóvivő a tegnapi sajtótájékoztatón. Hetek, hónapok óta kelt hi­edelmet, főleg az 50 körüli nők körében, hogy felemelik a nyugdíjkorhatárt. A kormány csütörtöki ülésén komoly vita bontakozott ki a nyugdíjrend­szerrel kapcsolatos munkae­rőpolitikai és társadalombizto­sítási összefüggésekről. A kormány megtárgyalta a tár­sadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosí­tásáról és kiegészítéséről szóló törvényjavaslatot, amelynek előterjesztési hatá­rideje november 28-a. A ter­vezett változások az egész­ségbiztosításra, a nyugdíjkor­határra, a keresetek indexálá­sára, az özvegyi nyugdíjra és a járulékfizetésre vonatkoz­nak. A kormány kialakította ál­láspontját, de nem kívánt, a szakszervezetekkel és az Ér­dekegyeztető Tanáccsal a jövő héten soron következő tárgyalások előtt meghatáro­zott keretrendszerrel előállni. A kabinet nyitott a jövő heti tárgyalásokra. (Folytatás a 2. oldalon) Bősi békejobb? A csehszlovák külügymi­nisztérium azt indítványozza a magyar félnek, hogy novem­ber 19-én és 20-án Prágában tartsanak kétoldalú szakértői tanácskozást, a bősi kérdés­nek a hágai nemzetközi bíró­ság elé terjesztésével kapcso­latban. Ezt tartalmazza az a jegyzék, amelyet tegnap adtak át a prágai magyar nagykö­vetség képviselőjének. A szakértői tanácskozásnak — egy korábbi csehszlovák jegy­zék értelmében — az lenne a célja, hogy a felek közösen megfogalmazzák azokat a jogi kérdéseket, amelyekben együttesen kívánják kérni a bí­róság állásfoglalását. Horn Gyula szerint az éhségsztrájk hatására A kormány változtat eddigi álláspontján Dr. Ilkei Csaba 14 kilót fogyott és hullik a haja Horn Gyula a Magyar Szo­cialista Párt elnöke tegnap üzenetet küldött az éhség- sztrájkotokhoz. Ebben — egyebek között — azt írja: A széleskörű társadalmi tiltako­zás, ezen belül az Önök akci­ója eredményének tartjuk, hogy a kormány korábbi állás­pontjától elmozdulva már nem utasítja el néhány termékre vonatkozóan az adómentes­ség megőrzését. Bár a kor­mány most bejelentett „komp­romisszumos” javaslatát nem tartjuk kielégítőnek, az elmoz­dulást figyelembe véve azt kérjük, hogy a tárgyalások ide­jére függesszék fel éhség- sztrájkjukat és .kapcsolódja­nak be a megegyezés kimun­kálásának ellenőrzésébe.” (Folytatás a 2. oldaton) Dél-Dunántúl példaértékű kezdeményezése Önkormányzatok az egyetemi ifjúságért A pécsi egyetemeken tanuló ifjúság hosszútávú érdekében folytattak tegnap tanácskozást Kaposváron a Janus Panno­nius Egyetem vezetői, több dunántúli megye és város önkor­mányzatának képviselőivel. A részvevők egyezted szándéka, hogy anyagi, erkölcsi összefogással, valamint központi támo­gatással bővítsék a kollégiumi elhelyezés lehetőségét Pécsett. tem gondjainak a megoldásá­hoz, összefogással bővítsék a kollégiumi elhelyezés lehető­ségeit. A szándékról, a meg­valósítás módjáról folytattak tegnap eszmecserét az ön- kormányzatok képviselői dr. Hámori Józseffel, az egyetem rektorával és dr. Szilovics Márk gazdasági főigazgatóval. (Folytatás a 3. oldalon) Farkas Bertalan a Berzsenyi iskola vendége volt Karácsony előtt a Zselic áruházban Az űrrepülés — ajándék Mit lehetett látni az űrhajóból? Milyenek voltak az űrutazás utáni első lépések a földön? Oko­zott-e egészségileg változást az űrrepülés? Miért este indult az űrhajó? Hisz-e az ufókban? — zá­poroztak a kérdések a kaposvári Berzsenyi Dániel Általános Iskola rangos vendégére, Farkas Berta­lan mérnök ezredesre, az első magyar űrhajósra, aki a diákönkormányzat meghívására érkezett Kaposvárra. A csillagok első — és eddig egyet­len — magyar lovagja nagy türelemmel és a hall­gatósághoz mért szakszerűséggel válaszolt a kérdésekre. Egyebek mellett elmesélte, milyen volt egy nap alatt 17 napfölkeltét és napnyugtát látni, a lebegő hálózsákját keresni, a súlytalansá­got megszokni, és a földetérés viszontagságait elviselni. Majd miután „kiosztott” több száz alá­írást, válaszolt kérdéseinkre. (Fotó: Csobod Péter) (Folytatás a 3. oldalon) TAVASSZAL NYÍLIK AZ EMELETI RÉSZ Hazajöttek a somogyiak A BUDAPESTI BARÁTI KÖR LÁTOGATÁSA A javaslat a pécsi Janus Pannonius Egyetem szep­tember eleji szenátusi ülésén született, ahol dr. Gyenesel István, a Somogy megyei ön­kormányzat képviseletében kezdeményezte, hogy a régió önkormányzatai — központi támogatás igénybevételével — járuljanak hozzá az egye­Hosszú ideje üresen áll már Kaposváron a Zselic Áruház emeleti része. A Ma- impex Kft — nek volt ugyan egy erőtlen próbálkozása a hasznosításra, hamarosan azonban ők is felmondták a bérleti szerződést. (Folytatás a 3. oldalon) Mintegy kétszázötven tagot számlál Budapesten Somogyi Baráti Kör. Tartják a kapcsola­tot a szülőfölddel, és rendsze­resen találkoznak az innen el­származottakkal. A Somogyi Baráti Kör elnökségének tag­jai tegnap hazalátogattak a megyei közgyűlés, Tab és Kaposvár városok meghívá­sára. (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents