Somogyi Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-01 / 232. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — NYUGDÍJASOK OLDALA 1992. október 1., csütörtök „MEGÉRTEM NYOLCVAN EVET...” Egy asszony megpróbáltatásai Sikeres barcsiak Eredményesen vettek részt a barcsi idősek a Művelődési és Közoktatási Minisztérium nyilvános közművelődési pályázatán. A minisztérium a rendelkezésre álló összegből főként a települések művelődési hagyományainak őrzését támogatta. A barcsiak közössége több mint kilencezer pályázó között került a nyertesek közé. Dolgozó mozgáskorlátozottak Egyelőre húszán, később már ötvenen dolgozhatnak abban az üzemben, melyet mozgáskorlátozottak részére hozott létre Salgótarjánban a debreceni Piremon Kisvállalat. A kisüzemet egy korábban bölcsödének használt épületben alakították ki; a foglalkoztatottak képesség szerinti munkanormában varrnak, nyomdai termékeket ragasztanak. Biztosítás nélkül Az idei összegnek több mint kétszeresét fordítja a társadalombiztosítási ellátást nem élvezők támogatására a szociális költségvetés jövőre a tervek szerint. A Népjóléti Minisztérium keretében az idén 2,6 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra, 1993-ban viszont már 5,8 milliárddal számol a szociális költségvetés. Olcsóbb burgonya Kedvezményes burgonyavásárlási lehetőséget kínál tagjainak a Nyugdíjasok Kaposvári Egyesülete. A megye- székhelyen, a Szent Imre utca 14. szám alatt levő boltjukban már ettől a héttől kezdődően felveszik a rendeléseket. „Viszatér” a nádtető? Idősebb olvasóink emlékezetében még él a kép: nádtetős (nádfedeles) házak sorjáznak utcahosszat a falvakban. Most Németország Schleswig-Holstein tartományából érkezett a hír: mind többen fedik náddal a lakóházukat a tartományban, jóllehet jóval drágább ez a megoldás, mint a hagyományos tetőkészítés. Gondozóház időseknek Gondozóházat adtak át Túrkevén. A 6,7 millió forint költséggel épült szociális létesítményhez a kiadások fedezésére a pénz egy részét a Népjóléti Minisztérium pályázatán nyerték. A gondozóházban egyszerre tízen lakhatnak ideiglenesen vagy véglegesen — havi 9 ezer forintért. „Megértem nyolcvan évet" — írja vaskos füzetet megtöltő verseinek egyikében a kaposvári Boldizsár Mihályné. A vers a kertjéről szól, amelyben „minden tő és minden bokor szerétéiből fakadt". Ez a kert bizony igencsak messze esik a szülőhelytől, Szentától, hát még Németországtól, ahova a háború alatt vetette a sors, és Hortobágyid!, ahova a háború után hurcolták... Hallgatom mozgalmas életének történetét, megpróbáltatásainak krónikáját. Csodálom Pólika fizikai és szellemi frissességét, azután, hogy megismertet a hosszú és igencsak tekervényes út állomásaival. — A család a szentai állomáson lakott, majd szüleim a faluban vettek házat, és ott éltem én is, amíg férjhez nem mentem Pestre. Fiam született, Attila, s a háborús bombázások elől mentünk vissza Szentára, majd tovább, az osztrák határ mellé menekített bennünket a férjem. Ott aztán az egyik napon bevagoníroz- tak a kisfiámmal együtt... Németországban egy házban két másik családdal együtt szállásoltak el. Dolgoztunk, hogy önmagunkat ellássuk, és még a közeli fogolytábor magyar lakóin is segítettünk... Pólika mesél, mesél...- Fényképeket mutat: eredeti fölvételeket a kinttartózkodásról, menekülttársairól, a háború alatti és utáni történések emlékeiként. Passauban egy, az amerikaiak által felügyelt magyar tábor lakói lettek, ott főzött, ruhát festett, kertészkedett — a birkózó Nagy testvéreket például a kertjében termett zöldségekkel segítette fölkészíteni a meccsre —, vagyis keményen dolgozott, esetleg éppenséggel fuldokló menekültet mentett ki a folyóból, koszorút kötött Gizella királyné passaui sírjára, kenyeret sütött hazainduló francia hadifoglyoknak... — Mindig csináltam valamit, mert mindenhez értettem egy kicsit, és kellett a pénz is... A fiam ott járt iskolába. Negyvenkilencben levelet kaptam az édesanyámtól. Azt írta, nagyon beteg és szeretne mielőbb látni. Férjem éppen távol volt, még elbúcsúzni sem tudtunk tőle, siettünk haza, Attilával. Amikor mások kimenekültek az országból, mi akkor szöktünk haza, Jugoszlávián át... Itthon elég indok volt, hogy a férje katonatisztként szolgált a háborúban, s azóta is nyugaton él... — Egy májusi hajnalon állt be a teherautó az udvarba. Tíz percet kaptunk, ezalatt kellett felöltöznünk, összepakolnunk... A Hortobágyon, a nagyhegyes-telepi munkatáborban öt család került egy téglapadlózatú istállóba. Attila ott is iskolába járt; egy atádi ügyvéd felesége és egy csurgói bíró felesége — ők is deportáltak voltak — tanította a gyerekeket egy erre a célra átalakított szobában. Mi, felnőttek mezőgazdasági munkát végeztünk, engem megválasztottak csoportvezetőjüknek, a brigádvezető azonban szabad ember volt... A magrépa éjszakai aratására, a zabkévékre, a lucernaboglyákra emlékezik, és erre emlékeztetik Pólikát egykori munkatársai is: füzetlapokra jegyzett sorok beszélnek a hortobágyi tartózkodásról, a közösen megélt viszontagságokról, az elepi másfél évről. 1953 szeptemberében kelt a határozat, mely szerint a megyei rendőrkapitány „Boldizsár Mihályné sz. Frányó Apollónia és a vele egy háztartásban élő 15 éves gyermeke, Attila, kényszerlakhelyhez kötöttségét megszünteti.’’ — A kaposvári kórházban dolgoztam, miután eljöttünk a munkatáborból. A fiam a cu(Foto: Király J. Béla) koripari technikumba járt, s hogy tanulhasson, leérettségizhessen, én a lehető legtöbb éjszakai műszakot, plusz munkát vállaltam — így győztem a taníttatást, az albérletet... A ruhagyári bölcsödéből mentem nyugdíjba. De azóta se tétlen! Fia, unokája, dédunokája — a család élteti, no meg az állandó tettvágy. Lakóhelyén a közösségért — például a buszközlekedés javításáért — szót emelő asszonyként ismerik. Közben a régi emlékek se halványulnak el: arról beszél,, hogy tíz magnókazettát vett, amire fölveszi élete történetét, mert az írással a keze már nehezen boldogul... Idézet az Elepről hozott emléksorokból: „Pólikáml Szívből kívánjuk, hogy ez a mi egész elepi életünk számodra csak emlék maradjon, s ha olykor eszedbe jut az elepi múlt, dalold el: Ott, ahol a délibáb ragyog,/ a Hortobágyon én fogoly vagyok./ Otthonomból kiüldözve rég.../ Gyászba borult felettem az ég./ Rendőrsereg vigyáz mireánk,/ istálló és ho- dály a tanyánk... 1953. szeptember 13. Jolán néni és Jóska bácsi. ” Egy régi-régi emlék, mely még most is él, túl a nyolcvanon. Hernesz Ferenc Eletet az éveknek! Minden társadalomnak meghatározott életszemlélete van, amelyben kifejezésre jut, hogy mely életkorúaknak milyen jelentőséget tulajdonít. Ma az ország számos településén megemlékeznek az idősek napjáról; ebből az alkalomból Somogy megye önkormányzata nevében őszinte megbecsüléssel köszöntőm a megye idős nemzedékét, és sikeres, boldog, kiegyensúlyozott életet kívánok mindnyájuknak. „Az idő dolgozik, és csendesen öregszünk az évekkel.” — tartja a latin közmondás. Babits Mihály tolvajnak nevezi az öregséget, mert alattomosan, lopva, észrevétlenül jön. Az öregedés a természet rendje szerint bekövetkezik, s a természet nem elnéző. Az időseknek fokozatosan kell sok mindenről lemondaniuk, részben tudatosan, részben önkéntelenül. Vajon szebbé tehető-e az emberi élet második ötven éve? Ha korunk embere nem megadással várja a jövőt, hanem aktívan munkálkodik rajta, akkor igennel kell válaszolni. Napjaink egyik legnagyobb problémája az idősek elhagya- tottsága. Természetesnek tartjuk, hogy gondoskodunk a magatehetetlen gyermekről — pontosan így kellene törődnünk az esetleg leépült szülővel is, s ezzel őszinte gondoskodást, melegséget és szerete- tet vinnénk az öregek életébe. A gondoskodás nem merülhet ki anyagi támogatásban, nyugdijak, gyógykezelés, szociális otthonok és alkalmi segélyek biztosításában. A társadalom legszebb és legfőbb feladata, hogy az időskorúakban ne keltsen olyan érzetet, mintha feleslegesek lennének. A szánalom nem segít rajtuk, de az alamizsna sem; valamennyiükért felelősek vagyunk — valamennyien! Az ifjúság véges ajándék, a lét vastörvénye minden élőnek kiméri az öregség bajait, nehézségeit, problémáit. Az idős emberek iránti figyelmességből a fiataloknak kell példát mutatniuk: ne vesszen ki belőlük ez a természetes megnyilvánulás! Ahol az ember szereti és megbecsüli a másikat, ott szabad és boldog lesz az élet. Hiszem, hogy új társadalmunk ezekre az értékekre épül majd fel. Ez a nap nemcsak alkalmi gyengédség, hanem egyben figyelmeztető is a kötelező és állandó önvizsgálatra, figyelmességre az idős emberek iránt. Vajon cselekedeteink jó szándékúak és szeretette- liek-e? Áthatja-e gondolatvilágunkat a humanitás? Döntéseink a másik ember javát szol- gálják-e? Mennyire jellemez bennünket az önzetlenség, a nemes tenniakarás? Elég, ha a helyes döntés szükségességét ki-ki fontosnak érzi és egyéniségét jobbítani próbálja. Csak így juthat érvényre igazán a Nemzetközi Gerontológiai Társaság jelmondata: „Ne éveket adjunk az életnek, hanem életet az éveknek!” Ne felejtsük, hogy a műveltség fokmérője: hogyan bánunk az idősekkel. Jónás József a megyei önkormányzat irodavezetője Az országos nyugdíjasszövetség felhívása Az idősek világnapj a A mai napon, október 1-jén a világon mindenütt megemlékeznek az idős emberekről: különböző rendezvényeken foglalkoznak gondjaikkal, lehetőségeikkel, megbecsülésükkel. A Magyar Nyugdíjas-egyesületek Országos Szövetsége ebből az alkalomból felhívásban foglalt állást, azért, hogy az idősek problémáira irányítsa azok figyelmét, akiken a nyugdíjasok sorsának jobbra fordítása múlik. A következőkben a szövetség tízpontos felhívását ismertetjük. 1. Felemeljük szavunkat a nyugdíjak vásárlóértéke megőrzésének törvényes garanciájáért! 2. Az 1993. évi nyugdíjemelés a tervezett infláció, a megélhetési költségek növekedésének mértékében történjen, időbeni késleltetés nélkül, az állami költségvetés elfogadásával párhuzamosan! 3. Folytatódjék a nyugdíjak értékvesztésének ellensúlyozását célzó korrekció minden nyugdíjasrétegre kiterjedően, az állami költségvetés és nem a nyugdíjlalap terhére! 4. Sürgősen meg kell alkotni a szociális törvényt, amely intézményesen, a költségvetés terhére biztosítja a nyugdíj nélküli időskorúak ellátását és a nyugdíjaknak a létminimum szintjére való emelését! 5. A parlamenti határozat alapján még ebben az évben kerüljön sor az özvegyi nyugdíjak rendezésére! 6. Olyan lakás- és lakbértörvényt alkossanak, amely nem veti vissza a nyugdíjasok — munkájuk alapján teremtett — életszínvonalát, és nem kényszeríti őket az évek során kialakult életvitelük feladására! 7. Gyors kormányzati és társadalmi beavatkozásra van szükség a mezőgazdasági nyugdíjasok helyzetének javítása végett, mivel anyagi és szociális körülményeik az átlagosnál nagyobb mértékben romlanak. 8. Létre kell hozni a társadalombiztosítási önkormányzatot. Törvénymódosítás szükséges jogkörük bővítésére és a nyugdíjasok számarányának megfelelő képviseletére. 9. Szűnjön meg a társadalombiztosítás körül kialakult pénzügyi bizonytalanság; a kormány gondoskodjon a nyugdíjak folyósításának zavartalanságáról, a megfelelő bevételi forrásokról. Az egészségügyben végrehajtott reformok és kialakult pénzügyi feltételek semmilyen címen ne csökkenthessék az ellátás, a gyógyítás színvonalát! 10. A felelős kormányzati politika tükrözze az európai normákon alapuló demokratikus fejlődést, a szigorú törvényességet, az ország békéjét és biztonságát! Gátat kell vetni minden törekvésnek, amely a diktatúrát, a törvénytelenséget, a kisebbségekkel szembeni türelmetlenséget, az országok közti ellenségeskedést, feszültséget szítja. Újjáélesztett kapcsolat Pogányszentpéteriek Csurgón Házigazda: az Őszirózsa Klub A hosszú, forró nyár után a vénasszonyok nyarán is erősebben tűzött a nap — a pince előtti diófa és a szőlőprés árnyékába húzódtak a csurgói művelődési ház szabadidő-pincéjének udvarán a csurgói és — vendégként — a pogányszentpéteri nyugdíjasok. A két település kapcsolata nem újkeletű. Az egykori járás, majd körzet legtávolabbi falujával, a Nagykanizsa alatti Pogányszentpéterrel alakult ki a legszorosabb, legidőtállóbb együttműködés — aligha véletlenül. Ez a kisközség elsőként indult el az önszerveződés útján: már 1984-ben létrehozták — Magyarországon másodikként! —- közművelődési egyesületüket. A Novák József elnök által vezetett, II. Rákóczi Ferenc nevét viselő szervezet új színt, lendületet vitt a falu közéletébe. Három évig többen is bejártak Csurgóra a Baksay Sándor Népfőiskola rendezvényeire, majd az 520 lelket számláló falu önálló népfőiskolát indított. A csurgói Őszirózsa Nyugdíjasklub öt éve alakult, és már 113 tagot számlál. Rendezvényeiket kéthetente tartják, ezek látogatottsága egyre javul: a félszáz körüli nyugdíjas nemcsak a megjelenésével tiszteli meg, hanem növekvő aktivitásával is gazdagítja a rendezvényeket. Tavaly mutatkoztak be először a nyugdíjas Ki mit tud?-on, s az idén Kaposfüredről már az egyik nívódíjat is elhozták! Gáspár Győzőné klubvezető egyre nyugodtabb lehet, mert az otthont adó művelődési központ és a városi ön- kormányzat minden törekvésüket felkarolja és támogatja. Vannak már mese- és versmondóik, szólóénekesük, énekkaruk, s színházbérieteket váltottak. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium pályázatán 30 ezer forintot nyertek. Már készülnek a jövő évi megyei Ki mit tud?-ra, melynek Csurgó lesz a házigazdája. A szőlőhegyi találkozó nemcsak egy kipipálható programpontnak számított, inkább egy lépésnek egy régió lakosainak újbóli egymásra találása felé, s az esemény a helyi közösségek önszerveződésének a forrása lehet. A szőlőhegy hangulatába illő énekszó derűt árasztott, és az előre lépés ígéretét éreztette... Horváth József
