Somogyi Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-06 / 236. szám
q ■ 3 c ^ r.s'v 7 1992. október 6., kedd .*> J.'M” I/' l'LOOO' SOMOGYI HÍRLAP — EGÉSZSÉGÜGY Ki fizeti a számlát? Háziorvoslás kételyekkel A szabad orvosválasztást követően kiderült: nem mindenki adta le kártyáját és ennek következményei vannak. Az orvos és a beteg érdeke tehát egyaránt azt kívánná, hogy rendezett legyen a biztosítás, és aki csak teheti adja le a kártyáját. SPECIALIS OKTATÁS HAT,LASSERITT,TEKNEK Száznegyven gyermek kezdte meg az idei tanévet a hallásérültek általános iskolájában. Nemcsak Somogyból hanem más dél-dunántúli megyékből is érkeztek ide kisdiákok. Olyan speciális oktatásban részesülnek, amelyet a beszéd és nyelvtanulási nehézségekkel küzdők számára dolgoztak ki. (Fotó: Kovács Tibor) ILKO-egylet Kaposváron Magányra ítéltettek? Vannak ellenérdekek is. A társadalombiztosításnak nem feltétlenül jó az, ha minden kártya gazdára talál. A kártyapénzen — főként ha talonban van — még lehet egy kicsit spórolni. Többek között ezért is tart a huzavona, amelynek során a potenciális beteg nem tudja eldönteni, mi az ő igazi érdeke. Az, ha minél előbb leadja a kártyáját, vagy ha megvárja amíg beteg lesz és akkor nyújtja át választott orvosának. Hiányzó információk Dr. Bártfai Anikó városi tisztifőorvos saját munkaterületén is érzékeli az ellentmondásos helyzetet. — Kaposvár lakosságának mindössze 61 százaléka adta le eddig a betegbiztosítási kártyáját — mondja. — Ez különösen közegészségügyi szempontból jelent nagy gondot: nem tudjuk ugyanis, hogy egy-egy betegnek ki a gazdája, háziorvosa. A jogszabály ugyanakkor előírja, hogy a háziorvosnak nem csupán a gyógyítás, de a szűrővizsgálatok előkészítése, a megelőzés és a járványügyekben való együttműködés is a feladatai közé tartozik. A városkörnyéken szerencsésebb a helyzet, jobban ellenőrizhető, hogy ki maradt ki a rendszerből. — Kötelező védőoltások, járvány idején, a fertőző betegek kitiltásakor sikerül-e majd nyomára bukkanni azoknak, akiknek még nincs biztosításuk? — Sajnos, nem. Az önkormányzatnál mindössze annyit tudnak, hogy a városnak hány lakója van és közülük hányán adták le a kártyájukat. Fertőző betegség esetén sem tudjuk, kit értesítsünk a táppénzre vételről, ha nincs választott háziorvosa a betegnek. — Van-e megoldás? Tisztázatlan státuszok — Sajnos, nincs. Éppen most tárgyaltunk a gyermek- orvosokkal és a védőnőkkel az új oltási rendszer bevezetéséről, de azzal is gondok lesznek, mert tisztázatlan az iskolaorvosok státusza, bérezése stb. Ugyanakkor nem mondhatunk le arról a lehetőségről, hogy a védőoltásokat ők adják be a diákoknak. Ez a háziorvos feladata lenne, de a szakemberek egymás között már megegyeztek abban, hogy a bevált gyakorlat alapján továbbra is az iskolaorvosok végzik ezt a munkát. Megtudom: az iskolaorvosok még az 1991-es rendelkezésnek megfelelően látják el feladatukat. Se jogilag, se financiálisán nincs rendezve a státuszuk. Ahol eddig munkaköri kötelezettségként látták el a feladatukat, ott nem jár nekik bér, ahol külön díjazásban részesültek, ott továbbra is megkapják a nekik járó ösz- szeget. — Az orvosoknak bevált-e a számítása? Milyen a közérzetük? Nem „nyertek” a kártyán — Rosszul érzik magukat és eléggé instabilak, mert a kártyapénzből még egy fillért sem kaptak. A TB ugyan megküldte az önkormányzatoknak a szerződéskötésben megjelölt összeget, de például a kaposvári közgyűlés is 6-ára halasztotta a döntést a szétosztás módjáról. A pénz közben inflálódik, az adót, tb-járulékot utólag is levonják, és a végén ugyancsak kevés pénze marad az orvosnak. Ugyanakkor ebből a pénzből az önkormányzat — közös, személyes megegyezés alapján — visz- szatarthat egy bizonyos ösz- szeget a dologi kiadásokra. A TB azonban kikötötte, hogy 50 ezer forintnál nagyobb összeget nem lehet lekötni erre a célra. Ez pedig nem elég azokra a műszerekre sem, amelyeket az esetleges privatizáció során az orvosoknak biztosítani kell. Sőt — magán- vállalkozás esetén — nem is képezi a vállalkozó tulajdonát. — Késnek a magánvállalkozások is. — Az orvosok félnek belevágni a magánpraxisba, mert nem tisztázottak még azok a jogszabályok, amelyek a működésüket garantálnák. Az önkormányzatoknak van arra lehetőségük, hogy elengedjék a rendelők bérleti díját, főleg akkor, ha az orvos területi kötelezettségeket is vállal. Visz- szatartó erő azonban az új táppénzrevételi rendszer késlekedése és az, hogy a magánvállalkozó, illetve főfoglalkozású magánorvosoknak meghatározott szekképesítést kell szerezniük. A teljesítményarányos finanszírozás ugyancsak késik, ezért az orvosok nem tudnak kalkulálni, s ez óriási gátló tényező a privatizáció kialakulásában. Ugyanakkor az ön- kormányzatok egyre nehezebben tudnak eleget tenni fenntartási kötelezettségüknek. A háziorvosi rendszer beindításától sokat reméltünk. Maradt azonban a kétely, a bizonytalanság és a lelkiismereti teher, amit az ró az orvosokra, hogy a vártnál többen nem kapták meg még a kártyájukat. Őket sürgősséggel elláthatják, de receptet már nem írhatnak fel részükre, mert nem jogosultak rá, és végül az is megtörténhet, hogy az orvosnak kell kifizetni a számlát. Várnai Ágnes A stomás emberekkel szemben jobbára csak előítéleteink vannak, ismereteink már kevésbé. Sokan tisztátalanoknak tartják őket, félnek a fertőzéstől (alaptalanul), s részben ezeknek az előítéleteknek is következménye, ha a műtéten átesettek nem mernek emberek közé menni. Számukra, lelki és fizikai utógondozásukra jöttek létre az ILCO-klubok. Az országban először létrejött kaposvári a napokban egyesületté alakult. Az új egyesület az utógondozás mellett többek között az újabb, korszerűbb rehabilitációs módszerekről való tájékoztatást, a tagság érdekvédelmét, és a rászorulók támogatását tűzte ki céljául. Elhangzott: az ILCO magyarországi szövetségének 2700 regisztrált tagja van, 45 orvos, 50 szakápoló segédkezik abban, hogy ezek az emberek a műtét után beilleszkedjenek a társadalomba, együtt tudjanak élni állapotukkal. Az egyesület kapcsolatot tart a magyar és a külföldi ILCO-szövetségekkel. Az egyesület elnökéül Horváth Gyula addigi klubvezetőt választották meg. Igaz, külföldi támogatók segédletével, de megindult az első stomaterápiás nővérképzés Magyarországon, sor került az első szakmai szimpozi- onra is nemrég Debrecenben. Jövőre október 2-án lesz a stomások világnapja. Az összejövetel után egészségügyi felszereléseket osztottak ki, s lehetőség nyílt a szakorvosokkal való beszélgetésre is. N. L. Orvosi rendelőt alakít ki a Búzavirág utcai bölcsödéből a kaposvári önkormányzat. A nyolcvan négyzetméteres rendelő munkálatai, október közepén fejeződnek be. (Fotó: Kovács Tibor) ÉTVÁGYTALAN GYEREK Előrebocsátjuk: nem a beteg csecsemők, akut emésztési zavarokkal küzdő kisgyermekek étvágytalanságával foglalkozunk: ez ugyanis orvosi, mégpedig többnyire sürgős orvosi kezelést igényel. Különösen gyors beavatkozásra van szükség, ha a gyermek lázas és még teáztatni sem tudjuk. o Gyakran előfordul azonban, hogy az egyébként egészséges gyermek is étvágytalan vagy legalábbis annak tartja a szülője. A kiindulópont valóban helyes: mind a gyermek, mind a felnőtt étvágya mindig megfelelő, ha egészséges. Az ebből történő következtetés azonban már nem mindig helytálló. A táplálék felvételének a mindenkori mennyisége ugyanis a táplálék összetételétől, az alkati sajátosságoktól, az éghajlati tényeztőktől is nagymértékben függ. Nyilvánvaló, hogy nyáron, amikor a környezet hőmérséklete magas, kevesebb energiára van szükség, mint télen, akkor, ha a lehűlés, a szervezet érő hideghatás erőteljesebb. Számos szülő még ezt a jól ismert tényezőt sem veszi figyelembe, és a gyermekét szeretné szükségletén felüli táplálék elfogyasztására kényszeríteni. Ez a gyermekben előbb-utóbb ellenérzést, sőt undort kelt az étkezések iránt; ez fokozza étvágytalanságát. Ezzel a bűvös kör bezárult. Ilyen esetben nincs más tennivaló, mint a helyes étkezési szokások bevezetése, az étkezés kijelölt időpontjainak a lehetőleg szigorú betartása és az étkezési kényszer megszüntetése. Mindez az esetek többségében megoldja a dolgokat. © Vannak persze átmeneti állapotok, amikor az étvágytalanság — mondhatnánk — természetes. Ilyen például a fogzás időszaka, a védőoltások utáni lázas reakció. Az akut betegségek jelentős része is étvágyzavarral jár együtt. Legkifejezettebb ez lázas, hurutos és heveny fertőző betegségek kezdetén, különösen annak első napjaiban, amikor a kis beteg legszívesebben csak folyadékot vesz magához. Ilyankor a kiszáradás elleni küzdelem az elsődleges, tehát sok folyadék itatása. Célszerű, ha ez sok vitamint és kellő mennyiségű ásványi sókat tartalmaz, ezért ajánlhatók a gyümölcslevek. Arról se feledkezzünk meg, hogy az ágyban nyugodtan fekvő gyermek energiaigénye is kisebb, mintha egész nap mozogna. Idült, hosszabban tartó betegségek esetén, hosszas kórházi tartózkodás alkalmával a körülmények többnyire kedvezőtlenül befolyásolják a kis beteg étvágyát. Ilyenkor érdemes erről a gyermek kezelőorvosával tanácskozni, hiszen többnyire az ilyen hosszabb betegségek után a gyógyulásnál is csak lassan, fokozatosan tér vissza az étvágy. Előfordulhat az is, hogy az étvágytalanság nemcsak egy egészen más betegség kísérő tünete, hanem jelzője annak, hogy a beteg emésztőnedveiben hiány mutatkozik. Ennek megállapítása orvosi feladat. Ha valóban erről van szó, az orvos olyan gyógyszert rendel, amely pótolni képes az emésztőnedvek hiányát. De vannak kifejezetten étvágyjavító szerek is; ezek egyike-másika vény nélkül is kapható a gyógyszertárakban. Elsősorban az étvágyjavító teakeverékek jöhetnek számításba, amelyek többnyire keserű anyagokat is tartalmaznak. Ez utóbbiak reflexes úton megnövelik az emésztőnedvek termelődését, és ezzel az étvágyat is javítják. © Mielőtt azonban akár a legenyhébb étvágyjavító szerhez folyamodnánk, vizsgáljuk meg alaposan: rendben van-e az étvágytalan gyermek körül mindaz, ami ezt a panaszt okozhatja. Mindig gondolnunk kell arra, az étvágytalanság tünet, és ezért mögötte testi vagy lelki betegség állhat. Ideges panaszok, a családi élet konfliktusai ugyanúgy étvágytalanságot okozhatnak, mint az, ha a gyermek alig van levegőn, mozgáshiányban szenved, esetleg éppen fordítva: fizikailag vagy — ez fordul elő inkább — szellemileg túlerőltették. Ezért elsődleges teendő az életmód rendezése. Eközben ne feledkezzünk meg a rendszeres székletürítés fontosságáról. Ha ebben probléma mutatkozna, ne hashajtó szerekkel, hanem ugyancsak az életmód rendezésével, a rendszerességre való szoktatással és a rostdús táplálkozás feltételeinek a biztosításával küzdjünk ellene. Dr. Kemp'er Kurt
