Somogyi Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-03 / 234. szám
1992. október 3., szombat SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 9 Az abszolút igazság ötezer éves védikus tudása Hare Krisna, a felszabadító maha-mantra (Örök lelki lényekként szerves részei vagyunk a Legfelsőbb Léleknek, akit a Védák Krisnaként ismernek.) Most tárgyilagosnak kellene lennem. Mindenáron el kellene hallgatnom, hogy nagy élményben volt részem, hogy szimpatikus a Krisna-tudat. Mégsem leszek tényszerű. Nem leszek azért, mert vannak dolgok, amelyeket nem lehet másként visszadni, csak nyílt lélekkel, szabad szellemmel. És azt gondolom, hogy sikerült megéreznem valamit, ami talán eléggé egyetemes ahhoz, hogy feljogosítson az elfogódottságra. Mert ahol tisztaságról és szeretet- ről, toleranciáról esik szó, ott nem látok az elfogódottság mögött hátulütőt. (Az ígéret egy pantomim. Mister Fish, Hal úr, a lélek, mi az óceánban érezzük jól magunkat, azaz az eredeti helyzetünkben, amikor állandóan a Legfelsőbb Lélekkel voltunk. Szabad akaratunkat helytelenül használva fellázadtunk a Úr szolgálata ellen, hogy megkíséreljük tőle függetlenül élvezni az anyagi világot.) Távol-keleti hangok világa, esti hangulat, a Jagganatha együttes földön ülő tagjainak Bhajanjai, dalai fogadnak minden nyílt szellemű érdeklődőt a városi művelődési központ előtt, az idei Hare Krishna fesztivál kaposvári állomásán. Sok arc már a tavalyi emlékekben felismerszik, ahogy szinte már Krsna Cai- tanya das, a színesbőrű londoni szerzetes is ismerősként lép a színpadra, ad könyvajándékot és virágfüzért Szita Károly alpolgármesternek, aki a gesztust érzékenységre való ösztönzéssel köszöni meg. A Krisna-tudatú hívők nemzetközi szervezetének világméretű békefesztivál-sorozata azt hivatott hirdetni, hogy a társadalom békéje csak az egyes emberek lelki békéjén keresztül érhető el. Ám mindezt az együttérzésnél egy intenzívebb formában szeretnék tudatosítani az emberekben; ezért rendezik a fesztiválokat szerte a világon. Idén hazánk tizenöt nagyvárosában hangzanak el a Hare Krishna kirta- nok, a maha-mantra közös vibrálása-éneklése által, de látható egy dráma is Úr Krisna születéséről, bharatnatyam (tánc) az imádat felajánlásáról. Mindez a védikus tudás jegyében: Úr Krishna maga az abszolút igazság, ezért nem különbözük nevétől, ha a nevét mondjuk, vele érintkezünk. (Krsna Caitanya das és Jiva Havana das pantomim-játéka. Hal úr különféle létformákban alászáll az anyagi világba, majd ember testben születik meg. Az iskola és a televízió beleneveli, hogy anyagi értékeket és előregyártott eszményeket fogadjon el. Gazdag fiatalok partyján ráakad a Bha- gavad-gitára.) A földön ülünk. A maha-mantra ezúttal nem kir- tan formájában, hanem meditativ vibrálással egy különleges transzcendentális atmoszférát teremt meg a teremben. Istennel beszélgetünk. Majd Sivarama Swami Maharaja, acarya, azaz eredeti lelki tanítómester, Ő Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada, az alapító acarya tanítványa, a sannyasi rend tagja a Krisna-tudat filozófiájáról beszél. Jelenet az Úr Krisna születése című drámából Mister Fish, a lélek kalandozásai szer, százszor, nem tudom hányszor, de csak vibrálják, hogy Hare Krisna, Hare Krisna, Krisna, Krisna, Hare Hare, Hare Ráma, Hare Ráma, Ráma Ráma, Hare Hare. Aztán a tánc. Az Isten nevei vibrálnak a lélekben, kisugározva a test minden por- cikájára. Nehéz elszakadni a maha-mantra meditativ voltától, a fizikális hangzáson túl is lüktet az emberben. Talán mert Isteni jellegű. Indulunk kifelé, kezemben egy könyv, Krsna Lilától kaptam, Srímad Bhágavatam. Krsna Lila kikísér, beszélgetünk. Azt mondja: mi tudjuk, hogy Úr Krishna a Legfelsőbb Isteni Személyiség, de más kultúrák ezt más néven ismerik. Mi arra ösztönözzük az embereket, hogy hívőként éljenek. És ennek sok formája lehet, de a lényeg ugyanaz. (Hal urat rávették, hogy kábítószert vegyen be, Hal úr balesetet szenved és testen kívüli élményben lesz része. A lélek szembesül a modern társadalommal, és felszabadul. Majd Bhagavad-gitát ad egy másik halnak.) Egy kaposvári lány érkezik, ismeri Krisna Lilát. Meséli, hogy a gimnáziumi órák előtt találkoznak a barátok, és „erről'' beszélgetnek. Krisna Lila tanácsára pulóvert húz. Hideg van errefelé. Haribor, Hare Krisna, búcsúznak. Szöveg és kép: Balassa Tamás Tánc, avagy az imádat felajánlása Előtér-kép szünetben, vegetáriánus ételkóstoló. Pillanatra elönti agyamat a nikotinhiány tünete, dzsekim zsebét tapogatom. Valószínű engem is, mint mindenkit az előtérben, a nyugalom és megtisztulás gyógyít meg. Krishna-hívők beszélgetnek azokkal, akik ezt igénylik, akik a felmerülő számtalan „civilizált és európai” kérdésükre válaszokat keresnek. Aztán a kirtan. Benn a teremben, a Jagannatha Band, Jagannatha Suta das vezetésével, nyugati hangszerekkel játssza a maha-mantrát. TízFeloldják a vicczárlatot A kétezerhúszas évek legelején már csak a múzeumokban lehetett rakétákat látni. Az apák vasárnaponként elvitték csemetéiket, hogy megmutassák nekik, milyenek is voltak azok a félelmetes rakéták, amelyektől a múlt században az őseik annyira rettegtek. Dél körül kiürültek a múzeumok, az emberiség világszerte asztalhoz ült, s kanalazta az aranyló húslevest daragaluskával, miközben jó ebédhez szólt a nóta. Az egyes fogások között minden családban vicceket meséltek egymásnak, mivel a humor egyrészt étvágygerjesztő, másrészt elősegíti az emésztést. Ez volt az emberiségnek az a felejthetetlen aranykora, amelyben a vicc nem ismert határokat. Hogy pontosan mikor és mi okból keletkeztek az első nézeteltérések, erről különféle verziók keringtek. A legelterjedtebb változat szerint az egyik fél nagykövete útján hivatalos jegyzéket nyújtott át a másik fél kormányának. Az átadás az előírt forÁrkus József maságok között, szívélyes légkörben folyt, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy mit tartalmaz a jegyzék. Abban ugyanis az állt, hogy „Hülye, aki olvassa!” A jegyzék átvevője a kormánya nevében magyarázatot követelt. A nagykövet kijelentette, hogy nincs felhatalmazása szóbeli kiegészítésre, de kétséget kizáróan viccről van szó. A kormányfő nem fogadta el a magyarázatot és fagyosan közölte, hogy a jegyzéket alaposan tanulmányozni fogják, a megfeielő válaszlépést pedig a megfelelő időben megteszik. Ez a soron következő nemzetközi tárgyaláson történt meg, ahol az említett jegyzéket küldő fél vezetőjének a székét, pontosabban annak két lábát úgy befűrészelték, hogy csak az imádság tartotta. Ennek következtében a nagy tekintélyű személyiség még a tárgyalás érdemi része előtt a tévékamerák kereszttüzében az asztal alá esett. Előrekerü- lése után első dolga volt, hogy magyarázatot kérjen az incidensért. Amikor azt a választ kapta, hogy ez vicc volt, küldöttsége élén tiltakozásul kivonult a tárgyalóteremből. Az emberiség egyszer csak azon vette észre magát, hogy nyakig benne van egy vicchidegháborúban, ami minden korábbinál komorabbnak bizonyult. A helyzetet egy sajátos ellentmondás jellemezte. Mindkét fél egyre nagyobb erőfeszítéseket tett vicciparának fejlesztésére, a családok mégis mind kevesebb új vicchez jutottak. A vicceket ugyanis a külvilágtól gondosan elzárt laboratóriumokban állították elő, tömeggyártásuk biztonságosan őrzött üzemekben folyt, a telepítésük után pedig a vicc-silók közelébe sem engedtek civileket. A szigorú titoktartás ellenére azért tudták, hogy vannak interkontinentális viccek, akadnak közép-hatótávolságúak és nem utolsósorban cirkáló viccek; ezek a legmozgékonyabbak, többnyire sikerült átjutniuk a legfejlettebb védekezési rendszereken is. Azt persze mondani se kell, hogy gőzerővel beindult a viccipari kémkedés. Napirenden volt, hogy leleplezték az egyik fél viccipari kémjét, elítélték száztizenöt évi börtönre, a másik fél cáfolta a kémkedés vádját, majd mihelyt mindkét oldalon összejött négy-öt vicc-kémügy, lebonyolították a fogolycserét. A kor romantikus hőse a vakmerő viccszerző lett, aki az egész viccelhárítást az orránál fogva vezeti és hazajuttatja a külföldön megszerzett legtitkosabb poénokat. Erre nagy szükség volt, mert az eredményes védekezéshez ismerni kellett az ellenséges viccek csattanóit. A legveszedelmesebb vicceket hatástalanítani úgynevezett preventív, megelőző módszerei lehetett, ami abból állt, hogy az ellenséges vicc feltűnésekor késedelem nélkül le kellett lőni a poént. A mélypontot az jelentette, amikor egyik fél vádolni kezdte a másikat, hogy felborította a korábbi években kialakult viccegyensúlyút, és fölényre tett szert a hagyományos viccek terén, különösen az Arisztid-Tasziló fajtákban. A másik fél ezt tagadta, és vi- szontváddal élt, leleplezve, hogy az egyik fél veszedelmes ürvicc-kísérleteket végez. Erre az egyik fél nyilatkozatot tett közzé, amelyben tiltakozott a másik fél többlépcsős vicceinek rendszerbe állítása ellen. A másik fél viszont rámutatott, hogy az egyik fél megkezdte a több robbanópoénnal ellátott viccek sorozatgyártását. E vészjóslóan feszült, komor légkörben hazánk lakosságának létérdeke fűződik a békés egymás mellett viccelés politikájának folytatásához, s elégedetten vette tudomásul, hogy a felek ismét tárgyaló- asztalhoz ülnek. A nagy eseményt a világ valamennyi jelentős tévéállomása egyenesben közvetítette. Hétfői nap lévén a Magyar Televízió a keddi híradóban felvételről adott egy félperces összefoglalót, így persze az a jelenet is hiányzott, amelyekben a magas tárgyalófelek felfújt papírzacskókat durrogtatnak egymás háta mögött. F eloldották a vicczárlatot, és békés termelésre állították a viccgyárakat. A következő szerdán már bárf.i megvehette az újságárusnál a Ludas Matyit. A nyomdai átfutási idő miatt azonban a legmodernebb viccek csak az egy héttel későbbi számban jelentek meg. de az olvasóK nem háborogtak. Már régen beletörődtek, hogy a jó viccek mindig a következő számban vannak.
