Somogyi Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-24 / 250. szám
1992. október 24., szombat SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 9 Országos kiállítás Nagyatádon Utazás a fában Fából vaskarikát ugye, enem lehet csinálni, ám sok hasznos tárgyat igen, sőt szobrot is — évezredek tanulsága szerint. Ám a mai szobrászat a lehetetlenre is képes vállalkozni, bizonyítja a 3. országos faszobrászati kiállítás, amelyen csekély számban, de láttunk: fából vaskarikát is. E. Rácz László Utazás a fában című kompozíciója nemcsak címében vált ■ előttem szimbolikus értékűvé, hanem a többi kisplasztikájával együtt Illés Gyula: M. K. B. C. kifejezte számomra azt a művészi alázatot és anyagismeretet, valamint alkotói szemléletet, amely méltó folytatása a hazai faszobrászat nagyatádi hagyományos seregszemlé- - jének. Nagyatád város és természetesen a helyi kezdeményezést támogatók sokat tettek a hazai és nemzetközi faszobrászatért. A szimpózum és művésztelep szellemi mozgalommá érett 1975 óta, a telepen néhány jelentős munka is született, ám hiányossága még mindig a „technológiai” szabályok, folyamatok be nem tartása. Utazás a fában — utal az említett kitűnő szobrász arra, hogy mennyiféle lehetőséget kínál ez a természetes anyag a szobrász számára. A sokszínűség a kiállításon is érvényre jut, a hazai szobrásza- ton belül — úgy tetszik — a reneszánszát éli a faszobrászat. De talán, mivel az egyik legérzékenyebb természetes Tornai Endre András Csónakos című szobra anyag a fa, annak művészi megmunkálása elárulja az alkotó szándékán kívül azt is, hogy mennyire jártas az anyagban, mennyire tartja tiszteletben. A 3. országos faszobrászati kiállítás azért is figyelemre méltó, mert új látásmód és új minőség kialakulását, tükrözi magas színvonalon. És azért is, mert Nagyatád — most már bebizonyosodott — igazán a gazdájává vált ennek a seregszemlének. Kiállítási kalauzként bemutatva a látnivalót, ismertethetem, hogy érdemes megállni Lóránt Zsuzsa Paraszttánc című, groteszk hangvételű kisplasztikája előtt azért is, mert kevesen élnek a humor lehetőségével ezen a műfajon belül. Berczeller Rezső néhány éve jelentős művel lepte meg a nagyatádi művésztelepet, az itteni munkájának a szellemiségét tükrözi az elhunyt művész Karóba húzott — Dózsa-parafrázisa — és az Építők című munkája. Mészáros Mihály is az atádi művésztelep pionírjai közül való, aki elszenesítve az anyagot mutatja meg a fában rejlő titkot és művészi képzelettel kialakított formát. A kaposvári Weeber Klára azok közül a ritka szobrászok közül való, aki lírává képes nemesíteni a fából kialakított formai játékot. A díjazottak közül a legjobban Varga Géza Ferenc munkája tetszett. Csontváry és a nagyatádi művésztelep arculatának kialakításáért sokat tett, a korán elhunyt Samú Géza emlékének állított szobrot. Illés Gyula M.K.B.C. című szobra olyan formai „játék”, amit szívesen elnézeget az ember, de hogy ellenpéldát is mondjak, Várnagy Ildikó Síelők című, kék, piros színű kompozíciója az avant garde gyenge utánérzete. Érdekes volt látni, hogy a „Ki és kit öl? Ember öl állatot vagy állat embert?” (Pilinszky János) Egy fél emberről álmodott az éjjel. Egy fél ember a hamu alatt. Nem, nem is fél; egy darab: fej, nyak, váll, egy kar... a forradalom leverése után rejtette oda tizenhárom évesen. Most előkerült. Szoborszerű. Samott és salak. A külváros egyik öreg házában ült. Kint esett. A padláson edények, mert beázott a tető, de nem érdekelte. Az ablakon át ragyás falat látott, és kis darab, háromszögletű szürke eget. Önkéntes rabságának idejét töltötte. Kávét ivott. Elnézte,hogy a szemközti háztető peremvonalával milyen rigorózusan párhuzamos a villámhárító vas- rúdja, és (ezzel ellentétben) ablaka előtt (az egyöntetűen szürke égre rajzolódva) milyen snasszul fityeg a két tévéantenna-zsinór, és azt is rögtön megjegyezte magában, hogy ez a „snassz” szó is milyen snassz. Erre gondolt: fegyencte- lepek, klinikák lakói vagyunk mindnyájan: néhá- nyan bezárva, néhányan (ideiglenesen) szabadlábra helyezve vagy/és gyógyulnak minősítve. Ült a nyirkos falak között, előtte — egy kis asztalkán — a kávés csésze mellett: poVESZTŐHELY litikával. Mellébeszélés, mellébeszélés. Folyik az agyzsibbasztás; a trágya aranyra festése. Politika, politika... A kormány lakáspolitikája, kultúrpolitika (a katasztrofális kulturálatlanság mellett), életszinvonalpoli- tika (a tökéletes szinvonal- talanság mellett), külpolitika, belpolitika, politikai élet, politikai pályák (bukások, rehabilitációk), politikai felfogás, politikai tudatosság, politikai döntések, politikai bűntettek, politikai perek, politikai foglyok, politológia, politológusok... Pedig ott, a temetésen: Isten — valóban — szeretettel, megbocsájtással nézett le erre a szerencsétlen kis országra; a levegő is mintha frissebb lett volna, és a Nap is olyan szomor- kásan-fényesen nézett ki az érchomályú felhők mögül; néha — enyhén, szelíden — megeredt az eső: mintha sírnának — kissé — az angyalok...; néha enyhe szél támadt: borzolta a fák lombjait, az emberek haját, mintha — valóban — ott járna a szentlélek köztük: a holtak és azt elevenek között... Úgy érezte szétcsattan a feje. Homlokán erősen lüktetett egy ér. Felpattant. Menni! Elmenni, kimenni; mindegy hova, mindegy merre, csak ki: a fák, a madarak közé... És ahogy kilépett a házból, néhány száz méterre egy bárányt látott. Egyetlen kicsi bárányt a domboldalon. Szinte megtorpant. Eszébe jutott ama bárány: szelídségében, törékenységében uralkodó; a bárány, aki nem fél, a bárány, kit megöltek, a bárány, aki végigkocog az üvegtengeren/ és trónra száll. Csak állt, fejét kissé megemelve, távolba nézőn. A sétáló továbbment, de mintha súlyosabbá vált volna..'. Léptei lelassultak, fejét lehajtotta: a vízsikálta köveket, agyagos foltokat nézte. A táj: mintha guassal festették volna. Tisztán elkülönültek a színek: az ég acélszürkéje, a horizont vakító cinkfehérje, a fű kró- moxid tüzese, benne a bárány titánja és a fák egy irányba hajbókoló, elfeke- tülő lombjai... De nem bánta, hogy elindult. Gyönyörködtette ez a komor szépség, a viharra készülődő lázas természet, és fejében, mintha oldódott volna a feszültség. Ott lépkedett a hajladozó, lobon- cos fák és bokrok között, néha rácsodálkozott egy-egy mészfehér kő sárból előbukkandó arcára, aztán megérkezett a völgybe. A hályogzöld katlanba tompa dübörgéssel begurult a küklopsz szürkehá- lyogos szemgolyója. Szikkadt fájú spinéteken játszottak a nyugdíjas spio- nok. Önnön tüskéikkel nyú- vasztották a vén hangszerek poros húrjait. A spinétek oldalán pergett a fekete festék. Versenyt vonyítottak velük a láncra fűzött kutyák. A spionok vénasszonyar- cába; ráncos, papírvékony bőrükre pókhálók ragadtak. Nem kellett a múlton rágódniuk, mert spinéteztek. A spinétek őrjítő hangja vinnyogásra késztette a kutyákat, de a spionok nem hallották a kutyák vinnyogását a spinétek vinnyogásától. Ez volt a metódus. így jött létre a koncert. És látszólag rend és béke volt, és virult a művészet. De az arra sétáló hallotta a kutyákat is meg a spinéteket is, meg az ég morgását is. És bár nem tudta, hogy feminin arcú spionok nyúvasztják a szikkadt spinéteket a pókVarga Géza Ferenc Csontváry és Samu úrnak szeretettel című müve szobrászok mennyire szívesen foglalkoznak az állatokkal, bogarakkal. Tihanyi Zoltán színes Szitakötője kellemes színfoltja a kiállításnak épp úgy, mint Tihanyi Viktor Kis turulja, vagy Füles bagolya, vagy Tilles Béla újszerű pegazus-megoldása. Néhányan valóban megpróbáltak fából vaskarikát csinálni. Nem a színezett faszobrok mindegyikére érvényes ez a megállapításom, hiszen ősidők óta alkalmazzák ezt a technikát is. Ám a fémszerűvé tett faszobrok láttán csak elgondolkodtam: hol a hűség hálós szobákban, és a spinétek hangjai vinnyogtatják a láncra fűzött kutyákat: végigfutott hátán a hideg. Az amúgy fülledt, ragacsos nyárban. És megint hámban érezte magát. Holott épp azért indult útnak, hogy kilépjen a hámból: a házból, ahol önkéntes rabságának idejét töltötte. De az inferná- lis koncert megbénította. Hallotta, hogy a hangászok nem értői sem a hangszereknek, sem a kutyáknak. Semmi bizonyosat nem tudott, csak azt érezte, hogy valami nincs rendjén. így ballagott tovább az apostolok lován, de egyre pon- gyola-járásúbb lett ez a ló; verejtékezett és hányigere támadt, kontúrjaikat vesztették a tárgyak, és lába alatt hullámzott az út. Állapotához hozzájárult a szemerkélő esőtől nyálkás, rossz párákat kilehelő föld, a temető mellett rohadó virághalmok, a spionok álszent kertjeiben álló, agyonvegyszerezett gyümölcsfák, és a föld alatt rohadó hullák szúrós szaga. Arccal a sárba bukott. Nem is bukott; csak úgy belecsúszott az agyagsárga sárba. (A félelem s az álom) volt apám és anyám .......... így é ltem. Hogy halok meg? (Milyen lesz pusztulásom?) A föld elárul. Magához ölel. (A többi kegyelem.) (Idézetek Pilinszky dános verseiből.) Csernák Árpád j határa, az anyag tiszteletéé. Még egy alkotásra hívnám föl a nézők figyelmét — a teljesség igénye nélkül —: Szatyor Győző Mesterek emlékére készített szobrára. Ennek a sorozatnak az egyike Martyn Ferenc plasztikai formavilágát jeleníti meg az utánzás szándéka nélkül. Végül, de nem utolsósorban a rendezésről is szólnom kell. Merész Emese kitűnő munkát végzett, amikor a szűk lehetőségek között tágra nyitotta szemünket a kortárs szobrászat sajátos vonulatára. Horányi Barna Szirmay Endre Bizakodó fény Már újra ősz lett... Látod, újra, lompos kedvünket karcos szél fújja, belefurakodik bőrünk réseibe, megborzongat — alig hallik ide a költözőmadár rekedt kiáltása, mélázó szemed tükröződő mása szétfolyik a tócsák gyűrűző vizén, akár te borongsz — akár ha én, tudjuk, a múló idő hatalma emlékeztet, hogy a sorsunk birodalma véges birtok — a holnap reménye az elmúló nyár bizakodó fénye. 1992. október Alkonyul Lebeg a ködben az ökörnyálfonál, leszakad az ágról, lustán tovaszáll, ezüstöt tündöklő hulláma: remény puhán dédelgeti a halk őszi fény. végül a rozsdás fűszálakra hull. megpihen; már lassan alkonyul. 1992. október
