Somogyi Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-17 / 246. szám
1992. október 17., szombat SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 9 Illusztráció ... Vágó Pál „festész” villája (1888) A Balaton déli partján 1861-ben indult meg a vonatközlekedés, és ezzel kezdődött a partrész fejlődése. Siófok fürdőhely fejlődése pedig azzal kapott nagyobb lendületet, hogy Glatz Henrik (1844-1905) nagyvállalkozó, a Franklin Irodalmi és Nyomdai Rt alapítója irányításával 1891-ben alakult Siófok Balatonfürdő Részvénytársaság megvásárolt a Veszprémi Káptalantól 60 hold kiterjedésű kopár parti sávot és ezt feltöltette, csatornáztatta, parkosította, vízvezetékkel látta el. A tengeri fürdők mintájára megépített a parton két nagyszállót, a Siót és a Hullámot. Ezek a korabeli útikalauz szerint „a' hygéne és a kényelem leg raffináltabb kívánalmait is tökéletesen kielégítik". A siófoki fürdőfejlesztés — beletartozva a dél-balatoni fürdőkultúra általános fejlődésébe — magával hozta a siófoki művelődésügy egyfajta fellendülését, illetve művelődésügyünk kétarcúvá válását. Ahogy a kérdés történetének jeles kutatója, Kanyar József szerint a fürdőtelepek idény jellegű művelődési élete, szolgáltatásai a reformkortól kezdődően mindjobban elváltak a Balaton környéki települések törzslakosságának művelődésétől. Siófokon talán még szembetűnőbb volt ez az elkülönülés, mint másutt. Olyan vonatkozásban például, hogy felkeltette a képzőművészek és a művészek érdeklődését Siófok iránt. Ennek köszönhető az, hogy már az 1880-as években Siófokon egy „festőtelep” is létesült. Glatz Henrik hagyatékából került 1980-ban Siófok tulajdonába az a tabló, amelynek alapján rekonstruálni lehetett, hogy kik voltak azok a festők, akiknek a század végén villája volt Siófokon, s akik a nyári hónapokat itt töltötték > és itt dolgoztak. „A Siófoki tengeri fürdő melletti villák” című l 110 x 80 cm méretű képsor szinte filmszerű Dr. Tranhoffer Lajos villája (1897) elevenséggel örökíti meg a fürdőtelep megszületését és életét. A Siófokon nyaraló „festé- szek” villái mellett láthatjuk még a Magyar tenger feliratú fürdőházat, a fürdőtelep feltöltési munkálatait, a Sió és Hullám Szállók építését, végül a gamászai löszpart fejtését. Bennünket a tabló önértékén, képzőművészeti-grafikai szépségén túl főként azok a rajzok érdekelhetnek, amelyek a Siófokon nyaraló művészek villáit ábrázolják. Az első villatulajdonosok döntő többsége ugyanis festőművész volt: Than Mór, Vágó Pál (1888), Feledi-Flesch Tivadar (Zichy Mihály veje) (1889), Tölgyessy Artúr (1890) villái sorakoztak a mai Batthyány utcában; közülük az első három villa ma is áll. Sajnos, az évente itt töltött időszakoknak 1991 után nem volt folytatása, és így nem tudták megvetni annak a ma is hiányzó és társadalmi igényként jelentkező képtárnak az alapját, amire Siófok régtől fogva hivatott... Ha jelen századunkban tovább is épült, fejlődött Siófok, érdemes lett volna az Országos Műemléki Felügyelőségnek a város e patinás épületeit „levédeni”, nem is beszélve a Jókai, Krúdy, Karinthy emlékét őrző épületekről, vagy Kálmán Imre és dr. Révész Géza (nemzetközi hírű pszichológus professzor) szülőházáról, mivel ezek sorra-rendre kimaradtak minden Somogy megyei műemlékekkel foglalkozó kiadványból. ügy érzem, hogy az alapítók —, többek között Glatz Henrik — emlékét tisztelnénk meg vele, akiknek a> messze jövőbe tekintő, lelkes áldoztkészsége megállás nélküli fejlesztésre, újabb és újabb beruházásra sarkallt. Legjobban bizonyítja ezt, hogy a fürdőtelepen 1959-ig nem is épült nagyobb szálloda, csak a villasorok épületei alakultak át las- san-lassan megannyi szükség-panzióvá! Matyikó Sebestyén József Nagy Margit versei elé Nagy Margit Budapesten született, de gyermekkorát, ifjúságát Uzsokon és Békéscsabán töltötte. Édesapja vasutas volt. Ő Békéscsabán a Vásárhelyi Pál Vízműépítő Technikumot végezte, majd a VITUKI Vízrajzi Osztályára került. Közben a Nagy Lajos Irodalmi Körbe járt. Féja Gézától és Ladányi Mihálytól tanulta az irodalom szeretetét, az írás fortélyait. Ebben az időben több lap közölte verseit (többek között a Viharsarok, a Belvárosi Híradó; később a Jelenkor, a Somogyi írás...) és egy tanulmánykötete is megjelent. Kaposvárra kerülve először műszaki ellenőr-, majd művezetőként dolgozott különböző építkezéseken. Aztán családi tragédiák, munkahelyi gondok, betegség, mindent feladás: végül a rokkantsági nyugdíj és a teljes magány, úgy tetszett végérvényesen kettétörték Nagy Margit pályafutását. Nem szabadna ebbe beletörődnie. Tehetséges ember. Nem szabadna a teljes elzárkózásba és öngyógyszerezésbe menekülnie. De ehhez a mi segítségünkre is szüksége van. Neki és más hozzá hasonlóknak. Nagy Margit költészete a hagyományos formákra épülő, egyszerű, tiszta, fájdalmas költészet. Minden verse: segélykérés, jajkiáltás. Halljuk meg ezeket a segélykéréseket, jajkiáltásokat! Csernák Árpád Ropolyi rataplan A királynőnek aranylott a karja és gyémántból volt kezében a bot és valaki a sámán-dobot verte és egyszerre kettészakadt a dob. Itt ezüst tölgyfa topáz-makkot ejtett meséket szór hulló levele és valaki a sámán-dobot verte és egyszer csak eltört a hangszere. Tébolyult táncát idézik a lombok Életfáját törvény perelte el de dobverői rejteznek az erdőn ember azokat nem emeli fel. Depresszió Kilenc éve minden célom gyógyszerek mögé bújt. Nem akarom, nem bírom így kedvemre ült a múlt. Szóljatok rám amíg a csönd agyamba nem harap. Üssetek rám, s mint szög előtt helyemnek hely szakad. Nagyon rossz társ a magány. Ne hagyjatok magam. Ameddig testem eleven szót érdemel szavam. Szüleimnek Álmomban én hazamentem — akácok illata hív —- Álmomban én otthonjárok ott a park és ott a híd, Eltévedtem a bozótban minden tüske megsebez balról a Zselicség dombja jobbról múltam nem ereszt. Üzennék, de csak legyintnek szégyell engem erre mind. A Viharsarok megtört testem visszavárja, visszahív. Tar Károly:— Nem hagyunk fel a csüggedéssel M iután eluntuk a sárkányeregetést, a szemlélődést és a néma bizakodást, Kiskoppány azt mondta, állítsunk tévéantennát, s akkor majd bejön nekünk Európa. Príma, szóltam, és igyekeztem jól odafigyelni arra, amit Kiskoppány csinált. Előbb f számolt. Aztán rajzolt, szerkesztett és barkácsolt. Megfelezzük a két befogót, aztán a ; lefogó irányába beállítjuk az • elemeket, magyarázta az okos Kiskoppány, és nekem jnegmutatta, miként lehet be- " kötni szakszerűen a bipolt, beiktatni az erősítőt, hogy a jövőben aztán kiszűrjünk minden zavaró körülményt. Nem baj, igeneltem bölcsen, akár a nagyon meggondoltak, és valahogyan aztán csak elkészült az az antenna, miközben végig úgy tettem, mint aki érti a dolgát. Akkor kezdtem a háztetőkre figyelni. Az oda feltornászta- tott sokféle antenna közül leginkább az tetszett, amelyre rá- kászáshoz is kitűnően hasz- , nálható pléhtepsit szereltek. Kiskoppány szívet melengető elismeréssel nézett rám, amikor arra buzdítottam, hogy vakarni hasonlóval lássuk el a mi antennánkat is. Ismeretségünk óta először megveregette a vállamat, és ráérősen elmagyarázta, hogy a beár- nyékolás ellen sűrű szövésű rézdróthálót kell minden esetben alkalmazni, s akkor jó eredményeket fogunk felmutatni a vételben, és általában mindig tiszta képet kapunk. Aznap, amikor teljesen elkészültünk, két üveg vodkát vásároltam, és szép komótosan kimásztunk toronyházunk lapos tetejére. Akkor Európa nem jött be. Kiskoppány rosz- szul lett. Azt ma is tagadja, hogy a vodkától sápadt el. Elég az hozzá, hogy még harmadnap is másnapos volt, amikor beállított hozzánk Mic- kell úrral, aki a saját bevallása szerint is, már nyugdíjazása előtt legalább két esztendővel sikeresen kísérletezett különféle antennákkal, de három éve csakis saját borát issza. Mickell úr apró sóhajokkal tarkított nyögésekkel mozgott, két agyonolvasott könyvet szedett elő kopott aktatáskájából, amelyeket egyenként felmutatott, mint templomban szokták a feszületet, szótlanul, literes üvegben bort tett az asztalra, szelíden poharakat kért a feleségemtől, kimért, nyugodt mozdulatokkal méltóságteljesen töltött, és miközben ittunk, jó darabig elmélázva nézett a fejünk fölött valami rendkívüli érdekességet a levegőben. Mi sohasem siettünk, ráérős és toleráns emberek vagyunk, a bort is mértékletes lassúsággal isszuk, történelmi hagyományaink szerint élünk. Különben Mickell úrnak is rengeteg szabadideje volt, nem sietett, nem kapkodott, szép lassacskán bevezetett minket a tévézés titkos rejtelmeibe. T udnunk kell, mesélte egyszer Mickell úr, miközben mindig tömött táskájára mutatott, hogy kettő azaz kettő féle fő-tévéhullámot különböztetünk meg. Egyfélék logaritmikusán, másfélék pedig tudat alatt terjednek. Az utóbbiakkal nekünk nincs mit kezdenünk, mert ezeket technikailag mi még nem érjük fel. Maradjunk tehát az első féléknél. Maradtunk, mert részletesen körülírta, hogy ezek mifélék, és miképpen, mi módon befoghatok. Évtizedek óta kísérletezem olyan nagy teljesítményű antennákkal, jelentette ki másfél hónapos ismeretségünk fordulóján diadalmasan Mickell úr, amely behozza nekem a legjobb képet. Szerény számításaim szerint egy huszonegy méter magas és nyolc méter széles antennával már lehet kezdeni valamit, ha elemeit békebeli .bergmanncsőből készítjük. Építettem már ilyen antennát, kérem és bizonyára képet is adott volna, ha elegendő időt fordíthatok a beállítására. Bizonyára tudják, hordozta végig szigorú tekintetét rajtunk Mickell úr, ehhez nagy, rendkívül nagy türelem kell. A türelem, mint olyan, hallottuk tapasztalt emberünk figyelmeztetését, ritka tulajdonság, fehér holló. Ezután Mickell úr a saját feleségére hivatkozva kifejtette, hogy őt rendkívüli türelemmel áldotta meg az Isten, de ugyanakkor azt sem hallgathatja el, hogy a kivételesen peches emberek közé tartozik. Teljesen elkészült, és már csaknem tökéletesen beállított antennájára, egy vihar előtti délután, egyszerre negyvenhárom szénfekete varjú szállott. A bergmanncső nem bírta a nagy terhelést, össze-vissza görbült. És aztán a viharos szél feltette a nagy kárra a koronát: ledöntötte az antennát! Nem számítottam ekkora terhelésre, mondta fájdalmasan, széttárt karját remegtetve Mickell úr, és a képzeletbeli romok fölé magasodva kijelentette: emberek vagyunk, el kell viselnünk a reánk mért legszörnyűbb csapást is. Könny csillogott az öreg szemében. Lehajtottuk a fejünk. Hallgattunk. Később, amikor Mickell úr összeszedte magát, hozzámfordult. — Ön... Önnek — monda elszánt sóhajtással — legújabb kutatásaim alapján építek egy olyan komplex H-antennát, amely öt részből áll, úgymint a tulajdonképpeni antenna, aztán az alulról jövő zavarások kiszűrésére egy-egy segédantenna, az oldalzavarások elhárítására pedig ugyancsak egy-egy segédantenna. Az új antenna létrehozása céljából egész télen tárgyalásokat folytattunk Mickell úrral. A bora savanyú volt, de nem olcsó. Mit tehettünk volna egyebet? Megszoktuk. Kiskoppány kijelentette, hogy krajcároskodni nem érdemes, manapság minden, de minden áldozattal jár. T avasszal, amint elment a hó, rögtön felszereltük a komplex H-antennát. Mickell úr potom áron átengedte nekünk saját céljára épített áramegyenlítőjét, de szerzett valamiféle generátort és modulátort is, a tévéasztalkánkra pedig különféle színes kapcsolókat szerelt valutáért. Következett a beállítás és a ráhangolás időszaka. Gyönyörű volt az idő, akkor tértek vissza hozzánk a vándormadarak. Mickell úr aztán újra figyelmeztetett, hogy a tévézéshez rengeteg türelem szükséges. Nem zaklattuk, nem siettettük, pedig lassan a bora is elfogyott már. Hát kérem, vannak olyanok, akik akváriumban díszhalat tartanak, mások pedig mindenféle tücsköt és bogarat gyűjtenek, és képesek órák hosszat elnézni, hogy mit művelnek ezek a rusnya élőlények ott az üvegfalon túl. Mi Kiskoppánnyal, amióta újra vodkát iszunk, kitartóan nézzük a tévét, és hisszük, hogy nagyobb bolhagyűjteménye senkinek sincs a környéken. Mickell úr időnként meglátogat, és örömmel újságolja, hogy a pénzes embereknek már bejött Európa, a műholdakra állított másfél méteres csészealjakból hihetetlenül éles dolgokat vezérelnek a képernyőkre, de ő sem hagyja magát, mostanában a tudatalatti hullámok vételével kísérletezik sokféle szempontból biztató eredményességgel. Literes üvegben bort tesz az asztalra, de mielőtt poharakat kérne, mi gyomorsavtúltengé- sünkre hivatkozva határozottan tartózkodunk az italozástól. Az a helyzet, hogy Mickell úr sem issza a saját borát. Miközben szívbántalmait és feleségét említi, apró sóhajokkal visszacsomagolja az üveget kopott táskájába. K iskoppány még mostanában is be-be- kapcsolja a tévénket, és bizakodva szól hozzánk: Uraim, higy- gyünk benne, és meglátjuk, hogy egyszercsak nekünk is bejön Európa. Vakok és vagyontalanok is vannak közöttünk szép számban. Mégis igenelünk. Várakozás közben poharakba mérjük, nagy egyetértésben elosztjuk a megmaradt vodkát, és csöndes komolysággal Mickell úrra meg a különféle hullámokra emeljük poharunk.
