Somogyi Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-15 / 244. szám
6 SOMOGY HÍRLAP — ELELMEZESI VILÁGNAP 1992. október 15., csütörtök Az ellentmondások megoldást sürgetnek (Fotó: Gyertyás László) A KONZERVIPARNAK ÚJ RECEPT KELL (Folytatás az 1. oldalról) — A magyar ember az élelmiszerhiány tényével hosszú évtizedek óta nem találkozott, de talán századok óta sem. Adottságaink régebben is, most is lehetővé tették, hogy legalább 30 százalékkal több élelmet termeljünk, mint amennyire a lakosságnak szüksége van. Három adatot említenék, ezek az elmúlt évre vonatkoznak: a nemzeti össztermék 20 százalékát az élelmiszergazdaság adja, innen származik az export 25 százaléka és az összes foglalkoztatott 22 százaléka az ágazatban dolgozik. Ezek a tények némi aránymódosulással jellemzőek a korábbi évtizedekre is. — Vagyis: hazánknak szerepe lehetne az emberiség élelmezési helyzetét jellemző ellentmondás feloldásában. Csakhogy mi magunk is feszültségekkel birkózunk. — Nem vitatható, hogy a rendszerváltással, a gazdasági struktúra átalakításával az agrárágazatban visszafogottság a jellemző. Súlyos külpiaci veszteségek érték hazánkat és figyelmeztető módon csökkent a belföldi fizetőképes kereslet is. A határokon belül, mai árakon számolva mintegy 100-120 milliárd forinttal kevesebbet költenek az emberek élelmiszerre, mint három évvel korábban. — Ezek az országos „tünetek" hogyan jelentkeznek egy olyan tipikusan mezőgazda- sági jellegű megyében, mint Somogy? — Ez a megye a saját szükségleténél mindig többet termelt, részben belföldi igények kielégítésére, részben exportra. Most jó néhány csődeljárás van folyamatban a nagyüzemeknél, élelmiszeripari vállalatoknál a megye szántóterületének tíz százaléka — persze a gyengébb termőképességű területeken — vetetten maradt. A tehénállomány egy év alatt egyhar- madával csökkent, a sertésállomány majdnem negyven százalékkal esett vissza. — Vagyis a termelés meny- nyiségi és minőségi hanyatlásának idejét éljük. — Gazdasági törvényszerűség: minden váltás, minden újnak a megteremtése zökkenőkkel, zavarokkal jár. Pedig nekünk szerepünk volt, van és remélem lesz a világ élelmiszer-ellátásában. — Mi szükséges ehhez? — Egy konstruktívabb, komplex agrárpolitikára van szükség. Hozzátartozik ehhez az offenzív piacpolitika (nagy figyelemmel a közös piaci csatlakozási törekvéseinkre), feltétlenül szükség van a mezőgazdasági termelés specialitását figyelembe vevő köz- gazdasági környezetre, — gondolok itt az agrárpiaci rendtartásra, a bankhálózatra, a pénzintézetekre. És nem utolsósorban az emberre. Megfelelően képzett emberek nélkül elképzelhetetlen a színvonalasabb, jobb élelmiszer- termelés. Meggyőződésem, hogy a magyar agrártermelés, feldolgozás képes arra, hogy erre a mai „kihívásra” válaszoljon. Persze nem rövid távon! Az élelmiszertermelés nem számítógépes technika, itt előretekintve hosszú években kell gondolkodni. — Köszönöm a beszélgetést! V. M. A Nagyatádi Konzervgyár régóta válsággal küszködik. Több hónapos fizetésképtelenség után a cég április elsején jelentett csődöt. A százhuszonkét hitelezővel a mai napig sem sikerült megegyezni, az azonban már a harmadik csődegyeztető tárgyalás előtt is világosan látszik: ha felszámolják az üzemet, ha nem, új fejezet kezdődik a gyár történetében. Csanálosi Gábor igazgató tavaly februárban került az üzem élére. A konzervgyár akkor már évek óta csak veszteséget termelt. Míg 1990-ben 26 millióra rúgott a hiány, tavaly 78 millió forint negatívummal zárták az évet. A csőd okát az igazgató egyrészt a külső körülmények okozta piacvesztésben látja, másrészt abban, hogy az elődök nem alapozták meg az üzem versenyképességét. A marketing sokáig ismeretlen fogalom volt, termékfejlesztésre alig költöttek, és az érdekeltség hiánya ide vezetett... — A magyar élelmiszeripar katasztrofális helyzetben van — mondta Csanálosi Gábor. — Az élvezeti cikkeket előállító gyárak még úgy ahogy működnek, de a hús-, a tej- és konzervipar helyzete elkeserítő. A keleti piacvesztés csaknem három és fél milliárd forintnyi veszteséget okozott. A készletezési idők a pár hétről 7-8 hónapra növekedtek, a forgóeszköz-ellátottság sem biztosított és a fizetési határidők egy hónapról a kiszállítás után 60-120 napra nőttek. Nem ritka, hogy munkánk hasznát csak egy év múlva láthatjuk, addig azonban a gyár termel, s ez nem kevés pénzbe kerül. A megkötött szerződések semmit sem érnek, ha pedig kiegészítésekkel módosítanánk őket, akkor senki sem írná alá. A hasonló gondokkal küzdő keleti országok, elsősorban a volt Szovjetunió és Bulgária az irreálisan olcsó termékekkel letörik az árakat. Az alma esetében például csak a felvásárlási ár feléért tudtuk volna eladni a kész konzerveket. A konzervgyár a privatizáció első lépcsőiéként júliusban részvénytársasággá alakult. Egyszemélyes részvénytársaság ez, melyben a helyi ön- kormányzatok részesedése 3,1 százalék, a törzstőke 20 százaléka pedig kárpótlási jegyekre váltható. A „igazi” privatizáció azonban még várat magára. — Az európai befektető- csoportok a teljes összeomlást várják, amikor fillérekért vehetik meg az üzemet. Ezért a kontinensen túli cégekkel próbáltunk tárgyalni. Amerikai vállalkozókat érdekel az üzem, várhatóan rövid időn belül a szándéknyilatkozatot is benyújtják... A kormányzat stratégiai irányvonalának része, hogy az élelmiszer-ipari feldolgozó kapacitás magyar kézben maradjon. Csanálosi Gábor igazgatói posztra kerülésekor kidolgozott egy ötéves stratégiát, amely azonban pénzhiány miatt csak részben valósulhatott meg. A terv megalkotóinak célja, hogy egy európai szintű gyárat hozzanak létre. Hat új termék áll a piaci bevezetés előtt és a cég munkatársai egy egységes piaci arculat kidolgozásán fáradoznak. A reorganizációs program megvalósításához azonban rengeteg pénzre van szükség. 100 milliót emészt fel a termelés szinten tartása és további 300 millió forint kellene a forgóeszközök fenntartására. — Magyarországon nincs csődkultúra. Ha a tartozásainkat egyik napról a másikra ki tudnánk fizenti, akkor nem jelentettünk volna csődöt. A gyár 550 millió forinttal tartozik. Két csődegyeztető tárgyalás eredménytelenül zárult. A harmadik „alkura" október 22-én kerül sor. Ha a 122 hitelezővel nem sikerül megegyeznünk, akkor megindul a felszámolás. A privatizáció azonban még ekkor is lehetséges, csakhogy egészen más feltételekkel... Mindennapi kenyerünkről Legalapvetőbb élelmezési cikkünk előállítója, a Sütév Rt a piac mintegy 75 százalékát uralja Somogybán. Erősödik viszont a konkurenciaharc, hiszen ma már mintegy 50-55 magánvállalkozás, külföldi érdekeltségű kft is sütögeti kí- vánatosnál-kívánatosabb portékáját. Mégis a mindennapi kenyerünk megszerzése tömegeknek jelent napról-napra gondot. Miként érzi ezt a felelősséget Bánkuti Béla, a Sütév Rt ügyvezető vezérigazgatója? Ha lesz is hús, mennyiért? TEJKESERV — Az utóbbi időben végrehajtott technológiai fejlesztéseknek köszönhetően minimálisra csökkentek a minőséggel kapcsolatos reklamációk. Bővült termékeink választéka, magasabb vitamin- és ásvá- nyianyag-tartalommal, jobb élvezeti értékekkel bíró pékárukat gyártunk. — A fogyasztói észrevételek elsősorban az árakra vonatkoznak. — Az általános elszegényedési folyamat az egész országra jellemző. A feldolgozó- ipart — benne a Sütévet is — a termelési költségek növekedése sújtja. Gondolok itt például az évközi energia-áremelésekre. Január 1-jétől pedig, ha a parlament megszavazza, életbe lép a pékárú 8 százalékos fogyasztási adója is. — Lassan félszáz forint már egy kiló kenyér. Mi várható karácsonyra? — Társaságunk gazdasági helyzete stabil. Elmondhatom, hogy az év hátralévő részében nem kell áremelkedéssel számolni. Piaci részesedésünkből fakadó fölényünk a konkurenciát is mérsékletre inti. — A Sütév évente 25 ezer tonna kenyérféleséget, 120- 130 millió péksüteményt szállít a kereskedelemnek. Mit tettek-tesznek azért, hogy termékeikből ne kerüljön a szemétbe egy darab sem? — 10 kenyérgyárunk és 5 bérbe adott kisebb pékségünk a legmagasabb minőségi követelmények szerint dolgozik. Tavaly ősz óta üzembe állítottunk 13 forgóállványos kemencét, ezeknek köszönhetően nemcsak élvezeti értékeiben javultak termékeink, hanem esztétikai látványukban is. A kaposvári gyárunkba vásárolt új olasz gépsor már a pizzák, rongyos kifli és egyéb leveles tészták nyugat-európai szintű előállítására lesz alkalmas. — Az ÁVÜ a Sütév Rt részvénycsomagjának megvásárlására kiírta a pályázatot, hamarosan lezárulhat a társaság privatizációja. Mit jelent ez a „mindennapira" kényszerülők számára? — A 716 millió forintos vagyonú részvénytársaságban 87 százalék tulajdoni hányaddal rendelkezik még az Állami Vagyonügynökség. Ez kerül most eladásra. A teljes privatizáció megvalósulásával remélhetően olyan többségi tulajdonosa lesz az eddig is jól működő vállalatnak, hogy az állampolgárok még nagyobb megelégedésére üzemeltethetjük. Mészáros Tamás A Kaposvári Húskombinát „ügye”, a csődeljárás, a kormánygarancia hónapok óta nemcsak Somogybán, az egész Dél-Dunántúlon is téma. Az alapanyagot termelők, a bankok éppúgy foglalkoznak vele, mint a vállalat dolgozói, vagy pedig mi, „egyszerű” fogyasztók, vásárlók. Persze más-más megközelítésben. — Hogy hol tartunk ma? — mondja Schmidt R. Ottó igazgató — A kormánygarancia-hitelből kifizettünk mindenkit folyamatban van, több lépcsőben a részvénytársasággá való átalakulás. — Vagyis elvonultak a „viharfelhők”? — Sajnos, nem! A bizonytalanság még tart, ugyanis a garancia nem fedezte a teljes hitelt, meg kell még szereznünk az ehhez szükséges összeget, és az induláshoz is a nélkülözhetetlen tőkét. — Ezt úgy kell érteni, hogy áll az üzem? — Nem! Az üzem működött és működik, tulajdonképpen márciustól kezdve egy dán húskereskedő részére bérmunkát végzünk. Ő adja a pénzt, a mi dolgozóink veszik meg a hízókat, természetesen azonnal kifizetve az ellenértéket. Emellett ezen a héten, úgymond saját finanszírozásból is, működni kezd az exportüzem. A piacot tekintve ugyanis nagy lehetősegeink vannak. — Most viszont kevés az alapanyag... — ...és a pénz! Mert ez a kulcsszó! Ha a termelő biztonsággal megkapja munkája ellenértékét, akkor nyilván folytatja a termelést. Hogy ezeket, a működéshez szükséges pénzügyi feltételeket megteremtsük, körülbelül öt-hat hónapra van szükség. — Köztudott, hogy igen jelentősen csökkent a sertésállomány. Ha minden sikerül, honnan lesz alapanyag? — Elsősorban a részvényesekre, a nagyüzemekre számítunk, akiknek márcsak azért is érdekük az alapanyagtermelés, hogy részvényeik értéke ne csökkenjen. A velük való tárgyalás folyamatban van, és megfelelő fizetési feltételek mellett ők az alapanyag oldaláról biztosítják az üzem működését. — Végül egy gondolát rólunk, vásárlókról. A húsáremelés „réme” ismét köztéma. Mire számíthatunk? — Nálunk az összes költség nyolcvan százaléka az élőállat költsége. A korábbi 60-80 helyett ma már száz forint körül tudunk megvenni egykiló hízottsertést. A feldolgozásra jutó húsz százalék költségből vajmi keveset tudunk lefaragni. Itt kezdődik és itt végződik, hogy mennyibe kerül egy kiló hús. Tavaly még csatornába is öntötték, hogy a termelők végre elismertessék mindennapos gondjaikat az alapanyag-termelésben. Állami támogatással ítélték vágóhídra tejelő tehenek ezreit. Az egy személyre jutó fogyasztásban a 120 literes álomhatárról visszasüllyedtünk az egészségileg elengedhetetlen szintre. A feldolgozó vállalat továbbra is az ellehetetlenülés mezsgyéjén, hiszen az alapanyag-termelés csökkenése mellett a fizetőképes kereslet is jelentősen mérséklődött. Dr. Ács Tamással, a Kaposvári Tejipari Vállalat igazgatójával a fogyasztó, a termelő és a feldolgozó számára egyaránt fontos túlélés lehetőségéről beszélgettünk. — A termelés drasztikus csökkenésében a felvásárlási árak alacsony volta csak egy tényező. A műszaki fejlesztések elmaradása miatt viszont egyre kevesebb termelő tud megfelelni a magasabb minőségi követelményeknek. Saját házunktáján ezekhez jönnek még az ipari költségek. — Hogyan viseli el a piaci verseny ádáz küzdelmét a vállalat? — Esetenként segít a kölcsönös kompromisszum, de tudomásul kell venni: ma azé a tej, aki a legrövidebb időn belül a legtöbbet fizeti érte. Hiú ábránd, hogy pusztán lokálpatriotizmussal megoldhatók az ágazat gondjai. — Változnak-e a jövőben a felvásárlási árak? — Hosszú szavatosságú, minőségi tejterméket csak minőségi alapanyagból lehet előállítani. Ezt az alapanyagot viszont meg kell fizetni.' — A felvásárlási árak emelkedése természetesen magával hozza a fogyasztói árak emelését is. Naponta gyártunk mintegy 30 ezer liter fogyasztói tejet, 30 ezer liternyi féltartós tejet és kakaót, valamint mintegy 20 ezer liter tejegyenértékű egyéb terméket. A tejpiacon Somogybán 60 százalékos a részesedésünk. A kaposvári üzem- kapacitásának minimuma a napi 100 ezer liter tej feldolgozása. Ennél kevesebb alapanyaggal már veszteséget is termelünk. — Meddig lehet eltűrni a veszteségtermelést? — Csak rövid ideig. Az év végéig tervezett átalakulás, a helyzet végleges tisztázása a termelők kezében van. Ha vállalják a privatizációban való részvételt — ezt a FM és az ÁVÜ is szorgalmazza —, akkor már tulajdonosként vehetnek részt a megye ellátásában. Hogy lesz-e elegendő és megfizethető tej, az viszont a normális életvitelhez tartozó, valós árarányok kialakulásától függ. A szociális védőháló utolsó cérnaszálaként megmaradt tej- és tejtermékárak tovább már nem tarthatók. (Mészáros)
