Somogyi Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-14 / 243. szám
1992. október 14., szerda SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KORKÉP 3 Tapasztalatcsere az átalakulásról Az Egészségügyi Főiskola konferenciatermébe hívták össze ma délelőttre azoknak a termelőszövetkezeteknek a vezetőit, ahol még nem tartották meg a vagyonfelosztó és az átalakulást kimondó közgyűléseket. A Somogy megyei Mezőgazdasági Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének munkatársai az időszerű és sürgető kérdések eddigi, megyei tapasztalatairól tartanak konzultációt. Imaházról álmodik Igái A holland protestánsok és a német üdülővendégek kezdeményezték, hogy az igali termálfürdő előtti zöldövezetben épüljön egy ökumenikus istentiszteletek tartására alkalmas imaház. A külföldről érkező, nyaranta visszatérő gyógyulni, pihenni vágyók felajánlották: jelentős összeggel támogatják az építkezést. Herczegné Szél Edit polgármester asszony elmondta: az önkormányzat üdvözli az ötletet. Makovecz Imre pedig felajánlotta: ingyen megtervezi az imaházat. Őszi munkák Magyaratádon A tavalyihoz képest nagyobb területen, 350 hektáron kezdik meg az őszi búza vetését a magyaratádi szövetkezetben. A talajmunkák mellett mintegy 20 százalékban végeztek a kukoricabetakarítással és ugyanekkora arányban szedték fel a cukorrépát a gyári ütemezésnek megfelelően. Nyári aratású terményeik: az őszi árpa, tavaszi árpa, borsó java része még a magtárakban található, ez is késlelteti a gyors betakarítást. Somogyiak a Lakáskultúrában A neves kadarkúti gyógyszerészt és restaurátort, Répay Gábort is bemutatja a Lakás- kultúra legújabb, október-novemberi száma. A kaposvári Arany oroszlán patika és több gyógyszertár berendezésének felújítójával ezúttal otthonában, muzeális bútorai között találkozhatunk. A Lakáskultúra az egykori kaposvári diákhoz, Bencze Ilonához, a népszerű színésznőhöz is ellátogatott. KSZE-segítség A mezőgazdaság időszerű termelési, szállítási munkálatainak segítésére a KSZE meghitelezi partnergazdaságainak a vetőmagot, a műtrágyát, az üzemanyagot, a szükséges gépalkatrészt. Irányadó kamatként 29 százalékot számítanak. A termelésszervező menedzser részvénytársaság ma és holnap a Földművelés- ügyi Minisztériumban „mutatkozik be”. Cukorbetegségről videofilmen A Cukorbetegek Kaposvári Egyesülete tagjai számára rendez találkozót október 15-én fél hatkor a Somogy Megyei Művelődési Központban. A rendezvény résztvevői videofilmen tekinthetik meg a D-cont készülék hélyes használatát. Certifikát vizsga A Somogy Megyei Ismeret- terjesztő Társulat angol nyelvből bevezeti Kaposváron a nemzetközi certifikát vizsgát. A nyelvtanárok ehhez szükséges átképzését — ami három hétvégén van — is a TIT szervezi. Helyi adók a kaposvári közgyűlés előtt Parkolók vállalkozásban A háziorvosoknak érdekük lesz a magánorvoslás A kaposvári közgyűlés tegnap folytatta a múlt héten előterjesztett — idő hiányában vagy egyéb okból — sorra nem került napirendek megtárgyalását. Napirend előtt Szabó Lajos képviselő azt javasolta: kérjék fel a Kapos Televíziót, készítsen dokumentumfilmet a kaposvári Berzsenyi utcában uralkodó elképesztő lakásviszonyokról. „Mutassa be a televízió azt is, hogyan lehet 10-15 év alatt lepusztítani lakások tömegét, aztán újból előállni lakásigénnyel.” Megkérdezte: meddig tudja ezt a helyzetet a város elviselni? Az indítványt Szabados Péter polgármesternek azzal a módosító javaslatával fogadta el a testület, hogy a televízió ne vállalkozzon elemzésre, ugyanis a lakások leromlásához bizonyos fokig a nem engedélyezett felújítások is hozzájárultak. A film bemutatása után a kérdést napirendre tűzik. Ezúttal felgyorsult a napirendek megtárgyalása. Ehhez nagy mértékben hozzájárult, hogy a népjóléti igazgatóság — több képviselő által is megdicsért — jól elkészített írásos anyagot terjesztett elő „az egészségügy új társadalom- biztosítási finanszírozásának tapasztalatairól”; „a háziorvosi rendelők fejlesztési, valamint az amortizálódott fogászati kezelőegységek pótlási programjáról”; „a háziorvosi feladatok vállalkozási vagy magánorvosi tevékenységként történő ellátásáról”. Annak ellenére, hogy ezekben a kérdésekben — országos állásfoglalások hiánya miatt — még akad bizonytalanság, a közgyűlés határozatokat fogadott el. Dr. Szili Mária népjóléti igazgató rámutatott: eléje akartak menni az eseményeknek. Ugyanis 1993 júliusától további változások várhatók a teljesítmény finanszírozásban. Ez azt jelenti, hogy a háziorvosok jövedelmének kisebb részét képezi majd az önkormányzatok által adott bér és nagyobb részét a teljesítményarányos díj. Ez nem jelent bércsökkenést. Ugyanis egyelőre a teljesítményarányos díj lesz nagyobb. A működési kiadásokat az önkormányzatnak kell nagyobb részben finanszírozni. Ha az orvosok nagyobb keresethez akarnak jutni, érdekük, hogy magánorvosként lássák el feladatukat. A közgyűlés a fizetőparkolókat pályázat útján vállalkozásba adja. Ha ez nem válna be, akkor esetleg bevezetik a Fekete Páris Lajos képviselő javasolta parkolóórás, vagy más megoldást. A bevételeket — Jaczó Győző képviselő indítványát elfogadva — új parkolók kialakítására fordítják. Meglehetősen sötét képet festett a helyi adók bevezetésének tapasztalatairól előterjesztett jelentés, amely a félévi eredmények alapján tájékoztatta a testületet a helyzetről. Dr. Kéri Lajos önkormányzati igazgató szóbeli kiegészítőjében rámutatott: nem any- nyira sötét már a kép, mert időközben a tervezett 168 millió forintból mintegy 140 millió befolyt. Dr. Mátrai Márta és Juhász Tibor képviselők javaslatára az önkormányzat decemberben felülvizsgálja az igen „kemény" iparűzési adót, és igyekszik megkeresni az enyhítés módjának „helyi lehetőségeit.” (Szegedi) „A somogyi diák nem lehet mostohagyerek” Találkoztak az érdekek A megyei önkormányzat együttműködik az Universitasszal (Folytatás az 1. oldalról) Somoggyal régóta jó a pécsi egyetem kapcsolata, ám ezt nem árt, gazdagítani. A hagyományokra építve vitattak meg most egy megállapodástervezetet, amely az egyetemi alapítványokhoz való kapcsolódást, a somogyi kutatók egyetemi oktatásba való bevonását, a fiatal somogyi szakemberek támogatását, pályázatok kiírását, nyílt napok szervezését célozza. Szó esett arról is, hogy jó lenne feléleszteni Pécsett a somogyi diákklubokat, hiszen csak a Janus Pannonius Tudomány- egyetemen 355 hallgató tanul megyénkből. A Somogy megyei önkormányzat természetesen anyagilag támogatná ezt a közösségi formát, és a somogyi nap megszervezését is. Az együttműködés természetesen egész So- mogyra vonatkozna; nem tesznek különbséget a megyei jogú város és rnás települések között. — Találkoznak az érdekeink — nyugtázta örömmel a rektorhelyettes, aki szeretné, ha a dél-dunántúli régió még inkább érezné: vannak egyetemei. Elmondta azt is: tisztában van vele, hogy a szorosabb integrációhoz idő kell. Ezt azonban felgyorsíthatják az Alpok-Adria rendezvényei is. — Ha a kollégiumi programunk megvalósulna, akkor a somogyi egyetemisták, főiskolai hallgatók egy helyre kerülhetnének; függetlenül attól, hogy mely karon, mely évfolyamon tanulnak — mondta dr. Szilovics Márk gazdasági főigazgató. Ehhez azonban a kollégiumi helyek bővítésére van szükség. Somogy támogatja ezt, sőt felvállalta az érdekelt megyékkel való koordi(Fotó: Csobod Péter) nációt. Ha ugyanis Pécsett 60-80 millió forintért sikerül megvásárolni egy kollégiumnak alkalmas épületet, akkor a felújítással együtt — amit az állam finanszírozná — egy hely 590-640 ezer forint lenne. Somogynak 20 millióval kellene hozzájárulnia a költségekhez. Keresik tehát a lehetőségeket; a somogyi diák — mint dr. Gyenesei István is mondta — nem lehet mostohagyerek; mindent el kell követnie a megyének, hogy a tanulóéveket könnyebbé tegye, hiszen a kollégiumi felvételt nem nyert csak a JPTE-s hallgatók szülei évente több millió forintot fizetnek ki albérletre. Az együttműködési megállapodást — a tervek szerint — a december elsejei önkormányzati ülésen írják alá Kaposváron. Lőrincz Sándor Csak a szabályzatban MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS - TERMÉKFELELŐSSÉG Biztosítás a biztosításban Többen kérdezték értetlenül Keleti György lapunk október 3-i számában megjelent interjúja után: valóban még mindig az elvtárs megszólítás járja a hadseregben? — Természetesen nem, hiszen 1990 óta először bajtársak, majd urak lettek a katonák — felelte az országgyűlési képviselő (MSZP). Azonban a honvédségnél ma is közkézen lévő, sokszor módosított szabályzatban megszólításként még az van leírva, pedig azóta a közterületekről hány szobrot eltávolítottak... De ez a szabályzat az átfestésekkel úgy tűnik, tartja magát. Magyarország csatlakozási szándéka az Európai Közösséghez szükségessé teszi a termékfelelősségi törvény hazai kidolgozását, bevezetését - ajánlotta a tegnapi kaposvári tanácskozást a vállalatvezetők, vállalkozók figyelmébe dr. Pungor Ernő tárcanélküli miniszter, az OMFB elnöke. Varga József, a Somogyi Iparkamara elnöke megnyitójában kiemelte: mielőbb jusson el a régió oda, hogy megismerkedjen azokkal a követelményekkel, amelyek ma már elengedhetetlenek az exporttevékenységhez. Szitáné Molnár Anna, a Generali Budapest Biztosító Rt regionális igazgatója ismertette az 1831-ben Triesztben alapított biztosítótársaság magyarországi történetét és tevékenységi köreit. Elmondta: hogy a biztosítás bizalmi elven alapul, tehát a náluk jelentkező vállalkozók teljes körű biztosítását vállalják. Dr. Németh Anita, az Igazságügyi Minisztérium főelőadója a készülő termékfelelősségi törvény koncepciójáról tartott vitaindító előadása után a majd félszáz érdeklődő kérdéseire igyekezett válaszolni. Krämer Tamás, a Consact Minőségfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Iroda ügyvezető igazgatója a termékfelelősség és a minőségbiztosítás kapcsolatáról, Fenyősi Zoltán pedig a szolgáltatások minőségbiztosításáról tartott előadást. Dr. Bata Zoltán jogtanácsos a termékfelelősségi kockázatokat vizsgálta a Generali Biztosító szemszögéből. Végül Hódy László regionális igazgatóhelyettes szólt a termékfelelősségi biztosítások gyakorlatáról. A tanácskozás somogyi sikerét jellemezte, hogy az érdeklődők az általános megfogalmazásokat azonnal átültetve hétköznapi gyakorlatukba olyan kérdésekkel „zaklatták” az előadókat, amelyeket Varga József kamarai elnök a törvénytervezet parlamenti vitájához is kívánt. (Mészáros) AKKOR MÁR INKÁBB A NAGYKABÁT... A lakók kérelmezhetik a fűtést __ (Folytatás az 1. oldalról) Ők felhívták a Kapos Vagyonkezelő és Szolgáltató Rt-t. Ott azt a választ kapták, hogy gyűjtsenek aláírásokat. Mivel azonban két nap áthidalásáról lett volna szó, ennek már nem sok értelme van — mire összegyűjtötték volna az aláírást, amúgy is fűtenek. S mivel a lakók nem fizetnék ki úgysem ezt a két napot — jött a válasz az ér- dekjődő lakónak —, csak veszendőbe menne az energia. Azonban fáznak, és sok a kisgyermek ezekben az épületekben. — Tavaly október 15-e óta kormányrendelet szabályozza a fűtést és az idényen kívüli fűtést — mondta Varga Lajos, a távfűtési üzem vezetőhelyettese. — Az egy-egy hőközponthoz tartozó lakó- közösségnek írásban kell benyújtania kérelmét a fűtés idény előtti beindításra. Ezt az egyet kötötte ki a rendelet. Ezzel megszűnt az a bevált szokás, hogy ha három napon át 12 fok az átlagos hőmérséklet vagy egy napon 10 fok, akkor megindítják a fűtést. Most a fogyasztó döntheti el, mikor igényli ezt október 15-e előtt. Ha a döntő többség, tehát 50 százalék plusz egy személy kéri a szolgáltatás beindítását, akkor akár egy órán belül is megkezdődhet a fűtés a hőközponthoz tartozó lakásokban. Eddig egy lakóépület és egy intézmény élt ezzel a lehetőséggel Kaposváron: az északnyugati szolgáltatóház és az Arany János utca 2. számú ház lakói. A fűtés beindítása — mint megtudtuk — attól függ, hogy hányán tartoznak a lakóközösséghez. A Honvéd utca esetében 436 lakásról van szó. A lakóközösség megbízottjának kellett volna vállalnia az aláírások gyűjtését. A mérés szerinti elszámolás kérésekor egyébként alakultak fogyasztói közösségek, s azok felelős megbízottja járhat el ezekben az esetekben is, ő rendelheti meg a szolgáltatást. De neki kell vállalnia azt is, hogy mindenki kifizeti a díjat. S ha egy lakó szeretné csak, hogy meleg legyen a lakásában? Ha nincs több kérés, és nincs döntő többség, továbbá a lakók egy része nem kéri a szolgáltatást az idény előtt — nem vállalja a költségek kifizetését —, akkor a kérelmező lakónak kell kifizetnie a közösségre eső díjat — hangsúlyozta Varga Lajos. Ez tehát országos gyakorlat, amelyet rendelet szabályoz. Amúgy egyszerűbb, ha a lakásba hazaérve nem vesszük le a kabátot... Tóth Kriszta Ő£) BANK Lakossági folyószámla a mindenkori kényelem OTP BANK, mint mindig ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT ______________________(2162451