Somogyi Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)

1992-10-01 / 232. szám

14 SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 1992. október 1., csütörtök Baseballcsapat Siófokon Van még új a nap alatt: megkezdődött az első ma­gyar baseballbajnokság, a nemrég létrejött országos szövetség irányításával. A szövetséget alapító csapatok egyike a Siófoki Denewares SC. Vannak tehát, akik „utá­nozzák” is a műholdas sport- csatornákon látottakat, nem csak nézik. A siófoki fiúk már három éve baseballoznak, igazán komolyan azonban csak ettől az évtől. Korábban — pálya és felszerelés hiá­nyában — sokan megmoso­lyogták őket, amikor azt han­goztatták: basebballedzésre járnak. Akadt viszont egy magyar származású amerikai üzletember, aki felfedezte őket, s ma ő az első számú szponzoruk. Neki köszönhe­tik profi felszerelésüket, és mivel már van hol játszaniuk, nem volt akadálya a bajnoki bemutatkozásuknak. Az ötcsapatos bajnokság első hazai mérkőzését a De­newares (Moszatok) a Győr Dark Horses (Sötét Lovak) el­len vívta, és 26-14 arányban alulmaradt. Bár ez a játék még nem igazán az, amit a tévében láthatunk az ameri­kai, kubai nagymenőktől, de a végső cél nem lehet más, minthogy utolérni a „tanáro­kat”. Ennek érdekében a sió­fokiak megkezdték az után­pótláscsapat szervezését. Ti­zenhárom éves kortól várják az érdeklődő fiatalok jelent­kezését, már csak azért is, mert komoly eredményt csak úgy lehet várni, ha időben le­rakják az alapokat. Változó erősségű és anyagi hátterű csapatok vál­lalkoztak az úttörő szerepre az országban. A somogyi „út­törők" már tanítják a siófoki érdeklődőket a sportág — első ránézésre bonyolultnak tetsző — szabályaira. Egye­lőre a cél csak az lehet, hogy elfogadják létezésüket, s esetleg megszerettessék ezt az európai szemnek különös játékot. Ők még könyvből ta­nulták meg, hogyan is kell játszani a baseballt. Aki kö­vetni kívánja őket, most már élőben kaphat ízelítőt — leg­közelebb hazai pályán októ­ber 17-én, a Nagykanizsai Hangyák ellen. (Fónai) A testnevelésben és sportban kiváló az atádi Babay iskola Az OTSH által meghirdetett fenti megtisztelő címet nyerte el a nagyatádi Babay József Általános Iskola. A vele járó 50 ezer forint jutalmat Buda­pesten a Testnevelési Egye­temen az iskolai testnevelési és sportnapok keretében vette át Tamás Lajos, az iskola test­nevelő-igazgatója. Az országos felhívásra 55 iskola kjjldte be pályázatát az OTSH-hoz. Közülük 26 nyerte el a címet. Somogyból két is­kola pályázott. Nézzük sorjában, mit is tett a tanintézet vezetősége és pedagógusi-, valamint tanulói közössége azért, hogy e ran­gos címet elnyerhették. A 35 pedagógust foglalkoz­tató, tizenhat tanulócsoporttal működő iskolában 1987-ben alakult meg a DSK 286 diák­kal. A sportcsoportok száma öt (asztalitenisz, atlétika, kézi­labda, labdarúgás és termé­szetjárás). Az eredményes tartalmi munkának nélkülözhetetlen feltétele a jó személyi és tárgyi ellátottság. A tanórai testneve­lés 100 százalékos szaktanári ellátását négy testnevelés szakos tanár, három testneve­lési szakkollégiumot végzett tanító és egy kézilabdaedző biztosítja, s ezt négy orvos ki­egészítő szakmai tevékeny­sége segíti. Fentieken kívül a tantestületből 12 pedagógus támogatja valamilyen módon a rendszeres testi nevelést. (Testnevelési osztály az 1986-87-es tanévtől kezdve működik.) Tornaterem és tor­naszoba az iskola építésével egyidőben létesült, valamint megépítettek egy szilárd bur­kolatú kézilabdapályát, 60 mé­teres füves labdarúgópályát, melyet 200 méteres (3 sávos) futópálya övez. Megépült még egy atlétikai dobópálya és egy akadálypálya is. Ezeket — a kisdiákok számára — kiegé­szítették mászóállvánnyal, hintával, lengőtekével és sza­badtéri sakktáblával, s ezek birtokában, azonos időben 6 munkahelyen kb. 120 tanulót tudnak foglalkoztatni. A mindennapos testnevelés negyedik éve „él” az iskolá­ban, így minden tanulónak le­hetősége van a naponkénti legalább egyszeri sporttevé­kenységre. Jelenleg épül egy teniszpálya, valamint alapítványt létesítet­tek egy városi sportcsarnok megépítésére. Ehhez az is­kola közművesített területet ad. Jól összehangolt az együttműködésük a város sportegyesülettel. Az iskola helyet és lehetőséget biztosít a Városi SE ifjúsági labda­rúgó-, valamint a Városi Műve­lődési Központ karateszak- osztályának edzéseire. A szü­lők és gyermekeik részére az iskola minden sportlétesítmé­nye állandóan nyitva áll. Számos sportágban szer­veznek házi bajnokságokat, s a legtehetségesebbek képvi­selik az iskola színeit a diáko­limpiái versenyeken. Az elmúlt tanévben 12 alkalommal vet­tek részt a babays tanulók más iskolák, DSK-k által szer­vezett sportrendezvényeken, az OTSH által meghirdetett „Kihívás napja ’92” nemzett- közi sportakcióban, valamint a barcelonai olimpia tiszteletére Nagyatádon szervezett ren­dezvénysorozaton. A felsoroltak is bizonyítják, hogy nem érdemtelenül jutott a megtisztelő cím az iskola bir­tokába. Megyénk diáksport szervezetei nevében gratulá­lunk a rangos elismeréshez! Pálos József a DST munkatársa Magic Johnson újra az NBA-ben A kosárlabdasport szerel­mesei kitörő örömmel fogad­ták a keddi bejelentést, misze­rint minden idők egyik leg­eredményesebb profi játé­kosa, Earvin Magic Johnson visszatér az amerikai profi ko­sárlabda-bajnokságba, az NBA-be. A 33 éves amerikai kosaras tavaly november 7-én tudatta a közvéleménnyel, hogy HIV-vírushordozó, így a kiváló sportember kihagyta a teljes 1991-92-es bajnoki szezont. Miután AIDS-fertő- zöttsége még nem okozott nála tüneteket, februárban szerepelt (ráadásul jól szere­pelt) a profi csillagokat felso­rakoztató NBA All-Stars mér­kőzésen Orlandóban, majd pedig csapatkapitányként se­gítette az Egyesült Államok olimpiai bajnokságot nyert „Álomcsapatát” Barcelonában. A 2,06 méteres irányító-be- dobó egyévi kihagyás után a november 6-án induló alap­szakaszban újra a Los Ange­les Lakers tagjaként fut ki a pályára, kívánsága szerint ugyanabban a 32-és számú mezben, amelyet kényszerű visszavonulásáig viselt. A La­kers minden bizonnyal öröm­mel vette kulcsemberének döntését, hiszen a csapat 1976 óta a legrosszabb idényt tudhatja maga mögött (a ráját­szás első fordulójában kie­sett). Márpedig Johnson 12 idény alatt öt bajnoki címhez segítette a Lakers együttesét, miközben 10 alkalommal ke­rült be az NBA válogatottjába, háromszor választották meg MVP-játékosnak (a bajnokság legjobbja, szó szerinti fordí­tásban a legértékesebbje), és minden idők legjobb gólpasz- szadójaként tartják számon az NBA történetében. Magic Johnson visszatéré­sét a Lakers-szurkolók, a játé­kostársak, az AIDS-aktivisták kitörő lelkesedéssel kommen­tálták. Cseppet sem elhanya­golható körülmény, hogy mit mondanak a szakértők Magic újrakezdéséről. Az orvosok szerint a játékkal kétségkívül kockáztat, ugyanakkor a ve­szély csökkenthető, ha vi­szonylag kevesebbszer sze­repel és rendszeres ellenőr­zéseken vesz részt. A bejelentést Johnson a csapat stadionjában, a Great Western Forum zsúfolt konfe­renciatermében tette meg. „Amióta feleségemmel egyetértésben a kosárlabdá­zás folytatása mellett döntöt­tem, lejárok a társakkal edzeni. Úgy tervezem, hogy a 82 meccsből álló alapsza­kaszban olyan 50-60 alka­lommal lépek pályára. Hogy egy év elteltével mi lesz, nem tudom, távolabbra még nerr tervezek. Tisztában vagyok vele, hogy a játékkal kockáza­tot vállalok, de megpróbálok helyes életmódot folytatni. Szeretnék nyerni, szeretném meglelni az örömömet a ko­sárlabdázásban, és összes­ségében a pozitívumok mesz- sze meghaladják a kockázat mértékét. Isten azért terem­tett, hogy kosarazzak, tegyem a dolgom a pályán. Különben is, 106 kiló a súlyom, izmo­sabb vagyok, mint valaha” — nyilatkozta vidáman a szem­mel láthatóan jó közérzetnek örvendő kosárlabdázó. Manón Rheaume, a Nemzeti Hoki Liga első női játékosa si­kerrel hárítja a támadást a korongot elkapva. A Tampa Bay női kapusa húszéves. (Telefoto - MTI) SAKK Rajt a megyei csapatbajnokságban A hétvégi első fordulóval megkezdődött Somogy me­gye 1992-93-as I. osztályú sakkcsapatbajnoksága. A bajnok Nagyatád az OB ll-ben indul, így a tavalyi hattal szemben az idén csak öt együttes verseng a helyezé­sekért. Kérdéses, hogy a tava­lyi második Tab vagy a har­madik kaposvári Móricz Zsig- mond Művelődési Ház csa­pata lesz-e a bajnok. Nagy harc várható a harmadik he­lyért is, az egyre erősödő Fo­nyód komoly tényezővé válhat megyénk sakksportjában. Az új bajnokság rendhagyó lesz a létszámot tekintve is, mivel anyagi nehézségek mi­att csak nyolc sakkozóra írták ki. A megyei sakkszövetség is érzi, hogy nem lehet az igé­nyeket állandóan lejjebb szál­lítani, ezért hosszú idő után újra kiírta a megyei II. osztályú csapatbajnokságot. Igaz, csak öt sakkozóval ősszel és tavasszal is csak egy-egy napos lesz a verseny, de remélhetőleg szaporodnak majd a csapatok, mind szám­ban, mind játékerőben. Ősszel november 7-én, tavasszal március 20-án lesznek a for­dulók. Remélhetőleg újabb fe­hér foltok tűnnek el a megye sakktérképéről és újra felfe­dezhetünk olyan csapatokat, mint Barcs, Gamás, Siófok, Kaposvári Húskombinát, Va­sas Izzó, Villamossági Gyár. Elsősorban azonban a kö­zépiskolásokra számítanak. Ők bekapcsolódhatnak a me­gyei ifjúsági csapatbajnokság küzdelmeibe is, amelyekre november 28-án és április 17-én -kerül sor szintén egy-egy napos versenyben. Mindkét versenyre október 12-ig kell jelentkezni, a So­mogy Megyei Sakkszövet­ségnél. A megyei I. osztály első for­dulójának eredményei: Mar­cali VSE-Fonyód 6-2, Kapos­vári Móricz Műv. Ház-Tab 3- 5. A Nagybajom szabadnapos volt. KI NYER VASÁRNAP? Bajnokavatás a Mecsekben Bár az idei Mecsek rali csak a hét végén lesz, már most el­mondhatjuk, hogy bizonyosan az érdekes és izgalmas autó­versenyek közé fog tartozni. „Ballagás” is lesz, de csak a szó átvitt értelmében, ugyanis a turbókat (Lancia, Toyota, Ford, Mazda) a Forma-1 után a ralipá­lyákról is búcsúztatják, mert jö­vőre csak atmoszférikus moto­rokkal lehet indulni. Még utoljára a szebb napokat is látott és erre az alkalomra ge- nerálozott Ford Sierra Cos- worth-ot is csatasorba állítja a Hideg Team SE. A volánnál a barátok meg segítők rábeszélé­sének engedő Hideg János és minő meglepetés; a navigátor a nyolc évvel ezelőtti bajnoktárs Bán Attila lesz. A kb. 220 lóerős Fordnak ugyan kevés a győzelmi esélye — Hideg elégedett lenne a 4.-5. hellyel —, de a végig aszfaltos pályákon kellemetlen perceket szerezhet az élbolynak, amit je­lenleg a pécsi Ranga-Büki pá­ros vezet a 300 „pacis” Lanciá­val. Ók már negyedik hellyel is bajnokságot nyerhetnek, ami nem látszik túl nehéznek a hazai környezet előnyét is élvezve. Lévén szó azonban technikai sportról, bármi, és még valami is történhet: ha Ranga „búcsúzik”, avagy az agyonkomputerizált Lancia gonoszkodik, győze­lemmel akár bajnok is lehet az if­jabb Tóth-Gergely-Toyota Ce- lica (Somogy SE) trió. Budai Bé­lának és Kiss Lászlónak nincse­nek ilyen kellemes gondjaik, de ők is hagyományosan jól, látvá­nyosan mennek a Mecseken, így kedvükért is érdemes átrán- dulni Baranyába. A rajt szombaton és vasárnap is 9 órakor lesz a pécsi jégstadi­onnál, majd ide is érnek célba. A várhatóan több ezer somogyi szurkoló kedvéért közöljük a gyorsasági szakaszokat (záró­jelben a sorszámuk): Szombat: Zobákpuszta — Jó- zsefháza (1,5,9), Árpádtető — Lapis (2,6,10), Órfű — wlagyar- hertelend (3,7), Alsómocsolád — Mecsekpölöske (4,8) Vasárnap (csak rali I. osztály­nak): Orfüi elágazó — Abaliget (11,14), Hetvehely — Kővágó- szőlősi út (új, pálya) (12,15), Remeterét — Árpádtető (13,16) Dr. Kaponya István

Next

/
Thumbnails
Contents