Somogyi Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-30 / 231. szám
1992. szeptember 30., szerda SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES VILÁG 9 — Nemrég tért haza Indiából, ahol egy újabb műsort forgattak. Merre járt eddig a világban? — Hál’ Istennek csaknem minden országban. Mint zongoraművész felléptem már 17 államban, a többi helyszíneken mint televíziós voltam. De azért van még fehér folt a házitérképemen. Ausztráliában még nem jártam, Európából hiányzik Portugália, s. legnagyobb sajnálatomra, Görögország is. Oda legközlebb turistaként megyek el. — Tudomásom szerint ez a turistaút már tavaly is elmaradt, mert nem jutott rá idő. A szabad idejét mivel tölti? — Sajnos, nagyon kevés van. Ami van, azt a szentendrei vityillómra fordítom. Most is szaladok ki meglocsolni a virágokat, aztán jövök vissza, mert este felvételem lesz. — Mikor jut idő az olvasásra? — Napilapokra úgyszólán soha, a fontosabb hetilapok néha a kezembe kerülnek. Hol van az az idő, amikor még boldogult „úri fiú” koromban Thomas Mannt, Balsacot, Steinbecket és mindent, ami betű, csak úgy faltam...? — Milyen műsorra készül? — Rövidesen egy kedvemre való indul; szórakoztató kultúrtörténeti sorozat lesz. Ideiglenes címe: Gyerekszoba. Meggyőződésem, hogy a kultúra, a művészet iránti érdeklődést a „gyerekszobában” szerezheti meg az ember. E műsorral szeretnénk segíteni a fiataloknak és az önművelést eddig elmulasztó felnőtteknek. — Gyakran látjuk ezután is a képernyőn? — Nehéz ezt előre megmondani... Szombathelyen vezettem a Savaria nemzetközi táncversenyt, ami ezúttal először világkupa-„küzdelem” is. A szerencsétlen véletlen úgy hozta, hogy ugyanarra a napra tűzték műsorra, amikor a Bongo sorsolása is volt... * — Miért volt szerencsétlen? — Sem a közönségnek, sem nekem nem jó, ha egy nap kétszer vagyok képernyőn. Még akik kedvelnek, azok is azt mondják: jó, jó, de kétszer azért még ez az Antal is sok. Koós Tamás A Radisson Diamondon senki sem lett tengeribeteg Katamarán-cirkáló Szuperhajó siklott be a Saint Tropez-i kikötőhe: a „Radisson Diamond”, a világ első katamarán-cirkálója. A Helsinkiben vízre bocsátott luxusjármű Hamburg érintésével érkezett Franciaországba. A 37 méter magas, 15 ezer 400 lóerős motorral megépített óceánjáró-óriás végcélja San Salvador, ahová Amerika felfedezésének 500. évfordulójára, október 12-re kell megérkeznie. — Ezen a hajón senki sem lesz tengeribeteg — állította Lars Osterbacka kapitány, amikor bemutatta a luxuscirkálót. A kényelmes utazást a hajó (összesen 32 méter széles) kettős törzse biztosítja, amely a hullámok 80 százalékát visszaveri, s ezáltal még nagy viharban is nyugodt hajózást tesz lehetővé. A kapitány a bemutatón mindezt — egy szigorúan tilos mutatvánnyal — szemléltette is: a „Radisson Diamond” egyik kísérőhajóján végigment a hajócsavarok által „vájt” 131 méter hosszúságú víz-alagút- ban. A 354 igényes utasra méretezett 177 luxuskabin 11 szinten található. Közülük 123-nak balkonja is van. A vendégek óhaját 188 főnyi személyzet lesi. Természetesen mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki a hajócsodával szeretne utazni: egy-egy napért 700- 1000 márkát kell fizetni. A finnek ennek ellenére biztosak benne, hogy a katamarán közkedvelt lesz. Már építik a hajó testvérét, sőt négy továbbinak a megtervezésén is töprengenek. Stallone sérülten forgat Olaszországban forgató Sylvester Stallone kemény férfiasságáról az életben is tanú- bizonyságot tett: sebesülten is megtagadta a dublőr szolgálatait és a leveszélyesebb jeleneteket is maga játszotta el. A „Cliffhanger” című filmben szerepe szerint egy szíriről próbált meg fölkapaszkodni a feje fölött köröző helikopterre. Egy éles perem azonban fölvágta a jobb kezét. A kórházban kilenc öltéssel varrták össze a sebet, és Stallone kérésére testszínű ragtapasz segítségével „eltüntették” a nyomokat. így a színész — Rambóhoz méltóan — összeszorított fogakkal, de másfél óra múlva már ismét a kamerák elé állt. Liz boldogabb, mint valaha „Larry Fortenskynek köszönhetően a világ legboldogabb asszonya vagyok” — jelentette ki Liz Taylor. „Igazán szeret és nem múlik el nap, hogy ezt be ne bizonyítaná.” A színésznőt Larry elkényezteti. „Minden reggel az ágyba hozza a reggelit, előtte azonban kimegy a kertbe, és levág egy szál rózsát, hogy azzal köszöntsön.” Reggeli után megengedi a vizet feleségének, fürdés után pedig illóolajokkal dörzsöli be a testét. A világsztár a legjobban azonban nem ezeknek a figyelmességeknek örül, hanem annak, hogy férje nélküle nem megy el sehová. MODELLBOLT GYÖNGYÖSÖN Gyöngyösön az Iparosok utcájában egy élelmes vállalkozó, Róza Tibor Modellboltot nyitott. A japán Tamiya cég teljes modellválasztéka kapható, illetve megrendelhető itt, a Harley Davidsontól a M-24-es helikopterig. (MTI fotó — H. Szabó Sándor felv.) Liz Taylor az AIDS betegekért Santa Monicában Elisabeth Taylor bejelentette, hogy az AIDS ellen harcoló alapítványa műsort szervez, amivel Amerika szerte turnéznak. A műsor címe: „Circque du Solieil”. Első előadásuk október 9-én lesz Santa Monicában. Az előadás színhelyén 2500 ülőhely van. A jegy ára: 50-300 dollár. Ezen felül a jegyvásárlók adományokat adhatnak az AIDS-esek megsegítésére. Itt 3-10 ezer dollár egy-egy adomány. Világrekord patkóit tojás y Hr A lúdtojásból ha fagylaltot főznek, garantált a szalmonella-megbetegedés. A lúdto- jásra ha apró patkókat ütöge- tünk, még nem biztos, hogy ép marad a vékony mészréteg, de még az sem, hogy bekerülünk a Guinessbe, a világrekordokat számon tartó könyvbe. Ám Hanzel László somogyvámosi tanítónak, polgármesternek sikerült csúcsot döntenie: 742 kispatkót szegeit föl a lúdto- jásra, s ezzel ő a világrekorder. H. B. (Fotó:Gyertyás László) Redford nagypapa lett Bár a legkevésbé sem látszik rajta, Robert Redford másodszor is nagypapa lett. Az alacsony termetű, szőke világsztárért még most, 55 éves korában is bomlanak a nők, pedig lánya, Shauna alaposan „megöregítette” azzal, hogy július végén egészséges fiúgyermeknek adott életet. Co- nornak van már egy nővére is, a kétéves Anna Michaela. Eddie Barclay menekül a zsebkendők elöl A 71 éves lemezcsászár, Eddie Barclay nem bírja elviselni, ha valaki a jelenlétében zsebkendőt vesz elő és kifújja az orrát. Ilyenkor átmenekül a szomszéd szobába, annyira fél a betegségtől. Az orvosok tíz évvel ezelőtt közölték vele, hogy gégerákja van, Barclay azóta egyedül harcol a halálos kórral, barátaiban sem bízik és az üzleti élettől is visszavonult. A nők azonban fiatalnak tartják. A lemezkirály épp nyolcadik feleségét „nyúzza”, akivel hetente háromszor él házaséletet. Mickey Rourke új karrier előtt? A 41 éves amerikai színész, Mickey Rourke valószínűleg nem kíván pályát változtatni, de egy tény: ökölvívómeccsre készül Londonban. Kihívója egyelőre ismeretlen, csak annyit tudni, hogy a tét 250 ezer font. A „9 és 1/2 hét" sztárja mindössze kétszer lépett nyilvánosan a kötelek közé. Edzője, Alan Lacey kijelentette: „Az év legizgalmasabb mérkőzése lesz. Mickey rettenetesen készül a londoni fellépésre, és egyre jobban bokszol.” A színész hozzátette: „Nem a pénzért vagy a reklám kedvéért csinálom; egyszerűen szeretem az ökölvívást.” Woody Allen ügyvédje optimista: A peres felek megegyeznek A jelek szerint elmarad a gyerekek elhelyezésével kapcsolatos per Woody Allen és élettársa, Mia Farrow között. A per ugyanis azzal fenyegetett, hogy a két veszekedő fél még- inkább kiteregeti a szennyest a nyilvánosság előtt. Mindamellett nincs szó arról, hogy az egykori szerelmesek között javult volna a viszony. Allen egyébként legújabb filmjét forgatja, s barátai szerint igen szétszórt ember benyomását kelti. Gyerekeit több hete nemjátta, s állítólag attól tart, hogy Mia ellene hec- celi föl őket. Az elmúlt napokban csak négyéves kisfiával beszélhetett röviden telefonon, ettől eltekintve nincs kapcsolata családjával. Woody Allenről egyébként az a hír járja, hogy a gyengédség nem éppen a legerősebb jellemvonása. Tizennégy éves nevelt fiát, Mosest azzal fenyegette meg, hogy kiveri a fogát. A srác egyébként egyike a három gyereknek, akire a neves színész igényt tart. A kisfiú panaszkodott, hogy a hétéves Dylan nőtt leginkább Allen szívéhez. Ám ha hinni lehet az élettársnak, mindez nem akadályozta meg a szeszélyes művészt abban, hogy kedvencét is bántalmazza. Nyomasek Bobó születése Kétszer ez az Antal is sok Ha \ valamelyik közvéle- ménykptató intézet a politikusokon kívül a művészek népszerűségét is fel merné mérni, Antal íjnre biztos az első öt között volna. Könnyed humorával, kellemes modorával, egy-egy pillanatra felvillanó, belülről fakadó, pózmentes, antalimrei gesztusával belopta magát a szívünkbe. Ezért szívesen látott vendége minden tévénézőnek; amelyik műsorban megjelenik, annak megnő a tetszési indexe. — Zongorművészként kezdte, onnan nyergeit át „ké- pernyőművész”-szé. Az oka? — Az előzőekhöz csak any- nyit: a megnövekedett tetszési indexhez azért a többi képer- nyőn-szereplőnek is köze van. Egyébként 17 évig ültem a zongora mellett, 20 éve állok hivatásosként a kamerák előtt. Sokszor elmondtam: egy betegség vetett véget a zongoristakarrieremnek. — Mi volt az első műsora? — 1966-ban a „Halló, fiúk, halló, lányok!”-at vezettem. Akkor még hivatásos zongoraművész voltam, csak ki-ki- rándultam a képernyőre. így fordult elő, hogy egyik szerdán a képernyő előtt ugrabugráltam, pénteken pedig talpig frakkban megnyertem a Liszt— Bartók zongoraversenyt. Egy sajátos idegbántalom érte a jobb kezemet. Még ma is, ha mind az öt ujjam kinyújtom, három visszagörbül. Ezért tanultam meg úgynevezett tollszárfogással írni. — Húsz év óta egyre-másra születnek azok a műsorok és sorozatok, amelyek a személyéhez kapcsolódnak. — Azt hiszem, inkább én forrtam össze velük... — A Szeszélyes évszakok, hihetetlen, de 12 esztendeje megy már. Mi történt Glaser Bozsóval, kedvenc költőjével? — Hosszú évek után kiderült, hogy valóban él egy hasonló nevű ember Budapesten. A szerencsétlent az ismerősei és barátai addig ugratták, amíg az egyik kórház pszichiátriai osztályára került. A kezelőorvos hívott fel, és elmondta az esetet. Természetesen beszéltem a bácsival, és ezután megszületett újabb házi költőnk, Nyomasek Bobó. Szerencsére ilyen nevű ember eddig még nem akadt! Az „adalékos méz” titka Több a részeg méh, mert forró volt a nyár Az erjedt nektár végzetes lehet a méhek számára: azok a méhek, amelyek túl sok alkoholt tartalmazó lét isznak, „repülőbalesetet” szenvedhetnek, és nem találnak oda pontosan a kaptárhoz, ahol landolniuk kellene. Amelyek mégis odajutnak, azokat a társaik nem engedik be. Az őrszem méhek olyan speciális szaganyagot bocsátanak ki a részeg kollégákra, amely kívülállóként bélyegzi meg őket. Az ok: a méhek államában a véralkoholszint tekintetében a 0,0 ezrelékhatár van érvényben. Aki tehát nassol az erjedt nektárból, az elpusztul a kaptáron kívül. Ezt a kemény erkölcsöt ismerteti Errol Hassen, a brisbanei ausztrál egyetem tanára. Az erjedt nektár képes tíz- százalékos alkoholtartalmat elérni. Különösen nagy melegben a cukor a nektárban gyorsan erjed, úgyhogy például Kenyában a méhészek jövedelme jelentős mértékben a nektár alkoholtartalmától függ. Ha túl sok nektár erjed meg, a részeg dolgozó méhek tömegesen pusztulnak el, és a méhraj létszáma rohamosan csökken. Másrészt az érintett méhészek egy egész különös „fűszeres" mézet fogyasztottak, az őrméhek ellenőrzése ellenére be tudnak surranni a kaptárba, és így keletkezik az „adalékos méz”, amelyet alkoholtartalma miatt csak felnőtt fogyasztóknak ajánlanak. Az idén nyáron a hosszú forróság miatt — német méhészek megállapítása szerint — Európában több az ilyen, speciális méz, és több a „részegeskedés" miatt megbüntetett, korai pusztulásra ítélt méh is.