Somogyi Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-28 / 229. szám
Britta premier Szombaton este debütáltak a Britta reklám és divatstúdió manökenjei Kaposváron a szakszervezetek művelődési házában rendezett műsoros esten. A féléve indult vállalkozás, amelyet Juhászné Grabá- nyi Brigitta vezet, mindazon tehetséges fiataloknak nyújt lehetőséget akik szeretik a színpad ilyen világát is. A bemutató egyébként eltért a hagyományos divatbemutatóktól, revű-szerű volt és felléptek benne, olyan dzsessz-, társas- és diszkó táncosok is akik szintén a stúdió felfedezettjei. Tervezik, hogy a kiemelkedő tehetségekből divatszínházat szerveznek állandó fellépési lehetőséggel. (Fotó: Kovács Tibor) Nyílt nap A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Testnevelési Tanszéke 1992. október 4-én 10 órakor a főiskola sport- csarnokában (Szeged, Topolya sor 2.) a testnevelési szak felvételi anyagából nyilt napot és konzultációt tart. A bemutatón megismerhetik az érdeklődők az induló szakpárokat, a felvételi vizsga anyagát és tájékoztatást kapnak a felkészülést segítő előkészítő napokról, valamint megvásárolható a felvételi tájékoztató is. Ezen a napon, a tájékoztató után kb. 13 órai kezdettel már gyakorlatban is megismerkedhetnek az érdeklődők a felvételi anyagával. Ökumenikus egyházi naptár Hétfő, köznap. Napi igék: Kát.: Jób 1,6-22. Zsolt 16. Lk 9,46-50. Ref.: Zsid 11,23- 31. 5Móz 12,1-19. Ev.: Lk 12,22-32. Jer 40,7-16. Őrt.: Gál 4,28-5,10. Mk 6,54-7,8. A katolikus naptárban Szent Vencel vértanú (+929) emléknapja. Cseh király volt, aki célul tűzte ki, hogy országában elterjeszti a kereszténységet. Ezért a pogány főurak megölték. A református és az evangélikus naptárban Vencel, az ortodox egyházban Szent Chariton hitvalló napja. A zsinagógái naptárban ez Tisri hónap és Ros hasaná (újév) első napja. Forgalomkorlátozás Sebességkorlátozás és útszűkület lassítja a forgalmat a 7-es főúton; csatornaépítés miatt a jobb oldali sávot lezárták. A kaposvár-fonyódi úton Osztopánban, a pécs-kapos- vári úton Sántoson és sziget- vár-balatonlellei úton Somo- gyaszalóban gázvezetéket építenek. A budapest-za- márdi út egyik szakaszán útcsatlakozás és csomópont építés miatt kell lassabban haladni. A kaposvár-fonyódi, lad- középrigóci, szigetvár-kadar- kúti út egy szakaszán burkolatjelet festenek. Bongó-számok A szeptember havi Bongó sorsolás kihúzott nyerőszáma: 1 314 219. Mind a hét szám egyezése esetén a nyeremény 10 millió forint. Az utolsó hat, öt, négy, három, kettő szám azonossága esetén nyeremények a szokásosak. Lottónyeremények A 39. heti nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt öttalálatos nettó nyereményösszeg 23 millió 759 ezer 957 forint. A 4-esek 131 ezer 477, a 3-asok 1587, a 2-esek 79 forintot nyertek. — Isztambul október 7-11, október 14-18., október 21-25. 7300 Ft. Trieszt október 1-3., október 22-24. 1750 Ft. Bécs október 23. 750 Ft. Kolombus Tours, Kaposvár, Honvéd u. 28. Telefon: 10- 893. (4953) — Novoker e heti ajánlata: műanyag kerti bútor, kerek asztal 2880 Ft, ovál asztal 3960 Ft, szék 750 Ft. Farmernadrág és -dzseki, fürdőlepedő, gyermekpizsama, szabadidőruha kapható. Kaposvár, Ezredév u. 16. (8277) — Új árukészlettel várja régi és új vásárlóit a Kaposvár, Kontrássy utcai BB bolt. Legolcsóbb árak: Sophianae 45,50, Symphonia 41 Ft. (4980) — Fiú és lánykaruhák nagy vá- lasztékbyan érkeztek a Martin 9 gyermekruhaboltba. Kaposvár, Berzsenyi u., pavilonsor. (4872) Hanyecz kölcsönző - kisgépszerviz (szőnyegtisztító kölcsönzése), ugyanott AUTÓPIAC! Siófiok, Aradi u. 3. Telefon: 84/10-245 Láncfűrészhez lánc minden méretben kapható (meretre gyártva). (152693) MAf.YAR NEMZETT BANK * SOMOGY MEGYEI IGAZGATÓSÁG . DISZKONT-KINCSTÁRJEGY-AUKCIÓK eredménye 30 napos 90 napos lejáratú lejáratú szeptember 16. szeptember 23. Összeglimit (Mó Ft) 5.000,0 5.000,0 Elfogadható legalacsonyabb ár (a névérték %-a) 98,30 95,03 Elfogadható max.éves hozam (%) 21,04 __________21,21 B enyújtott ajánlatok összege (Mó Ft) 3.309,5 5.576,5 Elfogadott ajánlatok összege (Mó Ft) 3.306,0 5.000,0 Maximális éves diszkontráta (%) 20,40 19,40 Átlagos éves diszkontráta (%) 15,36 17,44 Átlagos eladási ár (%) 98,72 95,64 Átlagos éves hozam (%) 15,78 18,49 A 90 napos diszkont kincstárjegyek átlagos éves hozamához kötődik a magyar államkötvény kamat, amely a kamatmegállapítás időpontját megelőző 6 hónap aukcióin kialakult átlaghozam 2 % prémiummal növelt értéke. A magyar államkötvény napi tőzsdei árfolyamáról a MNB Somogy megyei Igazgatóság közgazdasági osztálya ad felvilágosítást. 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4. Tel.: 82/19-411, fax: 82/12-959 209644 Akar 40 Ft-ért venni egy vadonatúj, 5 sebességes Lada Samarát? Mától a kaposvári Fő utcán megveheti a szerencséjét. (Az őszi Somogy Expo födíja a héten a belvárosban) Vásárosok, kereskedők, kisiparosok! Kereskedők utcájában még helyek kiadók Telefon: 82/15-000 Kaposvár, Mező u. 118. Somogy Expo (21842/a) Krónika C7FPTFMRFR A naP 5-39 °rakor kél, és 17.29 órakor nyugszik; otcr i cívmcn g ho|d 8 16 órákor kél, és 18.05 órakor nyugszik. Hétfő Vencel Melegfronti hatás Eleinte kevés felhő, majd a Dunántúlon eső, zápor várható. A déli szél megélénkül. Melegfronti hatásra kell számítani. A hőmérséklet 21-26 fok között alakul. TÖZEGTŰZNEK NAGY A FÜSTJE Csípi a szeme sie k szemét Bűzben a parton — Egy kiadós eső segítene (Folytatás az 1. oldalról) Megkérdeztük Nagy Tibor megyei tűzoltóparancsnokot: a tűzoltóság miként tudná megfékezni a tőzegégést? A megyei parancsnok válaszából kitűnt: a tűzoltóságnak — éppen a nagy szárazság miatt — a megyében gyakran előforduló avar-, bozót- és egyéb tüzekhez gyakran ki kell vonulnia, ám ennek ellenére meg tudná fékezni a Szemes környéki tőzegtüzet, ha lenne egy árokásó gépe, és kapna embereket a feladat végrehajtásához. -Nem állja meg tehát a helyét: azért csípi a szemet a tőzeg füstje Bala- tonszemes és Balatonlelle között, mert a tűz fészke megközelíthetetlen, vagy nem áll Mindig. Ha nem veszik észre, válaszolhatnánk a címben feltett kérdésre. Havi „lebontásban” télen, a kabátos időszakban már picit többet is. S, hogy mikor minősül lopásnak ez az üzletek által nem igazán népszerű tevékenység? Csak akkor, ha az eldugott áruval túljut a pénztáron — fizetés nélkül. Mert, mint megtudtuk, a bevásárlókosár csak segédeszköz. Ha valakinek az a mániája, hogy zsebébe rakosgatja a tejeszacskót, kávét, bort és ki tudja még mit, büntetlenül megteheti, ha a pénztárnál mindezt kifizeti. Minderre egy érdekes eset hívta fel a figyelmünket: A donneri ABC-ben egy fiatalember a „legális" kosárba rakosgatott mintegy kétezer forendelkezésre elegendő víz, netán a törvények szabnának gátat a cselekvésnek. Vajon mit szólnak ehhez azok, akik az érintett körzetben laknak és tehetetlenül tűrik a környezet szennyeződését, a kellemetlenségeket? Ugyanis az eddigi türelemnek elsősorban az volt az oka, hogy elterjedt a lakosság körében: áthághatatlan nehézségek okozzák a tétlenséget és már csak egy kiadós eső segíthet. De ha ez nem így van, mostmár végre tenni kellene közösen valamit a probléma megoldásáért. A mostani tőzegtűznek mindenképpen nagy tanulsága: meg kell tenni mindent a megelőzésre. (Szegedi) rint értékben márkás dezodorokat, krémeket, borotvahabot, majd a konténerek között elbújva átköltöztette ezeket a saját táskájába. Ám közben észrevette, hogy az üzlet kamerája „figyeli”, sőt követi, így téblábolva a sorok között visz- szarakosgatta zsákmányát a lisztek, kakaók és késztészták mögé. Mire megkérték, hogy menjen a raktárba, a szajréból már egy darab sem volt nála. Ettől nyeregben érezve magát — nagy felkészültségről téve tanúbizonyságot — lökte az ide vonatkozó jogszabályokat. Lopott? Nem. Akart? Hát persze. De ezt csak a kamera „szeme” látta. Bizonyíték nincs, tehát kísérlet sincs, elmehetett. Beült az autójába, s arcán diadalmas vigyorral távozott... Tamási Tarka sorok így lehet — Hogy lehet az őserdőben fogni egy oroszlánt? — Hogyan? — Fogni kell tízet, és kilencet el kell ereszteni. Megnyugtató válasz Egy vadász a dzsungel szélén megkérdezi egy bennszülöttől: — Mondja csak, hogy lehet a legbiztosabban áthatolni ezen az őserdőn? — A legjobb, ha oroszlánnak vagy tigrisnek álcázza magát. Száraz tónak nedves partján A kíváncsi utazó azt kérdi egy arabtól a Szaharában: — Igaz, hogy maguknál sohasem esik az eső? — Hogy igaz-e? — válaszolja az arab. — Nekünk vannak olyan tízéves békáink, amelyek még nem tudnak úszni... A gorillafogás Afrikai útjáról hazatérve a nagy vadász azzal büszkélkedik, hogy egy ügyes trükk segítségével egy sereg gorillát sikerült elpusztítania. — És mi volt az a trükk? — Egy pisztolyból magamra lőttem vaktölténynyel. — És? — Aztán otthagytam egy élesre töltött pisztolyt, és elmentem. Mindig akadt gorilla, amelyik utánozni próbált... Puska nélkül Az Afrika-vadász meséli az unokájának: — Emlékszem, egyszer puska nélkül, csak egy szál késsel a kezemben nyolc felbőszült, vad oroszlánnal kellett szem- beszállnom. Az életem volt a tét... — De nagyapó, pár éve még csak hármat mondtál! — Mert akkor még túl kicsi voltál ahhoz, hogy megtudd a véres igazságot. Nagyfiú — Ma lett ötéves a fiam. — Gratulálok. Mondd, elvittétek már az állatkertbe? — Dehogyis. Ha kell nekik, jöjjenek érte! Akit nem lehet elkapni Nézz a kamerára! — avagy: mikor lop a bolti tolvaj? Árokba hajtott SOMOGYI HÍRLAP Csepregi Róbert kaposvári lakos a Vése és Inke közötti útszakaszon előzés közben helytelenül választotta meg a sebességet, a kavicsos úton megcsúszott, majd a jobboldali árokba hajtott. Utasai közül Csepregi Gyuláné 50 éves kaposvári lakos súlyos sérülést szenvedett. Az anyagi kár eléri a 130 ezer forintot. Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: BlRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖézT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Hirdetés és reklám: GELENCSÉR SÁNDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13—360, Telefax: 12-315 Politikai fórum szeptember 30-án, szerdán 17.30 órakor Szeretettel vár minden érdeklődőt Keleti György országgyűlési képviselő és az MSZP Kaposvári Szervezete. Helye: Megyei Önkormányzat nagyterme (Fizetett politikai hirdetés) (218567) Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Kaposvári Nyomda Kft, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest. XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyed évre 957 forint, fél évre 1914 forint, egy évre 3388 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.