Somogyi Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-22 / 224. szám
Keresik Vivian Leigh utódját Német siker a Scarlett-vetélked'óben Kölnben eldőlt, hogy a 24 éves hamburgi Natalie Wörner képviseli a német színeket abban a vetélkedőben, amelyben kiderül: kire bízzák Scarlett O'Hara szerepét az Elfújta a szél négyrészes televíziós filmváltozatában. A kölni gálaműsorban két riválisa fölött aratott győzelmével Wörner kisasszony jogot szerzett arra, hogy az október 4-én a Georgia állambeli Atlantában — Margaret Mitchell világhírű regényének színhelyén — a német színeket képviselje. Ezzel megnyílt a lehetőség arra, hogy Nathalie Wörner a legendás amerikai színésznő, a Scarlett szerepét alakító Vivian Leigh nyomába lépjen. Igaz, szakértők csak csekély esélyt látnak arra, hogy amerikai földön egy német versenyző sikert arathasson amerikai ellenfeleivel szemben. A világ 17 országából 2G ezer — Németországban hétszáznál is több — nő pályázta meg Scarlett szerepének alakítását. Belgák győztek a nagy léggömbversenyen Belga győzelem született tegnap az óceánátrepülő nemzetközi léggömbversenyen. Négynapos repülés után a belga léggömb, Bertrand Piccarddal és Wim Vers- taetennel a fedélzetén közép-európai idő szerint 03.48 órakor haladt át az észak-portugáliai tengerpart fölött. Alan Noble versenyigazgató Rotterdamban kijelentette: minden jel arra mutat, hogy a léghajó követte a versenyszabályok értelmében kijelölt útvonalat és a két belgát 4200 kilométeres táv megtétele után a verseny győztesének nyilvánította. Nem kísérte szerencse a holland csapat útját. Rövid idővel a belga győzelem kihirdetése után Gerhard Ho- ogeslag és Evert Louwman vészjelzéseket adott le. Helyzetük egyelőre nem ismeretes. Az amerikai Maine állam Bangor városából öt azonos gyártmányú légballon indult el szerdán az óceán fölötti versenyre. A belga és a holland csapaton kívül egy német, egy amerikai és egy brit együttes is startolt. A német csapat számára a veseny már szombaton véget ért: jegesedés miatt a kanadai partok közelében kénytelenek voltak leszállói. Egy teherhajó halászta ki őket az Atlanti-óceán vizéből. Kaposvár külterületén Gyerekek támadtak késsel — gyerekre Ha gyerekek követnek el bűncselekményt, a hír mindig megdöbbentő. Önkéntelenül felvetődik a kérdés: miért, mi késztethet — esetünkben — egy 10 és egy 14 éves fiút arra, hogy megtámadja hasonkorú társát. Vasárnap délután négy órakor Z. Szilárd 14 éves kaposvári lakos gyanútlanul ment Kaposváron a Kanizsai út és a Vak Bottyán utca közötti földúton, amikor hirtelen két „emberke" toppant elé. A kicsinyítőképző csupán azért jogos, mert egyik sem volt idősebb nála, ám mindketten „profi” bűnözőkként viselkedtek. Megverték, kést (!) szegeztek a mellének, követelték, hogy adja oda a karóráját. Az 1100 forintos óráját elvették, ám a „rábeszéléstől” könnyű sérülést szenvedett. A gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően hamarosan elkapták H. Róbert 14 és V. Ferenc 10 éves kaposvári lakosokat, akik alaposan gyanúsíthatok a bűncselekmény elkövetésével. Tamási Tragikus medvekaland Rettenetes halált halt egy angol turista Kanadában: széttépte egy szürkemedve. A 46 éves Trevor Percy-Lan- caster barátnőjével túrázott az albertai Jasper Nemzeti Parkban, s táborhelyet keresve egy patak partján véletlenül felriasztották a 141 kilós grizzlyt. Ijedtükben elfeledkeztek a parkőrség jótanácsáról — ha medvét látnak, vessék a földre magukat —, és futásnak eredtek. A nő felmászott egy fára, de a medve a bakancsánál fogva lerántotta. A férfi magára terelte a medve figyelmét, s az állat erre őt vette üldözőbe, utolérte és szétmarcangolta. A parkőrség lelőtte a vérszomjas fenevadat. Karaván Kereskedelmi Kft Kaposvár, Mező u.118. Tel.: 82/11-555,12-341 Csempe 400 Ft/m2 Járólap 600 Ft/m2 Műanyag lambéria 640 Ft/m2 Tűzifa 290 Ft/q Tatai brikett 660 Ft/q Gázolaj' 40 Ft/I Cement 600 Ft/q Viszonteladóknak 487.50 Ft/q/müvi/ A fenti árak az áfát is tartalmazzák! Karaván expo október 7—11. Tel.: 15-000 Az ősz legolcsóbb és legnagyobb áruháza. Várjuk Önt is! (218402/a) Krónika q7FPTCMDCR A nap 6.31 órakor kél, és 18.42 órakor nyugszik; oz.cr i civiDcn g ho|d 1/|0 órakor ké, és 16 18 órakor nyugszik. Kedd Móric Eső nem várható Napsütéses időre, majd később felhösödésre számíthatunk, csapadék nem várható. A délkeleti szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21-25 fok között alakul. Vasgyúró lesz, kis Bence Ökumenikus egyházi naptár Kedd, köznap. Napi igék: * Kát.: Péld 21,1-6.10-13. Zsolt 118,1-44. Lk 8,19-21. Ref.: Zsid 10,11-18. 5Móz 9,1-14. Ev.: Gál 5,16-23. Jer 36,1-32. Őrt.: Gál 2,21- 3,7. Mk 6,1-7. A katolikus naptárban Villanovai Szent Tamás püspök és hitvalló (+ 1555) emlékezete. Már 25 éves korában professzor volt, 30 éves korában pedig Ágos- ton-rendi szerzetes lett. Kiváló szónoklataiért „Spanyolország apostolának” nevezték el. Mint Valencia érseke mindenét szétosztotta a szegények között. A református és az evangélikus naptárban Móric napja. Az őrt. egyházban Szent Fokász vértanú napja. Tegnap délben hazaengedték a siófoki kórházból Lóthné Szarka Zitát és kisfiát, Bencét. A bogiári áfész könyvelőjének újszülöttje 63 centi hosszal és 5130 gramm súllyal jött világra. Az óriási öcsikét otthon kislány testvére várta — már ő is négy kiló feletti súllyal született. Bencének csodájára járt az egész kórház. A baba egészséges; valószínű, hogy vasgyúró legényke lesz. (Cz) NÉPEK ÉKSZEREI Bécsi múzeumbusz Kaposváron Különleges autóbusz érkezett tegnap délelőtt a kaposvári Kossuth térre: a bécsi múzeum vándorkiállítását szállította a somogyi megye- székhelyre Nagykanizsáról. A múzeumbuszban a Népek ékszerei című kiállítás tekinthető meg szeptember 25-ig. Roppant tanulságos a kiállítás. Az indonéziai, brazíliai, dél-afrikai, ghanai gyűjtemény egyértelműen bizonyítja: szé- pítkezni nemcsak a nők, hanem a férfiak is szeretnek. Persze, ranghoz illően. A ghanai királyi nyakék aranyozott övlapokkal erről tanúskodik többek között. A brazíliai törzsfőnök fejdísze is irigyelendő. Tanultak az ősi népektől a mai ékszerkészítők is: számos olyan viseletkiegészítő — többek között amulett tartó női ezüst filigránmunka — látható a múzeumbuszban, amelynek párját itthon is felfedezhetjük a szebbik nemnél. Dr. Klujber László, Kaposvár megyei jogú város művelődési igazgatója nyitotta meg a kiállítást, amelyet Wolfgang Knöting, az osztrák kulturális minisztérium tanácsosa aján(Fotó: Kovács Tibor) lőtt a látogatók figyelmébe. Mint tőle megtudtuk, a vándorkiállítást 1985-ben azzal a céllal hozták létre Bécsben, hogy az osztrák kis településekre is eljuttathassák az osztrák múzeumok értékes gyűjteményeinek legszebb darabjait. A Népek ékszerei című kiállítást most a kelet-európai országokban vándorol- tatják. Először Csehszlovákiában láthatták az érdeklődők. Kaposvár után Baján és Székesfehérváron mutatják be. Tarka sorok Okos kutyák Vadászok beszélgetnek a kutyák okosságáról. Egyikük így szól: — Nekem három kutyám van. Egyszer hazatérve látom, hogy mindhárom az ágyamban fekszik. Persze jól elvertem őket. Másnap, amikor benyitottam, a földön hevertek. Igenám, de az ágy meleg volt! Persze megint kaptak. Harmadnap azt látom, hogy a kutyáim a földön ülve fújják az ágyneműt, hogy gyorsan kihűljön... Szállnak a kacsák A vadászaton Arisztid lőtt egy kacsát. — Mondd, Arisztid, milyen magasan repülnek a vadkacsák? — kérdi a barátja,Tasziló. — Vagy kétszáz méteren... Tasziló szigorúan megfeddi: — Akkor ne pocsékold a golyót! Ha egyszer olyan magasról leesnek, úgyis szörnyethalnak... Nem veszélyes? Nyúlvadászatra csábítják itthoni barátai az Afrikából hazatért nagy vadászt. — Nem megyek, köszönöm a meghívást — mondja fölényesen —, annyira megszoktam, az oroszlánokat meg más egzotikus nagyvadakat, hogy már nem is érdekel az a vadászat amelyik nem jár életveszéllyel... — Hogy nem jár életveszéllyel? — kiált fel valaki. — Na, gyere csak velem! A tegnapi nyúlvadá- szaton is úgy oldalba lőttem a sógoromat, hogy élet-halál közt lebeg! Látott-é nyúl at? Egy székely atyafi szán- togat a mezőn, amikor három vadász jelenik meg. Azt kérdik: — Látott-é kend nyulat errefelé? — Láttam, hát! — Aztán merre ment? — Amarra, a dombhát felé... A három vadász eliszkol, sehogy sem találnak semmit, erre visszajönnek: — Mikor látta azt a nyulat? — Hát... van annak már három napja is! Súlyos baleset Súlyos baleset történt vasárnap Nagyatádon. Németh László 42 éves pécsudvardi lakos szgk-jával Lábod felé haladva úgy húzott el egy szabályosan balra kanyarodó személyautó mellett, hogy leszaladt a jobb oldali útpatkára, s felborult. Utasa, Németh Jánosné nyugdíjas életveszélyes sérüléseket szenvedett. Olcsón? Jót? Gyorsan? HOL? Kaposváron, a Petőfi tér 1. sz. alatt, az új, sarki pecsenyesütőben. Házi készítésű termékekkel várjuk kedves vendégeinket. (4640) AUSTRIA Lontó Az e heti nyerőszámok: 3,12,13,18, 20, 40. A pótszám 7 A jokerszám: 690 622. Készpénzért vásárolok - antik régiségeket, műtárgyakat Hívjon, házhoz megyek Tel.: 82/13-039 (4669/a) SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztőBÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Hirdetés és reklám: GELENCSÉR SÁNDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13-360, Telefax: 12-315 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Kaposvári Nyomda Kft, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítöknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyed évre 957 forint, fél évre 1914 forint, egy évre 3388 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza.