Somogyi Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-16 / 219. szám

1992. szeptember 16., szerda SOMOGY HÍRLAP — KULTÚRA 7 n Ősnyomtatványok nyomában Erdélyi bibliotékákkal vette fel a kapcsolatot a megyei múzeumi könyvtár Felvetett gondok — miniszteri intézkedés Alapítványi és magániskolák PÄteca Centrala ©ntoerőttará CIuHféapoca Catatogul ncunatmláor [ EDITORA | yÖ0^ÍÍ/ V DACIA / Az ősnyomtatvány-katalógus címlapja Bartók-mü sikere a lipcsei Operában A fennállásának 300. évfor­dulóját ünneplő Lipcsei Ope­raházban óriási közönségsi­kerrel mutatták be — az ün­nepi évad első darabjaként — Bartók Béla „A kékszakállú herceg vára” című egyfelvo- násos operáját. Hosszas tapssal jutalmazta a közönség a két énekest: Kristine Cie- sinski szopránt és Fáik Struckmann baritont. A Lip­csei Gewandhaus zenekarát Udo Zimmermann, az opera intendánsa vezényelte. A mű­vet vendégként Peter Kon- witschny állította színre. Kiállítások a könyvtárban Az Országos Széchenyi Könyvtár értesíti a látogatókat, hogy a következő kiállításokat lehet megtekinteni. A nemzet könyvtára című kiállítás de­cember 31-ig látogatható a Corvina-teremben; Gordon György (Angliában élő festő és grafikus) kiállítása az „Ars Librorum” sorozat keretében pedig október 24-ig, Mihalko- vich Ödöné (1842-1929) no­vember 15-ig tekinthető meg a Kézirattárban. „Felajánlom a magyar nemzetnek. Váloga­tás az alapító, Széchenyi Fe­renc térképeiből" december 31-ig látható a Térképtárban. Kivágták Rómában „Garibaldi fáját” Kivágták Rómában a le­gendás „Garibaldi-fát”, azt a 200 éves pineát, amely a hét halom egyikén, a Gianicolón uralkodott. Míg a városi veztő- ség azt állítja, hogy a járóke­lők testi épségének óvása tette szükségessé a fa-matu­zsálem kivágását, addig a zöldek „a város történelmi jel­képei egyikének lemészárlá­sáról” beszélnek. A hagyo­mány szerint Giuseppe Gari­baldi, az olasz függetlenségi harc legendás vezére kötötte lovát eme fához Róma 1870- ben történt bevétele után. Privatizált oroszlán Öreg korára végre nyuga­lomra lelt egy vak cirkuszi oroszlán: reumás társával együtt a berlin-köpenicki állat­otthonban helyezték el. Mind­kettő a Berliner Cirkus Unioné volt, amely ez idő szerint „pri­vatizálja” az egykori NDK ál­lami cirkuszának állatállomá­nyát. Ennek során megvételre kínálnak egész sor cirkuszi ál­latszámot is. Várják továbbá az érdeklődést egy jegesmed­veszám, illetve fehér tevék, hét elefánt, nemes telivérek és egy „menő” elefántszám iránt. Az Országos Papír- és Nyomdaipari Egyesület res­taurátor-szakosztálya szer­vezte azt az erdélyi utat, amelyen Forrai Márta, a Somogy Megyei Múzeum főkönyvtárosa is részt vett. A megyei közgyűlés finan­szírozta tanulmányút célja a nagymúltú erdélyi biblioté­kákkal, múzeumokkal való ismerkedés volt. Főleg olyan intézményeket láto­gattak meg, ahol restaurá- tormühelyek is működnek. Ilyen a kolozsvári Egyetemi Könyvtár, amely 1906-1911 között épült. Csaknem négy­millió kötet várja a búvárkodni vágyókat. Ez Románia máso­dik legnagyobb bibliotékája. Számos ősnyomtatványt, kéz­iratot, régi magyar könyvet őriznek itt. Kiállításon mutatják be a ritkaságokat. Olyanokat, mint Montanus Petrus híres, 1627-ben Amszterdamban készített atlaszát, szebbnél szebb XVIII. századi kolozs­vári könyvkötéseket. Század­végi, még működő Krause vágó- és présgépek is találha­tók itt — igazi ipartörténeti rit­kaságok. Közöttük van Kauf­mann Gyula Budapesten ké­szíttetett présgépe is. Gondosan rendezett raktá­rak fogadják a látogatókat, s nincs beiratkozási díj. 8-13-ig, és 13.30-20 óráig, szombaton reggel 7-től este 8-ig fogadja a kutatókat, könyvbarátokat az intézmény. A kolozsvári Akadémiai Könyvtárban Magdalena Tam­pa, a bibliográfiai osztály veze­tője és Alin German igazgató- helyettes kalauzolta a magyar csoportot. Ez a bukaresti Aka­démiai Könyvtár „fiókkönyvtá­raként” működik. A jezsuita szerzetesrend köteteiből, az unitárius-hagyatékból és a re­formátus-örökségből tevődik össze a 250 ezer darabos könyvállomány. Semmihez sem hasonlítható élmény le­hetett a Descartes- és Koper- nikus-művek első kiadását látni, és a balázsfalvi könyv­tárban szemügyre venni a XVI. század végéről szár­mazó, Rubens — nem a festő — műhelyéből kikerült színes nyomtatású atlaszt is. Szép kiállítású ősnyomtatvány-kata­lógust nyomtak kezükbe, a ro­mán kollégák. Hallatlanul pre­cízen írták le a 84 ősnyomtat­vány adatait. Ezek között ta­lálhatók Seneca filozófiai mű­vei és levelei is. A magyar szakemberek ellátogattak a nagyenyedi Bethlen Kollégium könyvtárába is. Innen indult hosszú útjára Körösi Csorna Sándor. A kol­légium életét, szellemiségét Pápai Paris Ferenc, Bethlen Gábor és Apafi Mihály is gaz­dagította. A kezdetektől meg­vannak a Bőd Péter polihisztor írta katalóguscédulák. Az 1488-ból származó Thuróczi Krónikát a gyulafehérvári Batthyáneumban tekintették meg a látogatók, s itt van a francia Burgundi Kódex, va­lamint az ismert nyelvem­lék-töredék, a könyvborítóból előkerült Gyulafehérvári sorok is, híres nyomdászok — Aldus Manutius, Elzevir, Plantinus, Frobenius — nyomtatványai­val együtt. A nagyszebeni Bruckenthal Könyvtár és Múzeum szintén sok látnivalót kínál. 1250 kép, éremgyűjtemény, régészeti és néprajzi anyag, porcelán, ke­rámia fogadja a vendégeket. A 280 ezer kötetes könyvtár mel­lett jelentős restaurálóműhely működik itt, kilenc osztállyal. Értékes kollekció található a Csíkszeredái múzeumi könyv­tárban, valamint a marosvá­sárhelyi Teleki Tékában is. Az erdélyi és a magyar könyvkultúra között nincs kü­lönbség. Ők is a nemzetközi szabvány szerint dolgoznak, és mindennél jobban óvják ősnyomtatványaikat, kézirata­ikat. Ezekből időnként kiállí­tást rendeznek. Forrai Márta a kolozsvári Egyetemi és Aka­démia könyvtárral, a nagy­szebeni Bruckenthal Könyv­tárral és a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanárképző Fő­iskola dokumentációs köz­pontjával létesített cserekap­csolatot a megyei múzeum könyvtára nevében. A román kollégák által készített és be­mutatott kiadványok — csak­úgy, mint a somogyiak — mind szakmai, mind esztétikai szempontból igen nívósak. Lőrincz Sándor Az oktatási tárca törvény- sértő módon hajtotta végre a pedagógusok szeptemberi béremelését — jelentette ki Várhegyi György, a Magyar Alapítványi, Egyesületi és Magánoktatási Intézmények Egyesületének elnöke. Meg­ítélésük szerint — a költségve­tési törvény alapján — a bér­emelés az oktatási ágazatban dolgozókat érinti, függetlenül attól, hogy állami vagy magán­iskolában tanítanak-e. A mi­nisztérium hátrányos hely­zetbe hozta az alapítványi, egyesületi és magániskolákat — mondta —, amikor részükre nem biztosította a béremelés­hez szükséges összeg fede­zetét. Ugyanakkor az egyházi iskolák részesültek a költség- vetésből, a pedagógusok bér­emelésére elkülönített keret­ből. Várhegyi György elmondta: Dobos Krisztina helyettes ál­lamtitkár igyekszik megindo­kolni a döntést, ám sokszor egymásnak is ellentmondó ér­vei nem magyaráznak sem­mit. Nem igaz ugyanis, hogy az alapítványi iskolák peda­gógusai sokszorosát keresnék az átlagnak. Az sem magya­rázat, hogy az egyházi iskolák A mozi, a tömegszórakozta­tásnak ez a „klasszikus” for­mája mára odáig jutott Nagy­atádon, hogy a közönség kul­turált kiszolgálását alapfokon is alig tudja biztosítani. A sorra bezárt falusi mozik példája intő lehet egy folyamat megál­lítására. A nagyközönség a filmvetítés esetleges megszű­nését a városban még elkép­zelni sem tudja. Ormai István­tól, a művelődési központ igazgatójától megtudtam, hogy már azok a látogatók is hátat fordítanak kedvenc idő­töltésüknek, akik eddig elvisel­ték a filmek sivár választékát, vele együtt a felemelt helyára­kat, a nem helyre szóló jegye­ket. Akik még kitartanak, azok is bosszankodnak a régi tech­nika miatt, az előadások több­szöri megszakításán és a rossz hangminőségen. Általá­nos tapasztalat a látogatott­ság csökkenése, s ezt csak fokozzák az amit említett okok. A minimálisra csökken­önkormányzati feladatokat látnak el, hiszen ugyanerre szerződtek a magán- és ala­pítványi iskolák is. Horn Gábor, a LIGA megbí­zott elnöke szerint a döntés valódi oka: a kormányzat fon­tosabbnak tartja az egyházi iskolákat, mint más, nem ál­lami oktatási intézményeket. A testület vezetője politikai san- daságot érzett a történtek mö­gött, és úgy vélte, hogy az alapítványi, egyesületi és ma­gániskolák kirekesztése beleil­lik a Csurka- és Zacsek-ta- nulmány nyomán kirajzolódott tendenciába. Az ügyben leve­let is írtak a miniszternek, re­mélve, hogy a tárca megvál­toztatja döntését. * * * Az államtól átvállalt köte­lező feladatot ellátó alapítvá­nyi és magániskolák is meg­kapják azt a keretet, amelyből egy későbbi időpontban, de szeptember 1-jéig vissza­menő hatállyal dolgozóikat béremelésben részesíthetik. Ezt a tárca szóvivője jelentette be a múlt héten. Az említett keretnek az anyagi feltételeit a Művelődési és Közoktatási Minisztérium biztosítja. tett létszámú személyzet sem képes feladatát ellátni, pedig már az is ritka siker, ha egy-egy előadás „fél házzal” megy. Ennél is rosszabb a helyzet a vetítőgépek állapotát ille­tően. Majdnem harmincéves, korszerűtlen gépekkel folynak az előadások — a meghibá­sodás szinte mindennapos. Az új technikai személyzet sem képes az elavult gépek folyamatos működtetésére, apróbb hibaelhárításra, így a szolgáltatás minősége egyre romlik. így a körülmények ko­rántsem állnak arányban a fe­lemelt jegyárakkal. A nézők ugyanis — joggal — elvárják 1992-ben, hogy pénzükért az itt eltöltött másfél óra zavarta­lan legyen. A közönség igényli a helyzet sürgős megváltozta­tását. Nagyatád pedig joggal elvárja a kulturált és színvona­las ellátást a filmszínházat működtető megyei moziüzemi vállalattól. Németh István A teljesítőképesség alsó határán VÉGVESZÉLYBEN NAGYATÁD MOZIJA? Nyárutó gesztenyefákkal Az íróember tervezgető fajta. Tudja jóelőre, mikor hová fog elutazni. Szep­temberben majd bejárja gyerekkora városait. Régen készül rá. Végigballag a be­regszászi sikátoron, a sze­gedi napsugár-díszes há­zak előtt, bekukkant egy-egy soproni kapualjba. Áztán — dehogy kukkant! Csak hiszi, hogy ura az időnek. Valójában annak jármát nyögi. S az idő, mintha ismerné a hatalmát, ugyancsak a bolondját já­ratja vele. Ám az íróembert a tények ritkán zavarják a tervezge- tésben. Igaz, egyre ború- sabb, mert csodák — nin­csenek. Azazhogy. Várat­lan lehetőség adódik, és már viszi is a vonat Sopron felé. Pakkjait lerakja, és ül a kis szálló erkélyén. Lába előtt a város. Felismeri a Tűztornyot, a Szent Mi- hály-templomot. Egy nap­sugár-nyaláb bújdosik a tűzfalak közt — olykor rá­veti a fényét egy öreg ház­tetőre. Mint Vermeer híres Haflem-képén. És a városon túl megcsil­lan a Fertő-tó. Jól látszik in­nen, a Lőverekből. A tavon egy-egy sziget. Túl a ruszti dombok. És balra valami magas hegység, s mintha — hó csillámlana a tetején. Ám lehet, hogy ez csak az alkonyi fények játéka. Ma már nem lesz séta. Későre jár. Az író nézi a vá­rost, gyerekkori nyaralások ötlenek az emlékezetébe. Ciklámenszagú, málnaízű barangolások. Zord határő­rök, akik... de ezen most fölösleges töprengeni. Ott, valahol a szelídgesztenye- fák mögött húzódik a Jókai utca. Jókai utca 20. Itt szállt meg a rokonoknál. Holnap majd megnézi az öreg házat. Addig bámulja a csodás szelidgesztenyéket. Óriási fák. Egyik-másik ágait az erkély pereméig nyújtja. Vén famatuzsále­mek. Itt-ott egy-egy száraz ág. De a lombjuk tele a szú­róshéjú gyümölccsel. A héj már nyiladozik. És tenger­nyi madár röpdös a lombok közt, cinke, rigó és rozsda­farkú. A kérgen egy csuszka kopácsol. És este­felé, amikor kigyúltak már a város fényei, s a távoli Fertő-tó homályba veszett, egy macskabagoly fájdal­mas huhogása hallatszik egy közeli fáról. És az író másnap való­ban felkeresi az öreg házat. Nem mer benyitni. Jókai utca 20. Nézi a kaputáblát. Odabenn egy kert. is volt. Ki tudja, miféle népek laknak itt, nem kergetnék-e odébb a magafajta gyanús csel­lengőt. Elbarangol a sikátorok során, a múlthangulatú vá­rosban. Egy-egy kiszögel­lés mögül kíváncsian buk­kant elő, mintha a régmúlt századokat sejtené ott. A borgőzös dzsidásokat. A kézikocsis mesterembere­ket. A diák Széchenyit. S a kaszárnya előtt posztoló girhes Petőfit. A temetőben hosszasan nézegeti a fejfákat. De nem találja a dédapjáét, dédany­jáét. Persze, sok temető van itt. Ki tudja, melyikben nyugosznak. Aztán, a városka cikcakk­jainak hangulatával telve, visszaballag a kis szállóba. Kilép az erkélyre — és nem hisz a szemének. Egy má­sik tájat lát, mint a tegnapi. Előbb csak tanácstalanul bámul maga elé. Balsejte­lem gyötri, de még tartalma nincsen. Aztán lenéz a föl­dre. Ott feküsznek, ledöntve az öreg gesztenyefák. Tör­zsükön a fűrész hasította sebbel. Érzik a gyanta illata, de most nincs benne semmi derű. Mintha földrengés dúlta volna fel a kertet. Kifordult gyökérgubancokkal hever­nek a pázsiton az öreg sze- lidgesztenyék. Es más a város képe is. Most köd borong felette. Az a tegnapi még hasonlított a gyerekkorira. Derűs tornya­ival, bujkáló napsugárnya­lábjával. Ez a mostani pe­dig, mintha egy zord, szá­zadvégi város volna. Szepesi Attila

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents