Somogyi Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-29 / 204. szám
1992. augusztus 29., szombat SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 7 A „nyilas” és a „takarodj, gazember” a községháza falán Csákányi kereszt-történetek ii£&k A polgármester tervezte emlékmű (Fotó: Király J. Béla) A jegyző nem keresztezi főnöke útját A polgármesterről a csákányiak úgy tudják, hogy most éppen Svájcban van. Surugli Lajos jegyző viszont így fogadott bennünket: — Örülök, annyi energiájuk van ilyen ügyekkel foglalkozni... Állítom: a polgármesteri hivatal nem lopatott el semmilyen keresztet. A polgármester úr elképzelése szerint épül egy emlékmű. Ő tervezte és szervezi az építését. A temetőből valóban behoztak egy keresztet. — Honnan került az emlékműre a kereszt? — A polgármester úr házának udvarán volt egy darabig. Az emlékmű elkészítése lassan haladt. Hogy korábban kié volt, azt nem tudom... Szabó Géza, a hivatalsegéd hozzáfűzte: — Azok az emberek, akik most keresik a keresztet, nemrégiben még jóban voltak a polgármester úrral. Nekik jobban kell tudni, ki lopta el a keresztet a temetőből... Lengyel János Csákány lakói azt mondják: a rendszerváltozás óta szinte mindennap történik valami a faluban. A „forró” hangulatú, indulatoktól sem mentes nyári falugyűlést követő éjszakán például kövekkel dobálták be a polgármester házának ablakait. Augusztus 20-a előtt pedig a községháza falára fekete festékkel öles betűket kanyarítottak. A „nyilas” jelzőt és a „takarodj, gazember” felszólítást hatalmas horogke- reszt zárta. A ledöntött kereszt és ahonnan hiányzik A falu, úgy tetszik, két részre szakadt. A polgármester-pártiak egyik képviselője szerint a panziós Téglásék az okai a kettészakadásnak: aláírásokat gyűjtenek a polgár- mester lemondására. Téglásék szerint valóban létezik mintegy 150 hitelesnek tetsző aláírás, ám a szakítás oka a polgármester, aki a képviselő-testülettel együtt a falut is megosztotta és két éven keresztül csak ígérgetett. Ezt elégelte meg a község egy része. Kegyeletsértés... Most egy keresztlopási ügy foglalkoztatja az embereket. Néhány hónapja eltűnt a csákányi temetőből néhai Veress Lajos földbirtokos síremlékéről a mintegy kétméteres fém kereszt. Kispál Ottó nemrégiben még önkéntes temetőgondnok volt: — Egy hete alig hittünk a szemünknek, amikor az elveszettnek hitt keresztet újra megláttuk: a polgármesteri hivatal előtti tér közepén, a készülő emlékmű részeként. Úgy tudom, hogy a keresztet a polgármester úr két falubeli szolgálójával vitette el. A kereszt betonalapba volt rögzítve, és úgy látszik, hogy addig csavargatták, amíg meglazult, és így ki tudták venni. — Biztos, hogy az emlékművön levő kereszt volt a néhai uraság síremlékén? — Akinek van halottja a temetőben, az biztosan tudja. — Szóltak valakinek, hogy eltűnt a kereszt? — A falugyűlésen kérdeztem a polgármestert: hová lett a kereszt? Azt mondta, azért vitték el, mert gondozatlan volt a sír. Szerintem akkor sincs joga hozzányúlni. Ha tudnám, hol élnek Veress uraság rokonai, értesítettem volna őket. — A kereszten nem látszott már semmi a feliratból? — Nem tudom; nagyon régi volt... — A polgármester két éve bontatta le a most épülő emlékmű helyén a betonkeresztet. Ez a kereszt most darabokban fekszik a polgármesteri hivatal udvarán — mondta Horváth István. — A másik „nemes” cselekedete az volt, hogy a műemlék templom szószékét lebontatta. Amikor kérdőre vonták, azt válaszolta: a hívek döntöttek így. Kivágatta a védett fákat is: legutóbb már a templom faláról akarta levetetni a hősök emléktábláját. A falu papja a vasárnapi misén hirdette ki: senki nem nyúlhat hozzá. A vasrózsától az alexandritig MINDIG TUDTA, HOVA KELL MENNI — KAPOSVÁR A VÁROMÁNYOS A hajdan Somogyhoz tartozó, zömmel németajkú faluban, Boldogasszonyfán látta meg a napvilágot dr. Habich József. A felsőkereskedelmi iskola padjait már Kaposváron koptatta. A város iránti tiszteletből adományozta néhány éve Kaposvárnak gazdag ásványgyűjteményét. A kollekció szebbnél szebb darabjait a megyei múzeumban csodálhatjuk meg. A nyáron ismét hazalátogatott a Steyrben élő, nyugdíjas tanárember, s nem mulasztotta el megnézni kincseit. Ekkor faggattam nem mindennapi szenvedélyéről. . — Régóta érdekel az’ ásványtan — mondta. — Nemcsak az ásványok szépsége, a látvány miatt gyűjtöm őket, hanem kísérletezem is velük. A kristálytudomány azt vizsgálja, milyen formában kristályosodnak az ásványok. Formájuk, felépítésük, összetételük, keménységi fokuk foglalkoztat. — Emlékszik, melyik volt az első? — Egy vasrózsa, ami tulajdonképpen nem is vas, hanem kálcium. Erre is épp olyan büszke vagyok, mint más, jóval ritkább és értékesebb társaira. — Ásványgyűjteménye több ezer darabos. Valamennyit maga gyűjtötte vagy cserélt is? — A többségét gyűjtöttem. Vándorbotot vettem a kezembe, s eljutottam Izlandra, bebarangoltam Németország tájait, s megfordultam Olaszország, Korzika, Dél-Francia- ország, Jugoszlávia, Izrael barlangjaiban. Mindig tudtam, hova kell menni, így évről évre Egy szép kvarckristály gyarapodott a kollekció. Persze cseréltem is. Öt-hat értékes ásványt adtam például egy alexandrit-darabkáért. Ennek értéke vetekszik a gyémántéval. Az az érdekessége, hogy nappal zöld, este pedig piros színben pompázik. — Van-e még ilyen ritkaság a birtokában? — Nagy volt az örömöm, amikor Kelet-Németország- ban rábukkantam egy tojáshéjszerű kvarcüregre, amelyben lila kvarcok vannak, közöttük két, körülbelül 2,5 centiméter nagyságú kalcitkris- tállyal. Ilyennel vagy hozzá A gyűjtemény részlete hasonlóval még nem találkoztam... — Ez is — jó néhány társával együtt —• hiányzik a kaposvári gyűjteményből. Mi lesz ezeknek az ásványoknak a sorsa? — Három-négyszáz darabot — a legszebbeket, legértékesebbeket — otthonomban őrzök. Halálom után ezek is a kaposvári múzeumba kerülnek majd. — Tavaly monográfiát jelentetett meg szülőfalujáról. Folytatja-e az írást? — Most minden időmet a kutatásnak szentelem. A monográfia óta írtam két tájszótárt, és ötéves munka van a Zselic menti németek népdalainak feldolgozásában. Jelenleg okmányok után nyomozok, amelyeknek másolatait — adásvételi szerződések, marhalevelek, anyakönyv— Boldogasszonyfán szeretném kiállítani. Megfordultam Ausztria, Németország, Budapest és Kaposvár levéltáraiban. Szentlászló és Mozsgó — ahol szülőfalum születési, halálozási, házasságkötési adatait vezették — anyakönyvei ugyanis 1800-ig elvesztek. Vagy legalábbis^ elveszettnék vélték ez ideig. Én Pesten ráakadtam egy mikrofilmre, amelyen a keresett községek, Ibafa, Szulimán, Szentlászló, Boldogasszonyfa, Hárságy és Almamellék 1700-1800 közötti anyakönyvi adatai olvashatók. Ezeknek másolatai is Boldogasszonyfára kerülnek majd. Lörincz Sándor
