Somogyi Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-01 / 181. szám
1992. augusztus 1., szombat SOMOGYI HÍRLAP — TIPP, TÁJOLÓ 11 NYÁRUTÓ HÓ Csokonai-asztaltársaság Hévízen és Keszthelyen Faragókiállítás, orgonahangverseny Balatonlellén Lőrinc napján, augusztus 10-én eleink feljegyzései szerint már nem érdemes megmártózni a vízben, mert lehűl a tó, a patak, és a dinnyét sem tanácsos ezután fogyasztani. A hónap egyik jeles napja a Nagyboldogasszony. Augusztus 15. Mária mennybemenetelének a napja és egyben annak az ünnepe, hogy István király Mária oltalmába ajánlotta az országot. A néphit a gyerekáldást a közbenjárásától várta, ezért 7 vagy 9 kedden át böjtöltek. Egyes vidékeken úgy vélték, hogy az ilyenkor ültetett tyúk az összes tojást kikölti és csirkéit fölneveli. Székely szokás ezen a napon a holdvilágon aratás: amint besötétedett, a gazda és a ház népe szekérre ül, zene-énekszó mellett végighajtanak a falun. Augusztus 16. Rókus napja. Dömötör mellett a másik református szent. Az itáliai pestisjárvány betegeit a kereszt jelével gyógyította, Lá- besbét egy kutya gyógyította, ezért ábrázolják együtt őket az egyházi festményeken. Augusztus 20. az államalapító Szent István ünnepe. Csokonai-napot rendez ma 10.30-tól a Csokonai-asztaltársaság és a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ, valamint a Helikon Kastélymúzeum a hévízi gyógyfürdőkórház dísztermében. A tanácskozás témája: a dunántúliság irodalmi hagyományai. Dr. Kiss Lajos, Hévíz polgármestere, Cséby Géza műfordító, irodalomkutató, Laczkó András, a Somogy folyóirat főszerkesztője, Pomo- gáts Béla irodalomtörténész, Tar Ferenc történész és Tüskés Tibor író tart előadást. A keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban lesz 17 órától a hagyományos költőtalálkozó, a közönségdíj átadása. Keszthelyen a Goldmark Károly Művelődési Központban vasárnap 1,1 órakor nyílik meg Csiszár Elek festőművész kiállítása. A tárlat augusztus 23-ig tekinthető meg. A hagyományos id. Kapoli Antal országos faragókiállítást ismét megrendezik Balatonlellén a művelődési házban. A kiállítást augusztus 1-jén, szombaton 10 órakor nyitják meg, közreműködik Béres Ferenc énekművész. Ugyancsak Balatonlellén, a római katolikus templomban, szombaton 20 órakor orgonahangversenyt rendeznek Szép dallamok áttűnése címmel. A hangversenyen Sebestyén János orgonaművész és Kovács Lóránt fuvolaművész szólaltatja meg többek között Vivaldi, Händel, Mozart, Gluck, Bach ismert műveit. Az orgonakoncertek védnöke: Farkas Ferenc kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző. Az utolsó rémálom Szűkülő erekkel ne nagyon ugráljunk Filmajánlatunk Nietzsche-idézetet választott mottóul Rachel Talalay, a Freddy halála, avagy Az utolsó rémálom című amerikai film írója és rendezője:„lsme- rik az álomba merülő ember rettegését? Egész testét átjárja a félelem, mert kicsúszik a lába alól a talaj. És megkezdődik az álom.” A rémálom 1984. november 2-án kezdődött Springwood városában, ezen a napon lett az Elm utca nyugalmának örökre vége. A szülők nem vették komolyan gyerekeik állítását, hogy Freddy Krueger, az Álom Démon felelős barátaik titokzatos és gyakran véres haláláért. A szülők ismerték a Krueger nevet, és tudták, hogy Freddyt megölték egy hajtóvadászat során. A nagysikerű rémálom-sorozat utolsó, hátborzongató darabjában Freddy Krueger örökre eltűnik — s vele együtt a csíkos pulóver, a puha barna kalap, a borotvaujjak és az ösz- szeégetett arc is. Freddy viszsza-visszatérö, rejtélyes rémuralma a springwoodi fiatalok tudatalatti álomvilágába költözik. A film erdekessege, hogy az utolsó húsz perc térhatású. Magyarországon először látunk ilyen filmet, a nézők ingyen kapnak ehhez térhatású szemüveget. A filmet a kaposvári Szivárvány filmszínházban augusztus 3-ig játsszák. Ezerszer hallott, visszatérő nyári jó tanács: fölhevült testtel ne ugorjunk a vízbe — könnyen szívgörcs, tragikus vég lehet a következmény. Dr. Vértes László belgyógyász főorvostól nem az intelem megújítását, hanem magyarázatát kértük. Miért és kiknek lehet végzetes egy-egy fejes vagy talpas a hűs hullámokba? — A nyári nap alaposan fölhevíti a testet, igaz persze a tavak, folyók vizét is. Csakhogy a test és a víz hőmérséklete között — főként kánikulában — mindenképp jókora különbség marad. Aki mindenféle „akklimatizálódás" nélkül veti magát a hullámokba, szervezetét arra szorítja, hogy késedelem nélkül akkalmazkodjék a hő-környe- zetváltozáshoz. Igazodnia kell tehát szinte egyik pillanatról a másikra a bőrnek, a teljes testfelületnek, a vérelosztásnak, a vérkeringésnek, azaz az egész érrendszernek. A fiatal, rugalmas szervezet erre még viszonylag könnyen „riadóztatható”, aki azonban már elhullatta csikófogait, annak kockázatos az efféle terhelési próba. Tudnivaló, hogy az évek múltával az érfalak egyre kevésbé rugalmasak, itt is, ott is megkezdődik az elmeszesedés — mindez csökkenti az alkalmazkodóképességet. S ilyen esetben következhet be a heveny keringés-összeomlás vagyis az azonnali szívelégtelenség, a szívműködés hirtelen leállása. — Nem a fürdőzés, strandolás, a vízi sportok ellen szólunk, amikor — úgy tetszik — ördögöt festünk a falra. Sajnos, a nyár fekete krónikája bizonyítja: az ördög sokszor megjelenik magától is. „Eltüntetheti” azonban mindenki, ha zuhanyozással, a hűvös víz testre locsolgatásával, nem pedig csukafejessel kezdi a strandolást.-szómaÚj könyv Galéria Kaposfüreden Az érték bennünk van A képzőművészet iránt érdeklődőknek újabb látványossággal szolgáltat a ma, augusztus 1-jén megnyíló kaposfüredi pincegaléria a Kisközi utca 63. szám alatt. Deák Zsuzsa grafikusművész, Kiing József és Bocz Gyula szobrászművészek közös tárlata augusztus 21-ig tekinthető meg 14-től 20 óráig. (Fotó: Gyertyás László) Czeizel Endre, a neves orvosgenetikus így ajánlja legújabb kötetét az olvasó figyelmébe: — Régóta érzem, hogy társadalmi gondjaink legfőbb oka az emberi tehetség elherdálása. A hetvenes évek óta hétvégi szabadidőmben ezért igyekeztem a szellemi adottságok eredetét, de főleg ezek valóra váltásának feltételeit jobban megismerni. Ennek eredményeképpen írtam meg 1981-ben Az érték bennünk van című könyvemet, amelyet 1984-ben jelentetett meg a Gondolat Kiadó. Könyvem vegyes fogadtatásban részesült. Az olvasók, különösen a pedagógusok, rokonszenvvel és értően reagáltak. Ezt sok ezer levél tanúsította. Meg az igény az elfogyott könyv újrakiadására. Erre azonban idáig nem rülhetett sor. A könyvről szóló tv-nyilatkozatom után viszont a televízióban sokáig nem kívánt személy lettem. Most az Arktisz Kiadó gondozásában sor kerül könyvem átdolgozott, bővített újrakia- - dására. A könyv bővítésére két okból került sor: az elmúlt években sokat fejlődött a tudomány, új kutatási eredményeiméit is bele kívántam szőni a kötetbe. Az érték még mindig bennünk van, ahelyett hogy társadalmi teljesítményként testet öltött volna — vallja a szerző. Fonyódi napok Augusztus 8-9-én Fonyódi napok néven rendezvényeket tart a városban a művelődési ház. 8-án sör- fesztivál lesz, itt mazsoret- tek és fúvósok szórakoztatják a közönséget, néptáncbemutató is lesz, a sör mellé sramlizene dukál, country együttesek lépnek színpadra a fonyódi Mátyás Király Gimnázium és Szak- középiskola aulájában, gyerekműsorról is gondoskodtak és természetesen elma- radhatatlanok a játékos vetélkedők. 21 órakor a gimnázium aulájában a Budapest Táncegyüttes mutatkozik be. Augusztus 9-én az operett- és a táncdalkedvelők szórakozhatnak a sörfesztiválon, a gyerekeket bohócok, bűvészek kápráztatják el. Aug. l.-Aug. 7. MÉRLEG (IX. 24.—X23.) Szerelem: Haragra lobban, de gyorsan ki is en- gesztelődik. Nem érzi magát biztonságban, ezért újra és újra bizonyságot akar szerezni partnere hűségéről. A hétvégét együtt töltik és talán sikerül megnyugodnia. Hivatás: Okkal, ok nélkül mindenbe és mindekibe beleköt. Mintha keresné magának a bajt. NYILAS (XI. 23. — XII. 21.) Szerelem: Azért, mert valaki önre mosolyog, még nem biztos, hogy halálosan szerelemes is lett. Ráadásul csupa olyannal akar közelebbi kapcsolatba kerülni, aki már elkötelezte magát. Ennek csak csalódás lehet a vége! Hivatás: A vállalkozást hagyja másra, az üzleti élet nem az ön világa. Könnyen rászedik, becsapják, kihasználják, túl jóhiszemű. VÍZÖNTŐ (I. 21. — II. 20.) Szerelem: Ha a héten lobban szerelemre, karácsonyig a világ legboldogabb emberének érzi magát. Akkor sem a téli hideg hűti majd le, hanem a hétköznapok egyhangúsága. Az esküvővel tehát mindenképpen várjon a jövő esztendő elejeig! Hivatás: Alighanem valaki ajánlattal kopogtat be a hét elején. Jól fizető másodállást kínál. Fogadja el! SKORPIÓ (X. 24,-r XI. 22.) Szerelem: Ha valóban arra kíváncsi, hogy partnere szereti-e, legjobb, ha őt kérdezi, s nem nyomozgat utána, leselkedik és provokál. Hivatás: Ha még nem volt az idén szabadságon, igazán ideje volna, hogy azon törje a fejét, hol és főleg meddig szeretne pihenni. Éz a hét (és még a következő kettő) igazán alkalmas volna arra, hogy elvonuljon a világtól. BAK (XII. 22. — I. 20.) Szerelem: Amíg ön azon töpreng, vajon érdemes-e szorosabbra fűznie a partneréhez fűződő szálakat, ő már döntött, előbb-utóbb esküvő lesz a vége. Sőt, már azt is tudja, hogy mikorra legyen meg a trónörökös! Hivatás: Elismerésre vágyik, s ennek érdekében néhány olyan feladatot is elvégez, ami nem az ön reszortja. Az eredmény: óriási galiba! HALAK (II. 21. — III. 20.) Szerelem: Tanácstalan, nem tudja eldönteni, szerelemből vagy megszokásból ragaszkodik-e partneréhez, aki szeretne új életet kezdeni — mással. Ebben az ügyben hiába kéri ki barátai véleményét. Hivatás: Felelősségteljes beosztásban levő Halak ne menjen ezen a héten nyaralni, mert távollétében fontos ügyben kell dönteni! S ezt nem hagyhatja másra!