Somogyi Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-08 / 160. szám
Virágparádé van a kaposvári Fő utcán. A Somogy Megyei Településtisztasági és Kertészeti Vállalat két napig kedvezményesen árusítja a cserepes virágokat. (Fotó: Király J. Béla) Tisztelt Szerkesztőség! Tudni szeretnénk, ki a hibás azért, hogy már másodszor kikapcsolják az antennánkat? Az első alkalommal bebizonyosodott, hogy a lakómegbízottunk befizette az antennadíjat, de rossz csekkre, amit az IKV küldött ki Július 6-án ez ismétlődött meg húsz lakó bosszantására, elvéve az esti szórakozás lehetőségét. Villany és gáz esetében először felszólítást küldenek, s ha nemfizetnek, illetve ha nem bizonyítja be a lakó a befizetést, csak akkor kapcsolják ki a szolgáltatást. Miért nem lehet ebben az esetben is így tenni? Jómagam úgy döntöttem, hogy nem kell az amúgy is rossz minőségű parabolaantenna, inkább veszek saját antennát, s ezzel megkímélem magam a bosszúságoktól. Tisztelettel: Fellegi László Kaposvár, Füredi út 5,1/3. KORSZERŰ SZÁMLÁZÁST Egyesületben az autókereskedők Egyesületet alakítottak a magyarországi autókereskedők. Az Országos Kereskedelmi Szövetség által kezdeményezett fórum célja, hogy felvállalja a hivatalos márka- kereskedők és a fogyasztók érdekeit is. A tegnapi alakuló ülésen elhangzott: ma Magyarországon a 24 generálimportőrnek körülbelül 150 hivatalosan megbízott kereskedője van, de autóeladással és -javítással legalább hat-nyolcezer vállalkozó foglalkozik. Az egyesület szeretné elérni, hogy a barkácsolt, vagy nem eredeti alkatrészek helyett a gyári alkatrészek beépítését a biztosítók elfogadják és kifizessék. Az egyesület célja az is, továbbá, hogy egyértelműen szabályozzák és rendezzék az autó értékesítésének számvitelét. Jelenleg bizományosi konstrukciójú az eladás, és ez a kereskedők szerint félmegoldás, mert nincs rendezve a kiszámlázás és az illetékfizetés. Az egyesület elnökévé Horváth Árpádot, a Merkur vezér- igazgatóját választották. Szenek, fa Pénteken fejeződik be a Kaposfőn megrendezett honismereti tábor, melynek munkájában a helyi diákokon kívül budapesti és határainkon túl élő magyar gyerekek is részt vesznek. A lányok Csepinszki Máriától szőni, fonni, gyöngyöt fűzni tanulnak, a fiúkat Molnár Tibor kaposfői tanár faragni tanítja. Az elkészült munkákból ma este bemutatót rendeznek a helyi általános iskolában, ahol a táborban taTiult somogyi népdalokkal is kedvesekednek a gyerekek az érdeklődőknek. A táborban a diákok megismerkednek Somogy néprajzával, műemlékeivel, történelmi múltjával is. — Az Áramszolgáltató Rt értesíti Kaposvár lakosságát és közüle- teit, hogy 1992. július 8-án 7.30-tól 15.30 óráig Toponáron, a Posta utcában áramszünet lesz. (217676) — Úszónapközi és úszásoktatás indul a termálfürdőben kéthetes turnusokban. Érdeklődni lehet a 21-044-es telefonon. Jelentkezés a helyszínen. (217715) — Kempingezni tilos! táblát tettek ki a tolnai városközpont piacterén. Tűrhetetlen helyzet alakult ki az utóbbi hónapokban a külföldi, főként romániai illegális árusok miatt. A környék lakóinak nemcsak az éjszakai hangoskodást kellett elviselniük, a közterület szennyezését is. Munkájához, vállalkozásához már csak a| bélyegzője hiányzik?! Háziorvosoknak, vállalkozóknak bélyegzőt i 24 óra alatt t készítünk, alapáron! Áraink: Trodat automata: 700-tól 950 Ft-ig Fanyeles: 600 -tói 800 Ft-ig Műanyag dobozos: 400-tól 800 Ft-ig Nyomdaipari Szolgáltató Kft., Kaposvár, Fő u. I0l. Krónika Ökumenikus egyházi naptár Szerda, köznap. Napi igék: Kát.: Oz 10,1-3.7-8. Mt 10.1- 7. Ftef.: Gál 1,6-9. 2Kir 14,15-29. Ev.: Lk 15,11-24. 1Kor 16,1-12. Őrt.: Róm 11.2- 12. Mt 11,20-26. A katolikus naptárban Szent Aquilla és Priscilla emlékezete. E sátorszövő házaspárt Szent Péter keresztelte meg Rómában, majd Szent Pál munkatársai lettek. Aquilla valószínűleg Heraklea püspökeként halt meg az I. század második felében. A református és az evangélikus naptárban Teréz napja. Az ortodox egyházban Szent Prokopiosz nagyvértanú napja. JULIUS A nap 4.56 órakor kél, és 20.42 órakor nyugszik; a hold 14.59 órakor kél, és 0.32 órakor nyugszik. Szerda Ellák Borúra derű Kevesebb helyen lesz felhős az ég. Zápor, zivatar csak szórványosan alakul ki. Gyakran megerősödik az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22-27 fok között alakul. 44 határsértő a kamionban Nagylaknál 16 török és 28 Sri Lanka-i állampolgárt fedezett fel tegnap a határőr sorkatona egy török kamionban. Az tűnt fel neki, hogy a jármű tetején szellőzőrács van, amely nem hagyományos „kiegészítő elem”. A vámőrséggel közös vizsgálat során találták meg a 44 rejtőzködőt speciálisan kiképzett, dobozokkal körülbástyázott rejtekhelyen. Nincs irgalom...(?) Ügy látszik, nem ismer lehetetlent az emberi fantázia. Azt már — sajnos — megszokhattuk, hogy szinte nap nap után hallunk sírkő- és kriptafeltörésekről, sírgyalázásokról. Most egy somogyi kisközségben, az alig 800 lakosú Istvánéiban nemes egyszerűséggel a temetőkerítés egy részét tüntették el az egyik éjjel... Az anyagi kár 50-60 ezer forint. De nem is ez a lényeg... A rendőrség nem sok jóval bíztatja a helybelieket: aligha lesznek meg az eltűnt, szép faragású, fából készült elemek. Nincs más választás: az amúgy is szűkös keretből gazdálkodó községnek mélyen a saját zsebébe kell nyúlnia. Pavelka Jenő polgármester szomorúan mutatja a kerítést, helyesebben inkább azt, amit a hívatlan látogatók meghagytak belőle. A megmaradt faelemek is lefűrészelve, megcsonkítva: valószínűleg csak azért hagyták ott, mert megzavarhatták őket. Istvándi lakói heteken, hónapokon keresztül társadalmi (Fotó: Kovács Tiöör) munkában készítették el a temetőt övező díszes kerítést. Büszke volt a község e kerítésre, amelynek a környéken nem volt párja. Most pedig ott áll megcsonkítva. Sok-sok ember nehéz és áldozatos munkája veszett kárba. S ugyanakkor valaki vagy valakik elégedetten dörzsölik a kezüket: lám, milyen szép — és milyen olcsó — kerítésük lett egyik napról a másikra... — Fenyő — Meghalt a kukáskocsi utasa Figyelmetlenül vezette járművét Barcs határában Tímár Kálmán túrkevei lakos, s nekihajtott a Schlichter Mátyás vezette szemétszállító kocsinak. A szemétszállító utasa, a 36 éves Csonka Henrik a kórházba szállítás után életét veszítette. Siófokon Bercza Ferencné budapesti lakos körültekintés nélkül lépett le az úttestre, és egy féktávolságon belül érkező gépkocsi elütötte. A gyalogos súlyos sérülést szenvedett. Kaposváron Unger Károly budapesti lakos a 76 éves kaposvári Weidl Mártont ütötte el kocsijával. A gyalogos életveszélyes sérüléseket szenvedett. Somogyjád határában llyés Levente kerékpárjával nem adott elsőbbséget egy gépkocsinak és összeütköztek. A kerékpáros súlyos koponyacsonttörést szenvedett. Nagybajomban Jandrics Sándor személygépkocsijával ismeretlen okból az árokba borult. Utasa, Bakonné Jandrics Erzsébet súlyosan megsérült. Hatoslottó A két 5 plusz 1 találatos 921 919, az 5 találatos 21 778, a 4 találatos 836 és a 3 találatos 68 forintot fizet. A 6 találatos nettó nyeremény- összege 36 millió 229 ezer 372. Tarka sorok Ajánlás — Uram, egy hónapja vettem önöknél ezt a porszívót. Azt mondta, hogy ezt egész életem végéig használhatom. Ez egy hónappal ezelőtt történt, és a gép máris elromlott. Mivel magyarázza ezt? — Azzal, hogy amikor vásárolta a masinát, ön ijesztőén rosszul nézett ki... Végre Egy vidéki házaspár au- tókázik a szlovák fővárosban. Karamboloznak. Az ügyeletes orvos megvizsgálja őket, majd azt mondja, néhány napra be kell feküdniük a kórházba. Az asszony boldogan mondja: — Ha szállodában nem is sikerült, azért végül mégis kaptunk üres ágyat ebben a városban. Olcsóbb — Megmutattam a férjemnek a bundámon a kikopott helyeket, és tudod mit ajándékozott nekem karácsonyra? — Mit? “ Hajnövesztőszert! Öreg tyúk Egy falusi kocsmában az egyik vendég megkérdi a kocsmárostól: — Mondja, ezt a tyúkot fájó szívvel vágta le, ugye? — Miért? “ Mert olyan az íze, mintha maga sok éven keresztül szívósan küzdött voina önmagával, amíg végül rászánta magát! Gyerekszáj Károlyka kérdezi: — Apa! Mit ettek a molyok, amikor az emberek még meztelenül jártak? Pénz, pénz — Éjszakára a biztonság kedvéért mindig a párnám alá teszem a pénzemet. — Ez nálam lehetetlen. Nem tudok olyan magasra felpolcolva aludni... Autó és haladás — Az autó az igazi haladás! Amióta autó van, az emberek gyorsabban mozognak. — Igen: főleg a gyalogosok a zebrán... SioComP Számítástechnikai Kft. ÖRÖM VELÜNK KíZDíNI... Programok vállalkozóknak: Raktárkezelés és számlázás Fizetővendég szolgáltatás Bér és munkaügy Könyvelés Számítógépek 3 év garanáával CANON buborék és lézernyomtatók 8600 Siófok, Sió u. 19. Üzlet: Somogyi u. 4. (MEGA CITY Áruház) T: 84-12-809 _________C217.196/g) S OMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztőBÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Hirdetés és reklám: GELENCSÉR SÁNDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13—360, Telefax: 12-315 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Nyomdaipari Szolgáltató Kft üzeme, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyed évre 735 forint, fél évre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.