Somogyi Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-27 / 176. szám

1992. július 27., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 A Kis Herceg nyomában A pezsgőkirály megfejteti a Saint-Exupery-rejtélyt „Irodalmi bombát” készít elő egy gazdag pezsgő-birodalom örököse és egy világhírű ál­lami kutatóintézet Franciaor­szágban. A szokatlan felállású kettős meg akarja fejteni a rej­télyt: hogyan halt meg a világ­szerte közkedvelt „Kis Herceg írója, Antoine de Saint-Exu- pery. Saint-Exupery repülős-halá­láról annyit tudni, hogy 1944. július 31-én a de Gaulles tá­bornok vezette felszabadító hadsereg önkénteseként, a korzikai Borge repülőteréről egy kis Lightning P-38-as géppel felderítőrepülésre in­dult. Ez lett az utolsó repülő- útja — az író-pilótát és gépét soha többé nem látta senki sem. A háború befejezése után a német Luftwaffe archí­vumát is átkutatták, de egyet­len dokumentuma sem tett említést arról, hogy 1944. jú­lius 31-én lezuhant volna egy Lightning P-38-as. Több tucat hipotézist állítottak fel, pél­dául, hogy az író gépe az Al­pokban zuhant le, a tengerbe veszett stb. eddig azonban mindegyik feltevés megdőlt. Az „Exupery-vírus” megfer­tőzte a pezsgőkirályt, Jean-Claude Rouzaud-t, az előkelő Roederer-ház főnökét Reims-ben. A „Titanic” megta­lálása az Atlanti-óceán északi részén ugyanis azt bizonyítja, hogy ma már technikailag le­hetséges lenne St. Exupery gépét is megtalálni a Föld­közi-tengerben. Az IFRE- MER francia kutató intézet, amely annak idején megtalálta a Titanicot, érdeklődést muta­tott a vállalkozás iránt. Rouzaud, aki maga is hobbi-pilóta és amatőr búvár, állja a több millió frankos költ­ségeket. Az IFREMER techni­kusai hajójukkal és speciális keresőkészülékeikkel szep­temberben meg is kezdik a tenger átfésülését. A valószí­nűsíthető feltalálási helyet a Földközi-tenger 30 négyzetki­lométeres területére szűkítet­ték. A repülőgép kiemeléséről azonban szó sincsen: „Ezt az egészet csupán szívügynek, egy nagy romantikus vállalko­zásnak tartom. Nem egy ron­csot akarunk kiemelni egy csontvázzal, hanem egyik legnagyobb költőnk és írónk rejtélyét akarjuk megfejteni” — mondta Jean-Claude Rou­zaud. Ferenczy Europress Idegenforgalmi képzés Zánkán a Gyermeküdülő Központban — a korábbi Úttö­rővárosban szeptemberben indul a kéttannyelvű idegen- forgalmi szakközépiskola. Több mint tízezres túljelentke­zés után összegezték a felvé­teli eredményeket és erről ér- tesítték az érintetteket. Az is­kolát a Hotel Romai idegen­forgalmi Alapítvány működteti, a tanulók tandíjat fizetnek, évente harmincezer forint kö­rüli összeget. Ennek fejében a Balaton-vidék legjobb idegen- forgalmi és vendéglátó szak­embereitől tanulhatják a mes­terséget. Az idegenvezetést két nyelven, németül és ango­lul is oktatják. VARGA DÁVID SZOCIOGRAFIÁJA Mai puszták népe Varga Dávid újságíró, szo- ciográfus. Volt népművelő; új­ságíró; jelenleg kollégiumi ta­nár. Első könyve (Az ország peremén) egy kelet-magyar­országi falu, Kőrösnagyhar- sány szociográfiája. Újabb kö­tetében, a Mai puszták népé­ben maga a cím jelöli meg többéves vizsgálódása tár­gyát. Az időszak: a nyolcvanas évek második fele. Alapkér­dése, amelyre imponáló sok­oldalúsággal keresi a választ: hogyan alakult a cselédség helyzete, élete; társadalmilag hová jutott, emberileg hogyan illeszkedett be 1945 után az lllyés-műben, a Puszták né­pében csodálatos erővel meg­rajzolt réteg? E művével Varga Dávid egy „terra incognita”-ra, a magyar társadalomfeltáró irodalom tel­jesen ismeretlen földjére vilá­gított rá. Magyarország több ezer pusztai települést foglal ma­gába ma is. A még meglévő puszták (tsz- és ÁG-majorok, telepek, üzemegységek) az egykori latifundiumok jobbára lassan pusztuló maradványai. Az ott élők részben a hajdani cselédek és leszármazottai, részben pedig — századunk közepétől — az általános mo­bilitás révén kerültek oda. Helyzetük, életkörülményeik az 1945 utáni kb. 200 (jelenleg mintegy 120) állami gazdaság termelési szintjétől, eredmé­nyeitől függően alakultak. S jóllehet a szerző csak két na­gyobb dunántúli^ területet kutat (a Szigetvári Állami Gazda­ság, illetve a Bólyi Mezőgaz­dasági Kombinát pusztáit), azaz egy közepesen gyönge adottságú s eredményű, il­letve egy országosan kiváló termelőüzem pusztáinak és lakóinak a helyzetét — föltéte­lezi: a mutatók, az eredmé­nyek, az élethelyzetek aligha mások az ország más részein. Egy szociográfiához nyilván más szempontból közelít a szakember, az agrárértelmi­ségi vagy a puszták, a föld mai népe iránt érdeklődő ol­vasó. Varga Dávid műve en­gem három okból ragadott meg. Mindenekelőtt a szerző alapvető szempontjának vetü- letei: milyen a cselédsors ma az évtizedek óta hanyatló pusztákon, ahol többnyire ele­sett, kiszolgáltatott — és na­gyon elkeseredett — embe­rek élnek. A gazdaságokat nem szociális, hanem mindig is gazdasági szempontok ve­zették termelésszervezésük­ben. Vagy épp az emberekkel való törődésükben. így a ma­gyar puszták helyzete oly mó­don alakult, alakul, hogy a puszták vannak — akár csu­pán lakóhelyként —, amíg a gazdaságnak szüksége van rá... Mindezek föltárásához óha­tatlan, hogy a sorsvállalást, a kényszerű beletörődést vagy épp az előbbrejutás törekvé­seit a magyar mezőgazdaság léthelyzetének alakulásával összefüggésben vizsgálja a szerző, s összefüggésben a pártállamilag determinált poli­tikai döntésekkel 40 év alatt. Mindaz tehát, ami ebben a két gazdaságban — és a puszták lakóival — történt: modellér­tékű. Egy helyütt ki is mondja egy főagronómus: kicsiben másolták, ami az országban történt... A harmadik, ami mélyen megkapott, az úgynevezett „cselédmentalitás” pozitív és negatív vonásainak konzek­vens vizsgálata, keresése. Kri­tikus szemmel — és mély ro- konszenwel a puszták mai népe iránt. Egy másik figyelemre ér­demes sajátosság: a nyugati színvonalú és jövedelmező­ségű nagyüzem, Boly pusz­táin is (ahol az emberek a nyolcvanas években is kiemel­ten jól kerestek) számos meg­döbbentő anomáliára bukkant a kutató. Aki pedig a Sziget-vidéken ismerős, azt mélyebben érinti: Kishárságyon, Csobokapusz- tán, Kárászpusztán, Görösga- lon, Szentegáton, Gyöngyfán, Sumonyban, Csatahelyen (még sorohatnám a neveket) a legtöbb mai gonddal — sze­génységgel, nyomorral, ellá­tatlansággal, erkölcsi zülléssel — találkozik az olvasó. Valaha, századunk első fe­lében, amikor még Szigetvár ügyeit is a kaposi megyehá­zán intézték, ez a hatalmas te­rület — a Dráva völgyétől a Zselic derekáig — mind So- mogyhoz tartozott. Virágzó és szakszerűen művelt uradalmi pusztaként. A fejlődés azon­ban óhatatlanul átlépett rajtuk, s a puszták lassan meghal­nak. „Megyen az út lefelé..." Mindenütt? Ott is, ahol bő ho­zamú háztáji állattenyésztésre nyílt volna lehetőség az évti­zedekig az üres, a kihaszná­latlanságtól lassan megrogy- gyant istállókban? (Például Csobokapusztán). Varga Dá­vid erre is több oldalról köze­lítve ad hiteles választ. A kötetnek külön jelentősé­get kölcsönöz, hogy vizsgálati időszakának utolsó fázisa egybeesik a pártállam buká­sának eseményeivel s első, a mezőgazdaságra is kiható fej­leményeivel. A szerző korábbi szikár, tényszerűbb, stílusával ellen­tétben a Mai puszták népében frissebb a hangvétel. (Pannó­nia Könyvek, 1991.) Wallinger Endre ^ Marilyn Monroe szerelmei és élete (2.) Szereposztó dívány, aktfotó... Marilyn Monroe-nak semmi köze nem volt ahhoz a Jim Doughertyhez, aki hazatért a háborúból. „Egész addig nem csaltam meg a férjemet, amíg be nem hívták. És akkor is csak azért, mert utáltam egyedül lenni...” — mondta 1960-ban egy interjú során a sztár. André de Dienest 1945 ka­rácsonyán ismerte meg Norma Jeane, még kezdő modell korában. A bevándo­rolt magyar bankár 32 éves fia, már jeles fotós, vadnyugati naplementében akart fényké­pezni egy meztelen lányt. „Egy ügynökség küldte a ró­zsaszín pulóveres, kockás nadrágos Norma Jeant, és azonnal beleszerettem. Kihívó volt, mégis olyan sajnálni-dé- delgetni való ártatlan kislány.” Norma Jeane-Marilyn vo­nakodott az aktfotózástól. Di­enes virágot küldött, vacso­rázni hívta. „Norma Jeane az­zal érvelt, hogy egy férjes asszony nem fotózhat mezte­lenül, még akkor sem, ha már nem szerelmes a férjébe...” Karácsonykor mégis elutaz­tak északra. Marilyn úgy em­lékszik, sírva telefonált haza. Kétszáz dollárt kap a fotózá­sért, pont annyit, amennyibe az öreg Ford javítása kerül. De utálja de Dienest, soha többé nem akar dolgozni vele... A magyar fotós még azt is megbocsátotta, hogy Norma Jeane nyitva hagyta a kocsi aj­taját, s kilopták a legdrágább fényképezőgépét. Szerelmes volt. A lány mosolyába. A ha­jába. A szemébe. A hangjába, a védtelenségébe, a kiszolgál­tatottsággal vegyes kacérko­dásába. Könyörgött, hogy vál­jon el Jimtől, s pénzt adott a válásra. New Yorkból telefo­nált, megbeszélni az esküvőt. „Norma Jeane telefonon kö­zölte, hogy vége. Mint az őrült, Los Angelesbe rohantam. Egyenesen a lakására. Otthon volt, ágyban, nem egyedül...” De Dienes 1985-ig, haláláig őrizte azt a könyvet, amit Norma Jeane-től kapott. „Tu­domány és egészség” volt a címe, Norma Jeane dedikálta is: „Drága André! A 494. olda­lon a 10. és 11. sor itiindent ki­fejez abból, amit irántad ér­zek.” A sorok arról szólnak, hogy az istentől eredő szere­tet minden embernek meg­adatik. Marilyn Monroe, a bál­vány, mindig tagadta, hogy bőkezűen bánt volna a férfiak­kal. A világhírű Strasberg-stú- dió névadója és vezető ta­nára, Lee azonban úgy tudta, s nyilatkozta: a nélkülözés évében, 1946-ban Marilyn ab­ból élt, hogy futtatták. Lena Pepitone, Marilyn szobalánya elárulta a sajtónak, hogy Norma Jeane lánykorában szült egy kislányt, akit nevelő­szülők vettek magukhoz. Phi­lippe Hallsman, a Life maga­zin fotóripertere meghökkenve töprengett Marilyn fekete hu­morán, amikor 1949-ben azt hallotta tőle, hogy hétéves ko­rában megerőszakolta egy nála is fiatalabb kisfiú... Dr. Ralph Greenson pszi­chiáter, aki utolsó korszakáig kezelte Marilynt, tömören csak annyit árul el: szörnyű, ször­nyű dolgok történtek vele, s ezeket próbálta elfogadtatni magával úgy, hogy meséket fantáziáit, egészen a tudatha­sadásig. Marilyn első igazi szerelmét Fred Kargernek hívták. 32 éves volt, nős, foglalkozását tekintve zenei rendező a Co­lumbia Stúdióban. 1948 már­ciusától Marilyn is dolgozott: a Columbia szerződtette, heti 75 dolláros gázsival, de gyakorla­tilag parkolópályán tartották. Ennyi pénzt még akkor is megért, hogy ne dolgozzon mással. De fölbukkant egy kis szerep: énektudást kívánt. Korrepetitornak Kargert jelöl­ték. „Bizonytalankodó hang, rettenetes lámpaláz, de még nagyobb elszántság, hogy minden akadályt sikerrel fog venni!” Karger jobb lakásba költöz­tette Marilynt abból a kis hó­naposszobából, amit a fizeté­séből alig tudott kifizetni. A 22 éves Monroe imádta Karger anyját — családot talált. De félt, hogy a kapcsolat kitudó­dik, Fred felesége botrányt csinál. Karger egyszer azt kérdezte tőle: Mi a legfonto­sabb számodra a világon? „Te vagy” — mondta Marilyn. „Amíg vagyok” — felelte erre egy mosollyal Fred. Karger elvált, de közölte, hogy Marilyn nem alkalmas fölnevelni a fiát. Három- szor-négyszer szakítottak. 1948 karácsonyán Marilyn 500 dolláros órát vett Frednek. Pénze nem lévén, hitelbe. Csak a dátumot vésette rá. „Ugyanis elhagysz, s ha más lánnyal élsz, nem használ­hatsz egy emléket az én ne­vemmel...” Egy év múlva Fred Karger valóban megnősült. Jane Wymant vette feleségül, aki Ronald Reagan miatt vált el tőle. Aztán Reagan hagyta el Jane-t. És Fred újra meg­kérte a kezét. Fred Karger, Marilyn első szerelme tizenhét évvel élte túl Monroe-t. 1979-ben halt meg, ugyanazon a napon, amikor Marilyn. (Folytatjuk) Návai Anikó Iparrégészeti skanzen A X. században Sopron környékén működött vaskohó egyikét rekontsruálták a régé­szek. A korabeli olvasztási technikát alkalmazva újjáépí­tették a Liszt Ferenc Múzeum kertjében. A vaskohó az első darabja lehet annak az ipar­régészeti skanzennek, ame­lyet a Scarbatia Társaság az 1996-os Expóra szeretne lét­rehozni. Ott mutatnák be a kelta időktől rekonstruálható edényégetési, vaskohászati és egyéb ipari eljárásokat. Főszerepben: Szergej Bondarcsuk Ma már nemcsak a politikai életben használatos a glasz- noszty kifejezés. Megalakult a Glasznoszty-5 nevű orosz fil­mes cég, amely elkészítette a Vihar Oroszország felett című filmet. A cannes-i filmfesztivá­lon bemutatott film főszerep­lője Szergej Bondarcsuk. Szerbiában kisebbségi nyelven is oktatnak A módosított törvény lehe­tővé teszi Szerbiában a ki­sebbségek anyanyelvi oktatá­sát a főiskolákon és az egye­temeken. A szerb parlament vitáján a legtöbb felszólaló so­kallta a kisebbségnek biztosí­tott „különjogokat”, de a tör­vényt mégis megszavazták. Beethoven hangverseny Martonvásáron Zenei életünk jeles esemé­nyeként szombaton este megkezdődtek a Beetho- ven-koncertek Matonvásáron, az MTA Mezőgazdasági Kuta­tóintézetének parkjában levő hangversenyszigeten. Az idén két alkalommal csendültek fel a zeneszerző alkotásai. Az évadnyitó hangversenyen Ko­vács János vezényletével az Egmont-nyitányt, valamint az ötödik és a hatodik szimfóniát tolmácsolta a Magyar Állami Hangversenyzenekar. A MAFILM végnapjai A MAFILM jelnelegi 400- 500 dolgozójánál sokkal töb­ben, összesen legalább 1200 személynek ad rendszeres munkát. Ennyi embert érint, hogy a vállalat felszámolását minden erőfeszítés ellenére sem sikerült elkerülni. A válla­latnál a nyolcvanas évek vé­gén még 1600-an dolgoztak. Áz erőteljes karcsúsítás eredményeként létszámuk mostanra harmadára csök­kent. A megmaradtak közül 140 produkciós munkatárs úgy próbálta összehangolni a saját és a vállalat érdekét, hogy fizetésnélküli szabadsá­got kért — s természetesen kapott. A leépítésnek azonban még mindig nincs vége. A MAFILM helyzetének ismere­tében további elbocsátásokra lesz szükség. Szegedi Nyári Tárlat Megnyitották a 27. Szegedi Nyári Tárlatot, amelyen 176 művész 239 alkotása látható. A zsűri az idén csaknem hét­száz műből válogatta ki a be­mutatásra érdemes festmé­nyeket, grafikákat, szobrokat. A különböző önkormányzati, szakmai szervezetek, egyesü­letek és vállalatok 13 díjat ajánlottak fel a kiemelkedő al­kotások elismerésére.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents