Somogyi Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-25 / 175. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP — TIPP, TÁJOLÓ 1992. július 25., szombat Divatos ruhák Apró és nagyobb mintás nyári anyagból készült két­részes ruhák praktikus ki­egészítője lehet a vállpántos női blúz. Az együttesek kü­lönösen kánikula idején tesznek jó szolgálatot. Ugyancsak a meleg, nyári napokra ajánljuk az egybe­szabott pamut miniszoknyát, amelynek a felső része egy­színű, testhez simuló, míg a szoknyácskája bőven húzott és pettyes. A kislányok csí­kos, illetve csipkével díszí­tett karton- és pamutruhája ugyancsak közkedvelt vise­let. GONDOS GAZDA Feladatok a bogyósokban Az idén augusztus és szep­tember elején különösen fon­tos védekezni a szüret után a szamóca-levélbetegségek el­len. A dendrofómás levélfol­tosság a nyár végén lép fel járványszerűen és a levélzet nagy részének elpusztulását okozhatja. A védekezést még akkor is indokolt elvégezni, ha a szüret után levélkaszálást végeztünk és a lombtömeget eltávolítottuk az ültetvényről. A rovarkártevők — levéldara­zsak, sodrómolyok, szamóca vincellérbogár — ellen is ér­demben' csak a szüreti mun­kák után védekezhetünk. Ezért nagy jelentősége van a szüret utáni szakszerű perme­tezésnek. A következő szerek valamelyikét javasoljuk: Zineb 0,7 %, Rézoxiklorid 50 WP 0,5%+Bi-58 EC 0,1 %, Danitól 10 +EC 0.1 %. Ezek védelmet biztosítanak az atkakártevők ellen is. A málna-ribiszke szürete után elsődleges a mechanikai védelem. Először a tövek le- termett értékteten részét kell eltávolítani, de ezzel egy idő­ben vágjuk ki a málna didimel- lás vesszőfoltossággal, az el- zionés foltossággal fertőzött, illetve a gubacsszúnyog, a vesszőszúnyog és a málna karcsú díszbogár lárvái által károsított hajtásokat és vesz- szőket. A didimellás fertőzést a nagy kiterjedésű barna, el­mosódott szélű foltokról, az elzionével fertőzötteket a szürkés színű, bemélyedő, li­lás-piros szélű foltokról ismer­hetjük fel. A ribiszke ritkításá­nál különösen ügyelni kell a pajzstetűvel fertőzött vesszők, hajtások eltávolítására. Na­gyon ügyeljünk az üvegszár­nyú ribiszkelepke hernyóival fertőzött hajtásokra is, a kár­tevő a károsított növényi ré­szek felületén megjelenő rág- csálékról ismerhető fel. A fertőzött növényi részeket össze kell gyűjteni és azonnal elégetni! A kitisztított bokrokat ezután permetezzük le a Ré­zoxiklorid 50 WP 0,3-0,4 %+Denitol 10 EC 0,1 %-os ro­varölőszer kombinációval. A permetlé ne csak a lombfelüle­tet, hanem a hajtásokat és azok alsó harmadát is fedje!. Dr. Katona Antal ASZTMA ELLEN HAGYMA A népgyógyászatban már évezredek óta is­mert, s tudományos vizsgálatok is bebizonyí­tották, hogy a hagymának jótékony hatása van az egész szervezet számára. Egy müncheni klinikán a közelmúltban ezen­kívül megállapították egy igen fontos, új hatá­sát is, azt, hogy a hagyma igen hatásos az asztma ellen. íme egy recept: Vágjuk apróra a vöröshagy­mát, és préseljük ki a levét. Hagyjuk fél óráig állni, majd igyuk meg a különösen jótékony ha­tású hagymalét. 9 3 ILI I I I I r — váll ráncölá^j­0 /­§ /sx- > ' a>~ Q- ­N C a J: I <3 — _c -a át n 1 MIMIM t-------------43-----------f F orró napokra Lenge, szellőjárta káni­kula-inget mutatunk be, ami természetesen jól mosható, vasalást alig igénylő batiszt vagy vászonanyagból ké­szül. Modellünkhöz 90 cm széles anyagból 2,5 m szük­séges. Munkamenet: a szabás­mintát 5x5 méretű kockás papírra másoljuk, felnagyít­juk. A beavatott (leforrázott) alapanyagot simára vasal­juk, félbehajtjuk. Az eleje-háta rész azonos nagyságú, a középvonal az anyag hajtásszélére kerül, 4 zseblapot szabunk, és az oldalvarrásokba illesztve varrjuk a végleges helyükre. A felső, vállrészen apró ölté­sekkel behúzzuk, beráncol­juk, és a vállszélességnél keskenyebb 28-30 cm hosz- szú, 5-6 cm széles szalaggal összefogjuk, vállrészt készí­tünk. A szélekre (4 db) 40 cm hosszú, 3,5 cm széles szalagból hengeres zsinórt varrunk, vállon kötődő sza­lagot készítünk. Az alsó szélrészt próba után vissza­hajtjuk és a belső oldalon el­tisztázzuk. A jobb vállrészre készíthetünk a mellékelt ábra szerint piros, bordó fo­nallal bogyó, zöld levélhím­zéssel csokrocskát. Jó fagyasztás — jó fogyasztás GYÜMÖLCSÖK A MÉLYHŰTŐBEN Lassan kiszorulnak a konyhai tankönyvekből a dunsztolás, a befőzés, a lekvárkészítés fejezetei: mind többen fagyasztva tá­rolják a nyári ízeket. Ez nemcsak kényelmesebb, hanem hasznosabb is, mert a mélyhűtött gyümölcs töb­bet megőriz vitamintartal­mából, mint az, amely átesik a befőzés „forró” percein. A főzés, a forralás és a fa­gyasztás egyaránt akadá­lyozza a mikroorganizmusok szaporodását. A mélyhűtés azonban nem öli meg a pa­rányi kártevőket. Az egyszer már fölengedett ételt újra nem is szabad lefagyasztani — legjobb mielőbb feldol­gozni és elfogyasztani. A csereszenye és a meggy esetében az első te­endő: hibás, rossz szemek ne maradjanak az egészsé­gesek között. Utána követ­kezhet a szárazás, az ala­pos mosás és lecsöpögte- tés. A legpraktikusabb táro­lóedény az aluminiumtálka, folpackkal, nejlonnal kibé­lelve. Ebbe rakjuk a szeme­ket szépen sorjába, majd a „gyümölcskosár” tetejét is vonjuk be folpackkal. A mélyhűtő fagyasztójában elég 1-2 nap a csonttá fa- gyáshoz — utána a mű­anyag csomagot tegyük a tárolóba, a tálkában pedig fagyaszthatjuk a következő adagokat. Hasonlóképp tehetjük el a málnát és a ribizlit. Legjobb, ha nem várjuk meg a teljes beérést, hanem korábbi stá- dumban levő gyümölcsöt vá­logatunk ki. Míg a ribizlit leg­jobb bő vízben többször is alaposan átmosni, addig a málnát kifejezetten tilos megmosni! Ha a ribizlit sü­temények, koktélos poharak díszítésére szánjuk, száras- tól'tegyükel. Ha krém, parfé részeként akarjuk felhasz­nálni, leszemezve, össze­törve és átpasszírozva, ha „natúr” fogyasztásra, kocsá- nyáról leszedve tároljuk. (Ferenczy Europress) Madár-menü papagájéknak Sok ember házi kedvence a színes tollú, „beszédes” kis ma­dár, a papagáj. Élénkségének, jó közérzetének, egészségének a lelkiismeretes gondozáson kí­vül egyik titka a megfelelő táp­lálkozás. Fontos például a vál­tozatosság, mert a kis állat szervezetének sok szénhid­rátra, megfelelő mennyiségű fe­hérjére és zsiradékra is szük­sége van. Ha állandóan ken­dermagon tartjuk, „Lóri” egyha­mar elhízhat, s nemcsak kedve tés mozgékonysága, hanem ’élettartama is megcsappan. A reforfh-táplálkozást papagájék- nál a köles és főként a szaküzle­tekben kapható madáreleség je­lenti. A bolti készétel egy idő után egyhangúvá, unalmassá válik számára. Gondozója ezen könnyen segíthet. A papagáj ugyanis szereti a gyümölcsöt, a zöldféléket, a rügyeket. Tálalha­tunk például vékonyra vágott almaszeleteket, de a héját ugyanúgy meg kell mosni, mintha magunk ennénk, mert a szennyeződés, a permetlé sok bajt okozhat. A főzéskor kelet­kező konyhai hulladék nagy­részt pompás madáreledel; a saláta és répalevél, esetleg egy-egy gyökérdarab ne a ku­kába, hanem a kalitkába vándo­roljon. A zöldkúra egyik fontos tarto­zéka a tyúkhúr, szinte mindenütt megtalálható. Saját étkeinkből ugyan „egy-egy szárnyat, combot" ne adjunk a papagájnak, de némi kis reszelt keménytojással, trappista sajttal vagy morzsolt, száraz tehéntúróval kiegészít­hetjük a madár-menüt. „Jóétvágyat”­rudacskák Hozzávalók: fél kg liszt, 3 dkg élesztő, 3 dl tej, 1 kávés­kanál cukor, 1 fej hagyma, 1 csomag petrezselyem, 1 cso­mag snidling, só, 2 kávéska­nál köménymag, 8 evőkanál olaj, 1 tojás. A fél kiló liszt közepébe mé­lyedést nyomunk, és 3 dkg élesztőt belemorzsolunk. 1 kávéskanál cukrot, kevés tejet és kevés lisztet összekeve­rünk, a lisztre rászórjuk, és le­fedve meleg helyen 20 percig állni hagyjuk. Egy hagymát, egy csomag petrezselymet és egy csomag snidlinget apróra vágunk. 2,5 dl tejjel, 1,5 ká­véskanál sóval, 2 kávéskanál köménymaggal és 8 evőkanál olajjal összekeverjük, és a tésztához adjuk. Jól eldolgoz­zuk, amíg sima és levegős lesz. Kinyújtjuk, 7x7 cm-es da­rabokra vágjuk, és hengereket formálunk belőlük. A sütőlapot kevés liszttel megszórjuk, rá­helyezzük a rudakat és kis ideig állni hagyjuk. Majd tojás­sárgával megkenjük, tetejére köménymagot és sót szórunk, és előmelegített sütőben megsütjük. KOS (III. 21. —IV. 20.) Szerelem: Egyszerre túl sokat kíván partneré­től, aki megijed a magas mércétől, s talán kere­ket old, még az előtt, hogy jobban összemele­gedhettek volna. Hivatás: Olyan elvárásai van­nak a kollégáival, feletteseivel, illetve beosztot­taival szemben, amelyeket aligha tudnak teljesíteni. Emiatt ne rájuk haragudjon, hanem vizsgálja felül saját terveit. IKREK(V. 21. — VI. 21.) Szerelem: Szíve választottja igyekszik külön utakon járni, s bár többször rajtakapja, hogy nem őszinte önhöz, úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Igaza van, talán még megmentheti a kapcsolatukat. Hivatás: Észre kellene vennie, hogy a karrierje érdekében mennyi min­denről megfeledkezett! Gyorsan pótolja a mulasztásokat! Horoszkóp OROSZLÁN (VII. 23. — Vili. 23.) Szerelem: Azért, mert a dolgok nem feltétlenül úgy alakulnak a héten, ahogy eltervezte, még nem kell rosszkedvűnek lennie. A hirtelen adódó alkalom sokkal izgalmasabbá teszi a kapcsolatot, mint a kitervelt program. Hivatás: A munka akkoris foglalkoztatja, amikor pihennie kellene. Nem tud szabadulninéhány fontos, félbehagyott feladattól. BIKA (IV. 21. — V. 20.) Szerelem: A tornyosuló viharfelhők láttán ala­posan megrettent, pedig a java még ezután kö­vetkezik. Boldog lehet, ha csak kisebb vesze­kedéssel megússzák, s nem lesz válás a vége. Hivatás: Pénzügyeibe ne avasson be senkit, mert irigyei alaposan kiforgatják, miközben állandóan azt han­goztatják: mindent az ön érdekében tesznek. RÁK (VI. 22. — VII. 22.) Szerelem: Bár újra meg újra rájön, hogy part­nere kihasználja az ön segítőkészségét és jóhi­szeműségét, nincs szíve nemet mondani, hi­szen szereti! Hivatás: A munkahelyi pletykák előtt zárja be jól a fülét, de legalábbis száját, s ne terjessze, amit hallott, mert abból csak baja lehet. Akkor is, ha nem ön a kezdeményező. Anyagi helyzete stabilizálódik. SZŰZ (Vili. 24. — IX. 23.) Szerelem: Ha túl sokat hangoztatja, hogy füg­getlenségét nem adja fel senki kedvéért, akkor egy idő után a környezetében levők ezt el is hi­szik, s nem választják azok sem, akik pedig szívesen kötnék önhöz az életüket. Hivatás: El- Kepzeleseit többen is keresztezik, emiatt stratégiát kell változ­tatnia. A héten nagyon kedvező állásajánlatot kap.

Next

/
Thumbnails
Contents