Somogyi Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-25 / 175. szám

1992. július 25., szombat SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Drágább lesz az iskolacsomag Tankönyveket forgalmaz a Piért Piaci részesedésének növelésére törekszik a részvénytársasággá alakult , vállalat és befektetőket keres (Folytatás az 1. oldalról) A raktárakban többek közt 2,1 millió különböző méretű füzet, 350 ezer spirálfüzet és 400 ezer tasak írólap várja a vevőket. Egyik újdonságuk a Natura füzetcsalád, amely tel­jes egészében hulladékpapír újraféldolgozásával készült, ezért környezetbarát termék, ígérik, hogy ceruzából, töltő- és golyóstoliakból, sőt zsírkré­tából sem lesz hiány, a válasz­ték pedig tavaly óta tovább bővült. A kaposvári Piértjboltot az előprivatizáció során kényte­len volt eladni a vállalat. Az újabb és újabb versenytársak megjelenése miatt a cég piaci részesedése Somogybán több mint tíz százalékkal csökkent. A vállalat április el­sejétől működik részvénytár­saságként, és privatizálásá­hoz tőkebefektetőket keres­nek. A piacok visszaszerzése érdekében a tervek szerint egyfajta kiskereskedelmi disz- kontpálózatot hoznak létre, melytől elsősorban Somogy és Z^la megyében várják az eladási statisztikák javulását. A sajtótájékoztatón az újságí­rók kérdésére Gáspár Tibor igazgató és Takács István ke­reskedelmi igazgató válaszolt. Ők hagsúlyozták azt is, hogy a tankönyveket csak forgalmaz­zák: állandóságukért nem vál­lalnak garanciát. A tankönyvszerkesztők és a minisztérium szakemberei vi­tatkoznak emiatt. Néhány könyv — főképpen az irodalmi szöveggyűjtemények — lekto­rálása még nem történt meg, s a könyvek a nyomdának a kö­zelébe sem juthattak. Éppen ezért nem lehet tudni, hogy mennyibe kerül majd a boltok­ban egy tankönyv. Abban azonban biztosak, hogy a je­lenlegi ár többszörösét kell fi­zetni érte. Mivel a szerződé­ses árak nem ismertek, így hi­ába lenne rá igény, ezeket a könyveket egy üzletben sem lehet megvásárolni. Több kiadó jelentet meg az idén tankönyveket, ám sem a tankönyvkiadó, sem a forgal­mazó, de még az iskolák sem tudják, hogyan lehet ezekhez hozzájutni. Félő, hogy az egymásnak ellentmondó in­tézkedések és információk miatt a diákokon csattan az ostor. Mindezt — átláthatatlan helyzetnek nevezte dr. Orosdy Béla, a Dráva Piért Rt igazga­tótanácsának elnöke. Több mint 42 millió üti a markát Somogyi a hatos lottó nyertese ESÉLY A MUNKANÉLKÜLISÉG ELLEN Ezüstkalászos gazdák Tabon Kisállattenyésztési gyakorlaton az egyetem kaposvári karán Tegnap Tabon a Mezőgazdasági szakközépiskolában a megye „újkori" első ezüstkalászos gazdatanfolyamán vizsgát tettek a hallgatók. A Pannon Agrártudományi Egye­tem kaposvári továbbképzési osztálya szervezésében meg­tartott intenzív tanfolyam mintegy húsz munkanélkülinek ad lehetőséget, hogy új ismeretekkel gazdagodva megol­dást keressen gondjaikra. Sok módja van annak, aho­gyan a megyei munkaügyi központ segíteni igyekszik a munkanélkülivé vált emberek helyzetén. Többek között, hogy átképzésre pályázatokat ír ki. A mezőgazdasági privati­zációjához kapcsolódóan ilyen pályázat volt az ezüstka­lászos gazdatanfolyam szer­vezése. A kezdetről, az indu­lásról és az azóta történtekről dr. Győri Józsefné adjunktus­sal és Gerse László mérnök­tanárral, a továbbképzési osz­tály dolgozóival beszélget­tünk. — Megpályáztuk és elnyer­tük a tanfolyam megszervezé­sét. Somogybán, Tab térség­ben különösen kritikus a mun­kanélküliség. A tanfolyamot a helyszínen szerveztük, a munkaügyi központ pedig vál­lalta a részvevők-költségeit. Az ezüstkalászos gazda­képzésnek nagy múltja van hazánkban. A gazdakörök kezdeményezésére, a ma­gángazdálkodással kialakuló új igények kielégítésére ez a képzési forma most újraéle­dőben van. — A megyében hosszú évek után ez volt az első ezüstkalászos tanfolyam. — Az első, és reméljük, nem az utolsó. Huszonnégy tabi, Tab környéki hallgatónak teremtett lehetőséget az át­képzésre a munkaügyi köz­pont. Kétszázhuszonnégy órás, intenzív képzés volt ez; a hét minden napján, szomba­ton is 6-7 órás elfoglaltságot jelentett a részvevőknek. A tabi mezőgazdasági szakkö­zépiskolával jó együttműkö­dést sikerült kialakítani. Nem­csak a helyiséget biztosították számunkra, hanem az oktató­kat. (Foto: Kovács Tibor) — Milyen ismeretekkel gaz­dagodtak a részvevők? — A növénytermesztés, az állattenyésztés legfontosabb tudnivalóin kívül, lényeges közgazdasági, marketing-is­mereteket is kaptak. Megfe­lelő tájékoztatót igyekeztünk adni a kor igényeinek megfe­lelő piacgazdaságról. Nagy gondot fordítottunk az „életközeliségre”, a gyakor­latra. Többek között ezért töl­töttek egy hetet a hallgatók egyetemünkön, s bepillanthat­tak az oktató-, a kutató-, a ta­nügyi gazdaságokban folyó munkába is. S hogy mit mondanak a hallgatók? Örülnek az új isme­reteknek, és ezek birtokában keresik gondjaikból merre is tudnak kilépni. Van közöttük harmincéves, és van ötven is. Számukra a kiúthoz esélyt je­lent az ezüstkalászos gazda „diploma”. Az egyetem továbbképzési osztálya pedig folytatja a szervezést. Kész további tan­folyamok indítására, amire a mai „gazdaságváltó-időben” igencsak szükség van. Vörös Márta Könyvajándék a marcali iskoláknak Künzelsaui küldöttség láto­gatott Marcaliba, hogy előké­szítse a testvérvárosi alapok­mány szeptemberre tervezett aláírását. A német város két tanácsosa, Stefan Schmidt és Angelmeier ennek részleteit beszelte meg Marcali vezetői­vel. Átadtak 600 német nyelvű könyvet (ifjúsági és nyelv­könyvek, lexikonok), ezek az iskolákban tanulók nyelv- oktatását segítik. A künzel­saui tanácsosok gazdasági kérdésekről is tárgyaltak. Szilárd burkolatok Mernyén Befejeződött az útépítési program Mernyén. A Dózsa és a Táncsics Mihály utca is szi­lárd burkolatot kapott a kö­zelmúltban. A falu lakóinak örömére a közvilágítást is kor­szerűsítették e két utcában. Támogatás a falvaknak A Népjóléti Minisztérium 6 millió, Somogy megye önkor­mányzata 3 millió forintot biz­tosít a falugondnoki hálózat kiépítésére. Előreláthatólag ez évben hat új és hét már mű­ködő falugondnokság támoga­tására nyílik lehetőség. Stabat Mater Pergolesi csodálatos műve a Stabat Mater csendül föl a balatonlellei római katolikus templomban. A ma este 20 órakor kezdődő hangverseny előadója Ella István orgona­művész és Bodonyi Katalin énekesnő lesz. Elhangzik még egy Bach, Vivaldi, Kodály Zol­tán és két Liszt-mű is. Új műszerek a „kárpótlásban” A Somogy Megyei Földhiva­talban a kárpótlással kapcso­latos földmérési feladatok el­végzéséhez a csúcstechnikát képviselő úgynevezett totális mérőállomásokat is alkalmaz­zák. Augusztus végére — vagy a munkák kezdetére — már az új műszerek segítik a szakemberek munkáját. Tőke és idegenforgalom (Folytatás az 1. oldalról) A szerencsés egyelőre el­zárkózott a nyilvánosságtól. Annyi azonban bizonyos, hogy a 42 millió 391 ezer forin­tot augusztusban, két héten belül felveheti. — Másfél éve, a részvény- társaság fennállása óta ilyen nagy nyereményt még nem fi­zettünk ki — mondta Csősz Violetta, a Szerencse Rt terü­leti igazgatója. — Tavaly volt egy Lpttó ötös találat: a 25 mil­lió forintot egy marcali lakos nyerte. Általában évente fut be egy nagy nyeremény s az összeget a tulajdonos, igénye szerinti formában veheti át. Az rt igazgatónőjének hang­ján érződött: neki is örömet je­lent a főnyeremény. Ezért kérdeztük: mi lenne az első teendője, ha ő nyerné meg a milliókat. — Betelefonálnék az Al­kotmány utcai feldolgozóiro­dába, hogy megtalálták-e és érvényes-e a szelvényem. A somogyi fiatalember ezt már megtette, így nyugodtan várhatja a nyeremény átvéte­lét. V. Á. Marcali kínálja magát A balatonszentgyörgyi Gulya Csárdában tar­totta kuratóriumi ülését az alapítványi formá­ban működő megyei vállalkozói központ mar­cali irodája. A résztvevők megállapodtak ab­ban, hogy a befektetési lehetőségeket egy hó­napon belül feltérképezik, hogy egy később meghirdetendő projektet ki tudjanak ajánlani a vállalkozóknak. Kruppai Győző, a marcali vállalkozói iroda vezetője elmondta: hiányzik a külföldi tőke a teljes közművel ellátott ipartelepeken. Itt üze­mek, gyárak létesülhetnének, és az üresen álló csarnoképületek is életre várnak. A környék rendkívül kedvező adottságai — a Kis-Balaton, a Balaton, a Boronkai Tájvédelmi Körzet, gaz­dag vadállomány, gyógyüdülők — révén az idegenforgalom szempontjából is hamar fel­lendülhet. — Egy régiót kell tudnunk „eladni” — hang­súlyozta Kruppai Győző. — Marcalinak és kör­nyékének fejlődését a feldolgozóipar, valamint a minőségi turizmus fejlesztése együttesen gyorsíthatja. A marcaliak első lépésként készítenek egy prospektust a városról és környékéről; abban bízva, hogy talán arra jobban „harapnak” majd a hazai és a külföldi vállalkozók. (Lőrincz) Az önkormányzat lomtalanít A lakásokban használhatat­lanná vált nagyobb méretű háztartási felszerelési tárgyak, bútorok és egyébb felesle­gessé vált ingóságok elszállí­tását, azaz a lomtalanítást az önkormányzat köteles éven­ként egy alkalommal, tavasz- szal, vagy ősszel elvégeztetni. Kaposváron egy közgyűlési határozat alapján a lomtalaní­tás költségei a polgármesteri hivatal kasszáját terhelik. »» Halálugrás” ötezerért Jijilius 18-án a siófoki nagy- strapdon hét ágra sütött a nap; A strand szögletében egy hatalmas toronydarura lettem figyelmes. Egy telefonfülke nagyságú ketrecet emel a ma­gasba, benne két-három em­ber s a ketrec alján valami kö­télféle lóg. Egyszercsak egy embert kizuhan, s esik lefelé, bokain vastag kötél, ami jó 10 métér hosszú és még 10 mé­tert nyúlik utána... A zuhanó test visszarándul, majd 15 mé­tert ugrik felfelé. Á gumikötél já­tékai folytán rugózik fel s alá, jó egy1 percen keresztül. Mellet­tem egy hölgy megjegyzi: mindezt 5000 forintért. — Annyit kap a pasas, ami­ért léugrik? — kérdezem. — Egy fenét; ennyit fizetnek az ugrók. A hatalmas autósdaru, amely* büszkesége lehetne bármely magyarországi épít­kezésnek, körül van kerítve. A kamikaze-jelöltek először mér­legre kerülnek, mert súlytól függ, milyen vastag kötéllel fognak ugrani. Ezután követ­kezik a felszerelés. Bekötözés a mellkason, a medencén, vé­gül mindkét bokán. Tehát há­romszorosan van biztosítva az ugró. Ezután mehet fel a lift, amely 60 méter magasságban meg­áll, a támasztórúddal megállít­ják a lengést, aztán Isten veled hapsikám: ugorhatsz ötezerért vagy száz márkáért, rángatóz­hatsz, mint Tarzan majma ég és víz között. Nincs új a nap alatt. Ezt már távol-keleti törzsek kitalálták a bátorság bizonyítására. Ők ir­galmatlan magas fáról ugranak a lábukon liánkötéllel... Egy magyar átlagnyugdíjas havonta kétszer tudna ugrani a nyugdíjából, de egy nyugdíjas ne ugráljon. Az ugrálok zöme persze né­met fiatal. Mi motiválja ölet a toronyug­rásra? A félelem keresése? A bá­torság bizonyítása? Lehet bizonyítani a bátorsá­got, ha valaki akarná, 5000 fo­rint nélkül is. Dr. Oláh Vilmos Templom épült Jákobon Kész a második kút is — Szépül az iskola Jákóban a második kutat is megfúrták, így csúcsidő­ben sincs gond a vízhálózat­tal. A beruházás hárommillió hétszázezer forintba került, amelynek a felét az állam céltámogatásként biztosí­totta — tudtuk meg dr. Ulrich Károly körjegyzőtől. Az ön- kormányzat az alsótagoza­tos iskolára és az óvodára is nagy gondot fordít. Mintegy másfélmillió forintért folya­matosan felújítják az elha­nyagolt épületeket. Az isko­lában a tetőzetet javítják. Az intézmény kívül-belül meg­szépülve, új bútorokkal fo­gadja majd ősszel a diáko­kat. Az óvoda külseje is megváltozik; a tetőt itt is megjavítják. Az önkormányzati épület­ben — mivel január elsejétől önálló polgármesteri hivatal működik majd Jákóban — a tanácskozón kívül orvosi rendelő, könyvtár is helyet kap. Az átalakítási munkák 1 millió 400 ezer forintra rúg­nak. Három hónapja működik a falugázban étkezde. A sza­kácsok nyolcvan adagot főznek jelenleg, de az ön- kormányzat — modern be­rendezésekkel felszerelve — egy éttermet szeretne kia­lakítani. így gazdaságosabb lehetne a konyha működte­tése. Az alsó faluvégen két­százezer forintba került a buszforduló. Valóra vált a jákóiak régi vágya: felépült a katolikus templom. A falu la­kói azt tervezik, hogy az első és a második világháború áldozatainak nevét megörö­kítik; hamarosan emlékmű­vet állítanak. (Lőrincz)

Next

/
Thumbnails
Contents