Somogyi Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-23 / 173. szám
I 6 SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKEKNEK 1992. július 23., csütörtök Mackó és Misi kalandja Ment, mendegélt Mackó koma batyuval a hátán, bottal a kezében, nem gondolt egyébre: ő bizony Amerikába vándorol, mert drága itthon a méz, sok a kis mackógyerek, nem telik már mindennapi kenyérre. Hátha Amerikában talál jól fizető munkát...Amint így ballagott elgondolkodva, egyszer csak szörnyű visításra kapta fel a fejét. — No csak! Mi az? Hadd látom! — szaladt a hang irányába. Hát mit lát? Egy rózsaszín kismalac éktelenül kiabál, rugkapál egy feketeképű gyerek karján. — Visz, visz a rút zsivány! — visítja elkeseredetten a kismalac. A Mackónak se kellett több, odaugrott a zsivány- hoz, nagy erővel megszorította a karját, az menten elengedte a kismalacot, aki boldogan futott haza a faluba a Malacmamához és kicsi testvéreihez. Mackó koma pedig tovább ment, mendegélt, míg végre fáradtan beérkezett a nagyvárosba. Mivel kevés volt a pénze a ligetben lefeküdt egy padra. Kis batyuját feje alá tette és nem sokára elaludt. Másnap korán ébredt, és elindult: talán valahol beveszik inasnak. De bárhová is kopogtatott, munkát sehol sem kapott, legfeljebb pár fillér alamizsnát. így hát Szegény Mackó szomorú szívvel járt kelt a városban, mígnem bolyongása közben elvetődött a vásártérre, ahol teheneket, ökröket, malacokat árultak. Körülnézett, beszélgetett az állatokkal, mígnem az egyik ól felől ismerős visítást hallott. Odaszaladt. Hát tényleg az a kismalac volt, akit annak idején megmentett a zsiványtól. — No, mi baj megint? — kérdezte. — Pecsenyét sütnek belőlem holnap! — sírt a kismalac. — Hallottam, mikor eladott a gazdám. Segíts rajtam! — De hogyan? Mikor maTÖRŐ ISTVÁN: A szülinapi torta kókusszal van bevonva, a család körbeüli, mint egy szentet úgy lesi, négy apró viaszlegény gyertya ég a tetején, gam sem tudom, mitévő legyek a sok gondtól! — mormogta a Mackó. Mikor esteledett és már nem jártak arra az emberek, leült az ól mellé, tanakodott. Aztán nagy óvatosan szétszedte az ól deszkáit, felkapta a kismalacot, és elosont vele. Már hajnalodott, mikor kiértek a város szélére egy kertes villa elé. Bekukucskáltak a rácson, hát látják, hogy a zöld gyepen nagy hancúrozás folyik: két kislány és két kisfiú egy óriási tortát táncol körül. Mackóéknek még a nyál is összefutott a szájukban a nagy habostorta láttára, mert bizony még nem is reggeliztek. — Hopp! Tudom már, mit teszünk! — mondta Mackó Misinek, a malacnak. — Itt születésnapot ünnepelnek, bemegyünk, gratulálunk, és te leszel az ajándékmalac! Ne félj, nem bántanak, jó gyerekek ezek! Látom! a marcipán kiscica, mintha nekem pislogna, rőt bundájú kis medve beledörmög fülembe, közepén egy kis angyal síró őzet vigasztal, így történt. És de nagy lett a gyerekek öröme! Előhívták aput, anyut, mutatták az ajándékot. Mackó úgy járta a medvetáncot, hogy csak úgy ropogott! Jutalmul akkora szelet tortát kaptak, mint a fejük. Vidám volt Mackó is, Misi is, amíg csak eszükbe nem jutott sok bajuk. — Miért búsultok? — kérdezték erre a gyerekek. Mackó elmesélte, hogy állást keres, mert elfogyott az élelem otthon. A gyerekek addig kérlelték szüleiket, míg azok ott tartották Mackót inasnak, Misit meg játszópajtásnak. Meg is becsülte mind a kettő a jó dolgát! Mackó segített a házimunkában, meg olvasni, írni tanította a gyerekeket, fizetését pedig hazaküldte a családnak. Nem is gondolt a többet a kivándorlásra — de azért azt tanítgatta a gyerekeknek: mindenütt jó, de legjobb otthon! Szarka Zoltán odapingált aranyszív, lüktet mint egy anyaszív, elfújom a gyertyákat, nekem csendül minden taps, a kis angyalt ha nézem, könny csillog a szemében. A szülinapi torta Segesvár hőseinek emlékhelyén Albert Pista hivatala * Tanulás végeztével, a vakáció beköszöntővel egyszeriben új foglalatossága támad a gyermekembernek. Annak legalábbis, aki a heverészés vagy a csatangolás helyett keresi is a foglalatosságot. Segesvár peremén, a dombra kapaszkodó, autóval éppenhogy végigjárható kis utcában Albert Pistának nemcsak foglalatossága, hanem komoly hivatala is van. Amikor édesanyját máshova szólítja a kötelesség — egyszeriben ő lesz a Petőfi Emlékmúzeum őrző-gondnoka, teremőre és tárlatvezetője. Ami bizony nem kis dolog... No persze aki nem tudja, hogy a Segesvár mellett faluvá szelídülő és a Küküllő irányába tekintő településen van egy emlékmúzeum, parányi parkkal és a nevezetes ütközet szabadságharcos hőseinek tisztelgő emlékoszloppal, az csak szerencsés szemének köszönheti — haladván a Hargita felé —, ha észreveszi a főút mentén a szerény jelzőtáblát. Mi észrevettük. Aztán a múzeumhoz feldöcögve a ká- tyús-gödrös úton észrevettük azt is, hogy bizony éppen lejarófélben van a látogatás megszabott ideje. Ám akkor kijött Albert Pista meg pöttömnyi unokaöccse. Nem azt közölték ám „hivatali hatalmuknál” fogva, hogy lejárt az idő, hanem készségesen nyitottak kaput s ajtót. így A segesvári hősök emlékműve Albert Pista az alkalmi tárlatvezetö megtekinthettük a termeket, amelyek a szabadságharc nagy költőjének, kortársainak és - sorstársainak emlékét idézik: képekben, térképekben, könyvekben, fegyverekben — igen beszédesen. Olyan beszédesen, hogy Albert Pista szakavatott vezetésével együtt gazdag emlékezet, megrendítő múlttisztelet rabjává lesz az ember. Főleg akkor, amikor Pistától tudakoltam az általa ismert-szeretett Petőfi-ver- seket. Minden iskolás izzadtság nélkül sorolta azonnal a két legkedvesebbet: Szülőföldemen és A Tisza. Tekintete mutatta, hogy gondolatban már pergeti is a szép sorokat. Még azt is tudta, hogy Petőfi Sándor itteni elestét illetően ma viták vannak — ám nem hagyott kétséget afelől, hogy a hagyomány, a segesvári hősök tetteinek tisztelete immár változatlan marad mindaddig, amíg a magyar históriának hűséges letéteményesei élnek e tájon. Mert ők a park fái mögött kezdődő törökbúzaföld láttán a véres segesvári ütközet színhelyét is felidézik. Ahogy ifjú tárlatvezetőnk is mutatta az irányt... Nos, ennyit akartam csak mondani az erdélyi fiatalember nyári hivataláról: ajánlva, ha arra járnátok, ne sajnáljátok a kitérőt — mert nevezetes helyre visz! S ha ott találnátok: tisztelte- tem Albert Pistát. • Tröszt Tibor Kirándulni jó! Megkedveltetni a természetet, megőrizni és élvezni az általa nyújtott lehetőségeket — ez volt a kirándulás célja. Apró hátizsákokkal, nagy izgalommal indult kirándulni az óvodások kis csapata. Nem autóbusszal vagy vonattal! Gyalogosan! A Töröcskei tóhoz. — Nem lesz messze? Bírják majd a gyerekek? — aggodalmaskodott néhány, autóhoz szokott szülő. Pedig a gyerekek szeretnek sétálni, kirándulni és közben megmérni erejüket. Ki mennyit bír? Mikor fárad el? Beszélgetés, viccelődés, kiváncsiság könnyítette az odafelé utat. Megérkezéskor aztán ki-ki megsütötte szalonnáját és fóliában a krumpliját, amit különösen kedveltek a gyerekek. Aztán egy jóízű korty a kulacsból, és következett a játék, a hancúrozás. Visszaindulni nem nagyon akarózott senkinek: — Miért nem alszunk itt? — kérdezte egy nagycsoportos fiú —, hiszen hoztunk plédet, ettünk, ittunk, elfáradtunk. Ne menjünk haza! — Majd legközelebb egész napra jövünk! — hangzott el az ígéret. Fáradtan, vánszorogva indult lassan vissza a kis si- serehad. „Könnyítésül” a puputevéről mesélt a nagyobbaknak az egyik óvó néni, miként vánszorog a teve a sivatagban. Többen azt is tudni vélték, hogy a púpja alatt van a víztartaléka, és amire az út végére ér, valósággal elfogy a púpja, — Én nem vagyok pupu- teve — nyafogott az egyik — én csak egy szomjas kisgyerek vagyok! — a többiek jót nevettek ezen és hazáig viccelődtek rajta. Aztán más esemény is történt: a kis Erzsiké bepisilt. Mikor az óvónéni megkérdezte, 4iol történt a „baleset”, a gyerek ártatlan tekintettel magyarázta: — Még a nagy víznél! A tengernél! — Hol íáttál te tengert? — nevettek a négyéves csöppség megjegyzésén a többiek. A sétáló gólyát meglátva, nyomban elénekelték neki a „Gólya, gólya gilicét”, akadt aki odakiáltott, hozzon neki kisbabát. Az óvodába visz- szaérve, egy jó zuhanyozás után, igaz, mély álomba merültek. A legtöbben csak akkor ébredtek fel, amikor szüleik jöttek értük. így ért véget az ovis kirándulás. Azóta már ismét tervezgetnek a gyerekek, mikor lesz a legközelebbi egész napos kirándulás. Báli Györgyné ÓVODÁSSAROK Alkotó játékok - dióhéjból Kisfiúknak, kislányoknak szórakoztató játékkészítést ajánlok. A kisfiúk fél dióhéjból apró vitorláshajót készíthetnek. A dióhéj üregét töltsétek be agyaggal vagy gyurmával, állítsatok bele egy fogvájót, vagy egy kis darab hurkapálcát. Ezekre a rudakra vágjatok ki fehér papírból vitorlát. Színes kis ruhadarabokat akasztva az árbocra, kalózhajók is készíthetők. A kislányok fél dióhéjból bölcsőt gyárthatnak. A baba feje lehet egy szem cukorborsó, vagy bármi más apró termény. A kis takarók színes Kösd össze a pontokat, és meglátod majd, kik beszélget- rongyból készüljenek. Az nekaképen! egész pici pólyások egy mo(Pontozással egyszerű képrejtvényt te magad is készít- gyoróhéj felhasználóval hetsz a barátaid részére!) ugyanígy elkészíthetők.
