Somogyi Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-01 / 154. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZAIAK ES A NAGYVILÁG 1992. július 1., szerda Kárpótlási jegyért termőföld (Folytatás az 1. oldalról) Azoknak is új igénybejelentést kell tenniük, akik már adtak be kárpótlási igényt, nekik azonban nem kell újra beszerezniük a szükséges igazolásokat csupán az összesített hatósági bizonylat számát kell feltüntetniük kérelmükön. A külföldiek és a hat hónapnál rövidebb idő alapján kárpótoltak kivételével a jogosultak az egyösszegű kárpótlás helyett kérhetik életjáradék folyósítását is. Ennek ideiglenes havi alapösszege 5000 forint. A tájékoztatón ismertették a kárpótlási jegy termőföldre váltásáról a múlt héten elfogadott jogszabályt is. A föld- vásárlási igényeket a különböző kárpótlási törvények alapján különböző időpontig jelenthetik be a jogosultak azokon a nyomtatványokon, amelyekhez a postákon lehet majd hozzájutni. Az igénybejelentést a megvásárolni kívánt föld fekvése szerinti települési önkormányzathoz kell benyújtani. Aki bejelenti igényét, az 1993. augusztus 13-ig csak földvásárlásra használhatja fel letétbe helyezett kárpótlási jegyeit. A Munka Törvénykönyve, a közalkalmazottak és köztisztviselők jogállása Mától már új törvények szerint (Folytatás az 1. oldalról) Amennyiben a munkavállaló, a szakszervezet, az üzemi tanács vagy a munkáltató munkaügyi vitát kezdeményez, a munkaügyi jogvitában a munkaügyi bíróság jár el. A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény, az állami, illetve önkormányzati költségvetés alapján működő intézmények alkalmazottainak teljes körére, csaknem 700 ezer munkavállalóra terjed ki. A törvény biztosítja a közalkalmazott számára a pályán való előmenetel lehetőségét, ennek meghatározó intézménye a minősítés. A közalkalmazotti munkakörök közalkalmazotti osztályokra tagozódnak, az ellátásukhoz szükséges iskolai végzettség, illetve képesítés szerint. A négy osztály: kiemelt, felső, közép és alsó közalkalmazotti besorolás. Az illetmény konkrét mértékét a négy közalkalmazotti osztályhoz kapcsolódó összesen hat fizetési besorolás fokozatai határozzák meg. A közalkalmazotti előmenetel egyik legfőbb tényezője a kinenevezés után a munkáltatónál eltöltött szolgálati idő. A törvény azonban lehetővé teszi a fizetési fokozatok közötti várakozási idő csökkentését. A közalkalmazott minden esztendőben jogosult 13. havi illetményre, amennyiben az adott évben legalább 6 hónap közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezik. A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény értelmében köztisztviselő az, aki a köz- igazgatási szerveknél ügydöntő, illetve érdmei feladatot ellátó vezető és ügyintéző; ügykezelő az, aki ügyviteli feladatot lát el; minden más munkavállaló fizikai alkalmazottnak minősül. A törvény meghatározza a köztisztviselők iskolai végzettségének és a közszolgálati jogviszonyban eltöltött időnek megfelelő előmenetelét, valamint továbbképzését és minősítését. A köztisztviselő feladatait a- köz érdekében a jogszabályoknak és az irányító testület döntésének megfelelően, szakszerűen, pártatlanul és igazságosan, a kulturált ügyintézés szabályai szerint köteles ellátni. A fegyelmi és kártérítési felelősség alapján a köztisztviselő a közszolgálati jogviszonyból eredő kötelezettsége vétkes megszegésével okozott kárért anyagi felelősséggel tartozik. Gondatlan elkövetés esetén három havi illetménye erejéig felel. A köz- szolgálati viszonnyal kapcsolatos jogvitával munkaügyi bírósághoz fordulhat. A Somogy megyei takarékszövetkezetek tájékoztatják tisztelt ügyfeleiket, hogy lakossági betét-, illetve hitelkamataikat saját döntésük alapján 1992. július 15-től vagy 1992. augusztus 1-jétől csökkentik Az új kamatfeltételeket hirdetményeiken teszik közzé. Somogy megyei takarékszövetkezetek (217667) KÉRDŐJELEK Parlamenti szünet — megérdemelt pihenő? Nyári szabadságra ment a Tisztelt.Ház. A törvényhozók vakációja augusztus utolsó hetéig tart, s augusztus 31-én plenáris tanácskozással kezdődik az őszi ülésszak. Milyen a képviselők első félévi mérlege? Tény, hogy roppant erőfeszítéseket tettek a rendszerváltás, a piacgazdaság jogi kereteinek teljesebbé tételéért: 31 új törvény, 24 törvénymódosítás, 47 elvi állásfoglalás, irányelv, határozat — így fest a számok nyelvén a parlament idei teljesítménye. A kodifikáció olyan fontos állomásain jutottak túl a honatyák mint a szövetkezetekről, a Munka Törvénykönyvéről, a köz- tisztviselők jogállásáról, vagy a munkavállalói résztulajdonosi programról szóló törvény megalkotása. Megfelelt ez az előzetes várakozásoknak? A tervezettnél jóval kevesebb jogszabályt sikerült tető alá'hozni, tovább nőtt a kodifikációs restancia. Nemcsak a joggal hiányolt médiatörvény, hanem száznál több más fontos gazdasági, szociálpolitikai és egyéb jogszabály szerepel az „adósság- listán.” Elég, ha csak a földtörvényre, az agrárpiaci rendtartásra vagy mondjuk a lakástörvényre utalunk. Többet kellett volna üléseznie a T. Háznak? Nem, inkább az idővel kellett volna jobban gazdálkodnia. Az első félév nagy szépséghibája volt, hogy rengeteg időt pazarolt terméketlen vitákra, napi politikai mérkőzésekre. Sok olyan téma fogyasztotta az időt és az energiát, ami fontosságban messze elmarad a „parkoló” törvényjavaslatoktól. Rontotta az összképet a gyakran indulatos, személyeskedő hangnem, a vitakultúra hiányosságait tükröző tárgyalási stílus is. Hogyan tovább a vakáció után? A nyári szünet jó lehetőség a képviselőknek, hogy idegileg is kipihenjék fáradalmaikat. Az őszi ülésszakot tehát nyugodtabb, jobb légkörben kezdhetik. S talán kölcsönösen azzal a tudattal folytatják a törvénykezést, hogy nem a konfliktusok, hanem a konszenzusok fémjelzik egy-egy ülésszak eredményességét. (bajnok) Két egykori gyilkos holtteste lóg az akasztófa kötélen Albániában, egy Tiranától 120 km-re lévő kisváros főterén. A 21, illetve 24 éves fiatalember egy öttagú családot gyilkolt meg e hónap elején. A két kivégzett férfi 24 órán keresztül lógott a nyilvánosság előtt. BOLIVAR-DÍJ A burmai ellenzék jelenleg is házi őrizetben lévő No- bel-békedíjas vezetője, Aung San Suu Kyi asszony és Julius Nyerere volt tanzániai elnök kapta meg az idén az UNESCO Simon Bolivar-díját. A kétévenként odaítélt díjjal a szabadság, a függetlenség, a népek becsülete, a népek közötti szolidaritás előmozdítása érdekében kifejtett tevékenységet díjazzák. Puskalövés, pokolgép MEGGYILKOLT ÁLLAMFŐK Mohamed Budiaf algériai elnök meggyilkolása felidézi a legutóbbi tíz évben meggyilkolt állam- vagy kormányfők listáját: 1982. szeptember 14. — Basir Dzse- majel libanoni elnököt néhány héttel azután gyilkolják meg, hogy elnökké választották. 1984. október 31. — Indira Gandhit, India miniszterelnökét Újdelhiben testőrségének két szikh tagja öli meg. 1986. március 1-re virradó éjszaka Stockholmban meggyilkolják Olof Palme svéd miniszterelnököt. 1987. június 1. — Rasid Karami libanoni miniszterelnök helikoptere — úton Tripoliból Bejrútba — felrobban. 1987. október 16. — Thomas Sankarát, Burkina Faso államfőjét, egy államcsíny során gyilkolják meg. 1989. november 22. — René Muavad libanoni elnök robbantás áldozata lesz. 1989. november 26. — Ahmed Abdal- lahot, a Comore-szigetek elnökét lázadó katonák ölik meg. 1990. szeptember 10. — Ugyancsak lázadók gyilkolják meg Samuel Doet, Libéria elnökét 1991. május 21. — Radzsiv Gandhi, Indira Gandhi fia pokolgépes merénylet során veszti életét. A második világháború befejezése óta öt állam- és kormányfő meggyilkolása különösen emlékezetes maradt: 1948. január 30. — Mahatma Gandhit egy fanatikus öli meg Újdelhiben 1961. január 17. — Patrice Lumumbát Katangában gyilkolják meg. 1963. november 22. — John Kennedy életét Dallasban puskalövések oltják ki. 1973. szeptember 11. — Salvador Al- lende chilei elnök egy államcsíny során veszti életét. 1981. október 6. — Anvar el-Szadatot Kairóban egy katonai díszszemle közben lövik le. , (Az AFP alapján) Új telephelyünk Kaposvár, Füredi u. 180. (Volán mellett) Tel.: 82/11-500 ^/ot*íTiKá'AO') SVÁJCBÓL IMPORTALT HASZNÁLTAUTÓK JO ÁLLAPOT, ALACSONY AR! Hetente új szállítás. Kérésére vizsgáztatunk is! Mindig újszerű állapotban adjuk át a gépkocsikat. A mozgáskorlátozottak utalványait folyamatosan, díjtalanul intézzük. VÁRJUK ÖNT! AUTO ÁPOLÁS FELSŐFOKON o-i w tn '< »J O Ch Z '< H b cn i-i O Cu '< EKKORA A KÜLÖNBSÉG Keressen fel bennünket és újjávarázsoljuk autóját! Ezt a szuper eredményt a svájci Maxolen autóápolási rendszer 57 környezetbarát anyagával, kiváló minőségű gépeivel és a technológia szigorú betartásával garantálni tudjuk.