Somogyi Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-08 / 134. szám

1992. június 8., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 Hagyományteremtő nyárköszöntö Pünkösdi virág- özön Bogláron A balatoni déli part nyárutói látványossága a bogiári szü­reti ünnep. A helybeliek készülődése az idegenforgalmi szezonra sem késlekedik, ám csendes még a tóparti telepü­lés. Hagyományteremtő nyárköszöntö rendezvénnyel is igyekeztek kedvet kerekíteni a tóparti település iránt, szombaton pünkösdi látványosságokkal csalogatták a vendégeket a helyi művelődési házba. A legtöbben a virágköté­szeti bemutató iránt érdeklőd­tek, erre meghívták a déli part minden virágárusát, akik közül kevesen maradtak távol. A művelődési ház színház- termét a nyárelő virágainak il­lata töltötte be, ám meglepe­tésül szolgált Csuha László bogiári patikus kaktuszgyűj­teményének a bemutatója. Olyan kaktuszritkaságokat is megcsodálhattunk, amelyeket a washingtoni „kaktusze­gyezmény’’ alapján védetté nyilvánítottak. Bujdosó Ferencné és Móri Imre, a bogiári Mathiasz Já­nos szakközépiskola tanára kezdeményezte a nyárelői rendezvényt. — Kertésztanár a foglalko­zásom, ám elsősorban bogiári polgárnak vallom magamat. Éppen ezért tartottam magam is fontosnak, hogy a bogiári pünkösdnek is hagyományt teremtsünk a szüreti vígság mellett. Reggel óta többszáz helyi lakos kereste föl a műve­lődési házat, virágokkal feldí­szített kerékpárokkal járták be a várost a fiatalok. Ugyan nincs különösebb népi ha­Kézmüves bemutató gyománya a pünkösdnek Bog­láron, de a jövőben szeret­nénk bemutatni a helyi asszo­nyok messzeföldön is ismert kézimunkáit. — A programban a helyi amatőr együttesek bemu­tatója is szerepelt, de ez el­Díszítik a menyasszonyi autót maradt. Mi ennek az oka? — Országos rendezvénye­ken szerepelnek, s ez csak a meghívók elkészítése után derült ki. A leilei Szelence együttes Szekszárdra utazott, a bogiári általános iskola be­szédművelő szakköre orszá­gos vetélkedőn vesz részt. A bogiári pünkösd vendégei adakozhattak is. A bogiári Li­ons klub a helyi és a leilei be­teg gyerekeknek, az idős rá­szorulóknak gyűjtött a házi készítésű sütemények, tész­ták árusításával. Délutánra feldszítettek egy piros személyautót is a festő­paletta színeivel vetélkedő vi­rágokkal, a menyasszonyi ko­csival a bogiári pünkösdi ki­rálynő utazta be a várost. Kép és szöveg: Horányi Barna TV-NÉZŐ Kern, a kitárulkozó Némileg meglepődtem, amikor annak idején a „Ró­zsa-produkció” arra vállalkozott, hogy hamvába holt vagy azóta is parázsló első szerelmeket vigyen képernyőre. Ha „privatizáció” akkor legyen kövér: szíve joga mindenkinek, hogy az eleinte alig bevallottat, évtizedek múltán bevallja végre. Hogy a sorozat nem lett ízléstelen „exhibi” vagy könnyfakasztóan szentimentális, hanem egyszerűen kelle­mes, az nagyban köszönhető Hernádi Juditnak és Kern Andrásnak. A két kiváló színész riporter-szerepben jobban alakít, mint sok „felkent” pályatársunk. Ha kell diszkrétek, ha kell kellően kíváncsiak és ha úgy hozza a dolog finoman összemosolygók — és soha sem tiszteletlenül. Szombat délután az Első szerelem adásában viszont le­omlottak a finom demarkáció határai egy igen jól sikerült ri­portot követően, a Lánchíd tövében pezsgőzve, Kern And­rás nyomdafestéket alig tűrő szavakat vágott pályatársa fe­jéhez, mivel ebben a társaságban egy hölgy is ült, mint egykori Nagy Első. Akiről gyorsan kiderült, hogy mindkettő­jük első (?) szerelme... No lám, gondolhatná a néző: a király meztelen. A bimbózó kapcsolatok bölcsen rezignált szemlé­lőjéről, Kernről, kitárulkozóan kiderült, hogy neki hogyan is volt hőn imádottja. Hallgatva-nézve a hol romantikus, hol indulatos, hol pedig kellemesen pletykáló diskurzust, egyre tágabb lélekkel fogadta be az ember és elgondolkodott. Nemcsak a múlt ifjúság „tündér taván”, hanem a tündéri vi­harokon is, amelyen mindenkinek át kell hajóznia, hogy tudja hol van, vagy hol vannak a kikötők, ha nem is mindig azokban jut révbe. Jelképes beszéd ez, miközben Kern műsora vastagon reálisan jelenidejű volt. Mégis az olykor frivol beszélgetést áthelyezte valamiféle megragadóan álta­lánosan igaz, romantikusba — hajdani ifjúságunkba. Szóval: igazán jó volt ezt az Élső szerelmet látni, és a műsorvezető Kern Andrástól nemcsak kitűnő riporteri munka, alkalmi színészi alakítás, hanem egyszerűen szólva derék dolog is volt. T. T. FŐDÍJAS AMATŐRFILM A királyasszony bugyogója Siófokról NAGYOKNÁL A TÖPÖRÖDŐ A NYERŐ A közelmúltban békéscsa­bai vetítővászon és televízió közvetítette a zsűri és a kö­zönség számára a manapság nemzeti, független film- és vi- Jeófesztivál (pár éve még or­szágos amatőrfilm- és videó- ’esztiválnak nevezett) mozgó- <épszemle alkotásait. Noha Somogyból négy film s eljutott az Alföldre, azaz az nrszágos megmérettetés Helyszínére, dobogós helye­zést csak a tizennyolc év alatti categóriában sikerült elérni: a siófoki gimnázium tanulói, Csákovics Lajos és Szűcs Já­nos a kissé meghökkentő című A királyasszony bugyo- gójával szerezték meg a fődí­jat. A nagyoknál az amatőr profizmus megtestesítői, a Közgáz Vizuális Brigád két tagja vitte el a pálmát a Töpö­rödő című alkotással. E kate­góriában Az élet csodálatos dolog, megéri, hogy biztosít­sad című film nyerte el a fődí­jat.-b­NEVELŐSZÜLŐK KLUBJA Az első évzáró A Somogy Megyei Gyermek és Ifjúságvédő Intézetben tar­totta évzáró megbeszélését a nevelőszülők klubja. Az országban elsőként ka- posváron alakult nevelőszülő klub — mondja büszkén a húsz tagú társaság vezetője, Bállá Zoltánné. — Tavaly egy továbbképzésen barátkoztunk össze, akkor vetődött fel a gondolat, hogy más alkalmak­kor is találkozhatnánk. Szep­temberben az alakulóülésen láttuk egymást ismét, azóta pedig havonta szombatonként itt az intézményben „összejö­vünk”, hogy megbeszélhessük problémáinkat. — Majdnem mindannyian hivatásos nevelőszülők va­gyunk — tették hozzá többen is. — Ez azt jelenti, hogy saját csemetéink mellett még lega­lább öt gyermeket kell nevel­nünk. Ha együtt a család, bizony sokan csodabogárnak tekin­tenek bennünket, megjegyzé­seket tesznek a hátunk mö­gött. Pedig ennek a „munká­nak” is megvannak a szépsé­gei. A „gyivi” kezdeményezé­sére egy pályázat keretében többen is leírtuk: hogyan let­tünk nevelőszülők. Némelyik munka irodalmi alkotásként is megállná a helyét, aki elol­vassa jobban megérthet ben­nünket. A klubfoglalkozások mellett, ahol előadásokat hallgatnak és kötetlen beszélgetéseken vesznek részt, a „pótanyukák” kirándulásokat is szerveznek, vetélkedőkön mérik össze ne­velésbéli tudásukat, így téve változatossá az összejövete­leket. Önzetlen segítők szeren­csére mindig akadnak. A „gyivi” támogatása nélkül aligha működhetne a klub. A tűzoltók nyílt nap keretében mutatták meg a gyerekeknek a tűzoltólaktanyát. Több helyi vállalkozó is segített a nehéz anyagi helyzetben lévő csalá­dokon. B. Zs. Nagykövet voltam Egyiptomban „Nem szeretnék csalódni, nincsenek illúzióim” Tíz nappal a csa­patszétválasztási ■ megállapodás özzététele után Mohamed tiad vendége vagyok a bú- súzó chilei nagykövet tiszte­ltére adott vacsorán. Riad ott olt Asszuánban a Sza- at-Kissinger megbeszélése- en. Az volt a benyomása, ogy Kissinger alaposan is- íeri a közel-keleti kérdés linden részletét és összefüg- ését. (Szóval, megtanulta a ickét.) Mikor észreveszi, ogy vacsoravendégei némi rtetlenkedéssel fogadják azt véleményét, hogy Kissinger genfi értekezlet ellen van, fi- omít a megfogalmazáson: a enfi értekezlet folytatódni ig, de csak akkor lehet ■edményes, ha minden isztvevő őszintén és a meg- gyezés szándékával tárgyal. Ez pedig nem lesz így. Kis- nger azt csinálja, amit a viet­nami konferenciával párhu­zamosan tett, valahányszor nehézségek támadtak, megje­lent, és kétoldalú megbeszé­léseken igyekezett megoldani a problémát. Annál inkább le­het erre számítani — mondja Riad —, mert az ingázás Egyiptom és Izrael között be­vált. „Amíg a szírek nem lesz­nek ott Genfben, nem tudom aktivizálnia genfi értekezletet." így kezdi a beszélgetést feb­ruár elején Garai Róbert kül­ügyminiszter-helyettessel Iz­mail Fahmi. — „A dolgok ha­ladnak előre, rövidesen meg­kezdődnek a megbeszélések Genfben, vagy külön-külön. Nehéz, hosszú tárgyalásokra lehet számítani. A háborúnak nincs vége. Továbbra is szük­séges pénzt költeni a hadse­regre, a valódi harcot azonban a gazdasági fejlődésért, a Csatorna újjáépítéséért kell megvívni! Igaz, az arab or­szágok segítenek, de nem öm­lik a pénz Egyiptomba. Ilyen az arab mentalitás”. „Kissinger mind a kétszer saját elhatáro­zásából jött Egyiptomba. Kairó nyílt város, ide mindenki jöhet. Október 6-a után az amerika­iak stratégiája megváltozott. Az elmúlt 24 évben folytatott politikájuk miatt azonban óva­tosak vagyunk. Újra kezdjük a politizálást az amerikaiakkal.” Aligha félreérthető, hogy a külügyminiszter Heikalra cé­loz. Két nappal korábban Szadat újabb szenzációval szolgált: felmentette az AI Ah- ram főszerkesztői tisztjéből eddigi hűséges támogatóját, aki előző nap írt cikkében megkérdőjelezte Nixon és Kissinger szándékainak őszin­teségét s a beléjük vetett egyiptomi bizalom realitását. Fahmi okfejtése erősen em­lékeztetett Heikal ismételten kifejtett tételére. Fahmi bízik Kissingerben. S amikor ezt mondja: „külön-külön bekéret­tem magamhoz az amerikai és a szovjet nagykövetet...”, visszaemlékezve a telefonbe­szélgetésre, „Fahmi, Ön ha­zug...”, arra gondolok, mi­csoda elégtétel lehetett beké­retni az akkor éppen Kairóban tartózkodó Vinogradovot. A következő találkozót Ha­fez Izmailnál nem volt könnyű „kieszközölni”. Végülis hat­szemközti beszélgetésben ál­lapodtunk meg tolmács nélkül. A nemzetbiztonsági tanácsa­dóhoz én kísértem el a kül- ügy-miniszterhelyettest. A vele érkezett főosztályvezető halálosan megsértődött, hogy nem lehetett jelen. Izmail azzal kezdi, 1973-ban arra a megállapí­tásra jutottak, hogy a politikai megoldás érdekében szükség van katonai akcióra. A végső döntés amerikai útja után szü­letett, mert meggyőződtek ar­ról, hogy az Egyesült Államok nem kész komoly erőfeszí­tésre a közel-keleti kérdés megoldása érdekében. A hadműveletekkel nem az volt a céljuk, hogy teljesen felsza­badítsák a megszállt területe­ket, megsemmisítsék Izraelt, hanem az, hogy lehetővé te­gyék a politikai megoldást. A harc eredményei mindenkép­pen jelentősek akkor is, ha nem mindenben volt megfe­lelő az egyiptomi hadvezetés színvonala. Sikerült megdön- teni az izraeli gondolkodásban a „terület adta biztonság” teó­riáját. Az izraeli csapatok je­lenléte a nyugati parton új helyzetet teremtett. A megol­dás két lehetőség volt, vagy a háború kiújulása vagy a csa­patok szétválasztása. Végülis nagyszabású visszavonulás­ban egyeztek meg, ebben az amerikaiak nagy szerepet ját­szottak. A szír fronton a terü­leti viszonyok miatt más a helyzet, ott tulajdonképpen nem csapatszétválasztásról van szó, hanem úgy mon­daná, „a békét megelőző lé­pésről, amely jobb föltételeket teremt a második lépésre.” Ez nem lesz könnyű, mert a szí­rek komoly előfeltételeket szabnak, így a részleges visz- szavonulást, a lakosság visz- szatelepítését. Mindennek el­lenére lesz valamilyen megol­dás. Hónapokig eltarthat, amíg Szíria felzárkózik Egyiptom mögé. Az ezt követő szakasz­ban az Egyesült Államok nem fog nagy szerepet játszani, mert saját érdekeit kielégítet­ték, csökkent a konfrontáció veszélye a Szovjetunióval, s időközben meg fog oldódni az olajembargó problémája. Jel­lemző, hogy az amerikaiak a genfi értekezleten részt vevő küldöttségük vezetőjévé a 79 éves Ellsworth Bunker nagy­követet nevezték ki, aki nem fog sürgölődni, csak éppen je­len lesz. Nem hiszem, hogy az év vége előtt eredményeket lehetne elérni. Nem szeretnék csalódni, nincsenek illúzióim.” Ha nem tévedek, ez volt az utolsó beszélgetés, amelyet Hafez Izmail mint nemzetbiz­tonsági tanácsadó külföldi vendéggel folytatott. Két hét múlva elterjedt a hír a diplo­máciai testületben, hogy Szá­dat őt fogja kinevezni moszk­vai nagykövetté. (így is tör­tént.) (Folytatjuk) RANDÉJENŐ:

Next

/
Thumbnails
Contents