Somogyi Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-30 / 153. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1992. június 30., kedd A nap információja Az Európai Dialógus a földrész jövőjét formálja Genscher nyilatkozata a Ferenczy Europress-nek „Az Európai Dialógus a legjobb fórum arra, hogy megküzdjenek egymással az Európa jele­nére és jövőjére vonatkozó különböző vélemé­nyek és álláspontok, s ebből a vetélkedésből ki­kristályosodjon az a nézetrendszer, amely legin­kább szolgálja a kontinens javát.” — jelentette ki Hans Dietrich Genscher, volt német külügymi­niszter, aki a Budapesti Búcsú díszvendégeként fővárosunkban tartózkodott, a Ferenczy Euro- press sajtóügynökség kérdésére. „Ez a dialógus nem ma kezdődött. Már zajlott akkor is, amikor az ellentétek párbeszédének formáját öltötte, hiszen akkor a kelet-nyugati enyhülés még csak távoli remény volt. Ma új feladat áll előtte. A dialógusnak hozzá kell já­rulnia az új Európa felépítéséhez. Nagyra érté­kelem, hogy a földrészünk jövőjét formáló ezen fontos fórum Bonnt választotta székhelyének.” — hangoztatta Genscher, aki elvállalta az Eu­rópai Dialógus — Bonn szervezet elnöki tisztét. Köztársaság... Elképzelhető, hogy a követ­kező választásokig új ellenzéki politikai párt alakul, amelyben vezető szerepem lesz — mondta Palotás János, a Vállal­kozók Országos Szövetségének elnöke, nem cáfolva de nem is erősítve meg azt a hírt, misze­rint a közeljövőben pártot alapít Köztársaság néven. Palotás János úgy fogalma­zott: a választásokig sok minden történhet, így az is, hogy olyan ellenzéki párt jelenik meg a politikai palettán, amely nem valamely ideológia mentén, hanem egy gazdasági program megvalósítása érdekében jön létre. AZ ELNÖK ELEGEDETT Eredményes félévet zárt az Országgyűlés (Folytatás az 1. oldalról) Példaként említette a szövet­kezetekről szóló törvényt, amely a mezőgazdaság egészét érinti és összefüggésben áll a kárpót­lási törvény-sorozattal is. A pri­vatizáció felgyorsulását a félév végén elfogadott dokumentu­mok szolgálják, amelyek a rövi- debb vagy hosszabb távon ál­lami kezelésben maradó va­gyontárgyak sorsát rendezik. Devizagazdálkodási és vámjogi szabályozások is születtek, töb­bek között határozat készült egy új Duna-híd építéséről és a hozzá vezető utak felépítéséről is. Külön kiemelte a kárpótlási törvénysorozat új elemeit: az ál­lampolgárok tulajdonában 1939 és 1949 között az állam hibájá­ból bekövetkezett hátrányok or­voslásáról, valamint a szabad­ságukban illetve életükben sé­relmet szenvedettek ügyében hozói; döntéseket. Fontosnak ítélte az új Munka Törvénykönyvének megalkotá­sát, amely határozottan jelzi: a Parlament nemcsak „alkalmi” in­tézkedésekkel törekszik a mun­kaviszonnyal kapcsolatos prob- . lámák oldására, vagy átmeneti megoldások kidolgozására, ha­nem megpróbál a generális szabályozások kérdésében is előbbre lépni. De törvény szüle­tett a közalkalmazottak és köz­tisztviselők jogállásáról is. A szociális szférában olyan jogszabályok léptek életbe, amelyek elemeit alkotják egy jö­vőbeni szociális hálónak, liyen a társadalombiztosítás újraszabá­lyozása, a munkanélküli segély intézménye is. Eljutott a tör­vényhozás eddig még „feltárat­lan” területekre: megteremtette az Üdülési Nemzeti Alapot, amely intézményesen igyekszik gondoskodni a munkában meg­fáradtak regenerálódásáról. Ide sorolható a nemzeti gondozás­ról alkotott törvény is. Erősítették a jogállam szabá­lyozó rendszerét, ez mind a csa­ládjog, mind a büntetőjog terüle­tén új törvényekhez vezetett. Más kérdésekben még csak a törvények előkészítéséig jutott el a T.Ház, de ez is jelzi, hogy vállalt programját teljesíteni kí­vánja. Küszöbön áll — a következő félévben kerül a honatyák aszta­lára — az államháztartási tör­vény vitája, amely a gazdaság stabilizálását hivatott szolgálni a költségvetések, a zárszámadá­sok rendjének meghatározásá­val. Napirendre kerül az agrár­piaci rendtartás törvényjavas­lata, a vagyonpolitikai irányel­vekről szóló határozat vitája, a lakások és helyiségek bérletére vonatkozó rendelkezés, s egy sor félbemaradt ügy, mint pél­dául a médiatörvény vitája, a frekvenciagazdálkodás szabá­lyozása. Szabad György a T. Ház tel jesítményének részletes minősí­tésére nem vállalkozott, de kije­lentette: összességében elisme­résre méltó a honatyák törvény- alkotó tevékenysége. Mint mondta, igyekeznek össz­hangba hozni a napi politika kö­vetelményeit az országra váró hosszú távú feladatok megoldá­sával. Ha sokszor éles viták kö­zepette is, de alkotó munka fo­lyik az ország házában. (somfai) 7,4-es erősségű volt a kaliforniai földrengés A vasárnapi dél-kaliforniai 7,4-es erősségű földrengésnek egy halottja, s az eddigi jelentések szerint 152 sebesültje van. A sebesültek közül négynek az állapota súlyos. Az ál­dozat egy háromesztendős gyermek, akire a földrengés epi­centruma közelében, Joshua Tree községben ráomlott egy kémény. A sérültek közül egyes jelentések szerint hatvan­hét, más értesülések szerint 72 embert kellett kórházba szál­lítani. A károk már az eddigi összegezés szerint is jelentő­sek. KÉRDŐJELEK Kétirányú utak Az Európai Közösségek kapui előtt immár szép számmal sorakoznak a várakozók, s köztük vagyunk mi magyarok is. Hozzászokhattunk egy bizonyos számháborúhoz, pontosab­ban mondva, évszám-háborúhoz. A kérdésre, mikor látszik majd reálisnak a visegrádi hármak — Szlovákiával négyek? — bebocsátása, különböző válaszok hangzanak el. Emlege­tik az évezredfordulót, s hol levesznek, hol hozzátesznek egy-két esztendőt. Egyelőre még azon is vita folyik, hogy kü- lön-külön, egyszerre vagy netán más kelet-európai orszá­gokkal együtt vennék fel őket a tagok sorába. A kép kialakulatlan, annyi bizonyos, hogy nem könnyű el­jutni az álmok Európájába. Ezért olyan lényeges, hogy Eu­rópa mikor és hogyan juthat el hozzánk. Nem, ez nem játék a szavakkal. Ezen a héten, amikor az Országgyűlés nyári szü­netet tart, csúcsforgalom van a Duna-parti épületben. Először ülésezik volt szocialista országban az Európa Tanács parla­menti közgyűlése, majd Budapesten alakul meg az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezletnek a helsinki fo­lyamatban részt vevő 52 ország háromszáznyolc képviselő­jéből álló közgyűlése. A magyar törvényhozást a hat parla­menti párt egy-egy képviselője reprezentálja majd. Úgy tetszik, minden esély megvan rá, hogy két év múlva ugyancsak fővárosunkban tanácskozzon a helsinki ötvenket- tek — talán addigra többen is lesznek — csúcsértekezlete. Örvendetes, hogy ennyi külhoni képviselő jár hazánkban, mint ezekben a napokban, a csúcs során pedig rekordven­dégsereg lesz állam- és kormányfőkből. Lehet-e kétség afe­lől, hogy ha a Magyarországra „látogató” Európa kedvező ta­pasztalatokat szerez, könnyebb lehet az Európa felé igyekvő Magyarország dolga? Réti Ervin Gyerekek — lövedékzáporban Dél-Oszétiában továbbra is heves lövöldözések zajlanak Chinvali körül. Egyelőre semmi jele annak, hogy az egymással háborúskodó erők hajlanának a fegyvernyugvásra, amely­ről Eduard Sevardnadze és Borisz Jelcin állapodott meg a múlt héten Dagomiszban. A dél-oszét fővárosra zúduló lövedékek egy asszony és két gyermek életét oltották ki vasár­napra virradóra. Betiltott grúz lapok A grúz kormány egy nappal a megbuktatott korábbi elnök, Zviad Gamszahurdia híveinek sikertelen puccskísérlete után, publikációs tilalmat rendelt el két lap ellen. A hírt a grúz főál- lamügyész azzal indokolta, hogy az egyik lap rágalmazta a grúz vezetést, beleértve Eduard Sevardnadze elnököt is, a másik pedig ellenállásra szólított fel a tbiliszi kormány ellen. Az „évszázad vására” Többszáz tonnányi, az Öböl-háborúból visszamaradt anyag és felszerelés árverése kezdődött meg a szaud-arábiai Dammamban. A tíznapos ese­ményt többen az évszázad vá­sárának nevezték. A dúsgazdag szaudi vásárlók az árverés nyi­tónapján összesen kétmillió rial (630 ezer dollár) értékben vásá­roltak roncsdarabokat, marad­ványokat a sivatagban vissza­maradt amerikai repülőgépekből és helikopterekből, és meg­semmisített iraki tankokból. Ki mit ér a túlparton? Bush fizetése és a virágszámla A háziorvos-választásnál Nem július 1-je a határidő Választási évben Amerika hirtelen fenemód puritán lesz. Választási évben ebrudalták ki a politikai porondról Gary Hart demokratapárti elnökjelöltet egy nőügyért és zárták be a Pentagon kapuját John Tower szenátor, védelmi minisz­terjelölt előtt, mert „hirtelen” kiderült, hogy szereti a tüzes vizet. Ebben a választási évben pedig — megint — akadnak olyanok, akik azzal vádolják az elnököt, hogy „maga is mil­liomos lévén, kizárólag milliomosokkal veszi körül magát”. Minden alapot nélkülöznek azok a híresztelések, amelyek szerint július 1-je lenne a há­ziorvos-választás végső határideje. A téves informá­ciók valószínűleg onnan ered­nek, hogy július elseje valóban egy fordulópont: ettől az idő­ponttól ugyanis megszűnik a korábban állampolgári jogon járó, és életbe lép a biztosítási jogviszonyon alapuló egész­ségügyi ellátás. Ez pedig nem jelent mást, minthogy az egészségügyi szolgáltatások igénybevételéhez minden ál­lampolgárnak szükséges van érvényes biztosítási kártyára, amivel igazolni tudja, hogy jo­gosult a társadalombiztosítás által finanszírozott ellátásra. Betegség vagy baleset esetén ugyanakkor természetesen azok is megkapják a megfe­lelő egészségügyi ellátást, akik nem rendelkeznek érvé­nyes betegbiztosítási kártyá­val. Ilyen esetben a felgyógyu­lás után az ellátott személy­nek 15 nap áll a rendelkezé­sére, hogy érvényes kártyáját bemutassa kezelőorvosának. Éppen ezért — emelte ki — a betegbiztosítási igazolványo­kat ugyan nem kötelező, de mindenképpen célszerű július 1-jéig érvényesíttetni. A házi­orvos-választással hasonló a helyzet: a szabad orvosvá­lasztás nemcsak az orvos személyére, de a választás időpontjára is vonatkozik. Vagyis a jogszabály minden­kinek saját belátására bízza: mikor és kit választ háziorvo­sának. Igaz: Qayle alelnök, Baker külügy- és Bredy pénzügymi­niszter éppúgy a pénzügyi elitklub tagja, mint Mosbecher, az elnök kampányfőnöke. És matematikailag az is igaz, hogy maga Bush is milliomos: az ilyenkor illendő módon a minap vallotta be teljes va­gyonát, ami pontosan 3,7 mil­lió dollárt ér. Csakhogy ebből az immár világhírű kennebunkporti üdülő értéke 2,2 millió és ezt az elnök a szüleitől örökölte. 1,2 millió dollár kimutathatóan már akkor ugyanazokban a részvényekben feküdt, amikor George Bush alelnökként fog­lalta el irodáját a Fehér Ház­ban. A fennmaradó mindösz- sze 200 ezer dollár, mint a kimutatásból kiderül, egy ki­sebb texasi ingatlan értéke, valamint készpénz. Az Egyesült Államok első emberének fizetése pontosan évi 200 ezer dollár. Meglehe­tősen régen ennyi és az Ame­rikában is létező infláció bi­zony kikezdte e summa vásár­lóerejét. Ezt megsejthette a fi­zetésekről döntő kongresszus is, mert a testület a minap a honatyák és -anyák fizetését nagylelkűen évi 125 ezer dol­lárra emelte, de az elnök béré­ről valahogy megfeledkezett. Az elnöknek pedig nem taná­csos szóvá tennie saját java­dalmazását, különösen vá­lasztási évben, amikor mint láttuk, úgyis a milliomosokkal való bratyizással vádolják. Ez a fizetés, mint most kide­rült, mellesleg pontosan annyi, mint a Fehér Ház 132 szobá­jába és termébe kerülő virá­gok évi számlája. Amiből vagy az tűnik ki, hogy az amerikai adófizető jó ember, mert sze­reti a virágot, vagy az. hogy keveset fizet elnökének. Né­met márkában ez havi 27 ez­ret jelent. Kohl kancellárnak — beleértve képviselői juttatásait — havi 37 ezer márkája van. George Bush ellenfele a Demokrata Párt elnökjelöltje, Bili Clinton arkansasi kormányzó viszont az elnök­höz képest is a templom egere: vagyona 697 ezer, csa­ládja múlt évi jövedelme pedig 234 428 dollár volt. Ebből 35 ezret keresett a kormányzó, 199 428-at pedig a neje, ügy­védként. Közismert, hogy Bush kutyája, Millie mind az elnök, mind ellenfele keresetét kenterben veri: a róla szóló bestseller 889 200 dollárt ho­zott a konyhára. S még egy összehasonlítás: az USA-ban 660 bejegyzett baseball-profi van. Évi átlagjövedelmük 1 millió dollár. Ferenczy Europress

Next

/
Thumbnails
Contents