Somogyi Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-17 / 142. szám
Az új járda Fotó: Kovács Tibor Támogatott fiatalok Nagyberkiben Háziorvosi körzetek - Három falu iskolája — Út a szőlőbe Nagyberkiben a legutóbbi képviselő-testületi ülésen két rendeletet hoztak: az önkormányzat — anyagi lehetőségeihez mérten — támogatja egyrészt a lakásépítést, illetve -vásárlását, másrészt pedig a megemelt lakáscélú kölcsönök visszafizetését. Embersits László körjegyzőtől azt is megtudtuk, hogy a két rendelet az önkormányzatnak 1 millió 100 ezer forintjába „kerül”, s főként a 20 és 30 év közötti fiatalok lakásgondjait kívánja enyhíteni. A képviselő-testület megtárgyalta a július 1-jén hatály- balépő háziorvosi rendszerrel kapcsolatos teendőket, döntött a finanszírozásról és az Telelottó A Szerencsejáték Rt tájékoztatása szerint a június havi telelottó nyerőszámai a következők: 3, 55, 66, 70, 87 Öttalálatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt öttalálatos nyereményösszeg 24 millió 427 ezer 408 forint. Hibaigazítás Értelemzavaró hiba csúszott a Függetlenek, függőségek című, lapunk június 13-i számának 4. oldalán megjelent Írásba. Az utolsó hasáb második bekezdésének első mondata helyesen így hangzik: „Akik a parlamentet pártok által uralt fórumnak tekintik, s a pár- tokráciák diktálta paktumokat, kényszertársulásokat és kirekesztő mechanizmusokat kívánják a jövőben is működtetni, azok nem számolnak a politikai bizalom változásának irányaival.” — Figyelem! Ultibajnokság. A Mozaik Betéti Társaság június 27- 28-án délelőtt 9 órai kezdettel a Balatonboglár, Erzsébet u. 73. alatti panzióban ultibajnokságot rendez, főleg a társaságunk szervezésében 1992-ben üdülni kívánók részére. Jelentkezés 5000 forint részvételi díj csekken történő befizetésével, mely ebédet és szobafoglalásidíj-elöleget is tartalmaz. I. díj: 50 ezer forint, II. díj: 40 ezer forint, III. díj: 30 ezer forint, IV. díj: 20 ezer forint. Vigaszdíj 50 ezer forint. Az első száz jelentkező között 8 x 20 ezer forintot és 10 db 5000 forintos üdülési utalványt sorsolunk ki. A jelentkezőknek részletes tájékoztatót küldünk. Mozaik BT, 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 73. (217317) orvosi körzetek kialakításáról. Az iskolaigazgatói posztjára kiírt pályázatra három pályamunka érkezett. A kinevezésről a mai nevelőtestületi ülés után a három önkormányzat — Nagyberki, Mosdós és Ker- cseliget — együttes ülésén döntenek. A múlt félévben 80 segélykérelem érkezett, közülük tizenkettőt utasítottak visz- sza. A kifizetett segélyek átlagos összege 3 ezer forint. A szőlőhegyre vezető 4 kilométeres útra eddig az ön- kormányzat 300 ezer forintot költött, az elképzelések szerint az útszakasz további rendbetételét a helyi téesz támogatásával szeretnék megoldani. T. R. Krónika Ökumenikus egyházi naptár Szerda, köznap. Napi igék: Kát.: 2Kir 2,6-14. Mt 6,1-6, 16-18. Ref.: Róm 9,30-33. 2Kir 4,1-7. Ev.: Ef 4,1-6. 1Kor 11,17-22. Őrt.: Róm 1,18-27. Mt 5,20-26. A katolikus naptárban Szent Adolf püspök hitvalló emlékezete. Az angolszász Adolf a kontinenesen tanult, ahol előbb bencés szerzetes, majd utrechti püspök lett. Élete vége felé lemondott a püspökségről, és kolostorban készült 810 táján bekövetkezett halálára. Az ortodox egyházban Szent Mánuel, Szável és Izmail vértanúk napja. JUNIUS Szerda Laura, Alida A nap 4.46 órakor kél, és 20.44 órakor nyugszik; a hold 22.18 órakor kél, és 6.44 órakor nyugszik. Kell az esőkabát Többnyire napos, délután azonban felhős időre számíthatunk. Csak néha fordul elő zápor, zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán 23-28 fok között alakul. Különjárattal az állatkertbe Ingyen utaztak a gyerekek Cukorbetegek találkozója A Cukorbetegek Kaposvári Egyesülete június 18-án 17.30 órakor tartja összejövetelét a Somogy Megyei Művelődési Központban, s beszámoló hangzik el a Nyíregyházán megrendezett országos cukorbeteg-találkozóról. Nem nagyon hittem eddig abban, hogy vannak még segítőkész emberek — telefonált a szerkesztőségünkbe egy óvónő, s elmondta: több mint 150 kisgyerek utazhatott ingyen a kaposvári Uránia csillagvizsgáló alkalmi állatkertjébe. A hármas busz végállomásánál egy férfi a forgalmi irodából felfigyelt a sok óvodásra és iskolásra, s felajánlotta: hamarosan kerít egy csuklósbuszt. Az „anonim” fiatalember megígérte az óvónőknek és a pedagógusoknak, hogy gondoskodik a kis utasok visszaszállításról is. Bár az állatkertbe kellett belépőt váltani, a buszjegyek ára megmaradt. A Kapos Volán nemes gesztusa nem kevés mai profitorientált világunkban. L. S. MELYIK LESZ AZ EV LAKÓHAZA KAPOSVÁRON? Módosították a határidőt A kaposvári önkormányzat városfejlesztési és műszaki bizottsága legutóbbi ülésén arról döntött: meghosszabbítja „Az év lakóháza” pályázat kiírását. Virányi István városi főépítész elmondta: azért került sor a második határidőmódosításra is, mivel eddig egyetlen pályamunkát adtak be. A bizottság szakemberei abban bíznak, hogy a szeptember 1-jére meghosszabbított kiírásra érkezik néhány pályázat. A nyáron elkészülő új lakóházak tulajdonosai kihasználják ezt a lehetőséget. Tisztelt Szerkesztőség! Köszönettel vettük Kiss László június Í jén megjelent, a hársfák virágszedésével kapcsolatos figyelemfelkeltő írását. Minden évben komoly gondot okoz a hársfavirág- gyűjtők facsonkító vandalizmusa. Az idén a virág szedését engedélyhez kötjük, melyet a városgondnokság (Kaposvár, Németh I. fasor 7.) épületében adnak ki. Az engedélyben kikötjük, hogy a virágszedők a növényben kárt nem tehetnek, ágat, hajtást nem vághatnak le. Ellenkező esetben a zöldfelületi-parkvé- delmi kormányrendelet értelmében szabálysértési eljárást indítunk, illetve tízezer forintig büntetünk. Sajnos, a kárt okozó személyek találékonysága, gyorsasága és felelőtlensége esetenként megdöbbentő, és a város hársfaállományában máris károk keletkeztek. Kérjük a lakosság segítségét, illetve bejelentését személyesen a Dózsa György u. 14. szám alatti közterület-felügyeletnél, vagy a 18-631-es telefonszámon. A hársfavirágszedők állítása, hogy az egy centiméternél vékonyabb hajtás levágása engedélyezett — nem igaz. Csak a virág leszedéséhez járulunk hozzá. Tisztelettel: Hartner Rudolf a városgondnokság vezetője Altató a pálinkában Elfogták a feldarabolt osztrák gyilkosait Üzleti érdekek motiválták a „darabolós gyilkosság” néven közismertté vált borzalmas bűncselekményt — tájékoztatta tegnap a sajtót Illés Gyula alezredes, a BRFK főosztályvezetője az Országos Rendőr-főkapitányságon. A 46 éves Fritz Köberl osztrák állampolgárt, bécsi filmproducert ugyanis azért gyilkolták meg, mert egy szakmabelije, Flelmuth Frodl bécsi filmproducer veszélyeztetve látta busás üzletét. Ezért Pesti Gábor, Bécsben élő üzletember tanácsára Fritz Köberlt Budapestre csalták, altatóval kevert barackpálinkával elkábították, majd több lövéssel megölték, s még a lakásban egy motoros fűrésszel feldarabolták. Ezután néhány csepeli konténerben rejtették el a nejlonzsákokba csomagolt testrészeket. A bécsi rendőrséggel együttműködve sikerült az osztrák fővárosban elfogni a két feltételezett gyilkost. Tarka sorok Kicsi konyha — A konyha kissé kicsi ugyan — mondja a lakásközvetítő a fiatal házaspárnak —, de napi egy étkezésre elég lesz. Ilyen lakbér mellett úgysem engedhetnek meg maguknak többet. Pubertás — Mi a pubertás? — Egy tizennégy éves válasza erre a mélyreható kérdésre: — ámikor a szülők kezdenek nehezen kezelhetőkké válni. Intelem — Megint a kocsmába mész Paul? És mikor jössz haza? — Amikor tetszik. — Jó... de jaj neked, ha csak egy perccel később. Foglalkozás — Mondja lelkem, mivel foglalkozik a kedves férje? — Csillagász. — Na jó, de hát mit csinál nappal? A fog — Miért vágsz ilyen savanyú képet? — Most jövök a fogorvostól. Kihúzattam az egyik hatalmas zápfoga- mat. — No és fáj? — Nem tudom ott maradt a rendelőben... Helyzet — Nos, Sabine kisasz szony..., megvan elégedve a helyzetével? — Nagyjából igen, igazgató úr... Csak a hamutartója nyomja a hátamat... Félelem A kikapós tengerész feleség ismerősét fogadja. Miután betessékelte a szobába így szól hozzá: — Nagyon félek, János. A férjem bármelyik hónapban betoppanhat... Vigasztalás — Képzeld Maris, a férjem a lakodalom után négy nappal meghalt. — Ne búsúlj Rózái... mert akkor biztos, hogy nem szenvedett sokat... Autós — Flazavihetem kocsin Irénke kisasszony? — Nembánom. Hol lakik. Ki tud róla? Rendőrségi felhívás Május 23-án délelőtt a lakásáról ismeretlen helyre távozott Jankó Ernő, Kaposvár, Nyár u. 54. szám alatti lakos. Az eltűnt férfi 175 cm magas, erős testalkatú, a haja szőke, (elöl kopaszodik). A szeme kék, s fémkeretes szemüveget hord. Ruházata: középkék színű melegítő volt, s drapp cipő. Aki hollétéről bármit tud, jelentkezzen a 14-422/24-92-es telefonszámon. ÖflÖM V€IÜNK KéZKNI ... fVIVV J Programok vállalkozóknak: fíoktárkezelés és számlázás flzetövendég szolgáltatás SioComP ........................ Számítógépek 3 év garanciával I Számítástechnikai Kft. CANON buborék és lézernyomtatók 8600 Siófok. Sió u.19. 0zJet:Somogyi u.4.(MEGA CÍTY Áruház) T: 84-1Z-809 Marcaliban, a Kulturális Központban 30—50 %-os kedvezménnyel több mint 100 féle cserepes virág vásárolható szerdán — csütörtökön 9—18 óráig. (6856) SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztőBÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Hirdetés és reklám: GELENCSÉR SÁNDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13-360, Telefax: 12-315 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Nyomdaipari Szolgáltató Kft üzeme, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a post; hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIF 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyed évre 735 forint, fél évre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Előfizetéses ebéd 3 a Belvárosi "0 étteremben 3 (a tisztiklub étterme) j| FORINTÉRT. 9 (217112) S