Somogyi Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-15 / 140. szám

10 1992. június 15., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — KÖZBIZTONSÁG, BŰNÜLDÖZÉS Nem szívesen bírságol Mint a filmeken Yamahával Somogy útjain — A „hobbija”: motorosrendőr (Foto: Gyertyás László) PROFI ÉS „TRADICIONÁLIS” BŰNÖZÉS Hamis pénz és szerencsejáték A motoros járőröknek az utakon igazi tekintélyük van. Egyiküket, Schiszler László fő­törzsőrmestert először arra kértük, mutassa be mit tud a Yamahája. — Hatszázötven köbcenti­méteres, a négyhengeres gépben 75 lóerő dohog. Spe­ciálisan a rendőrségnek gyár­tották, így ami csak az utak mellett kellhet, minden megta­lálható rajta. — Az autósok leginkább a motorra szerelt „trafitól” fél­nek. — Menet közben is tudom az előttem haladó jármű se­bességét mérni és a műszer­ben rögzül az adat. A mutató pontos, nem is sokan vitatják a mérés valódiságát. — Flogy lesz valakiből mo­torosrendőr? — Kisgyerekként láttam a filmeken, milyenek Ameriká­ban a motorosrendőrök. Min­dig is vonzódtam a járművek­hez. Ötödikes koromban oda- kéreszkedtem a téesztraktor volánjához, és egyedül szánt­hattam, később — nyolcadi- kas koromban — a falu hatá­rában Csepel teherautóval hordtam a követ az építke­zéshez. 1977-ben öltöztem kék egyenruhába. Voltam ob­jektumőr, kutyásjárőr, káem- bés. Járőrként motoroztam is: Pannóniával, később pedig egy „saját átalakításé” ETZ-vel. Aztán elvégeztem a zászlósiskolát és váltáspa­rancsnok lettem a városi kapi­tányságon. — Most pedig — mint a fil­meken — egy szupermotorral jár. — Este volt. Ültem az iro­dában amikor megszólalt a te­lefon. A volt főnököm hívott és felajánlotta legyek ismét moto­rosrendőr. Rögtön egy Yama­hát is ajánlott. Több se kellett, igent mondtam, hiszen tizen­hat évet vártam arra a pilla­natra. Ismét azt csinálhatom, amit igazán szeretek. Hogy kevesebb a fizetés is?... nem foglalkoztat igazán. — „Maszekban" mivel jár? — Babettával járok dol­gozni, de ha a Yamaháról át­ülök, soha nem érzem magam biztonságban. Mintha nem is abban a városban közleked­nék. Van egy autóm, egy tízé­ves Alfa Romeo, de nyugodt vezető vagyok. — És a Yamahával? — Hetven-nyolcvannál hal­kan duruzsol a motor, jó idő­ben élmény a motorozás. Tudja, a szabadság érzése, alattam hetvenöt lóerő... aki nem motorozott, annak hiába is mondom... — Ki kellett már használnia a motor teljesítményét, üldö­zött már valakit? — Ha meglátnak bennün­ket, mindenki szabályosan közlekedik. Tisztelik a gépet. Volt, hogy egy szabálytalan­kodót láttam és utána fordul­tam. Mikor észrevette, azon­nal megállt és várt, amíg oda­értem... Megelőznek és a gye­rekek hosszasan néznek a hátsó ablakból. Színészet ez, én mondom. Ha megállók, körbeveszik a motort, figyelik, hogyan indítom el, hogyan kanyarodok, hogyan ülök rajta. — Flányszor esett el? — Még MZ-vel egyszer el­ütöttem egy kutyát. Nem men­tem gyorsan, de több mint tíz métert repültem. Szerencsére nem esett semmi bajom, és nem is sokan láthattak, mert éjszaka volt. — Persze más, erősebb motorok is száguldoznak az utakon... — A tizenéves suhancokról ne beszéljünk. De az igazi mo­torosok — néhányukkal meg­ismerkedtem a csurgói moto­rostalálkozón — fegyelmezet­tek. Ha hetvennel megyek, akkor sem előznek meg, csak ha jelzek, elengedem őket. Akkor megköszönik és egy pil­lanat múlva már nem is látom őket. — Amikor Yamahával jár, az igazoltatásoknál is keve­sebben „kötözködnek”? — Régóta nem kötözködik velem senki, mert nem adok rá alkalmat. Természetesen én is ismerem az igazoltatás „stációit”. Ha elkapunk valakit, mert mondjuk ittasan vezetett, először könyörögni kezd. Mi­után látja, hogy ezzel nem ér el semmit, általában pénzt ajánl. Gyakran nem is keve­set. Aztán azt mondja: elintézi, hogy előléptessenek, majd a kapcsolataira hivatkozik. Végső elkeseredésében fe­nyegetni kezd, elmondja, ő va­lójában kicsoda, majd a „cécó” végén elszid minden ávós, piszkos kommunistának. — Mennyi volt a legtöbb, amit ajánlottak? — Ha jól emlékszem, öt­venezer volt a csúcs. Sokan könnyen dobálóznak a tízez­rekkel. Nem szívesen bírságo­lok, de elnéző sem lehetek. Embernek kell lenni. Barna Zsolt A marcali rendőrkapitány­ság helyzetéről, gondjairól be­szélgettünk Frankberger Fe­renc őrnaggyal, a kapitányság vezetőjével és munkatársával, Félix Ferenc alezredessel. A kapitánysághoz 49 köz­ség — 61 500 állandó lakos — tartozik, mintegy 25 kilomé­ternyi Balaton-parttal. Ezen a területen mindössze 130 rendőr dolgozik. — A bűnügyek 75-80 szá­zaléka a Balaton-parton, il­letve Marcaliban, Lengyeltóti­ban történik — mondta Frank- berger Ferenc. — Az idegen- forgalmi időszakban főként szezonjellegű bűncselekmé­nyek —' lopások kempingben, strandon, gépkocsifeltörések, vendéglátóhelyek, üzletek, bu­tikok kifosztása — fordulnak elő. Télen a villákba való betö­rés. Marcaliban és Lengyeltóti­ban, illetve a vonzáskörzetük­ben a vendéglátóhelyekre, magánházakba való betöré­sek a jellemzők. Nagy gondot jelent a fonyódi piac, amely remek terepet kínál a zsebe- seknek, tolvajoknak, s nem utolsósorban ideális hely a lo­pott tárgyak értékesítéséhez. — A fonyódi piac, a nagy üzletek és parkolók a va- luta-feketézés központjai — hallottuk Félix Ferenctől. — Olykor hamis pénz is felbuk­kan, no meg a tiltott szeren­csejátékok. — A Balaton-parton első­sorban modern, szervezett profi bűnözéssel találkozunk, másutt a „tradicionális”, ám a profi módszerek felé orientá­lódó bűnözés az uralkodó — folytatta Frankberger Ferenc. — 1991-ben 2400 bűncse­lekmény vált ismertté, ezek 80-85 százaléka vagyon el­leni. A hamarosan kezdődő ide­genforgalmi szezonnal kap­csolatban megtudtuk: minél több rendőrt igyekszenek a Balaton mellé „telepíteni”, az elmúlt időszakban a gyakorló őrs létszáma megduplázódott, s megnőtt a Fonyódra kihe­lyezett nyomozócsoport, il­letve a közbiztonsági állo­mány létszáma is. 10-12 tagú őrsöt hoznak létre Balaton- szentgyörgyön és Balatonke- resztúron. Az elavult rendőr­ségi autókat korszerű, nagy sebességű gépkocsik váltot­ták föl. Az önkormányzatok által felkarolt polgári önvédelmi csoportoknak elsősorban ál­lampolgári védelem, informá­ciógyűjtés, illetve -közvetítés a feladata. Ezzel hatékonyan segíthetik a bűnmegelőzést. Metz A. Márton CB-k a köz­biztonságért Az Állami Biztosító adománya Tizennyolc CB-rádiót adományozott az Állami Biztosító kaposvári székhe­lyű területi igazgatósága a megyei rendőr-főkapitány­ság Bűnmegelőzési és Va­gyonvédelmi Alapítványá­énak. A készülékeket a So­mogybán működő több mint hetven önkéntes pol­gárőrszervezet közül azok kapják, akik egyrészt aktí­van dolgoznak, másrészt pedig olyan nehéz körül­mények között, hogy szinte lehetetlen a kapcsolattar­tás, nincs telefon a telepü­lésen. — A helyi közbiztonságot szeretnénk javítani a CB-rádiókkal — mondta dr. Bérezi András, az Állami Biztosító Rt dél-dunántúli igazgatóságának területi igazgatója. — így nagyobb lehetőség van a bűncse­lekmények, s az okozott károk megelőzésére. Ha nem lesz annyi betö­rés, lopás és rablás, a biztosítónak kevesebbet kell kifizetnie, tehát meg­érte.-tari­Vasárnapi kerékpártolvajok A bejelentés éjféltájban érkezett a siófoki rendőrkapitányságra, arról, hogy Balatonszép- lak-alsón az Akácfa u. legelején lévő nyaraló­ból elloptak három nagyértékű mountain bike kerékpárt! A tettesek alig egy órán belül kézrekerültek, egyrészt a hatékony rendőri intézkedésnek, másrészt saját — szemtelen — magabiztossá­guknak köszönhetően! Elégedetten hajtottak Sóstó körzetében Budapest irányába, de várat­lanul igazoltatták őket a „sötétben megbúvó” rendőrök... A Fiat Regatta tetején a három el­lopott szupercanga! Az igazi káprázat ezután következett a há­rom fülöncsípett biciklitolvaj számára: egy marcona rendőrségi fogalmazó helyett ugyanis fiatal és csinos fővizsgáló nézett velük farkas­szemet. Dr. Péntek Erika r. százados... A gyors lebukás és a nemvárt bájos rend­őrnő azonnal megtörte a biciklovagok ellenál­lását: készségesen beszámoltak az elfogatá- sukat megelőző időszakról. Kiderült: Miskolcról indultak és leszáguldottak a Balatonra, hátha akad valami látnivaló... Napoztak egy rövidet, aztán kocsikázás közben a széplaki nyaraló kertjében megpillantották a három csillogó ke­rékpárt. A srácok úgy érezték, hogy a divatta- posókat egyenesen nekik tették oda... Vissza is tértek éjfél előtt, de megrökönyödve tapasz­talták, hogy a járgányokat tulajdonosaik már „biztonságba” helyezték egy nyitott ablaké mel­léképületben... Egyikük bemászott a tágas ab­lakon, majd sorban kiadogatta társainak a bi­cikliket. Nyilván azért, hogy a „munkában” megizzadt homlokukat letöröljék — magukhoz vették a nyaraló teraszán száradó törülközőt, váltóru­hának pedig egy Adidas márkájú férfi szabad­időruhát! Csendesen feldíszítették kocsijukat a mountain bike kerékpárokkal és elindultak — egyenesen a rendőrök karjaiba... Valószínű, hogy a fővizsgálóról kellemes em­lékük lesz. A vasárnapi napról annál kevésbé... (Helényi) Az idő — élet Vízirendőr 236 négyzetkilométeren! A nagyközönség többsége irigy­kedve bámulja az őrjáratozó rendőr­ségi motorcsónakokat, gyakran el­hangzik a megjegyzés: „Könnyű ezeknek a vízizsaruknak, egész nap csak csónakáznak és süttetik a ha­sukat a napon...” Nagy László rend­őrhadnagyot, a siófoki vízirendészeti rendőrőrs parancsnokát kérdezem, mennyi ebből az igazság? — A megállapításnak igen kevés köze van az igazsághoz! Ha ennyire irigylik helyzetünket, miért nem jelentkeznek a rendőrség kötelékébe, hiszen a rátermett em­bereket bármikor szívesen látjuk! — Milyen a jelenlegi fölszereltsé­gük? — Nemrég kaptunk egy mentőha­jót — ez kétéves használat után ke­rült hozzánk, rövid tapasztalatom alapján gyorsnak, fürgének tűnik, csaknem hatvan kilométeres sebes­séggel „repül” a vízen. Ezt a vízijár­művet Balatonfüredre kell áttelepíte­nünk, az ottani KMB-csoport tagjai fogják használni. Új hajó kerül tehát egy új és példa­értékű létesítményhez — munkatár­saim a Paksi Atomerőmű Vállalat ki­kötőjében kaptak elhelyezést, ahol emberhez méltó körülmények között végezhetik munkájukat... Áz elsodródások, a mentések ja­varésze — az általában uralkodó szélirány miatt — főként az északi parton történik. E hajó birtokában könnyebb lesz a helyzetünk, mert nem a déli partról kell „átnyargal­nunk” az északira, az ilyen gyorsjá­ratú mentőhajó ott láthatja el igazán hasznos feladatát. Van még egy nyolcéves mentőha­jónk, két Lada típusú motorcsóna­kunk. Gyors járatú Volvo típusú mo­torcsónakunkkal pedig az időjárástól függetlenül járőrözhetünk. — Az előbb elhangzott egy szó, nevezetesen a „nyargalás"! A veze­tése alatt álló rendőrőrs meglehető­sen messze van a vízparttól, a men­tőhajók állomáshelyétől. Gyakorta látható, hogy a csapat riasztás ese­tén — már elnézést —, de lóhalálá­ban nyargal a víz felé... — Sajnosba mi szakmánkban az idő — élet! Értékes perceket veszí­tünk el, amíg a riasztás után vízre szállhatunk. A késésnek pedig gya­korta meg van az ára! Ha én dönt- hetnék, akkor az őrs közvetlenül a vízparton helyezkedne el. Ha lenne rá péazem, őrsöm min­den tagját személyi hívóval látnám el. Szerencse, hogy társaim mind­egyike — ahogy elborul az ég, viha­rossá fokozódik a szél — önként szállingózni kezdenek az őrs irá­nyába... — Van olyan tájékoztató-, illetve propagandaanyaguk, amelyet hasz­nosan forgathat minden turista? — Legfontosabb feladatunk a vízi balesetek megelőzése! Nagy segít­séget nyújthatna ebben egy magyar és legalább egy világnyelven írott tá­jékoztató, amelyet minden külföldi ál­lampolgár már a határon kézhez kaphatna, de bárhol és bármikor be­szerezhető lenne. Ilyennel nem ren­delkezünk, pótlásáról mielőbb intéz­kedni kellene! A ránk bízott terület — tehát a ke­leti medence (236 négyzetkilométer) hatalmas üdülőtömeget jelent. A vi­torlásversenyek több mint nyolcvan százalékát itt bonyolítják le. Ezrével érkeznek a szörfözők, akik a végte­len óceán habjain megszokták a ha­tártalan szabadságot. Viszont ná­lunk, ha „beindul” az erős szél — a szörfsport elemi feltétele — ki kell parancsolnunk őket egy vékony víz­parti sávba... Magyarázkodás, kínos viták sokasága — mindez elkerül­hető lenne egy néhány oldalas, jól szerkesztett propagandafüzettel! Biztosra veszem, hogy a balese­tek, a halálos katasztrófák száma is csökkenne. Ebben az évben már hét embert kellett kimenteni a vízből, szomorú statisztikánkat rontja két vízbefulladás! A nyár viszont még előttünk van... — Ön pár évvel ezelőtt mint vízü­gyi szakember dolgozott, így bizo­nyára tisztában van a Balaton jelen­legi vízminőségével. Évek óta zajlik a parázs vita arról, felberregjenek-e a csónakmotorok, vagy továbbra is ér­vénybe maradjon eltiltásuk! Mi a vé­leménye erről? — Szerintem elhibázott lépés volt a motorok betiltása. Akár vízmű-, akár szennyvíztelepről van szó — minden esetben elsőként a levegőt használják fel a víz tisztítására. Miért ne tehetnénk ugyanezt a Balaton­nal? Ma már olyan kiváló minőségű csónakmotorok kaphatók, hogy szennyezésük majdhogynem a nul­lával egyenlő. Viszont propellereik nagy mennyiségű levegőt juttathat­nának a vízbe. A Balatonnak-pedig most legin­kább az éltető levegőre lenne szük­sége. Mihamarább segíteni kellene abban, hogy a tó végre ismét „lábra álljon”. Mert jelen pillanatban igen csak a talpunk alatt van... — Mit tesz a vízirendőr, ha sza bad ideje akad... ? — Ki ezt, ki azt. Van aki példáu horgászik — erre remek példa Bo hata István kollégánk, aki a rendőr ség keretein belül az irmapusztai or szágos horgászversenyen egyén első helyezést ért el. Kellőképper megünnepeltük, együltőhelyünkber megettük nyereségét... — Egy utolsó kérdés: megbecsü a társadalom napjainkban a vízi rendőröket? — Ha a tegnapi napot nézem, ak kor azt kell mondanom, hogy nem Egyik fiatal munkatársamat hallatla nul durva módon elküldte egy „vízen járó”... Majdhogynem arculcsapta Ha a holnapi napra gondolok, akko is csak reménykedni tudok... Az or szágban dolgozó összes rendőrtár sam nevében... Helényi Bél;

Next

/
Thumbnails
Contents