Somogyi Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-20 / 118. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP — TÁRSADALOM 1992. május 20., szerda A kaposvári állattenyésztési karon az irányok jók, az eredmények reményt keltők Szigorú befektető az OMFB Pungor Ernő: Az adócsalás... nálunk nemzeti virtussá válhat (Folytatás az 1. oldalról) — Professzor úr, ritkán fordul elő, hogy az Orszá­gos Műszaki Fejlesztési Bi­zottság elnöke Kaposváron jár. Az is, hogy részletesen megnézze a kaposvári állat- tenyésztési kart. Melyek a tapasztalatai? — Nem ritkaság, hogy én vidékre megyek. Itt Kaposvá­ron az érdekelt, hogy amire pénzt adunk, az hogyan fejlő­dik. Nekem a benyomásom, hogy a fejlődés jóirányú. Ez a látogatás nem teszi felesle­gessé és elkerülhetetlenné azonban, hogy a karon az OMFB hivatalosan is meg­vizsgálja milyenek az ered­mények. Tehát én nem azokat helyettesítem. Most meggyő­ződtem arról, hogy az irányok jók, és az eredményeket ille­tően vannak remények. — Szigorú befektető az OMFB? — Szigorú. Megszüntettük azt a régi állapotot, amikor az OMFB adományozott. Most mi a műszaki, a technológiai fej­lesztés érdekében használjuk az ország kis pénzét, de úgy, hogy ott vissza is követeljük az eredményt. — Ön néhány nappal ez­előtt országgyűlési képvise­lőkkel találkozott, és az OMFB nehéz anyagi helyze­téről tájékoztatta őket. — Azt hiszem mindenki számára érthető ez, tekintettel arra, hogy az adóbefizetések­nél milyen problémák vannak. Másrészt a vállalati nyeresé­gadó esetén — amiből az OMFB-nek a pénze adódik össze, — a nehézségek még nagyobbak lesznek, körülbelül 40 százalékos csökkenéssel kell számolni az év végéig. De lehet, hogy sokkal többel. — Ez valójában azt jelenti, hogy sokkal kevesebb jut a műszaki fejlesztések támo­gatására? — Azt jelenti, hogy a válla­lati nyereség lecsökkent. Ez önmagában is baj. Másrészt nem néztünk utána, hogy ki az aki nem fizet be, ha van is nyeresége. Itt jön a második probléma, hogy az ország eti­kája sajnos ott van, ahol az ország bányászata: mélyen normál szintek alatt. Tehát végül is az a kérdés: vajon most az okozza-e ezt a hiányt, hogy nincs elég bevétel — ami valószínű így van — hiszen csökken az ipari termelés, de nem 40 százalékkal. Az az ér­zésem, hogy etikai probléma is van ebben. — Dehát a gazdálkodás nem etikai kérdés. — Valóban nem, viszont a magyar jog sok tekintetben hézagos: vannak országok, ahol az adócsalást az állam- polgári jogok korlátozása kö­veti. Nálunk viszont nemzeti virtussá válhat ez. — Recesszióban — így tanítja a közgazdaságtan — befektetni kell azért, hogy ha újra megindul a piac, ak­kor termelni lehessen. — Ezt tanítjuk mi is, pedig nem vagyunk közgazdászok. — Mi a helyzet ma Ma­gyarországon a befekteté­sekkel, a műszaki innováci­óval? — Magyarországon nem olyan könnyen látható át a helyzet. Ha bárkit behozunk hozzánk a világ szakemberei közül, akkor az első kérdése az, hogy milyen mértékű a prosperitás az országban. Azt látja, hogy épülnek a házak, esetleg vállalatok is épülnek, egymás után jönnek létre a legkülönbözőbb szolgáltató üzemek és így tovább. Tehát úgy néz ki, hogy Magyaror­szágon prosperitás van. Ugyanakkor az is tény, hogy van 500 ezer munkanélküli és egy óriási államadóság. Ta­pasztalható az adófizetés megtagadása, és nem fizetik be a tb-járulékot. Ellentmon­dásos helyzet ez. Az én véle­ményem az, hogy a tiszta képhez sok minden kell: elő­ször is egy végrehajtható adó- és tb-rendszer. És kell hozzá tisztességes, egyértelműen át­látható vállalati gazdálkodás. — A műszaki fejlesztés­ben és egyáltalán a gaz­daság megújításában je­lentős a kutatóhelyek és egyetemek szerepe. Milyen helyet foglal el ebben a ka­posvári állattenyésztési kar? — Nehéz erre úgy vála­szolni, hogy világos képet ad­jon az ember egy adott intéz­mény szerepéről. Egy biztos, az országban növekszik a kis- és középvállalatok száma. Ezeknek jelentős szerepet kell játszani az ország gazdaság­vitelében. Az egyetem azon­ban nem termelési feladatokat lát el: a kutatás, a fejlesztés és a szakemberképzés a fel­adata. Ez alatt a rövid idő alatt, amelyet én itt töltöttem, azt tapasztaltam, hogy az in­tézmény jól dolgozik. — Milyen programjait tá­mogatja az OMFB? — Alapkutatást mi nem tá­mogatunk, arra van az OTKA. A technológiai fejlesztést azonban támogatjuk, és elég jelentős összeget adtunk már a kaposvári karnak is. — Milyen célokra? — Különböző állattenyész­tési célokra, korábban moder­nizálásokra, műszaki eljárá­sokra. _ — Évek óta folyik itt pél­dául egy tenyésztési kísérlet szarvasokkal. Tudomásom szerint miniszter úr is meg­ismerkedett ezzel a munká­val. Miként ítéli meg az ott folyó tevékenységet? — Azt hiszem lehetőség az számunkra, ha a különböző ál­lamok — még távoli államok is — azt kérik, hogy küldjünk ne-, kik szarvasbikát nemesítés­hez, vérfrissítéshez. Ez jó hir, s azzal a kötelezettséggel jár, hogy ezzel a nemes fajjal gazdálkodjunk. Ami itt törté­nik, azt én jó elgondolásnak tartom. — Köszönöm a vélemé­nyét. (Kercza) Lassú agónia Csököly és társközségei a szamócatermesztés ösz- szes „áldását” élvezték az elmúlt évtizedben. Siker és átok után tavaly mélypont­jára jutott az értékesítés. — A konzervgyárak prob­lémáit itt is érezzük: ha az idén nem lesz „szamóca­háború”, az kizárólag a lé­nyegesen lecsökkent ter­mőterületnek köszönhető — vélekedett Balogh Imre, a hajdani háztáji sikerága­zat megszervezője. Csököly nagy hírű állat- tenyésztése csak emlék. A háztáji sertésállományt az értékesítés sorvasztotta, a szövetkezeti szarvasmar­hák számát a vágóhídi ka­pacitás. A tejipar minőségi feltételeinek nem felel meg a csökölyi tej, így alig 4 fo­rintot fizetnek literjéért. A gazdaságnak viszont 14 fo­rintnál is többe kerül. — Megpróbáljuk halasz­tani a „csődöt”. Azért eről­ködünk, mert nem mondták még a szemünkbe, hogy nincs ránk szükség. így hát lassan agonizál a somogyi homokháton Csököly gaz­dasága. Csak ne kelljen ezért fehérbe öltözni! Csö- kölyön ugyanis a fehér a gyász színe. M. T. Tőkés László református püspök Több mint harmincezren gyűltek össze az ökumenikus istentiszteletre Csíkszereda főterén Kéznyújtások etikája (Csíkszeredái tudósítónktól) A múltkoriban Tőkés László király- hágómelléki református püspök kez­deményezésére ökumenikus isten­tiszteletet és népgyűlést tartottak Csíkszereda főterén azzal a bevallott céllal, hogy a demokrácia magyar és román hívei kezet nyújtsanak egy­másnak, s hitet tegyenek a néptest­vériség mellett. Temesvár hősének hívó, toborzó szavára több mint harmincezren gyűltek össze a Székelyföld külön­féle tájegységeiről, s ami külön nye­reség, eljöttek a demokratikus román ellenzék jeles személyiségei is. Ma­rosvásárhely és Háromszék, Gyer- gyó, Udvarhely és természetesen Csík székelyei mellett ott volt és ked­vünk szerint beszélt Árián Moruzi, az ország második legnagyobb városá­nak, Brassónak a demokrata főpol­gármestere, ezúttal sem hiányzott a polgárjogok bátor marosvásárhelyi harcosa, Smaranda Enache, aki ma­gyarul szólt az egybegyűltekhez, fel­szólalt Adrian Marino kolozsvári író, az Antitotaritárius Fórurn képviselője és még sokan mások. Ők, épp úgy mint a magyarság képviseletében szót kérők — többek között Hajdú Gábor és Markó Béla szenátor, Már­ton Árpád képviselő, Herédi Gusztáv kolozsvári író, Ferenczy Ferenc szé­kelyudvarhely polgármester —, akárcsak a politikai szónoklatokat megelőzően a különféle felekezetek nevében a keresztényi szerétéiről, önmagunk kishitűségének legyőzé­séről szóló lelkipásztorok, különböző oldalakról közelítették meg a román­magyar megbékélés esélyeit, hangot adtak az országban zavart keltő szélsőséges erők elleni tiltakozásuk­nak, elítélték a nemzetiségellenes hangulatkeltést, kiálltak a kisebbségi és általában az emberi jogok védel­mében, szorgalmazták a jogállami­ság megteremtését. Lényegében ezeket a gondolatokat tartalmazza a román nemzethez, Románia minden lakójához intézett kiáltvány is, melyet a népgyülés résztvevői egyöntetűen elfogadtak. „Mi, a mai Csíkszeredái ökumeni­kus istentisztelet és népgyűlés rész­vevői, ünnepélyesen kinyilvánítjuk jószándékunkat és közös akaratun­kat: 1. Közös hazánk történelmi sors­fordulóján békejobbunkat nyújtjuk Felétek! 2. Okulva az elmúlt évszázadok intő tanulságaiból, ne engedjétek, hogy egymásrautaltságunkat és sorsközösségünket semmibe vevő, sötét erők még egyszer szembefor­dítsanak egymással, hiszen azzal mindannyian csak veszítenénk. 3. Az 1918. december 1-jei Gyula- fehérvári Nyilatkozatban megfogal­mazott jogaink elismeréséért szél­iünk ma ismét síkra. Az itt összegyűlt több mint harmincezer magyar nemzetiségű honfitársatok őszinte elhatározással nyilvánítja ki legfőbb óhaját: termé­szetes jogát anyanyelvének, kultúrá­jának, önszerveződő intézményei, valamint közösségi léte összes felté­telei visszaállításához. Csak ezek biztosításával érezhetjük itthon ma­gunkat mi is e közös hazában és küzdhetünk — Veletek együtt — a jogállamiság és a demokrácia meg­teremtéséért Romániában. 4. Kétmilliós nemzetiségünknek önazonossága megőrzéséhez külö­nösen és halaszthatatlan szüksége van minden fokú anyanyelvű okta­tásra, mint önazonossága megőrzé­sének első feltételére. Ez alapvető emberi joga, amely ugyanakkor semmilyen veszélyt nem jelenthet az országra, a román kultúrára. 5. Kijelentjük: az emberi, köztük a kisebbségi jogok kérdéskörében nem létezhet többféle mérce. Élni akarunk a nemzetközi egyezmé­nyekben lefektetett összes kisebb­ségi jogainkkal. Mindezek nem csu­pán a jövő Európájának az alapjait je­lentik, hanem kölcsönös megbecsü­lésünket, egyenjogú együttélésünket és közös jövőnket szavatolják. Úgy segítsen bennünket az Isten!” Eddig a kiáltvány. Más szavakkal, de lényegében az 1848-as agyag­falvi felhívást ismétli. Akkor nem ta­láltunk meghallgatásra, nem fogad­ták el a feléjük nyújtott kezünket. És most? Sajnos, a népgyűlés román demokratáinak véleményét még most is elnyomja az országos nacio­nalista, magyarellenes kórus, a vát- rás hangadók eleve visszautasítanak minden közeledési szándékot. Vol­tak, akik már a népgyűlés előtt meg­kérdőjelezték annak értelmét, mond­ván, hogy ők nem vétettek semmit a magyarok ellen, tehát a békejobb fo­gadását sem igénylik. A politikusok kórusába helyenként az ortodox egyház papjai is betársultak, azzal az ürüggyel utasították el az ökume­nikus istentiszteleten való részvételt, hogy ők nem az utcán, hanem csakis a templomban hirdetik isten igéjével a néptestvériséget. Ezernyi példa cá­folja ezt az állítást, már mint azt, hogy egyáltalán hirdetik-e a testvéri­séget. Szerencsére a félrehúzódók magukra maradtak, a bánsági orto­dox püspökség (megint Temesvár!) képviseltette magát a Csíkszeredái rendezvényen. A kiáltvány fogadtatása sem volt egyöntetű, a szélsőséges naciona- listá lapok tudomásul sem vették vagy ha nem hallgatták is el teljesen, nem hittek őszinteségében. Még a kormányon lévő párt, a Nemzeti Megmentési Front lapja is hasonló véleményt hangoztatott, államfő-gya- lázó összejövetelnek minősítve a Csíkszeredái népgyűlést. Hogy milyen hatása lesz Tőkés püspök kezdeményezésének, az a jövő titka. Csodára nyilván nem számíthatunk, egyik napról a má­sikra nem változhat meg a feltüzelt magyarellenes tömeghangulat. A szándék nemes, s hogy a románság legjobbjainak körében visszhangra talált, ígéretes a jövőre nézve. Mindenkit tettei minősítenek. Azo­kat is, akik ismételten elutasítják e feléjük nyújtott kezet. Most a kéz­nyújtásnak is meg van az etikája félő, hogy beleununk hetvenéves szélmalomharcunkba. Hátha, hátha, másképp lesz ezen túl... Borbély László

Next

/
Thumbnails
Contents