Somogyi Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-18 / 116. szám
1992. május 18., hétfő Júliusban már esztendeje lesz annak, hogy a megye boltjaiban, üzleteiben újdonságnak számító, mindig friss, ropogós pékárut vehetnek a vevők. A jót gyorsan meg lehet szokni, s a jót csináló nevét is könnyű megjegyezni, mint például az Ide-Süss pékségét. Az üzlet hamar beindult, a forgalom szép ívben emelkedett. Aztán jött a december, és a visszaesés. Az Ide-Süss termékei bár valóban finomak, nem a legolcsóbbak. Van ennek köze a visszeséshez? — A rendelésállomány csökkenéséből arra lehet következtetni, hogy sokan már nem tudnak megfizetni a kenyéren kívül más sütőipari terméket — mondta Szilágyi Sándor főkönyvelő. — Luxus a péksütemény. Decemberben kezdődött ez a visszaesés, és tart máig is. Tavaly nyáron volt olyan, hogy napi 25 ezer darabot szállítottunk ki, de az átlag elérte a napi húszezret. Január óta hetente átlagosan 40 ezer darab fogy el. Nincs az embereknek pénzük, csak a legszükségesebbekre. Ez a sütőiparban a fehér kenyeret jelenti, legfeljebb a hagyományos péksüteményeket. Ezen a területen pedig óriási ma már a konkurencia. Sokkal többet termelnek a kenyérgyárak is, és lassan megint ott tartunk, hogy minden faluban lesz legalább egy kis pékség. Mit lehet tenni ilyen helyzetExpokontakt '92 A soproni városi gazdasági kamara, a Fiatal Vállalkozók Szövetsége és a Sop-lnform gmk a közelmúltban Expokon- takt '92 néven április végén nagyszabású rendezvényt szervezett Sopronban. Céljuk azt volt, hogy tájékoztassanak az 1996-os Expo osztrák-magyar elképzeléseiről, az idegenforgalmi és egyéb közös befektetési lehetőségekről. Barsiné Pataky Etelka, a világkiállítás főbiztosa ismertette az Expo '96 terveit. Oberösterreich és Kartner — Ausztria kevésbé ismert tartományai mutatkoztak be, ismertették a passzív bérmunka osztrák-magyar lehetőségeit is. Szó esett arról: hogyan lehet Ausztriában céget alapítani? A résztvevők ellátogattak Eisenstadtba, ahol megtekintették a kereskedelem-fejlesztő intézetet. SOMOGYI HÍRLAP — VÁLLALKOZÓKNAK 7 Kamarai hírek, információk, üzleti ajánlatok Partnerkereső A FAGYOTT ZSÖMLE JÓ ÜZLET Az Ide-Süss már nem ide süt ben? Vagy az árakat kell csökkenteni — de ez a mai rezsiköltségek ismeretében lehetetlen —, vagy a piacot kell meggyőzni új termékekkel. Az Ide-Süssnél ez utóbbival próbálkoznak. — Nagy tápértékű termékeinket ott vásárolják többen, ahol fejlettebb az étkezési kultúra, ahol tudják, milyenek élettani hatásai. Magyarországon is egyre több az ilyen terület, de igazán nagy piac Nyugat-Európában van. Ezért januártól elkezdtünk exportra dolgozni. Ez úgy lehetséges, hogy termékeinket lefagyasztjuk, és azokat az adott üzletekbe telepített kemencéink- ban sütik ki. E célra vásároltunk egy folyékony nitrogénes fagyasztógépet, és azóta már Németországban is megismerték az Ide-Süss nevet. A fagyasztott áru és a helyben sütés előnyeit már idehaza is megismerhették a fogyasztók, hisz az országban 15 helyre telepítettek kernen (Fotó: Csobod Péter) céket. Ezek közül kettő Kaposváron található. Itt a már megszokott árukon kívül újdonságok is kaphatók. — December óta megkezdtük az édes és pikáns termékek gyártását is. Pizzák, tölte- lékes áruk, amelyek szintén helyben süthetőek. A már említett konkurencia és a pénztelenség miatt állandóan készen kell állnunk a váltásra, csak így maradhatunk piacon. V. O. Együttműködés, export Amerikai cég műtrágya csomagolásához PP/PE réteges zsákokat vásárolna, évente mintegy hárommilliót. Német kereskedelmi vállalat magyar exportálók ajánlatát várja, gabonát, marhahúst, száraz-tejport, vajat, cukrot vásárolna. Franciaországi, Bordeax-i borkereskedő hosszú távú együttműködést keres magyar vállalatokkal, melyek egyrészt bevezetnék a francia borokat magyar piacokra, másrészt vállalkozik a magyar borok külföldi forgalmazására. Német kereskedelmi vállalat magyar élelmiszer-konzer- veket vásárolna. Amerikai cég jelentős mennyiségben és folyamatosan vásárolna Magyarországról dzsemeket, zseléket, édes és sós kekszeket, teasüteményt és cukorkákat. Német vállalat pamut T-in- geket gyártó partnert keres Magyarországon. E célra esetleg vegyes vállalatot is alapítana. Magyar partnert keres együttműküdésre egy olyan német cég, amely piacfejlesztéssel, tanácsadással, forgalmazással és üzletek közvetítésével foglalkozik. Elsősorban kozmetikumok, italok és állattáp importálásában érdekelt. Árukínálat Svéd cég vásárolna tejport, steril orvosi gumikesztyűt, üvegárut, élelmiszert (konzerv), papíripari termékeket. Bolgár cég vegyes vállalathoz partnert keres kondenzált tej- és tejszín előállításához. Technológiát keres tejüzemi termelésre és csomagolásra. Holland cég magyarországi partnert keres fiatalok részére készítendő pop-divatú felsőruházati cikkek gyártásához. Bolgár cég száraz fehérbort, Pliska konyakot, Sunny Bech brandyt kínál korlátlan meny- nyiségben eladásra. Egy másik bolgár cég megvételre ajánl mézet 40 kilós dobozokban. Svájci gépgyár speciális gépeket ajánl egyedi darabok megmunkálásához. Közérdekű események Folytatódik a kapcsolat a romániai zilahi és a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara között. Június 10-11-én Kaposváron, a Technika Házában a román cégek mutatkoznak be. A kiállításra — ahol mód nyílik üzleti tárgyalásokra is — többek között méterárut, szövetet, különböző kelméket, ruházati cikkeket, kötött árut, fémszerelvényeket hoznak. A gráci kamara június 18-20-ig, háromnapos szemináriumot és üzletember-tanácskozást szervez Kaposváron a Technika Házában. A szemináriumról, a tárgyalás témájáról a kamara ad részletes információt. Ugyancsak a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara ad tájékoztatót az üzleti kapcsolatok felvételének módjáról. Kaposvár Bajcsy-Zsilinszky. u. 1./c. Tel: 82/16-244. Hiányzik a gyorsítás „hogyan”-ja A VOSZ a kormány új gazdasági programjáról Egyelőre értékelhetetlen a VOSZ számára a kormány most bejelentett új gazdasági programja — mondotta Palotás János, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke. Kifejtette: az infrastrukturális szolgáltatások bővítése, a vállalkozások segítése, az infláció csökkentése, a gazdaság élénkítése korábban ugyancsak szerepeltek a kormányprogramban, sőt ezek olyan alapcsomópontok, amelyeket valamennyi párt, beleértve az ellenzéket és a kormánypártokat is, nélkülözhetetlennek tart. Ugyanakkor nincs semmilyen konkrétum a kiadott információban arról, hogy a kormány miként kívánja gyorsítani a fejlődést, illetőleg megvalósítani az elhatározott döntéseket. Márpedig ezek nélkül nincs remény arra, hogy valóra is váljék az új kormányprogram — mondotta Palotás János. Új üzletek Tabon ÁRUK ADATBANKJA Tabon mutatós pavilonsor készült el a közelmúltban a fákkal övezett parkban. A polgármesteri hivatal tavaly szeptemberben hirdetett pályázatot az önkormányzati tulajdonban levő üres telek hasznosítására. Hat vállalkozó jelentkezett. így nyílt híradás- technikai üzlet és szerviz (parabolaszerviz), kozmetikai, általános bizományi, zöldség-gyümölcs bolt, illetszer üzlet, szolgáltató iroda, és vegyeskereskedés. Tabon szóvá tették, hogy a pavilonsor miatt nem lesz parkolási lehetőségük az egészségházhoz érkezőknek. Az egészségügyiek viszont arra panaszkodnak, hogy az épület melleti szolgálati parkolót használják a beteget szállító autósok. Csak egy új parkoló kialakításával szüntethetők meg a panaszok. (Krutek) A vállalkozóknak, cégeknek szeretne segítséget nyújtani a Hírtőzsde Lapkiadó Társaság. Magyar Árutőzsde néven adatbankot hozott létre áprilisban. A lapkiadó társaság elnökének, Iklódi Andrásnak a tájékoztatójából kiderült: a nemzeti áruadatbank a Magyarországon gyártott és forgalmazott kereskedelmi mennyiségű termékek és áruk alapinformációit tárolja, katalogizált rendszerben-. A kereskedelmi célú adatbank különösen két specifikus területen szeretné megkönyíteni a gazdasági, kereskedelmi információáramlást: ezek a felhalmozott és elfekvő árukészletek és a legversenyképesebb áruk, termékek. A lap a komputeres adatbank nyomtatott változata, hetente jelenik meg, 25 ezer példányban önállóan és gazdasági magazinok mellékleteként. Különlegessége, hogy az adatbank nem gyűjt adatokat szolgáltatásokról és nem közöl reklámokat. Az első számból néhány marad: vállalkozás keres szárított nyúl- bőrt nagy tételben, keresnek tojáslét, cégek, vállalkozások kínálnak a beton burkolókőtől a fogyasztószeren, folyékony tapétán át az eldobható öngyújtóig mintegy 300 árut. Bőven lehet válogatni a kínálatban, keresett áru viszont annál kevesebb van... (t. k.) Kevesebb jut a szépségre Lézerrel a pattanások ellen — Már féltem a tükörbe nézni, nem nőtt-e megint valami az arcomra. Legszívesebben elbújtam volna az emberek elől. — Amióta nincs tele a bőröm pattanásokkal, megnőtt az önbizalmam. Azelőtt Pécsre jártam fényterápiás kezelésre, szerencsére már Kaposváron is van. Fiatal lányok beszélgetnek a Zizi kozmetikában. — Bioptron lámpás kezelésre járnak — mondja Balati- náczné Fodor Magdolna kozmetikus. — A lézerterápia bevezetése óta ismert a fény bio-stimulációs hatása a sejtszövetekre. A Bioptron — a lézerterápia finomítása — új lehetőségeket nyitott a gyógyászat -különböző területein és a kozmetikában is. A fényterápia hatása a többcenti mélyen levő szövetekben jelentkezik, aktiválva a sejtfunkciókat, stimulálva a természetes anyagcserét. Ott fejti ki hatását, ahol a hagyományos kezelési módszerek és kozmetikai termékek csődöt mondanak. Mivel a polarizált fény ultraviola sugaraktól mentes, nincsenek mellékhatásai. A fényterápiát külföldön régóta használják, különösen olyan bőrproblémáknál mint a zsíros, pattanásos bőr és a ráncok. Fő profilunk a férfi-női kozmetika, amit először pedikűr-manikűrrel bővítettünk. — 20 évig dolgoztam a fürdőben manikűrösként. A városban mindössze hárman vagyunk szakképzettek. Régi álmom volt a kislányommal együtt dolgozni. Amikor a fürdőt átalakították, kiléptem és 52 évesen betársultam a vállalkozásba — mondja a kozmetikus édesanyja. — Következő lépésben drogériarészt nyitottunk az üzletben, gyógynövényeket, gyógykozmetiku mókát tartunk. A vendég gyakran nem tudja, hogy milyen kozmetikumot használjon otthon. Megbeszéljük melyik alkalmas a bőrére, így közvetlenül tudunk segíteni. Ahogy az élet más területein, a kozmetikában is visszatérünk a _ természetes anyagokhoz. Én hiszek a gyógy- kozmetikumok hatásában, használom is ezeket a kezelések során. Biztos munkahelynek számító belvárosi üzletet hagyott ott a kozmetikus 10 évvel ezelőtt, hogy önállóan dolgozhasson. Akkor a magánvállalkozás még újdonságnak számított. Egyedül szervezte az egészet: az üzlethelyiséget, az engedélyeket, a beszerzést. A kőművesmunkától a tapétázásig maguk végezték az átalakítást, rokoni segítséggel. — Hogyan látja a kisvállalkozások helyzetét? — Egyre nehezebbek a feltételek. Változnak a szabályozók, emelkednek a költségek: a rezsi, az anyagárak, a társadalombiztosítás, az adó. Ilyen arányban nem lehet emelni az árakat, mert akkor nem lesz vendég. Jobb lett volna, ha saját tulajdonú üzletet keresek, akkor nem emelhetnék évente a bérleti díjat, nem kellene most megvenni háromszor annyiért. — Változott-e a vendégkör? — Eleinte a régiek jártak hozzám, aztán a környéken lakók jöttek inkább. A nyitva tartással alkalmazkodunk a lakótelep életritmusához. így nem délelőtt, hanem délután meg este dolgozunk. Fiatalodik a vendégkörünk. A régiek hozzák a gyerekeiket is. Persze az életszínvonal romlása itt is meglátszik. Vannak, akik elmaradnak, mások ritkábban jönnek. Ezért mindig újat kell keresni a szolgáltatásban. Többet, jobbat nyújtani a vendégeknek és az is számít, hogy olcsó legyen. S. P. G.