Somogyi Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-18 / 116. szám

MEGNYITOTTÁK A KIBŐVÍTETT EMLÉKMÚZEUMOT ZALÁN Göncz Árpád: Tisztelet Zichynek Minden helyiség a festő óriás szellemét idézi (Fotó: Gyertyás László) MARCALIBAN 650 GYEREK ROPTA Verőfényes napsütés, ká­nikulai meleg, madárfütty és Zala lakossága fogadta fél három után néhány perccel az emlékmúzeum bejárata elé érkező Göncz Árpádot. A köztársaság elnökét Csi- csery-Rónai István, Zichy Mihály dédunokája, Szarka László zalai, és Farkas Ist­ván tabi polgármester kö­szöntötte. Az államfő útja először a ki­bővített és újjá rendezett Zichy-kiállításra vezetett. A kúria hűvösében a dédunoka volt a kalauz. Göncz Árpád az emlékmúzeumba lépve olyan képeket látott, amelyek a kö­zelmúltban kerültek Zalára. Az elnök nagy érdeklődéssel szemlélte a dokumentumszo­bában a fotókat és eredeti tár­gyakat. A nagyteremben hosszan időzött az egyik falat teljesen betöltő kép A pusztítás géniu­szának diadala című alkotás előtt. Egyébként ebben a he­lyiségben van a festő dolgo­zószobájának néhány eredeti darabja. Az ünnepség a múzeum udvarán több mint kétórás műsorral folytatódott Legány Dénes, Balogh Emese, Jan- csó Adrienne és Faragó Laura előadóművész, valamint Erdé­lyi Zsuzsanna néprajztudós közreműködésével. A kúria kertjébe 400 széket tettek ki, s Ilyen esküvőről álmodozik minden lány; különhajó a Ba­latonon, cigányzenekar, a műsort a magyar operettszín­pad kiválóságai adják, folyik a franciapezsgő, a Bitburger sör és a barackpálinka, hogy a vendégeknek egyre maga­sabban röpülhessen jó­kedve... Szóval, királyi volt. Az operettkirály, Kálmán Imre le­ánya, Yvonne hatvan éves (?) korában úgy döntött, férjhez- megy, s a ceremóniát a mél­tán világhírűvé vált apa siófoki szülőházában tartja. Három teherautónyi szeme­tet hordtak el jórészt az utolsó pillanatokban a múzeum elől, így a zeneszerző özvegye, Vera, Matyikó József igazgató karján úgymond sima úton ju­tott el a kiállításig, mely néhai férjének állít emléket. A mintegy 80 főnyi nemzet­közi „szurkolótábor” már a mindegyiket elfoglalták mire az ünnepség megkezdődött. Az ünepségen ott volt Fekete György a Művelődési és Köz­oktatási Minisztérium helyet­tes államtitkára, Iván Pavlo- vics Agov, Oroszország nagy­követe, Domokos Géza az RMDSZ, Gyenesei István, a megyei önkormányzat elnöke. Göncz Árpád avató köszön­tőjében mondta: — Most, hogy végigmentem a múzeu: mon, el kellett gondolkodnom egy emberi sorson, aki Ma­gyarországon kezdett el ta­Szemes motorosról lelépve, csibész kölkökként szétsza­ladt a parton; hangos kurjon- gatásokkal igyekeztek hosszú kígyóba terelni a menetet. Míg lassan-lassan össze­gyűlt a társaság, a korábban érkezettek cigányzenével és némi itallal vidították magukat. Aztán a sebtiben felállított színpadon termett Oszvald Marika, Hídvégi Miklós, Né­meth Sándor és Kalocsai Zsu­zsa, no meg egy hívatlan sze­replő is „a nagyérdemű sorai­ból” — a refréneket együtt dúdolta — harsogta vérmér­séklete szerint az egész tár­saság. A műsor végén az „ifjú pár" gyűrűt és csókot cse­nulni, Bécsben folytatta, és ki­derült róla, hogy óriási láto­mása van. Zichy Mihály na­gyon messzire jutott el a mű­vészet útján... Óriási ívet fog be ez az életmű és maga az élet is, amely Szentpétervár és Párizs között mozgott, be­leszámítva Zalát, Pécset és Münchent. Azt hiszem, hogy korának egész művészetét magába foglalja: teljesen pá­ratlan, senkihez nem hason­lítható, teljesen egyedi. Na­gyon nagy öröm, hogy a nagyvilágot ilyen mértékben rélt. Az emeleti termekben közben a Piroska Csárda pin­cérei terítettek, s gyakorolták a „cikázást”, mely tudomány­nak később jelentős hasznát vették. Az állófogadásnak a kiváló festőművész, Csiszár Elek ki­állítása adott keretet. A vőlegény, aki civilben a vi­lág egyik legnagyobb légitár­saságának, a Lufthansának vezérigazgatója, pezsgőspo­hárral a fején kurjongatott a Szeretlek, Yvonne feliratú lufik alatt. Aztán ennek is vége lett — az operettbe illő társaság fel- szedelőzködött, s megindult a kikötő felé, hogy visszahajó­magába ölelő művésznek ilyen átfogó kiállítása látható itt, Somogy szívében. Talán ide csábítja azokat is, akik a cseppben a tengert akarják látni; Zalán a nagyvilágot. Na­gyon büszke vagyok, hogy én nyithatom meg ezt a gyönyörű múzeumot, amely a magyar hagyományba is visszanyúlik. Krutek József XXX A köztársaság elnöke Zaláról hazafelé menet megállt Tabon s megnézte Nagy Ferenc fafa­ragó népművész kiállítását. kázzon Tihanyba, az esti parti színhelyére. Szóval, remek buli volt. A család bepárásodó szemekkel csodálkozott a múzeum gyűj­teményére: Kálmán Imre zon­gorájára, amelyen a világhírű dallamok először felcsendül­tek, kották kézirataira, leve­lekre, gipszbe öntött kezére, eredeti fotókra és lemezekre. Amúgy a televíziós forgató- csoport készítette videó jól jön majd reklámnak is — angol nyelvterületen a musical egye­lőre jóval népszerűbb az ope­rettnél. Mint megtudtam, Tokióból, Sidneyből, New Yorkból, Münchenből és Londonból ér­kezett a vendégek java része — Kálmán Imre neve ma is fényesen ragyog. Sok boldog­ságot, Yvonne és Helmuth! Czene Attila A hét végén a Marcali Műve­lődési Központ adott helyet a Somogy megyei gyermek- táncegyüttesek és szólisták Együd Árpád emlékére rende­zett gálaműsorának, melyen az idén a tavalyinál csaknem kétszer többen vettek részt. Délelőtt a megye minden sarkából összesereglett cso­portok, a Kossuth utcától vo­nultak énekelve, táncolva a központig. Az előadáson me­lyen 23 somogyi csoport, il­letve 9 szólista lépett fel, kö­zöttük német és cigány együt­tes is volt. A csoportok művé­szi teljesítményének értékelé­sére most nem került sor, mi­vel nem versenyezni jöttek. Egy-egy számot ugyan a kö­zönség több tapssal jutalma­zott, mint a többit, (a berzen- cei Népi Együttes Farsangoló­ját, a barcsi Romáié cigány gyermektánccsoportot, a bala- tonboglári Bene Bálint Kalota­szegi legényesét, Országh Krisztina és Jakabfi Ádám mezőségi szaporáját, illetve a buzsáki Népi Együttes gyer­mekcsoportjának Lucától újé­Országra szóló sikerrel ért véget az alsó tagozatos Kos- suth-szavalóverseny, amelyre Balatonszabadiba érkezett a versein! szerető kisdiákok java része hazánk valameiy szeg­letéből. Az első helyet Dudás Tamás, a helyi általános is­kola 4. osztályos tanulója nyerte miskolci és ádándi társa előtt. A közönségdíj Bu­dapestre került. Dudás Ta­mást Ruppert Erika, Ágoston László és Kovács Mária készí­tette fel a vetélkedőre. Balatonszabadiban ért hát véget az az országos rendez­vénysorozata, amely lehető­séget adott arra, hogy külön­böző versenyeken, kiállításo­kon mutassák meg tudásukat a fiatalok azért is, hogy a jövő számára ébren tartsák 1848 szellemiségét. A település ha­tárában 1894. március 30-án megállt a Kossuth Lajos ham­vait szállító vonat, s a Sióma­rosi falurészben emelték a vi­lág első Kossuth-szobrát. Méltó helyre került hát a számvetés — a programsoro­vig című műsorát), de a lelke­sedés minden résztvevőnél egyformán nagy volt. Minden csoport és szólista emléklapot és vázát kapott ajándékba. Károly Irma, a megyei műve­lődési központ igazgatónője a gördülékeny lebonyolítást di­csérte; a pergő ritmusú szer­vezést. Vida József szakirá­nyító elmondta: a Marcaliban fellépő együtteseket három előzetes találkozón Barcson, Kaposvárott és Siófokon válo­gatták ki. Károly Irma a gyere­kek idenditáskidata kialakítá­sának fontosságát hangsú­lyozta: nemcsak a tánc, a ha­gyomány ápolása is hozzáse­gíti a gyerekeket ahhoz, hogy könnyebben megtalálják nemzeti idenditásukat, helyü­ket a világban. A gála folytonosságáról 1993-as színhelyéről Vida Jó­zsef elmondta: — Marcaliban ez a második gála, hogy a kö­vetkező hol lesz, még nem le­het tudni, Barcs is pályázik rá, Marcali pedig azt szeretné, ha minden évben hagyományo­san itt tartanák meg. (Metz) zaton az ország 150 általános, és mintegy 60 középiskolája képviseltette magát tanulóival. A gyerekek túlnyomó része Petőfi Sándor versével készült a megmérettetésre. Közülük 4-5 névvei biztosan találko­zunk még. Nehéz volt a döntés a sor­rendről. A pártatlanságra Csányi István helybeli nyugdí­jas maga írt verssel kérte a zsűrit, amelynek Nyéki József, a országos Kossuth Kurató­rium elnöke volt a vezetője és aki meleg szavakkal köszönte meg az élményt a gyerekek­nek, a rendezőknek, Dobos István iskolaigazgatónak, Ba­logh Árpádnénak a helyette­sének, Szerenka József pol­gármesternek és Ágoston László népművelőnek. A Gastronom Kft pedig, aki a szállást, a gyermekek pihené­sét biztosította, bevételének teljes összegét új iskola építé­sét támogató alapítványára ajánlotta fel. Remek verseny volt. C. A. Az operettkirály lánya Siófokon esküdött örök hűséget Keringő a múzeumban Diákversmondók Balatonszabadiban Nagykövet voltam Egyiptomban A döntés éve Ha a logika na- J gyobb szerepet ■ játszott volna a Közel-Kelet történelmében, aligha nyilvánította volna Szá­dat elnök mindazok után, ami 1971 első felében Egyiptom­ban és Egyiptom körül történt, ezt az évet a „döntés évévé”. Túlzás lenne azt mondani, hogy a „forradalom kiigazítá­sának" jelszava, amit Szadat ellenfeleinek őrizetbe vétele után meghirdetett, nem keltett visszhangot. A lehallgatott te­lefonbeszélgetések tekercsei­nek elégetése a belügyminisz­térium udvarán olyan látvá­nyosságnak bizonyult, amely érdeklődők tömegét vonzotta. Jócskán akadtak neves politi­kusok, akik teljes mellszéles­séggel kiálltak az „új politika” mellett. A sivatagi koncentrá­ciós táborokat megjárt kom­munisták közül is jó néhányan komoly pozíciót vállaltak, bár egyikük alig nyolc hónappal Szadat elnökké választása után, fülem hallatára kijelen­tette: „Nasszer egyszer jobbra ütött, egyszer balra, ez meg összevissza csapkod”. Szadat akkor még nem ta­gadta meg Nasszert, csak igyekezett elhatárolódni tőle: „Gamál és én mindig ugyanazt akartuk, azzal a különbséggel, hogy ő diktatórikusán töreke­dett mindent megvalósítani, én pedig demokratikus eszkö­zökkel”. Egyre világosabb lett, hogy egy szereplő van a rög­tönzésekre alapuló „comme- dia deli’ arte”-ban: az elnök. Az első feltűnő rögtönzést, a „döntés évének” bejelentését követte a többi. S a rögtönzé­sek útja vezetett Jeruzsá­lembe, Camp Davidbe, Egyip­tom elszigetelődéséhez az arab világban, a Nobel-béke­díjhoz s végül 1981. október 6-hoz, amikor a kairói dísz­szemlén merénylők géppisz­tolysorozata valósággal leka­szabolta Szadatot. Mahmúd Riad miniszterel- nök-helyettes-külügyminisz- ternek jutott az a feladat, hogy több országban, köztük Ma­gyarországon magyarázza a szadati politikát. Feladatát a tőle megszokott diplomáciai érzékkel oldotta meg. Nem merült bele a „döntés évének” ingoványába, a békés megol­dásra helyezte a hangsúlyt, de nem zárta ki teljesen arra az esetre, ha a békés út keresé­sének minden lehetősége ki­merült, s figyelembe véve az egyiptomi népet egyre nehe­zebb próbára tevő „sem béke, sem háború” állapotot, a kato­nai megoldás lehetőségét sem. Az időközben a Népi Gyű­lésben elfogadott új alkotmány jelentősen növelte az elnök hatáskörét. S ugyancsak rög­tönzésnek tetszett, hogy Kairó Heliopolis kerületében kijelöl­tek a Bengaziban elvileg elfo­gadott Unió, az Ittihad székhe­lyéül egy palotát, anélkül, hogy a részt vevő országok el­fogadták volna az Unió alkot­mányát. A legnagyobb bizonytalan­ságot azonban az jelentette Szadat számára, hogy a Ro- gers-látogatásnak nem volt folytatása. Vagy ami volt, nem felelt meg elképzeléseinek. Mert igaz, hogy az Afrikai Egységszervezet négytagú küldöttséget jelölt ki, hogy megpróbálja kimozdítani a kö­zel-keleti helyzetet a holtpont­ról, de a delegáció összetétele — Léopold Senghor, Szene­gál francia neveltetésű költő-elnöke, Sese Seko Mo­butu, Zaire, Ahmadou Ahidjo, Kamerun és Jakubu Gowon, Nigéria elnöke — nem volt Egyiptom számára túlságosan kedvező. Mobutu ejtőernyős egységeit, amelyek mindig készen álltak bevetésre, ha a hatalmas és széthúzó törzsi ország valamelyik részében mozgolódás keletkezett a központi hatalom ellen, izraeli tisztek képezték ki. Ahidjo ért­hetően nem rokonszenvezett Egyiptommal, mert Kairó az egykori francia gyarmat füg­getlenségének elnyerése előtt a függetlenségi mozgalom vele szemben álló szárnyát támogatta. Mielőtt elkészült volna az Afrikai Egységszervezet Egyiptomban járt magas szintű küldöttségének jelen­tése, Szadat Moszkvába láto­gatott. A megbeszélésekről kiadott közös közlemény meg­lehetősen kedvezőtlen vissz­hangot váltott ki Izraelben. A közlemény szövegezésében részt vett egyiptomi diplomata elmondta, az eredeti szöveg- tervezetből egyiptomi kérésre kimaradt az, hogy „védelmi” jellegű katonai támogatást kapnak. S ez némelyek fülé­ben a „döntő évben” baljósán csengett. Akkor már csak tíz hét volt hátra a „döntő évből”. S mikor november 22-én újra Kairóba érkezett az Afrikai Egység­szervezet delegációja, nem szállt le Mobutu elegáns legú­jabb típusú, Air Zaire jelzésű Boeing különgépe, Senghor és Gowon mellett a zairei és kameruni elnök képviseleté­ben a külügyminiszterek ér­keztek. Ha maradtak az egyip­tomiaknak illúzióik, azok most már végleg elszálltak. Az Afri­kai Egységszervezet nem tá­mogatta Egyiptomot. Dr. Favzi, az elnök szócsö­vének tekintett Heikal fogal­mazott úgy, hogy a „döntés évéről” van szó. Ez persze egészen másképp hangzott, mint a „döntő év”. November 11-én a Népi Gyűlésben el­mondott beszédében már Szadat is ezt a formulát hasz­nálta. Igaz, beszéde harcias volt, de a „döntés éve” kifeje­zés nem utalt közeli fegyveres akció lehetőségére. Az év vé­gére mintha feledésbe merült volna a „döntő év”. Legalábbis senki sem em­legette. (Folytatjuk) r 5 SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 1992. május 18., hétfő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents