Somogyi Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-13 / 112. szám

2 SOMOGY HÍRLAP — HAZÁNK ES A NAGYVILÁG 1992. május 13., szerda Somogyi képviselők interpellációjára Büntetőeljárás az IMS-technológiáért (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Páris András szerint az IMS-technológiával épült pé­csi toronyházat egy távol-ke­leti társaság már megvette, de ki viseli a szavatossági fele­lősséget a többi ilyen techno­lógiájú építményért. A pécsi székhelyű Bázis Dél-dunántúli Építőipari Vállalat mintegy 375 ezer négyzetméternyi épületet készített az úgynevezett IMS-technológiával, köztük a kaposvári megyeházát, a sió­foki kórház egyik szárnyát. Tízezer ember él ilyen lakás­ban Baranyában és Somogy­bán. Az építőipari vállalatot most számolják fel, pedig vi­tán felüli a szavatossági igény. Itt bizonyos újratervezésről, ki­javítási költségről van szó. Az értékcsökkenés miatt például nem lehet forgalmi értéken megválni e lakásoktól. Kupa Mihály pénzügyminiszter vála­szolt arra a képviselői kér­désre, hogy érvényesíti-e a kormányzat a szavatossági fe­lelősséget. Most van folya­matban a szavatosság tisztá­zása. Négy és fél milliárd fo­rintra becsülik az összegyűlt szavatossági igényt. Ez — a miniszter szerint — életfogy­tiglan jobb helyen a vállalati vezetőknek. Kupa Mihály ígé­retet tett, hogy 30 napon belül írásban válaszol a két somo­gyi képviselőnek. Jelezte, hogy egyben büntetőeljárást indít a felszámolás alatt álló vállalat volt vezetői ellen. A T. Ház felfüggesztette két kisgazdapárti képviselő - Prepeliczay István és Torgyán József - mentelmi jogát, mert bírósági eljárás folyik ellenük. Karabah ellentámadás A Karabahi Köztársaság parlamentjének elnöksége nyi­latkozatot adott ki a folytatódó azerbajdzsáni agresszióról, megállapítva: a karabahi par­lament ellentámadásra hatá­rozta el magát, mert a helyzet tarthatatlanná vált, s a kara­bahi önvédelmi erők ellentá­madásba mentek át, majd má­jus 9-én az azeri erők kényte­lenek voltak elhagyni Susát. Bécsi viharkár Milliós károkat okozott Bécsben a hétfő délutáni vi­har. A hatalmas felhőszaka­dás és orkán az osztrák fővá­ros keleti felén söpört végig. A repülőtér kifutópályájának egy része is víz alá került. Az AIDS-betegekről az egyház II. János Pál pápa hétfőn af­rikai püspököket sürgetett: áll­janak az AIDS-ben szenvedők és családjaik mellé. „Ahogyan Mária állt a kereszt alatt, hogy osztozzék fia haláltusájában, úgy áll az egyház az AIDS-ben szenvedők mellett” — mondotta az egyházfő. Harcok Boszniában, Horvát­országban Változatlan hevességgel dúltak a harcok kedden a boszniai frontszakaszokon. Szarajevóban a városközpon­tot is lőtték a szerb alakulatok. Gránátok csapódtak be a köz- társasági elnökség épülete és a nemzeti színház közelében. A zágrábi rádió értesülései szerint a szerb szabadcsapa­tok túszokat szedtek, és egy Szarajevóhoz közeli muzul­mán települést a földig rom­boltak. Hercegovinában kedd dél­után kiújultak a harcok. Mos­tarban szórványos lövöldözé­sek hallatszottak. Horvát-muzulmán milicisták hétfő éjjel Bosznia-Hercego­vina északi részén megsem­misítették szerb szélsőséges elemek egy támaszpontját. A horvátországi frontszaka­szokon kedden — viszonyla­gos fegyvernyugvás után — kiújultak az összecsapások. Eszéket a megszállt Baranyá­ból és a környező települések­ről aknavetőkkel és ágyúkkal lőtték. A kémügy állása Előreláthatólag szerdán kora délután lesz ítélethirde­tés Szántó Rudolf honvéd zászlós kémkedési ügyében — mondta dr. Hildenbrand. Róbert hadbíró ezredes, az ügyben eljáró katonai tanács elnöke. A hadbíró elmondta: a múlt hét csütörtökön elnapolt tár­gyalást hétfőn délután a bizo­nyítási eljárással folytatták, továbbra is a nyilvánosság tel­jes kizárásával. A tervek szerint szerdán délelőtt a perbeszédek hang­zanak el, majd tanácskozik a bíróság. Ezt követően hirdeti ki majd a döntését a katonai tanács. Lakásszövetkezeti megújulás (Folytatás az 1. oldalról) — A szövetség szükséges­nek tartja, hogy részt vegyen az országos lakáskoncepció kidolgozásában és megvalósí­tásában, javaslatainkat eljut­tattuk az illetékes szervekhez — hangoztatta a sajtótájékoz­tatóján a Lakásszövetkezetek Országos Szövetségének el­nöke, Jillek Szabolcs, és a szövetség ügyvezető igazga­tója, Farkas Tamás. Az ügy­vezető ugyanakkor sajnála­tosnak tartotta, hogy a kor­mányzat nem egységes egészként, hanem részletei­ben terjeszti a parlament elé a koncepciót, s így nem kötőd­nek egymáshoz a döntések. Jillek Szabolcs részletesen beszélt arról is, hogy a lakás- szövetkezetek milyen segít­séget tudnak nyújtani az ön- kormányzati lakások azon bér­lőinek, akik meg kívánják vá­sárolni otthonukat. Felkérésre például már a házak műszaki állapotának felmérését is el­végzik, megakadályozva ez­zel, hogy az ingatlankezelő szervezetek félrevezessék a műszaki ügyekben járatlan bérlőket. Ha pedig létrejön a társasházi szervezet, a la­kásszövetkezetek elvállalják a házkezelési feladatokat. Mivel non-profit szervezetként mű­ködnek, tevékenységük jóval kevesebbe kerül, mint eddig volt. — Ehhez a munkánkhoz azonban igényt tartunk mind­arra az infrastruktúrára, ami eddig az ingatlankezelő szer- vezteket megillette, így pél­dául szakműhelyeikre is. Ha a kedvező tapasztalatok alapján a társasház közössége úgy dönt, hogy csatlakozik a la­kásszövetkezetekhez, akkor szívesen fogadjuk őket — mondták a Lakásszövekeze- tek Országos Szövetségének sajtótájékoztatóján. Polesz György A Hotel Família munkatársakat keres éves állásra: európai színvonalú konyhájába szakképzett szakácsokat kiemelt bérezéssel, szálláslehetőséggel, valamint idegen nyelvű levelezőt, takarítónőt (lehetőleg zamárdi lakost). Jelentkezni: Zamárdi, Endrédi u. 1/a Tel.: 84/31-350 (150586) 50 ezer forintos gyorsse­gélyt nyújtott át tegnap, a hét­fői rablótámadásban megse­besült Lukács István taxisofőr családjának az Autotaxi Dol­gozók Szakszervezete és a Magyar Szakszervezetek Or­szágos Szövetsége. Kedvezményes konzervvásár 1992. május 14-én 9-től 17 óráig Nagybajomban a művelődési ház előcsarnokában. Néhány ajánlat: 5/1 körtebefőtt 162 Ft + üveg 1/1 almabefőtt 46 Ft + üveg 5/8 zöldborsó 20 Ft + üveg 5/4 zöldborsó 34 Ft + üveg 5/4 lecsó 52 Ft + üveg 5/4 csemege­uborka 50 Ft + üveg 5/1 csemege­uborka 150—185 Ft + üveg 5/2 almapaprika 105 Ft + üveg 1/2 nagymama­lekvárok 35—45 Ft + üveg 0,5 kg száraztészták 35 Ft/db 1 literes étolaj 64 Ft/db 1/10 májkrémek 15—24 Ft/db (217123) ZEUSZ Kft. Mihail Gorbacsov, az egykori Szovjetunió utolsó elnöke és Edwina Sandys, Winston Churchill brit kormányfő unokája a ful- toni főiskolán elhelyezett berlini faldarabnál. Gorbacsov világméretű együttműködést hirdetett meg az ünnepségen elmondott beszédében 46 évvel az után, hogy Churchill ugyanitt bejelentette, hogy a szovjetek leengedték a vasfüg­gönyt Európában. KÉRDŐJELEK Béke-forgatókönyv Az újságírókat, fotósokat, meglehet, elsősorban a körül­mények, a külsőségek bűvölték el. Az, hogy a hajdani szov­jet pártfőtitkár — oldalán Reagen exelnökkel, Raiszával és Nancyvel — cowboykalapot öltött. Az, hogy vendégek se­rege fizetett fejenként ötezer dollárt, hogy együtt költse el vacsoráját a neves vendéggel. Az, hogy Gorbacsov ugyan­arról a szónoki emelvényről mondta el beszédét Fultonban, ahonnan 46 évvel ezelőtt Winston Churchill az európai kon­tinens közepén leereszkedő „vasfüggönyről” szólt. Történelmi véletlen? Ami a helyszínt illeti, bizonyára az — ám ez az egybeesés növelte Gorbacsov mondanivalójának súlyát. Hiszen mostani kőrútjának lényege (bár hivatalosan mindössze pénzgyűjtésről van szó moszkvai külpolitikai alapítványa részére, nem a külsőségekben rejlik, hanem abban, amit mond: posztjáról való lemondása ellenére vé­leményére ma is világszerte megkülönböztetett módon fi­gyelnek az államfők, a miniszterelnökök. A hidegháború helyett világméretű együttműködést. Sok- nemzetiségű ENSZ-haderőt, amely alkalmas akár a válsá­gok elfojtására is. Aggódó figyelmeztetés a túlfűtött nacio­nalizmus eluralkodása ellen, amely — a hidegháború kor­szakát követően — új tragédiákat okozhat egész népeknek, s a sokhelyütt még gyenge demokratikus berendezkedés­nek. Ezek csak kiragadott gondolatok a fultoni beszédből, amelynek fő pontjait Gorbacsov Atlantában, majd végül New Yorkban is megismételte. Elképzeléseinek valóra vált­hatósága persze kérdéses. Értékeléseit sokan víziónak, mások viszont kész politikai forgatókönyvnek tekintik. Ám az, hogy Fultonban „vasfüg- göny”-jóslatok helyett globális gondokról és azok megoldá­sáról eshetett szó, mindenképp jó hír a világnak. Szegő Gábor Német tapéták: Már csak május 20-ig tart az engedményes tapétavásár! EURO 2000 festőszerszám Kaposvár, Honvéd u. 27. Irányi D. u. 9. >450— 405 Ft „-42Ö— 380 Ft 2500 — 2200 Ft (2592) Külkereskedők figyelmébe! Külkereskedelemmel kapcsolatos teljes körű adminisztrációt vállalunk «- engedélyezéstől (kvóták) az áru feladásáig partnerkereséstől árukiajánlásig «- külkereskedelmi szaklevelezést francia, orosz, német, angol nyelven •■exportár-kialakítás, -kalkuláció **■ export-import vámügyintézés *• előzetes ingyenes szaktanácsadás Többéves tapasztalatunkat megosztjuk cégével! Bízzon meg bennünket — bízzon bennünk! BONUS Külkereskedelmi Iroda, Kaposvár, Pipacs u. 39. Tel./fax: 82/14-412 Üzenetrögzítő: 82/21-794, egész nap. (6462) Sp Fonyód-Ordacsehi községben, . |j||g 2 km-re a Balatontól 300 n-öles, közművesített telkek 1200 Ft/ n-öles áron Q Érdeklődni a 85/51-050 telefonszámon, vagy személyesen a Balaton Mgtsz, Ordacsehi, Fő u. 150. szám alatti Irodájában. (149982) Elégedett volt? Legyen a vendégünk Új Él munkahelyünkön és a kaposvári Belvárosi étteremben U: (A volt tisztiklub étterme) lájjl A régi megkedvelt izekkel és ételválasztékkal várom, nnjg SOMOGYVÁRI JÁNOS a Béke Söröző volt vezetője yte1 (2380) ■ | Repülőbarátok! Érdeklődők! Elkészült a | Nagy nap I Taszáron című kétórás videokazetta Ez az anyag három kamera szemszögéből idézi fel a repülőgála eseményeit zenével és helyszíni hangokkal, kommentár nélkül. Ez a kazetta nem azonos a TOP GUN magazinban meghirdetett katonai pilóták amatőr felvételeiből készült művel. Ezt az anyagot Edelényi Gábor készítette { Megvásárolható Kaposváron a bélyegzőkészítőnél j (a volt Televideo márkaboltban), Somssich Pál u. 2. ií Ára: 1200 Ft. (577773)

Next

/
Thumbnails
Contents