Somogyi Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-12 / 111. szám
Szebbnél szebb, különféle technikákkal készített munkák kerültek falra a nagyatádi Bárdos Lajos Általános Iskola aulájában. A tanulók alkotásaiból a névadóünnepség alkalmából nyílt kiállítás a vizuális nevelés területén is jeleskedő intézményben. Fotó: Gyertyás László Tanfolyam Ropolyban Mesterfogások a vezetésben Ezzel a címmel szervezett középfokú vezetésfejlesztési tanfolyamot Ropolyban a Kaposi Mór kórház orvosainak az OMEGAGLEN Brit-Magyar Vezetőképző és Tanácsadó kft. Az intézet 29 osztályvezető főorvosa vállalta, hogy 5 alkalommal egy napon át ismerkedik a változó kor követelményeinek megfelelő, új vezetői stílussal, szakmai elvárásokkal. A kórház által finanszírozott kurzus június 11-én zárul. BŰNÜGYI KRÓNIKA Lopják a légvezetéket Virágzó tolvajvilág — Lad és Homokszentgyörgy között ismét megdézsmálták ismeretlen tettesek a légvezetéket, és ezzel mintegy 160 ezer forint kárt okoztak a távközlési üzemnek. Ugyancsak ismeretlenek — az ajtót kifeszítve — behatoltak a Transker Jutái úti telepére, s 100 ezer forint értékű úgynevezett bálás árut loptak el. A Május 1. tsz Háromfa melletti sertéstelepéről 16 harmincöt kilós malacot vittek el, nagy kárt okozva a szövetkezetnek. Úgy látszik, a tolvajvilágban a diófák mellett egyre nagyobb a kelete az ugyancsak értékes égerfának. Rinyaúj- nép külterületén 20 köbmétert, Bakházán 50 darabot vágtak ki belőle engedély nélkül ismeretlen tettesek. A kár eléri a 80 ezer forintot. FORINTOS HÍREK AZ AKCIÓ MÉG MINDIG TART! AJÁNLATAINK Fröcskölt póló (nyomott mintás) 300 Ft Póló 160 Ft 3 db-os ffi alsó 240 Ft Póló ruha 380 Ft Női nyári szett 480 Ft Női alsó 60 Ft Ffi atléta 150 Ft Vegyi áruk végkiárusítása Nagykereskedésünk a kereskedőket, viszonteladókat is várja forintos áron a FORINTOSTÓL Cím: Kaposvár, Irányi u. 2., a fodrászat felett (216990/a) „Kocsmázó” betörök Két Balaton melletti betörésről is hírt kaptunk. Az egyik balatonfenyvesi villából több mint 100 ezer forint értékű ruhaneműt és dísztárgyat vittek el. A zamárdi Kocsi csárdából pedig sportnyerget és egyéb felszerelést lovasítottak meg. A kár meghaladja a 300 ezer forintot. Kaposváron tegnapra virradóra betörtek a Kisfaludy utcai sörház söntésébe, és mintegy 15 ezer forint értékű italt, cigarettát és számológépet loptak. Nagy mennyiségű cigarettával távoztak a betörők a Kaposker kaposvári Béke utcai boltjából is. A márkás italok nyerték meg leginkább a betörők tetszését Toponáron a Desedá- nál épült ételbárban. Az eltulajdonított különlegességek értéke megközelíti a harmincezer forintot. Sz. N. — Isztambul máj. 27-31. 6990 Ft+vízum (félpanziós ellátás). Trieszt máj. 19-20., jún. 2-3. 1700 Ft. Tarvisio-Klagenfurt (Minimun- dus)-Wörthi-tó máj. 23. (Gyerekeknek is ajánlott). Ravenna-Ri- mini-San Marino-Róma-Nápoly jún. 17-22. Irányár: 12 800 Ft+köl- tőpénz. Párizs jún. 30.—júl. 5., szept. 22-27. Irányár: 14 600 Ft+költőpénz. Olasz, görög, spanyol, francia tengerparti üdülések! Jelentkezés és felvilágosítás: Minaret Utazási Iroda, 7400 Kaposvár, Ady E. u. 12. Tel. és fax: 82/16-531. (217056) — A Pannon Agrártudományi Egyetem (Kaposvár, Dénesmajor 2.) kétnapos továbbképzést tart (teljes ismeretanyag) az új társadalombiztosítási törvény alkalmazásáról. (Május 26. és június 2.) Előadók a megyei tb. igazgatóság vezető dolgozói. A továbbképzés díja összesen 1800 Ft, amelyet az indulási napon, helyben kell befizetni. Előzetesen írásban, vagy telefonon szükséges jelentkezni. Telefon: 14-155/148-as mellék. (217131) Krónika AUSTRIA LOitö A Lottó Unió Kft tájékoztatása szerint a 19. heti nyerőszámok a következők: 4, 7, 21,27, 39, 42 A pótszám: 25 A jokerszám: 044925 MÁJUS Kedd Pongrác A nap 5.11 órakor kél, és 20.11 órakor nyugszik; a hold 15.37 órakor kél, és 2.40 órakor nyugszik. Szeles, nyárias idő Átmenetileg mindenhol beborul a ég, sokfelé lesz elszórtan zápor, zivatar. Eső idején a szél viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20-25 fok között alakul. JELES NAPOK Pongrác, Szervác, Bonifác A három ókeresztény vértanúnak hazánkban nincs jelentősebb kultusza, nemigen keresztelnek ezekre a nevekre. Emléknapjaikat mégis számon tartjuk, mert az évszázados időjárási megfigyelések szerint ilyenkor a májusi meleget hirtelen hideg váltja fel, amely sokszor fagyot is hoz. A naptári helyük miatt tehát Pongrác, Szervác és Bonifác „fagyosszentek- nek” minősülnek, akik kárt okoznak a gyümölcsösökben és a veteményes kertekben. Az, hogy „Szervác, Pongrác, Bonifác megharagszik, fagyot ráz”, nincs összefüggésben a névadó szentek legendájával, ezt a nép találta ki, hogy valamivel indokolja az időjárás hátrányos megváltozását. A Tisza-mellettiek magyarázatot is költöttek a fagyosszentek haragjának okára: „Pongrác kánikulában szobában megfagyott, Szervác a Tisza közepén víz nélkül megfulladt, Bonifácot pedig agyoncsipkedték a szúnyogok — ezért haragusznak ránk, emberekre, és évről évre visz- szatérnek, hogy bosszantsanak bennünket”. Régen, amikor még hittek a garabonciásban, ezeken a napokon azt várták tőle, hogy a könyvéből olvasson rá a rossz időre, és hárítsa el a fagyot. Racionálisabb védekező módszereket is alkalmaztak, máig is tűzgyújtással, füstöléssel óvják a gyümölcsösöket, ahogy a mondóka is tanítja: „Szervác, Pongrác, Bonifác, mind a fagyosszen- tök./Hogy a szőllő el ne fagyjon, füstöljenek kentök!” Az óvatos kertészkedők csak a fagyosszentek elmúltával ültetik ki a paprika- és a paradicsompalántákat. Meszteg- nyőn úgy tartják, hogy a Pongrác-napheső jó a mezőnek, de árt a szőlőnéRrEzzeL- összhangban van a közismert rigmus: „Sok bort hoz a három ác, ha felhőt egyiken sem látsz.” (Király) Gyermekcsoportok a színpadon Művészeti szemle Tabon Először szervezett a városi művelődési központ évadzáró bemutatót Tabon az 1. és 2. számú általános iskola, a művelődési központ gyermek művészeti csoportjainak, szólistáinak. Mintegy 250-300 néző — szülők, hozzátartozók — kísérte figyelemmel a csaknem kétórás műsort. Elsőként léptek a színpadra, az 1. számú iskola 2. osztályos tanulói az Óberhuber József né által betanított népi gyermekjátékokkal. * Tóth Istvánná tanította be a 2. számú iskola 1. és 2. osztályos tanulóiból álló bábcsoportnak a vidám jeleneteket. Közönségsikert aratott Takács Tímea és Szabó András a Varázscsepp című jelenettel. Nagy tapssal jutalmazták a 2. számú iskola 4. osztályos színjátszó csoportját. Az „A, B, C, D” című jelenetet adták elő Madarászná Ungi Katalin betanításában. Pajor János tanítványainak (a városi művelődési központ gyermek-néptánccsoportja) produkciója is sikert aratott. A vers- és prózamondók közül kiemelkedett: Fajtai Anita, Szili Barbara és Szabó Zsuzsanna. K. J. MEZGA KFT. Uzletház Vegye igénybe új szolgáltatásunkat. MEGNYITOTTUK ÉTTERMÜNKET házias konyhával. Napi menü csak 60 Ft-ért. Lebonyolítunk bármilyen 50 fős rendezvényt (pl. lakodalom, ballagás) Nyitva: 8.30-tól 18 óráig Kaposvár, Berzsenyi u. 29. Telefonon is felveszünk megrendelést! Telefon: 15-867 l2516) Újabb somogyi kandidátus A Somogy megyei Vízmente személynevei 1722- 1900 között című könyvével szerezte meg a kandidátusi fokozatot a közelmúltban dr. Fülöp László, a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola főigazgató helyettese. A főiskolai tanár a nyelvtudomány kandidátusa lett. Tarka sorok Reklám Egyik újság hirdetési ügynöke fölkeres egy vállalatot, és a főnököt kapacitálja, hogy minél több hirdetést adjon föl. — A reklám, uram, az egyetlen biztos út a sikerhez. — No, ne mondja! — Egy példát is hozok fel Önnek. — Halljuk. — Nézze, kérem, a kacsa a legnagyobb csendben tojik. Ellenben a tyúk, amikor tojik, irtó kotkodá- csolást visz véghez. — Na és? — Hát ez a magyarázata annak, hogy tyúktojásból nagyobb a kereslet, mint kacsatojásból. Érzelmek változása — Megváltoztak Péter iránt az érzelmeim. Az eljegyzésünket is felbontottam. — És a briliánsgyűrűt miért nem adtad vissza. — Mert a briliáns iránt változatlanok az érzelmeim. A h't alapja — Tehát ön semmiben nem hisz? — Ezt nem mondtam. Hiszek, de csak abban, amit saját eszemmel fel tudok fogni. — Értem. Akkor ön valóban semmiben nem hisz... Jóakarók — A legfontosabb az első lépés — mondták nekem. Megtettem az első lépést. — Az a fontos, hogy milyen úton indulsz! — tanácsolták ezután. Kiválasztottam az utat. — De miért fordítasz nekünk hátat? — vontak kérdőre. Ekkor arcai feléjük fordultam. — Szembeszállsz velünk?! — kérdezték. — De hát akkor hogyan kell viselkednem? Ó, hát neked nincs saját véleményed! Kritika Főnök a beosztotthoz: — Hallja, Kropacsek, magából nagyszerű betörő lenne. — Miért? — Mert a munkájának semmi nyoma nincs. Siófokon svájci kilós ruhák REPREZENTATÍV VÁSÁRA a Dél-balatoni Kulturális Központban, Fő tér 2., május 13-án, szerdán 9—17 óráig NAGY VÁLASZTÉK! EXTRA MINŐSÉG! (2389) SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő’ BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TROáZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Hirdetés és reklám: GELENCSÉR SÁNDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13-360, Telefax; 12-315 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Nyomdaipari Szolgáltató Kft üzeme, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest. XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyed évre 735 forint, fél évre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. a Kastély és Lokomotív taxisok. Az olvasók a bejelentést a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon (8900 Zalaegerszeg, Balatoni u. 4.) személyeden vagy telefonon a 92/11-510, valamint a Keszthelyi Rendőrkapitányságon (Deák Ferenc u. 31.), illetve a 12-234-es keszthelyi telefonszámon vagy bármely rendőrnél megtehetik. Támadás egy keszthelyi taxis ellen Százezer forint a nyomravezetőnek A lakosság segítségét kéri a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. Április 29-re virradóra Keszthely közelében — Rezi határában — egy máig ismeretlen férfi késsel életveszélyesen megsebesítette M. J. keszthelyi magánfuvarozót, aki szerencsére — a gondos orvosi ellátásnak köszönhetően — életben maradt, és személyleírást tudott adni az elkövetőről. Ennek alapján a tettesről grafikai kép készült. A támadó személyleirása: cigány kinézetű, vékony testalkatú, kb. 170 cm magas, kb. 30 éves. Haja sötét, enyhén hullámos, vállig érő. Az elkövetéskor kopott farmernadrágot és dzsekit, valamint sötét cipőt viselt. A bűncselekmény súlyosságára való tekintettel a Zala Megyei Rendör-fó- kapitányság vezetője 50 ezer forintot ajánlott fel annak, aki olyan információt tud adni a közölt adatok alapján az elkövetőre vonatkozóan, amely segíti a kézre kerítését. Ehhez csatlakoztak további 50 ezer forintos felajánlással a keszthelyi Ipartestület személyszállító szakosztályának tagjai, azaz a Centrum, a Volán, a Skála,