Somogyi Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-08 / 84. szám
1992. április 8., szerda SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 15 KOSÁRLABDA NB I Litván napok Kaposváron TOLLASLABDA Lábodi Tamás: három ezüstérem Kaposvár, városi sportcsarnok, 1000 néző. V.: Harsányi, Hartyányi. Kaposcukor SE: Vojvoda (20), Grigas (20/9), Vendovas (22/6), Kovács L. (10), Bognár (2). Csere: Kis S. (13), Nagy L. (5/3), Gosztonyi (-). Edző: Simon Károly. ZTE-Heraklith: Bencze (5/3), Farkas (10), Polster (23), Lekarauskas (18), Kis A. (-). Csere: Kovács A. (5/3), Lukosius (21/6), Bodrogi (6), Gáli (-). Edző: Farkas Sándor. A kaposvári együttesben újra elfoglalta helyét Venclo- vas, a sérült Bognár játéka viszont szinte a legutolsó pillanatig kérdéses volt. Végül aztán ő is vállalta a játékot. Venclovas kosarával kezdődött a két csapat találkozója, de rövidesen már a vendég zalaiak vezettek. Alig négy perc elteltével már öt pontra (9-4) nőtt a ZTE-Heraklith előnye, és Simon Károly edző máris kénytelen volt időt kérni. Úgy tűnt, hogy ez Hatott is, hiszen a Kaposcu- kornak sikerült felzárkóznia. A kilencedik percben a csereként pályára lépő Nagy László triplájával lett egyenlő az állás (19-19), majd Kis S. kosarával a vezetést is átvette a hazai együttes. Ezt követően kiegyenlített játékot láthatott a nézősereg, váltott vezetéssel; egyik csapat sem tudott jelentősebb előnyt kicsikarni. Az első félidő utolsó percében aztán három zalai támadás — három kosár, s máris öt ponttal megugrott Farkas Sándor mester csapata. A játékrész végét jelző dudaszóval egy- időben szabálytalankodtak Kis Sándorral szemben, s az ő időntúli két jó büntetőjével alakult ki a 44-41 arányú fél- ideji eredmény. A második játékrészből még két perc sem telt el, amikor már újra a Kaposcukor vezetett (45-44). A 25, percben Grigas látványos triplájával három pontra nőtt az előny (54-51). Nem sokáig tartott azonban a boldogság, merthogy rövidesen érkezett Benzce válasza — szintén egy hárompontos kosárformájában. Majd a másik kaposvári litván, Venclovas mutatta meg — két alkalommal is —, hogy ő is jól tud célozni a hárompontos vonal mögül. A 28. percben négy ponttal (62-58) vezetett a Kaposcukor, kis idő múlva azonban már a vendégeknél volt ismét az előny. Majd újra csak a kaposváriak pillanatai következtek, s négy perccel a mérkőzés vége előtt öt ponttal, 78-73-ra elhúztak. Újabb egy perc elteltével pedig már nyolc pontra nőtt a Kaposcukor előnye! A vendégek azonban csak nem akarták magukat megadni, és — elsősorban Lukosius kosaraival — ismét szorossá tették az eredményt. Húsz másodperc volt csak vissza a találkozóból, amikor Gáli ellen szándékos személyi hibát ítéltek a játékvezetők, s ezzel valójában eldőlt a mérkőzés sorsa. Érdekesség, hogy ez a játékrész is úgy ért véget, mint az előző: ezúttal Polster volt a vétkes, és Kis Sándor ezúttal sem hibázott a rendes játékidő letelte után dobatott büntetőnél. Óriási fegyvertényt hajtott végre azzal a Kaposcukor, hogy legyőzte a tavalyi ezüstérmes ZTE-Heraklith csapatát. Elsősorban annak köszönhető ez a siker, hogy a két litván játékos, Venclovas és Grigas — akiket az első félidőben jóformán észre sem lehetett venni — hatalmasat javultak a második játékrészre. A ZTE-ben is elsősorban a két litván idegenlégiós, Lukosius és Lekarauskas gyűjtögette szorgalmasan a pontjait. Rajtuk kívül még elsősorban Vojvoda, illetve Polster jeleskedett. Most előnyre tehet szert a Kaposcukor a három győzelemig tartó sorozatban, hiszen a következő mérkőzés — mivel a két csapat felcserélte a pályaválasztói jogot — szintén Kaposváron lesz pénteken. Fenyő Gábor Budapesten a Zrínyi Katonai Akadémia tornacsarnokában rendezték meg a Magyar Köztársaság 1992. évi ifjúsági egyéni tollaslabda-bajnokságát. A viadalról természetesen nem hiányozhattak a két somogyi egyesület, a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola és a Segesdi Medosz SE tollaslabdázói sem. A somogyi sportolók közül a kaposvári Lábodi Tamás szerepelt a legeredményesebben, aki mindhárom számban ezüstérmet szerzett. Fiú egyéniben (37 induló) a döntőben hatalmas küzdelemben, három játszmában (15:10, 7:15, 17:16) kapott ki egykori klubtársától, a most debreceni színekben versenyző Bánhidi Ftichárdtól úgy, hogy Lábodinak volt mérkőzéslabdája (14:11), de ezt sajnos nem tudta kihasználni. Fiúpárosban alkalmi partnerével, a budapesti Goetter Antallal lett ezüstérmes. Vegyespárosban pedig a szintén budapesti Keszthelyi Melindával szerezte meg a második helyet. A leányoknál (32 induló) Tóth Nikoletta és Kapitány Ildikó, a kaposvári tanítóképző főiskola még serdülőkorú játékosai egy-egy győzelemmel a 9-16. helyen végeztek. Ugyancsak egy győzelmet könyvelhetett el a Segesdi Medosz SE játékosa, Bazsika Tamás, aki ezzel a 64-es tábláról jutott tovább egy fordulót. KÉZILABDA NB II Fonyódi Petőfi SE-Szombathelyi LATEX 20-18 (10-12) Fonyódi Petőfi SE: Sótonyi — Szekeres, Nagy O. (7), Kovács (2), Nagy K., Kiss, Eőry. Csere: Németh (9), Frizli, Csonka, Berkes, Varga (2). Edző: Kocsis Géza. A Szombathelyen salakos pályán lejátszott mérkőzésen a második félidőben mind védekezésben, mind támadásban a rutinos hazaiak fölé nőtt az új összetételű fonyódi együttes. Jók: Sótonyi, Németh, Kovács, Nagy K. MOTOCROSS ' ' , ‘7 Komlói idénynyitó Surján sikerekkel A hét végén Komló adott otthont az első hazai országos bajnoki motocross-fufamok- nak. A kétnapos viadalon a somogyi színeket a Surján SE és a Kaposvári GEMA Motocross SE versenyzői képviselték. (Az eddig szokásos két futam helyett az idén már három futamot bonyolítanak le a versenyeken.) Az I. osztályú 125 ccm-es kategóriában két surjános versenyző, Horváth Pál és Jeszenszky Péter állt rajthoz. Közülük Horváth szerepelt eredményesebben: az első futamban bukott, de tovább folytatta a versenyt, s végül másodikként intették le a célban. A második futamot már ő nyerte, míg a harmadikban újra csak második lett, s így végül összesítésben is a második hely lett az övé. Jeszenszky Péter mindhárom futamban a harmadik lett, s öszesítésben is a harmadik helyen végzett. A győzelmet a Bp. Honvéd SE új igazolása, Kamrás Károly szerezte meg. Ugyancsak ebben a kategóriában debütált Tóth Tamás, a Kaposvári GEMA Motocross SE versenyzője, aki tavalyi eredményeinek köszönhetően jutott fel az első osztályba. Összetett nyolcadik helye jónak mondható az erős mezőnyben, hiszen előtte rutinos, tapasztalt versenyzők végeztek, míg azokat, akikkel tavaly együtt versenyzett a II. osztályban, mind maga mögé utasította. A II. osztályúaknái a 125 ccm-es géposztályban Véró György (Surján SE) mindhárom futamában második lett, akárcsak az összetettben. Itt a végső győzelmet Köké- nyesy György (VEGA) hódította el. Ugyancsak a II. osztályban a 250 ccm-es motorral versenyző Magyari János (Surján SE) szereplését, sajnos, nem kísérte szerencse. Az első és a második futamban is defektet kapott, de mindkét alkalommal még így is a harmadik helyet csípte el. A harmadik futamban viszont már nem zavarta semmi. Ennek meg is lett az eredménye: hatalmas fölénnyel utasította maga mögé a többieket. Az összesítésben végül a második helyet szerezte meg. Mögötte Szabó Balázs, a Kaposvári GEMA Motocross SE versenyzője végzett a harmadik helyen, de egy kis szerencsével akár előrébb is végezhetett volna. A serdülőknél a 80 ccm-es géposztályban rajthoz álló Strangli Péter (Surján SE) valamennyi futamban bukott, de így is ötödik helyezett lett. Az 50 ccm-eseknél Verőd Ro- landnak (Surján SE) szintén az ötödik hely jutojt. ♦ Az elmúlt napokban Olaszországban Európa-bajnoki futamon vett részt a Surján SE két versenyzője, Nagy Ferenc és Jeszenszky Péter. Nagy Ferenc az időmérő edzésen egy ugrató után, sajnos, bukott, aminek lábtörés lett a vége. így most legalább két hónapos kényszerpihenőre van ítélve. Ez annál is szomorúbb, mert az edzések során nagyon biztatóan ment. A szabadedzéseken például ő motorozta a harmadik legjobb limitidőt. A másik surjános „porfelhőlovag”, Jeszenszky Péter már szerencsésebb volt. Sikeresen megfutotta a limitet, s így rajthoz állhatott a versenyen. Az első futamban a 21. lett, a másodikban pedig — annak ellenére, hogy megsérült — a 23. helyen fejezte be a versenyt. A harmadik futamban már, sajnos, nem tudott rajthoz állni. Az olasz EB-futamon egyébként Nagy Ferenchez hasonlóan vagy még tucatnyi versenyző szenvedett ki- sebb-nagyobb sérülést. ♦ A hét végi cserénfai en- duró-verseny még nem közölt eredményei. Magyar országos bajnoki nyitófutam. II. osztály, 80 ccm-es kategória: 1. Pataki Zsolt (Kamaraerdei Kerekes Klub) Honda, 2. Szuchánszki László (Dunakanyar) Honda, 3. Anda Csaba (egyesületen kívüli) Simson. II. osztály, 150 ccm alatti kategória: 1. Schumacher Tibor (MOTEX) Kawasaki, 2. Aszódi Richárd (MOTEX) MZ, 3. Ke- menczky Jenő (MOTEX) Honda. II. osztály, 150 ccm feletti kategória: 1. Müller Lajos (ECP) Honda, 2. Nádor Lajos (Pécsi Enduró Klub) Honda, 3. Acs Zoltán (egyesületen kívüli) Jawa. Osztrák nemzetközi bajnoki futam. Kétütemű motorok: 1. Ma- cicj Wröber (Lengyelország) Jeszenszky: sikeres bemutatkozás az olasz EB-futamon (Fotó: Kovács Tibor) TM, 2. Andrzej Tomiczek (Lengyelország) TM, 3. Gert Pichler (Ausztria) KTM. Négyütemű motorok: 1. Martin Weichenberger (Ausztria) KTM, 2. Kari Handl (Ausztria) Husaberg, 3. Kurt Winkler (Ausztria) Husquarna. Surján Kupa nemzetközi oldboy verseny: 1. Kari Voll- mann (Ausztria) KTM, 2. Nagy Gábor (Magyarország, Kamaraerdei Kerekes Klub) Honda, 3. Bert Kraft (Ausztria) Yamaha. Most a hét végén újabb versenynek lesz a színhelye a cserénfai crosscentrum. Április 12-én, vasárnap az I. és a II. osztályú 125 ccm-es géposztály — azaz a legnépesebb kategória — országos bajnoki futamát rendezi meg a Surján SE. Huszonegymillió sportcélokra „A Nemzeti Ifjúsági és Szabadidősport az Egészséges Életmódért”-alapítvány a múlt évben pályázatot hirdetett. Erre nagyon sok somogyi küldte el nevezését. Többségük kérelmét siker koronázta. Megyénk negyvenhét településéről száztizenöt tanintézet, DSK, DSE, sportegyesület, intézmény összesen huszon- egymillió-száztizenötezer forintot kapott sportcélokra. Bronzérmes lett a Berzsenyi Szombathelyen rendezték meg a „Játékos sportvetélkedő” diákolimpiái országos döntőjét, ahová bejutott a, kaposvári Berzsenyi Dániel Általános Iskola csapata is. A kaposvári gyerekek tudásuk legjavát nyújtva, sportszerű küzdelemben bronzérmet szereztek a házigazdák és a karcagiak mögött. A versenysorozaton az ország 1100 általános iskolájából mintegy 20 000 tanuló vett részt. Nyolc között a széchenyisek Megvolt a visszavágója a diákolimpia labdarúgó nyol- caddöntőjének. A kaposvári Széchenyi kereskedelmi iskola csapata 8-1-re verte a budapesti Kvassay szakközépiskolásokat, s most már a négy közé jutásért küzdőéinek. Mi tagadás, nem lesz könnyű dolguk, mert a következő ellenfelük a már sok sikert elért győri Bercsényi testnevelés tagozatos iskola lesz. Az első mérkőzést Győrben április 23-án, a visszavágót pedig Kaposváron április 27-én játsszák. Kinizsi-kupa atlétikai verseny A kaposvári Kinizsi Általános Iskola a megyei atlétikai szövetséggel közösen Kinizsi-kupa néven atlétikai versenyt rendez április 10-én pénteken 10 órakor az Arany úti sporttelepen. A két korcsoportban folyó vetélkedőn a fiúk nyolc, a leányok kilenc versenyszámban mérik össze tudásukat. „Aranyos” Diana Miskolc adott otthont a Vasutas Kupa I. osztályú csel- gáncs-rangsorversenynek; az erőpróbán a Kaposvári Húsos SC több sportolója is tatamira lépett. A plusz 72 kg-osok mezőnyében Sánta Diana szerezte meg az első helyet. Diana a verseny után nem haza, hanem két hétre Mátraházára utazott edzőtáborba a májusi felnőtt Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott keret tagjaként. Ugyanezen a versenyen az 56 kg-os súlycsoportban indult Szőke Szilvia, aki közel négyéves kihagyás után tért újra vissza, s legelső versenyén mindjárt az ötödik helyet szerezte meg. Nyílik! Nyílik! Nyílik! ^/V A napi használtcikk-piac ' J' Kaposváron “*■ **“ *-' a Vásártéri u. 2. sz. alatt. Ünnepélyes megnyitó április 10-én 11 órakor. Várjuk kedves vásárlóinkat és az árusítókat. J (216522 SPORTMŰSOR CSÜTÖRTÖK Röplabda Magyar Kupa, a legjobb négy közé jutásért (első mérkőzés): Kaposvári Tungsram- Jászberényi Lehel SC. Kaposvár, városi sportcsarnok, 17 óra. SAKK Negyedik állomásához érkezett a kaposvári Móricz Zsigmond Művelődési Ház által — minden hónap első hétfőjén — rendezett villámver- seny-sorozat. A hétfordulós erőpróbát ezúttal Veress Róbert nyerte. Győzelmével két pontra közelítette meg az ösz- szetettben vezető Horváth Tamást, aki ezúttal a második helyen végzett. Végeredmény: 1. Veress Róbert (Somogy SC) 6,5 pont, 2. Horváth Tamás (Somogy SC) 6, 3. Ronga Attila (Móricz M. Ház) 5,5, 4. Bárány Gyula (Somogy SC) 4,5, 5. Kele János (Somogy SC) 4,5, 6. Ligeti Elemér (Móricz M. Ház) 4,5. A pontverseny élcsoportja: 1. Horváth Tamás 22 pont, 2. Veress Róbert 20, 3. Ronga Attila 14, 4. Bárány Gyula 10. Kaposcukor SE-ZTE-Heraklith 92-88 (41-44) Veress győzött