Somogyi Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-06 / 82. szám

1992. április 6., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — SPORTMAGAZIN 13 EB- ES VB-FUTAMOK CSERENFAN Minden Surján-versenyzőt a dobogóra várnak Igazán jól sikerült esztendőt tudhatnak maguk mögött a Surján SE motocross-ver- senyzői. A Horváth Pál, Nagy Ferenc, Jeszenszky Péter és Borka János összetételű együttes — egymás után im­már harmadik alkalommal — megnyerte a csapatbajnoksá­got. Egyéniben a 125 ccm-es géposztályban Horváth Pál lett magyar bajnok, míg-a máso­dik helyen Nagy Ferenc vég­zett, Jeszenszky Péternek pe­dig az ötödik hely jutott. Hor­váth és Nagy tavaly több vi­lágbajnoki futamon is részt vett — többek között május­ban a cserénfai versenyen —, de itt nem is annyira a minél jobb eredmény számított, ha­nem sokkal inkább az, hogy belekóstoljanak ebbe a sem­mihez sem fogható légkörbe. A 250-eseknél az „elnyűhetet- len” Borka János is az élme­zőnyben, a hetedik helyen zárta a tavalyi bajnokságot. A II. osztályú 125 ccm-es kate­góriában versenyző Magyari János néhány futam után megsérült, de még így is a 14. hely jutott neki az összesítés­ben. A két fiatal tehetség, Ve­rőd Ftoland és Strangli Péter (ők a 80 ccm-es géposztály­ban szerepelnek) a reménytel­jes utánpótlást képviselik a Surján SE-nél. Új motorok — nagy tervek A Surján SE versenyzői elé az idén még nagyobb célokat tűztek ki. A 125 ccm-es gép­osztályban a Horváth Pál, Nagy Ferenc, Jeszenszky Pé­ter triónak kell kibérelnie év végére a dobogót. (Egyébként tavaly már három versenyen előfordult, hogy ők hárman osztoztak egymással a dobo­gós helyezéseken.) A II. osztá­lyúaknái ugyancsak dobogóra várják Magyari Jánost (aki az idén 125-ről 250-es motorra vált), és a két fiataltól, Verőci Rolandtól és Strangli Pétertől is azt várják, hogy saját kate­góriájukban év végén ott le­gyenek az első három között. A csapatbajnoki futamok so­rán természetesen a bajnoki cím megvédése a cél. Bár ez egyáltalán nem látszik könnyű feladatnak, hiszen két másik egyesület is benyújtotta igé­nyét az első helyre. A Buda­pesti Honvéd SE például, hogy megvalósítsa évek óta hiába dédelgetett tervét, lei­gazolta Kamrás Károlyt és Soóky Zsoltot. De jó eséllyel pályázik az idén szintén ala­posan megerősödött Komlói TE-SI is, amelynek verseny­zőit az egykori sokszoros ka­posvári motocrossbajnok, Németh Kornél irányítja. Az idei szezont valamennyi Surján-versenyző új motorral kezdi. Horváth Suzukival, Nagy és Jeszenszky pedig Hondával próbálja meg egye­sülete elképzeléseit valóra váltani. Magyari Hondáról ül át egy szintén új Suzukira, a két ifjú titán, Strangli pedig egy KTM, míg Verőci egy Honda nyergében próbál szerencsét. Surjános lett Nagy Sándor Az idén két új versenyzővel gyarapodott a Surján SE. Az igazi nagy fogás a hétszeres magyar autócrossbajnok Nagy Sándor, aki korábban az Autóferr Szeged színeiben állt rajthoz. S ami az igazi megle­petés: Nagy Sándor ebben az évben sportágat vált! 1992-ben a rallycrossban, egészen pontosan a divízió II.-ben (ifjabb Tóth János ka­tegóriájában) próbál szeren­csét egy Volkswagen Golf GT l-vel. Ez az esztendő persze az ismerkedés éve lesz első­sorban. Természetesen azért néhány alkalommal autó- cross-versenyeken is rajthoz áll majd, de a legfontosabb ebben az esztendőben a rally- cross lesz. Ugyancsak új fiú Véró György, aki a Hódmezővásár­helyi Sprint SE-től igazolt le a Surján SE. A 14 éves, rendkí­vül tehetségesnek tartott ver­senyző négy éve indul rend­szeresen a különböző verse­nyeken, s tavaly a II. osztály­ban a 125 ccm-es géposztály­ban a 13. helyen végzett. Az Borka János az idén vissza­vonul (Gyertyás László felvételei) idén — egy vadonatúj Suzuki nyergében — egyértelműen azt várják el tőle, hogy a II. osztályban szerezze meg a bajnoki címet. Ugyanakkor már nem talál­kozhatunk többet — legalább­is az egyéni versenyeken — az örökifjú Borka Jánossal. Ő csak a csapatverseny során fog beugrani, s akkor is csak abban az esetben, ha szükség lesz majd tapasztalatára, so­kéves rutinjára. Biztató kezdet A különböző felmérő verse­nyek teljes mértékben a Sur­ján SE vezetőinek optimizmu­sát támasztják alá. Nemessza- lókon Jeszenszky lett az első, míg mögötte Horváth Pál sze­rezte meg a második helyet. A serdülőknél a 80 ccm-es kate­góriában Strangli Péter szin­tén a második helyen végzett. Gyálon viszont Horváth Pál lett az első, megelőzve az ez­úttal második helyezett Je- szenszkyt. Az új igazolás, Véró György a második he­lyen zárta a II. osztályú ver­senyzők vetélkedését. Persze, a Surján SE „porfel- főlovagjai” nemcsak a hazai versenyeken állnak majd rajt­hoz. Jeszenszky és Nagy pél­dául az elmúlt napokban A „főnök”, Pető János Olaszországban egy Eu- rópa-bajnoki futamon próbált szerencsét, Horváth pedig a közeli országokban rende­zendő világbajnoki futamokon vesz majd részt. Májusban Cserénfán minden bizonnyal több surjános versenyzővel is találkozhatunk majd a világ- bajnoki mezőnyben. Nyolc verseny az idén A tavalyi héttel szemben ebben az évben összesen már nyolc különböző verseny­nek lesz a házigazdája a cse­rénfai crosscentrum. Az elsőt — az enduró oszágos bajnok­ság nyitó futamát (amely egy­ben nemzetközi zónaverseny és osztrák bajnoki futam is volt) — már ezen a hét végén megrendezték, amelyet egy hét múlva motocross ob-futam (egyéni I. és II. osztályú 125 ccm) követ. Ez a viadal sem egyszerű sima hazai erő­próba, hanem egyben zóna­verseny is lesz. Májusban aztán igazi moto­ros nagyüzem lesz Cserénfán! A hónap első három napján rendezik meg az enduró vi­lágbajnokság, illetve Eu- rópa-bajnokság (21 éven alu­liak) egyik futamát, amelyen mintegy 300 indulóra számí­tanak a rendezők. (Itt aztán valóban leírhatjuk, hogy eb­ben az időben Somogyra fi­gyel a sportvilág, hiszen ugyanekkor lesz Kaposváron a városi sportcsarnokban a szabadfogású birkózó EB is — hogy a többi más sporte­seményről már ne is beszél­jünk.) Három héttel később pedig a tavaly is nagy sikert aratott 125 ccm-es motocross vb-futamra kerül sor. Igazi csemegének ígérkezik a július 17-e és 19-e között rendezendő gyorsasági mo- tocrossverseny, amelynek az a külön érdekessége, hogy nem magyarok, hanem külföl­diek (osztrákok és németek) szerveznek. Szeptemberben két verseny lesz Cserénfán: 12-én rallycross országos bajnoki futamnak, 27-én pedig a harmadik, utolsó motocross csapatbajnoki versenynek lesz a házigazdája a Surján. Várhatóan a nyár végére készül el teljesen a crosspálya közeli szomszédságában ta­lálható salakmotoros-pálya, amelyet még az idén át sze­retnének adni egy nagy nem­zetközi verseny keretében. Erre a viadalra a teljes hazai élmezőnyt, valamint jónéhány ismert külföldi nagymenőt sze­retnének megnyerni. Fenyő Gábor Röplabda Nagybajomban maradt a kupa Ezúttal már negyedik alka­lommal rendezték meg Nagy­bajomban a hagyományos gyermek kupa röplabdatornát, amelyen 13-14 éves leány­csapatok vettek részt. Négy város — Székesfehérvár, Paks, Ajka és Kaposvár (a somogyi megyeszékhelyet a Kaposvári Sportiskola és a Toldi DSK csapata képviselte) —, valamint a házigazda nagybajomi együttes küzdött a minél jobb helyezések remé­nyében. A hat csapat két hár­mas csoportban kezdte meg a küzdelmeket. A két csoport- győztes két somogyi együttes lett — a Kaposvári Sportiskola és a Nagybajom (érdekesség, hogy mindkét csapat edzője Nagy Zoltán) —, így ők ját­szották a döntőt. A labdabiz- tosabb házigazdák színvona­las mérkőzésen, nagy csatá­ban diadalmaskodtak. A har­madik a Paks, a negyedik a Székesfehérvár, az ötödik az Ajka, a hatodik pedig a Toldi DSK lett. A különdíjak közül három ju­tott a somogyi csapatok játé­kosainak: a legtechnikásabb játékosnak Takáts Tündét (Kaposvári Sportiskola), a leg­jobb ütőjátékosnak Sós Zsu­zsannát (Nagybajom), míg a legjobb nagybajomi játékos­nak Papp Nellit választották meg. Kézilabda-dömping Csurgón Csurgón az Eötvös József Általános Iskola impozáns tornacsarnokában véget ért a megyei férfi kézilabda-terem­torna, amely egyben a Magyar Kupa megyei selejtezője, il­letve döntője is volt. A harmadik játéknapon a két NB ll-es csapat egymás el­leni rangadóján a segesdiek csak egy félidőn keresztül tud­tak ellenállni a mindent el­söprő csurgói rohamoknak a jó színvonalú találkozón. A megyei bajnoki címre esé­lyes KVGY Kaposvári Vasas SE első számú csapata dön­tetlenre mérkőzött a tartalékos Kéthely ellen, majd meglepe­tésre vereséget szenvedett a volt NB ll-es játékosokkal megerősített Zamárditól. Az első játéknap eredményei: Csurgó l.-KVGY Kaposvári Vasas SE II. 2&-5 (13-1) Legjobb dobók: Fekete (10), Orbán (5), illetve László (3). Kéthely-Zamárdi 21-20(11-8) Legjobb dobók: Nagy G. (10) , illetve Bőgős (6). Fonyód-KVGY Kaposvári Vasas SE II. 46-27 (20-13) Legjobb dobók: Zeke (19), Hiczfelder J. (14), illetve Ko­vács Cs. (7), Prinke (6), Budai (6). Csurgó II.-KVGY Kaposvári Vasas SE I. 25-20 (14-10) Legjobb dobók: Kunecz (11) , Telkes (5), Fényi (5), il­letve Papp L. (11). Segesd-Zamárdi 25-17(13-8) Legjobb dobók: Török (7), Czuczi (5), illetve Gerbely (6), Varga A. (6). Kéthely-Fonyód 20-20(11-11) Legjobb dobók: Nagy G. (9), Varga Cs. (7), illetve Hiczfel­der J. (8), Zeke (8). KVGY Vasas SE l.- KVGY Vasas SE II. 29-13 (12-3) Legjobb dobók: Kovács Cs. (7) , Kovács V. (7), Vámos (7), illetve Szerencsés (5). Csurgó l.-Csurgó II. 38-18 (21-10) Legjobb dobók: Sebestyén (8) , Fekete (7), Orbán (6), il­letve Máté (8). A második játéknap eredményei: Csurgó ll.-KVGY Kaposvári Vasas SE 25-18 (11-7) Legjobb dobók: Kunecz (6), Szolár (5), Faragó (5), illetve Budai (6), Márvai (5). Csurgó ll.-Kéthely 29-23(13-11) Legjobb dobók: Kunecz (8), Fényi (6), illetve Kisgyura (5), Bohár (5), Nagy G. (5). Zamárdi-KVGY Kaposvári Vasas SE II. 21-20 (8-10) Legjobb dobók: Gerbely (10), Varga A. (5), illetve Papp L. (7). Csurgó ll.-Segesd 25-24 (14-10) Legjobb dobók: Kunecz (9), Telkes (5), illetve Mercz (11). Segesd-Kéthely 32-19(13-11) Legjobb dobók: Kocsis G. (7), Mercz (5), Horváth Cs. (5), Jeszencsák (5), illetve Kis­gyura (5). Csurgó l.-KVGY Kaposvári Vasas SE I. 28-16 (15-9) Legjobb dobók: Orbán (10), Kovacsics (9), illetve Papp L. (9) . KVGY Vasas SE I.- Segesd 23-23 (12-8) Legjobb dobók: Papp L. (10) , Kovács V. (8), illetve Tö­rök (6), Kocsis G. (4). Kéthely-KVGY Kaposvári Vasas SE II. 21-17(12-5) Legjobb dobók: Varga Cs. (10), Nagy G. (7), illetve Budai (5), Mártha (5). Csurgó l.-Zamárdi 36-11 (14-8) Legjobb dobók: Sebestyén (13), Fekete (9), Kovacsics (5) . A harmadik játéknap eredményei: Csurgó l.-Segesd 31- 17(13-12) Legjobb dobók: Sebestyén (8) , Kovacsics (7), Fekete (6). Csurgó I.-Fonyód 29-22 (16-14) Legjobb dobók: Fényi (8), Kunecz (6), illetve Hiczfelder (9) , Zeke (8). Segesd-KVGY Kaposvári Vasas SE II. 26-9 (13-5) Legjobb dobók: Mercz L. (6) , Hajdú (4), Török (4), Tal- lián (4). Csurgó l.-Fonyód 27- 12 (15-7) Legjobb dobók: Orbán (6), Sebestyén (6), Bencze (5), il­letve Zeke (5). KVGY Vasas SE l.- Fonyód 24-17 (12-7) Legjobb dobók: Pamuki (8), Papp L. (6), illetev Hiczfelder T. (8). Csurgó ll.-Zamárdi 32- 23 (14-13) Legjobb dobók: Telkes (6), Barna (5), Szolár (5), illetve Geiger (0), Gerbely (6). KVGY Vasas SE I.- Kéthely 20-20 (12-9) Legjobb dobók: Pamuki (7), Papp L. (6), illetve Nagy G. (9). Segesd-Fonyód 24-12 (8-4) Legjobb dobó: Mercz (10). Zamárdi-KVGY Kaposvári Vasas SEI. 21-17(7-11) Legjobb dobók: Geiger (10), Gerbely (9), illetve Papp L. (6). Zamárdi-Fonyód 29-27 (11-10) Legjobb dobók: Gerbely (13), Geiger (8), illetve Zeke (9), Hiczfelder J. (8). Csurgó l.-Kéthely 28- 15 (14-7) Legjobb dobók: Sebestyén (6), Orbán (4), illetve Nagy G. (5). A megyei teremtorna végeredménye: 1. Csurgó I. 2. Csurgó II. 3. Segesd 4. Kéthely 5. Zamárdi 6. KVGY Vasas I. 7. Fonyód 8. KVGY Vasas II. 7 7 - - 214- 94 14 7 6 - 1 183-168 12 7 4 1 2 171-136 9 7 2 2 3 139-166 6 7 3 - 4 142-178 6 7 2 2 3 149-147 6 7 1 1 5 156-180 3 7 - - 7 109-194 0 Az azonos pontszámü csapatoknál az egymás elleni eredmény dönt. A megyei bajnokság állása: (a tavaszi fordulók előtt) 1. Csurgó II. 2. KVGY Vasas I. 3. Kéthely 4. Fonyód 5. Zamárdi 12 8 1 3 325-278 17 12 7 1 4 253-243 15 12 5 3 4 290-237 13 12 4 2 6 266-254 10 12 3 1 8 204-326 7

Next

/
Thumbnails
Contents