Somogyi Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-06 / 82. szám
1992. április 6., hétfő 5 SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS KAMARAZENEI TALÁLKOZÓ MARCALIBAN „Ilyen csoda a zene!” HOGYAN TOVÁBB, GYÓGYSZERELLÁTÁS? Amíg privát lesz a patika is... Kaposváré a vándorserleg — Színvonalas produkciók — A hét végén igen rangos zenei eseménynek adott otthont — immár tizenharmadszor — Marcali. Mint tizenhárom éve mindig, idén is itt rendezték meg a Somogy megyei zeneiskolák kamarazenei találkozóját. A rendező helyi zeneiskola bebizonyította, hogy a tizenhármas szám — sokak véleményével ellentétben — igenis szerencsés. Ugyanis a két napos rendezvény nagyszerűen sikerült. „Voltak olyan pillanatai a találkozónak, amelyekhez hasonló örömöt még a Zeneakadémia nagytermében koncertező világklasszisok zenéje sem tud szerezni” — állította értékelésében Friss Gábor zenetudós, a budapesti Zeneművészeti Főiskola tanára, a zsűri elnöke. Az ítész hangsúlyozta: amit mond, az nem bírálat, hanem beszélgetés, csupán a tapasztalatok megosztása. Dr. Sütő László, Marcali polgármestere megnyitójának végén jó, önfeledt játékot kívánt. Játék... Zongora-, gordonka- és sorolhatnánk milyen hangszeres játék. Ezt a „játékot" azonban keserves munka előzi meg, ám amikor elkezdődik, eltűnik a gyermekarcokról a szorongás, a lámpaláz. Játszanak: nagyszerűen és önfeledten... „Ilyen csoda a zene!” — vonta le a konklúziót Friss Gábor professzor úr, aki valami újat is felfedezett ezen a találkozón: a múltban az ajándékozó szervek arcnélküli fogalma társadalmivá vált, az intézmények nem kegyet osztogatnak, hanem meggyőzően támogatják a zenét. A zsűri elnökeként a színvonalas rendezésért köszönetét mondott dr. Völgyi Zoltánnénak, a marcali zeneiskola igazgatójának és munkatársainak. — Örvendetes az a fejlődés, amely Somogyot jellemzi a gyermekzenélést illetően — nyilatkozta lapunknak. — Ez manapság azért jelent nagy örömöt, mert sokhelyütt a vegetálás is elfogadható állapot. A produkciók egyre színvonalasabbak, s ami a zenetanárok igényességét dicséri: nagyszerű azoknak a műveknek a megválasztása, amely tökéletes harmóniában van a — nem egyszer — apró zenészek tehetségével. Szeretném kiemelni a siófokiak klarinétosait, azt a hat fiatalt, akik hiheA fonyódi klarinéttrió (Fotó: Gyertyás László) tetlen emberséget, humánumot tudtak kifejezni zenéjükkel, amint Mozart Adagio című művét adták elő. Mesterien! S mindez Mozart és Hortobágyi István zenetanár szerencsés „találkozásán” múlott. A kamarazenei találkozón 72 együttes 275 kis „zeneművésze” vett részt, hat zeneiskola és három általános iskola zeneiskolájának képviseletében. Aranyoklevelet tizenhárom együttes nyert; köztük a kaposvári zongorás fuvoladuó, amely a Marcali Városi Ön- kormányzat fődíját és a barcsi hegedű-zongora páros, valamint a marcali ütőegyüttes, amelyek a közönségdíjat kapták megosztva. Miután a városi önkormányzatok, és a különböző támogatók különdíjait kiosztották, óriási üdvrivalgás fogadta a hírt: a vándorserleget Nagyatád után Kapovár kapta... — Ami jól megy, kár megbolygatni. Ez a találkozó pedig nagyon jó! — mondta végezetül Friss Gábor. Tamási Rita Házhoz vitt irodalom Régi tervük a könyvtáraknak, hogy ágyhoz kötött, mozgáskorlátozott emberek, idősek, betegek számára házhoz vigyék az olvasnivalót. Az elképzelés igazán szép, csak eddig nem sok helyen valósult meg. A kaposvári Petőfi Sándor emlékkönyvtár most ezen igyekszik változtatni. Az ottani könyvtárosok 15-20 mozgásában korlátozott, főleg idősebb ember otthoni könyvtári ellátására vállalkoznának. Hat-hét idős embernek már rendszeresen visznek könyvet. Havonta egyszer mennek hozzájuk, beszélgetnek velük, s cserélik az olvasnivalót. Mindig ugyanaz a könyvtáros megy, ezzel is igyekeznek személyesebbé tenni a kapcsolatot. — A jelentkezőket kikérdezzük, milyen könyveket szeretnének olvasni, apró betűs könyvet is vihetünk-e stb. A gyengén látóknak az úgynevezett hangos könyveket ajánljuk; ez tulajdonképpen magnókazetta, amelyen színészek olvassák fel a szöveget. Otthoni kölcsönzésben még nem tűnt el könyv — mondja Halmos Lászlóné, a könyvtár vezetője. — Az idős emberek ebben nagyon megbízhatóak. N. L. Gyógyszerkészítés a laboratóriumban (Fotó: Kovács Tibor) Várhatóan az év végére eldől, miként alakul(hat) át a magyar gyógyszerellátás. A megyei gyógyszertári központban gyógyszerkészítő részlege működik, fokozatosan fejlődik az úgynevezett galenusi laboratórium. Ha bekövetkezik a privatizáció, önálló üzemként folytathatja majd tevékenységét. Több mint százféle gyógyszert gyártanak itt. Egyrészük gyógyszertárakban is előállítható lenne, ám jobb, ha a központban készülnek. Ugyanis innen csak vizsgált gyógyszerek kerülnek ki. Rendezni a tulajdonjogokat Egy amerikai-magyar cég, az Ernst and Young tette a legjobb javaslatot a gyógyszerforgalmazást illetően. Ez elnyerte a Népjóléti Minisztérium bizalmát is. A tervezet szerint a hálózat kft-vé alakulna az első fokozatban, amelyből — külön szabályok alapján — végbemehetne a patikák privatizációja. A fennmaradó gyógszertári központok önállóan dolgoznának, vagy több központtal, kereskedelmi vállalattal egyesülve rt-ben folytatnák tevékenységüket. Az átalakulás alapvető szempontja kell legyen az, hogy a szükséges parlamenti, kormányzati döntések hatálybalépése segítse a folyamatos gyógyszerellátást. Egyértelmű döntésnek kell születni a megyei gyógyszertári központok tulajdonviszonyáról. Jelenleg ezek az intézmények államigazgatási felügyelet alatt álló vállalatok. Szakmai felügyeletüket a Népjóléti Minisztérium látja el, s az Állami Vagyonügynökség kezében van a tulajdonosi jogosítvány. Amíg nem tisztázzák tulajdonjogukat — és ez csak hátráltatja az átszervezést —, módjára a privatizálás nem születhet törvény. Addig is: meg kell alkotni az orvosi- és a gyógyszerészeti kamarai törvényt, s mellette a gyógyszer- és gyógyszerészeti törvényt. Ezek már előkészületi stádiumban vannak... A sikeres átalakulás további feltétele — mint ahogy erről dr. Győrbíró Árpád, a megyei gyógyszertári központ igazgató íőgyógyszerésze, és Kol- lárovics Vendel gazdasági igazgatóhelyettes is vélekedik — az, hogy mielőbb döntés szülessen a patikák és a gyógyszernagykereskedelmi cégek szétválasztásáról valamint a gyógyszerkereskedelmi árrés reális felosztásáról a kis- és nagykereskedelem között. Az átmeneti szakaszban csak így biztosítható a folyamatosság. A magánpatikáké • n rí a jovo: A gyógyszerfinanszírozásra fordítható összeget 27 milliárd forintban hagyták jóvá a társadalombiztosítási alapon belül. Ez a pénz tavaly is kevés volt. De nincs mit tenni, hiszen szigorúan ragaszkodnak ehhez a kerethez. Amennyiben az összeg időárányos részénél az év első felében többet költenek akkor félő, hogy tovább csökkentik a jelenleg érvényben lévő árrés-százalékot. Először a gyógyszerészek bőrén próbálnak majd takarékoskodni — mi sem természetesebb, hiszen a költségek hetven százaléka bérjellegű —, később viszont az állampolgár érezheti ennek hátrányát. Félő, hogy újra „hozzá kell nyúlni” a gyógyszerárakhoz; mind több készítményt vonnak majd a legkisebb, az ötven százalékos támogatás alá. A privatizáció szelét nagy valószínűséggel a gyógyszertári dolgozók is megérzik. Munkanélküliségtől való félelmük megalapozott, hiszen — főleg a nagyobb gyógyszer- tárakban — egy részük feleslegessé válhat. A legjobbak — több pénzért — privát körülmények között, feszített munkatempóban látják majd el feladatukat. A privatizáció az egy gyógyszerészt foglalkoztató patikákban kezdődhet el. Ott, ahol eddig is szükséges volt a működés. Somogy 68 gyógyszertára közül 23 „stratégiai” jelentőségű. Ezek'az összforgalom kétharmada. A másik negyvenöt termeli a további egyharmadot. Ebből huszonöt veszteséges — természetesen a kistelepüléseken. Az lenne a szerencsés, ha a középmezőnyben lévő, s nem a „jól menő" gyógyszertárakban venné kezdetét a privatizáció. Várható buktatók Mi legyen a veszteséges patikákkal? Az Ernst and Young tervei szerint legelőször fel kellene tárni a veszteségokait — (lehet ezt régóta ismerik már a szakemberek?) — majd meghatározni csökkentésének lehetőségét. Némelyiküket — a lakossággal és az önkormányzattal összhangban — meg lehetne szüntetni, s a fiókgyógyszertárak is megoldást jelenthetnének. Tisztán kell látni a nyereséget, s azt is: mit, miért és miből támogatnak. Ha azonban kimondjuk, hogy a gyóg- szerellátás állami feladat, akkor nem lehet vissza dobni a labdát az önkormányzatoknak... Számos buktató adódhat tehát még az átállás során. És a 628 somogyi gyógyszerészt, szakasszisztenst és asszisztenst is érdekeltté kell tenni. Mielőbb ki kell dolgozni a jogszabályi feltételeket és azokat a hitellehetőségeket, amelyekkel a gyógyszerészeiben dolgozók minél nagyobb hányada tulajdonos lehet szolgálati helyén. Lörincz Sándor „Menekülés” a halálba? EGY LENGYEL TANÁR TRAGÉDIÁJA I gazi nyári hőség. A fiatal lengyel tanár összeverbuválja a német uralom elöl menekült diákjait, hogy strandra vigye őket, megmártózni a hűsítőén simogató, az általuk ismeretlen magyar tenger vizébe. 1943. augusztus 26. E szerencsétlen napon következik be a tragédia... Marian Jasienski 37 éves fiatal tanár, akit diákjai becsültek, szerettek, a menekült-sorsban ragaszkodtak hozzá, nincs többé! Felhevült teste nem bírta a hűsítő víz ölelését, szívgörcsöt kap s örökre lehunyja szemét, elfeledve a menekülés viszontagságait, feledve mindent. „Menekülés” a halálba? A sors kifürkészhetetlen akarata, hogy a testvéri ország fogadja be végleg? Ki tudja? Mindenesetre, e tragikus sorsú fiatalember örökké magyarrá válik, hisz Balatonbogláron fogadja be örökre a magyar föld!... A tragikus eseményről Mészá- rosné (Baba néni) aki jól ismerte a lengyel menekültek sorsát, így emlékezik: — Augusztusban meghal Marian Jasienski tanár, aki egyedül jött át, családja nem volt, a gyerekekkel együtt lakott, nekik élt, nemcsak tanította, nevelte is őket. Akkor is a gyerekekkel volt, amikor fürdés közben görcsöt kapott és elmerült. Tanítványai nagyon szerették. A harcer csapat parancsnoka (cserkész? szerk.) volt. így elvesztése különösen tragikus esemény. Diákjai szomorúan őriztek két napon a Balatonnál, amíg felvetette a víz... A fiatal tanár holttestét ott ravatalozták fel, ahol lakott, majd nagy részvéttel, diákjai zokogása közepette kísérték utolsó útjára a bala- tonboglári temetőbe. Sírja azóta is gondozott, mindig van rajta friss virág. Milyen véletleneket produkál az élet? Lengyel halottaink kutatása közben, régebben kapott levelezőlapokat nézgettem s magam is megdöbbentem. Két levelezőlap a tragikus sorsú lengyel tanárnak szólt. A levelezőlap egyike nemcsak a SS cenzúráját járta meg, hanem a Mezőkeresztest, ahol — föltehetően — a fiatal tanár először kapott menedéket, aztán Zamárdit, majd hosszú utat megjárva Boglárra került a címzetthez. Ez teljesen biztos, hisz itt került elő a hulladékból. E „kincs” megtalálása Horváth Ivánnak köszönhető, ő ma is lelkesen keres, kutat ott, ahol érzi, hogy akad még régi irat. Mindkét levelezőlap családi vonatkozású. Egyiket édesapja, másikat menyasszonya írta. Mindketten beszámolnak ottani sorsukról, keseregnek, hogy nem lehetnek együtt. így fordította le Tóth Ferencné sz. Ruczynska Ryszarda lengyel származású fiatalasszony a két levelezőlapot. Vannak kutatók, akik esetleg utasításokat is vélnek fölfedezni a szövegben, föltételezve, hogy így akarták kijátszani a németek éberségét. Horváth Aladár
