Somogyi Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-03 / 80. szám

1992. április 3., péntek SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 7 Lesz-e nagykövet? Sportberkekben gyorsan el­terjedt a hír, hogy Schmitt Pál nemcsak ideiglenesen utazik a nyáron Spanyolországba. Az OTSH elnökhelyettese, a Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság VB-tagja, a sportdiplomá­ciát egy másfajta diplomáciai tevékenységgel készül felcse­rélni. Felkérték, hogy legyen hazánk madridi nagykövete. Ő is azok közé tartozik, akik a nemzetközi sportéletben ala­pozták meg hírnevüket. Nevét már elég régen megismerte a világ. Az egykori kitűnő párbaj­tőrvívó három olimpián szere­pelt, először 1968-ban, majd négy évvel később egyaránt tagja volt az aranyérmet nyert csapatnak. Kétszer szerepelt a vb-győztes csapatban is. Idehaza öt magyar bajnoki címet szerzett. Visszavonu­lása után előbb nemzetközi bí­róként, majd a Népstadion és Intézményei Vállalat vezér- igazgatójaként vett részt a sportéletben. 1983-ban lett az OTSH elnökhelyettese. Schmitt Pál még gondolko­dik az ajánlaton. Legutóbb úgy nyilatkozott, hogy számára most fontosnál is fontosabb a barcelonai olimpián való sike­res szereplés, minden egyéb azután jöhet. A sportszeretők egyelőre nem tudják, hogy a sportember „szerepcseréje” miatt örüljenek vagy bánkód­janak. Tisztázatlan ugyanis, hogy mit nyer, s főként mit ve­szít ezzel a váltással a magyar sportdiplomácia. Lehet, hogy Schmitt Pái Spanyolországból már csak ruhát és hivatalt váltani jön haza? Egy, a szöulit megköze­lítő szereplés után már bizo­nyára nem kellene a szívén hordani azt a sokat emlegetett nagy követ. Gondolom, hogy egy újabb sportsiker fényében már szívesebben lenne nagy­követ. — J — SZŐNYEGVÁSÁR húsvétig a Sulák szőnyeg áruházlánc valamennyi üzletében! Ilyen még nem volt: minden egyes szőnyegből 20 + 5% árengedményt adunk! Az Ön öröme a mi örömünk is! Keresse föl legközelebbi üzletünket: Siófok, Fő utca 142. (216592/a) KELHÍVÁS VERSENYTÁRGYALÁSRA A SIOKOM RT. (8600 Siófok. Bajcsy-Zsilinszky u. 220. sz.) szerződéses üzemeltetésre meghirdeti a hasznosításúban álló: — Balatonszéplak alsói — Balatonszéplak felsői — Siófok. Vitorlás utcai — Siófok, Vásárcsarnok parkolói — Siófok, Fő téri — Siófok, Újpiac téri — Szabadi-fürdő, vasútállomás mögötti — Szabadi-Sóstó, Pusztatorony téri nyilvános WC-ket A versenytárgyalásra 1902. május 4-én 10.00 órakor az. rt. székhelyén kerül sor. Érdeklődni a 06/84/13-051 telefonszámon, vagy személyesen az rt. székhelyén. ________________________________________(216660) A televízió jóvoltából több, mint sejtésünk le­het arról, hogy mi történt az MTK—Siófok Ma­gyar Kupa-mérkőzésen. Az MTI-nek a mérkő­zésről szóló beszámolója, no és a szaksajtó­ban olvasott tudósítás egyaránt megerősíti mindazt, amit tegnap kérdésünkre Szigeti Já­nos, a Bányász elnökhelyettese mondott. Vé­leménye szerint Márton Sándor Kincses part­jelző hathatós közreműködésével olyat produ­kált, amely mellett nem mehetnek el szó nélkül. A képernyőn ország-világ láthatta a Bányász el­len megítélt jogtalan büntetőt, s az egyik olyan ígéretes siófoki támadást, amelyből három a hibás játékvezetői Ítéleten halt el. Nem vitatják a három kiállítás jogosságát, de meggyőződé­sük szerint a játékvezető teremtett olyan lég­kört a pályán, amely miatt a siófoki labdarúgók elveszítették a fejüket. A siófokiakat egyértel­műen sújtó esetek miatt a Bányász panasszal fordult az MLSZ-hez. Sürgeti az ügy kivizsgálá­sát, továbbá a játékvezető felelősségre voná­sát. Kérik továbbá: a szövetség a jövőben — a Bányász bajnoki és kupamérkőzésein — Már­ton játékvezető szerepeltetésétől tekintsen el. Idénynyitó Cserénfán Hót végén ismét benépesül a cserénfai motocross-cent- rum. Itt rendezik meg ugyanis az enduró országos bajnok­ság nyitófutamát, amely egy­ben osztrák bajnoki futam, va­lamint zónaverseny Is lesz. Ez azt jelenti, hogy e két napon a magyar versenyzők mellett még osztrák, német és cseh­szlovák motorosokkal Is talál­kozhatnak a nézők. Az előzetes nevezések alapján mintegy 100 — közte 40-40 magyar és osztrák — Indulóra számítanak a ver­seny rendezői, A cserénfai idénynyltó viadal — amelyet az idén még vagy féltucat kü­lönböző verseny, közte világ­bajnoki és Európa-bajnoki en­duró-, illetve motocross-futam követ — szombaton és vasár­nap is kilenc órakor kezdődik. A sportág népszerűsítése ér­dekében a gyermekek mind­két napon ingyen tekinthetik meg a versenyt. Teke NB III Pácai Hunor-Kaposvári Fáklya 8:0 (2312:2174) A pécsi gyenge minőségű pálya különösen a Fáklya já­tékosai számára jelentett le­küzdhetetlen akadályt, így született meg a súlyos, 8:0 arányú kaposvári vereség. A kaposvári tekézök ered­ményei: Németh T. 372 fa, Gyűrüsi V. 370 fa, Illés I. 365 fa, ifjabb Németh T. 362 fa, Bekker Cs. 354 fa, Bognár J. 345 fa. Ritmikus sportgimnasztika 3 Négy érem Szófiából Nyolc ország öt­venkét versenyzőjé­nek részvételével rendezték meg Szó­fiában a Memorial 78 elnevezésű rit­mikus sportgimnasz- tika-viadalt. Az ese­ményen a Kaposvári Építők SC két spor­tolója is részt vett. Jól szerepeltek a kaposvári lányok, négy éremmel tértek haza a bolgár fővá­rosból. Az összetett versenyben Balog Diána harmadik lett. ugyanő a karikadön­tőben ezüst-, a kö­télgyakorlatok során pedig bronzérmet szerzett. Klubtársa, Frank Nóra a labda szerenkénti döntőbe került be, s ott a harmadik helyen végzett. Mindkettő­jük edzője Mártonná Pálvölgyi Dóra. Képünkön: Balog Diána Pannon Maraton '92 lovasverseny Ezen a néven rendeznek távhajtó és távlovagló ver­senyt május 2. és 9. között. A 300 km-es útvonalat főleg somogyi tájakon jelölték ki, Kaposvár-Dombóvár-T a- mási-Szántódpuszta-Bala- tonfenyves-Kaposvár állomá­sokkal. A rendező Magyar Lo­vasszövetség és az Instant kft a jövőben hagyományossá kí­vánja tenni az eseményt. Mindkét kategória győztese egy-egy nyugati személygép­kocsit vihet majd haza. Sikerrel menetelnek a széchenyisek Közismert, hogy a közép­fokú iskolák diákolimpiái lab­darúgó tornáján a kaposvári Széchenyi István kereske­delmi iskola képviseli me­gyénket. A széchenyisek, mi­után sikerrel vették az Ajka el­leni akadályt ( 8-0-ra, majd 3- 0-ra nyertek ellenük), a leg­jobb tizenhat között a fővárosi Kvassay szakközépiskolát kapták ellenfelül. Az első mér­kőzésen már túlvannak. Bu­dapesten 4-0-ra nyertek a mi­eink, így a kaposvári vissza­vágó előtt talán már kimond­hatjuk: remélhető, hogy ott lesznek a legjobb nyolc között. A visszavágó április 6-án 13 órakor lesz a cseri-pályán. . Edzőváltás a nyíregyházi röplabdacsapatnál Új edzője van a Nyíregyházi VSC Bim-Trade NB l es férfi röplabdacsapatának. Balázs István a közte és a játékosok között megromlott viszony, va­lamint családi problémái miatt kérte felmentését. Az új edző, Varga László ült már a csapat kispadján szerdán este a 3:2 arányú hazai győzelemmel végződött Nyíregyháza-Új­pesti TE Magyar Kupa mérkő­zésen. Ez már csak a2ért is érdekes lehet, mert a legjobb négy között a Kaposvári So­mogy SC-nek — már persze ha sikeresen túljut a Csepel SC-n (erre pedig minden re­ménye megvan) — a Nyíregy­házi VSC Bim-Trade-Újpesti TE találkozó továbbjutója lesz az ellenfele. SPORTMŰSOR PÉNTEK Röplabda Magyar Kupa, a legjobb négy közé jutásért (második mérkőzés): Kaposvári So­mogy SC-Csepel SC. Kapos­vár, városi sportcsarnok, 17 óra. SZOMBAT Teke NB II: Kaposvári Köz- út-Strabag SE-Herendi Por­celán. Kaposvár, Közút-csar- nok, 10 óra. Kosárlabda Megyei kosárlabda-bajnok­ság. Kaposvár, Ipari Szakközép- iskola tornacsarnoka. Mérkő­zések: Triton-Oázis SE-Toldi gimnázium 8 órakor, Erdőszól SE-Munkácsy Mihály Gimná­zium BK 9.15-kor, Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Fő­iskola-Henger KK 10.30-kor, Hurrikán KK-SP 54 SC 11.45-kor, Titán KK-Kapos- cukor SE II. 13-kor, Gépész DSE-Táncsícs Mihály Gimná­zium 14.15-kor, Universitas- Kaposcukor SE III. 15.30-kor. Motorsport Enduró országos bajnokság nyitófutama, egyben osztrák bajnoki futam, valamint zóna­verseny négy ország (Ma­gyarország, Ausztria, Német­ország, Cseh és Szlovák SZK) versenyzőinek részvételével. Cserénfa, cross-centrum, 9 órától. Kerékpár III. Pannónia Kupa kerék­párverseny. I. szakasz: hegyiverseny. Rajt: 10.30 órakor Szentbalá- zson. II. szakasz: kritériumver­seny Kaposváron. Útvonal: Szent Imre utca — Damjanich utca — Kossuth Lajos utca — 61 -es út. Rajt: 15 órakor. Labdarúgás NB I: Siófoki Bányász- Szombathelyi Haladás VSE. Siófok, Bányász-sporttelep, 18.30 óra. V.: Varga S. (Vad, Kaibás). Tartalékmérkőzós: 16 óra. (A játékvezetőt Veszp­rém megye küldi). NB III: Kaposvári Honvéd- Nagyatádi VSE. Kaposvár, Cseri-pálya, 16.30 óra. (V,: Cservölgyi J.) Tömegsport Pedagógus Kupa. Kapos­vár, Gyakorló Általános Iskola, 9 órától. Sportágak: kispályás labda­rúgás (férfiak), röplabda (nők és férfiak vegyesen), kosár­labda (lehet vegyes csapat), kötélhúzás (nők és férfiak ve­gyesen), asztalitenisz (női és férfi egyéni). VASÁRNAP Kosárlabda NB I, rájátszás — a kiesés elkerülése ellen: Kaposvári Honvéd-TFSE. Kaposvár, vá­rosi sportcsarnok, 17 óra. Motorsport Enduró országos bajnokság nyitófutama, egyben osztrák bajnoki futam, valamint zóna­verseny négy ország (Ma­gyarország, Ausztria, Német­ország, Cseh és Szlovák SZK) versenyzőinek részvételével. Cserénfa, cross-centrum, 9 órától. Kerékpár III, Pannónia Kupa kerék­párverseny. III. szakasz: országúti ver­seny. Rajt: 10 órakor. Rajt és cél: Kaposváron a Köjál épü­lete előtt. Tájfutás Megyei diákolimpiái táj­futó-döntő. Kaposvár, Nádasdi-erdő (Ivánfahegyalja utca vége), 10 órától. Labdarúgás NB III (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő 16.30 óra): Balatonlelle— Kaposvári Építők SC (Hosszú F.j, Kaposvári Rákóczi FC- PÉAC (Fazekas), Barcs SC- Bóly (László), Komlói Bá­nyász-Marcali VSE (Oszter- mayer). Megyei I. osztály (az elöl álló csapatok a pályaválasz­tók, a kezdési idő 16.30 óra): Gyékényes-Balatonföldvár (Juhász), Homokszent- györgy—Lengyeltóti (Bóna), Nagybajom-Szulok (Zsobrák), Somogysárd-Csokonyavi- sonta (Král), Fonyód-So- mogyszob (Polecsák), Ta- szár-Tab (Pálfy), Balatoni Va- sas-Balatonszentgyörgy (Pesti), Csurgó-Kaposvári Rákóczi FC II. (Pecsét). Megyei II. osztály (az elöl álló csapatok a pályaválasz­tók, a kezdési idő 16.30 óra). Északi csoport: Balatonke- resztúr-Zamárdi, Balatonsza- badi-Mernye, Zimány-Ná- gocs, Horvátkút-Szőlősgyö- rök, Balatonberény-Balaton- szárszó, Táska-Kaposvári Gazdász, Kéthely-Öreglak. Déli csoport: Kaposmérő- Vízvár, Juta-Somogytarnóca, Tarany-Berzence, Kaposz- szerdahely-Kadarkút, So- mogyudvarhely-Kutas, Inke- Lakócsa, Bolhás-Bélavár. Panasszal él a Siófoki Bányász

Next

/
Thumbnails
Contents