Somogyi Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-29 / 101. szám
1992. április 29., szerda SOMOGYI HÍRLAP — NYUGDÍJASOK OLDALA 13 Elesettek istápolója Manci néni és az öregek (Fotó: Király J. Béla) Jog a szociális védelemre AMIRŐL A CHARTA „BESZÉL" Gyógyszertámogatásra 3,3 milliárd forintot — a kívánatosnál egymilliárddal többet — fordított ez év januárjában a társadalombiztosítás. Februárban 2,9 milliárdot költöttek erre a célra, s úgy tetszik, aligha lesz elég a tb-alapból ebben az évben rendelkezésre álló, a tavalyinál 4 milliárddal kevesebb pénz, vagyis a 27 milliárd forint... Az első ki mit tud?-ot egy megye nyugdíjasai részére 1988-ban rendezték az országban: Törökszentmikló- son a Szolnok megyében élő öregek 92 műsorszámban mérték össze képességüket, tehetségüket. Somogybán két évvel ezelőtt Batéban, tavaly Barcson gyűltek össze a nagy és sikeres seregszemlére, az idén nyáron pedig Kaposfüred ad otthont a megyei nyugdíjas ki mit tud?-nak. A szociális kiadások kurtítása nélkül kívánják megoldani a költségvetés szorult helyzetét — olvashattuk egy erről szóló nyilatkozatban. A gondok enyhítésére a kiadásoknál megtakarítást kívánnak elérni, de úgy, hogy közben ne rövidítsék meg a családi pótlékot, a gyest, a gyedet, a nyugdíjat. A siófoki nyugdíjasok is megalakították városi egyesületüket. Megválasztották a háromtagú vezetőséget és a tizenhét tagú választmányt. A Nyugdíjasok Siófoki Egyesületének — mely a jövőben a Dél-balatoni Kulturális Központban tartja összejöveteleit — az elnöke Barabás Andrásné lett. A 20 százalék kedvezményt, melyet nyugdíjas és mozgáskorlátozott klubcsoportjának tagjai részére ez év márciusának végéig nyújtott a Magyar Autóklub budapesti szervezete — év végéig meghosszabbították. A hatósági vizsgáztatás és a rendszám- tábla cseréjének kivételével a műszaki szolgáltatások díjtételeiből 20 százalék árengedményt adnak. A közelmúltban a kaposvári vásárcsarnokban akaratlanul is tanúja voltam két idősebb háziasszony beszélgetésének. Bizonyos Manci néniről, a mindig segítőkész vöröskeresztes titkárról esett szó közöttük. — Pedig ő is nyugdíjas — így az egyik. — Fiatalabb korában mint jónevű hölgyfodrászt ismertem meg. Ma is „úriasszony”, aki azonban nem átallotta egy idős, magára maradt asszonytársunkat az ágyában tisztába tenni, nem is egyszer, s amíg nem állt talpra, kitakarította a lakását, bevásárolt neki... — Mondják, hogy ő meg a férje húsvét előtt az autójukon étolajat, lisztet, margarint és egyebet szállított a nyugdíjasok távoli boltjából a környék öregjeinek, hogy megkíméljék őket a cipekedéstől, és megtakarítottak nekik jó néhány forintot... A nyugdíjasok patronusa. Várvizi Imréné — azaz Manci néni — a kaposvári piac szomszédságában, szerény, takaros családi házban él. A csengetésre ő nyitott kaput. — Amíg az ebéd készül, a vöröskeresztes levelezést intézem — mondta. — Már majdnem tucatnyi válasszal tartozom azoknak, akik hozzám fordultak... Társadalmi megbízásként a szervezet kaposvári belvárosi csoportjának titkári tisztét testálták rám több mint tíz évvel ezelőtt, három évvel azután, hogy nyugdíjba mentem. Három évtizede már, hogy megkedveltem ezt az emberbaráti tevékenységet. Egy, a szervezet által rendezett önkéntes véradáson láttam, hogy — akkor — milyen sokan jelentkeztek, s adták a vérüket ellenszolgáltatás nélkül... — Most meg a nyugdíjasokat gyámolítja... — A férjemmel együtt mi is kisnyugdíjasok vagyunk, s látjuk, hogy sok körülöttünk az elesett ember, akinek gyors és konkrét segítségre van szüksége. A vöröskeresztes munkám azonban nem merül ki ebben, szervezetünkben ugyanis azt valljuk, hogy ahol tudunk, segítünk. A közelmúltban például menekülteknek gyűjtöttünk adományokat. A legkisebb unokám később meg is kérdezte: Mama, mikor megyünk megint koldulni?! Megjegyzem, hogy az ilyesmi nem koldulás. Tapasztaltam, hogy az emberek szívesen segítenek, ha valaki hozzájuk fordul. — Bizonyosan vannak segítői is... — Amit mi Imrével, a férjemmel teszünk, az kötelessége lenne mindenkinek, akinek módjában áll segíteni... Szerencsére mindketten, a korunk ellenére jól tartjuk magunkat, s boldog emberek vagyunk, mert három gyermeket fölneveltünk és hat unokával ajándékoztak meg bennünket. Hát kell ennél nagyobb boldogság?! Szerényen megélünk, és azt szeretnénk, ha örömünkből máshova is jutna... Munkánkban sokan állnak mellettünk, nem is győzném sorolni a nevüket. Kettőt mégis megemlítek: a vöröskeresztes elnökünket, dr. Tódor Jánost, és a nővérek közül Ács Erzsit. Ha gondunk akad, mindjárt segítenek. De ismétlem: nem csak ők... Kovács Sándor Egy törvényt, rendelkezést, megállapodást többnyire akkor citálnak évekkel vagy évtizedekkel a „megszületését” követően, ha a megvalósulás akadozik vagy éppen megfeneklett — erre gondoltam, miközben az Európai Szociális Chartáról szóló „ tájékoztatót és állásfoglalást” elolvastam. A Nyugdíjasok Országos Kamarájának feladata, hogy a jövőben érvényt szerezzen a chartában foglaltaknak minden olyan kérdésben, mely az idősekkel foglalkozik — egyebek között ez áll a társadalmi és szociális bizottság által jegyzett írásban. Bizonyosan azért kell feladatként megszabni és tételesen felsorolni a tennivalókat most, 1992 tavaszán, mert eleddig ezek a pontok nem kaptak a súlyuknak megfelelő figyelmet — vélekedtem az írás olvastán. így lehet ez annak ellenére, hogy „Magyarország 1991 végén csatlakozott az Európai Szociális Chartához, a kormány nevében dr. Surján László népjóléti miniszter ratifikálta azt...”, tehát a hivatkozásra eddig is lett volna épp elég idő. Csak éppen — vélhetően — ok nem volt rá annyi, mint az utóbbi időben... A „tájékoztató és állásfoglalás” szerzői úgy gondolhatták, egyre indokoltabb a charta „fölmelegítése”, emlékeztetve arra: bőven van mit tenni a megállapodás szellemében a nyugdíjasok érdekvédelméért, az egyes pontok érvényesítéséért, s ebben van — lesz — nagy feladata éppen a kamarának. Például „figyelemmel kell kísérni a jelenlegi biztosítási rendszereket, és érvényt kell szereznünk arra, hogy felkészítsék az idős embereket a nyugdíjazásuk utáni sajátos helyzetükre.” — szögezi le a bizottság állásfoglalása. Aztán arról szól, hogy az információs rendszerek révén tudatosítani kell mindenkivel, akit érint: milyen kedvezmények, juttatások illetik meg az idős embereket. Ebben sokat segíthetnek a társadalmi és érdekképviseleti szervezetek... „Konkrétan meg kell határozni az állam feladatát az idős korú állampolgárok szociális biztonságának megteremtésében... Az érdekképviseleti szerveknek kezdeményezni kell nyugdíjasházak, szociális otthonok rendszerének létrehozását, működtetését... Figyelemmel kell kísérni az egészségügyi törvényben az idősekre vonatkozó rendelkezéseket; biztosítani kell az állapotuknak megfelelő ellátást és szolgáltatást részben állampolgári jogon, részben szociális jogon, illetve alapon... Küzdeni kell egy olyan szociális védőháló megteremtéséért, melyben a jövedelemmel nem, vagy csak igen alacsony jövedelemmel, illetve nyugdíjjal rendelkezőknek az állam biztosítja a lét- fenntartását."— olvasom, és megintcsak arra gondolok, hogy nagy feladatot kell megoldania a Nyugdíjasok Országos Kamarájának a nyugdíjasok érdekében. Nagy, de hálás — és a létéből következő — feladatot... H. F. Rovatszerkesztő: Hernesz Ferenc Mi lesz abból, amit teremtett? „Hetvenéves elmúltam...” Postázták a kiegészítő MÁV-nyugdíjakat Mint annak idején hírül adtuk, az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság április 6-án és 7-én postára adta több mint két~és fél millió nyugdíjas három hónapra esedékes megemelt nyugdíját. Az áprilisi juttatást pedig egy összegben és a szokott időben kapják kézhez az érintettek — mondta akkor érdeklődésünkre a Nugdíjfolyósító Igazgatóság főosztályvezetője. Az utóbbi napokban viszont elterjedt a hír, hogy a MÁV-nyugdíjasok a legnagyobb magyar vállalat pénzügyi nehézségei miatt csak az első félév végén kapják meg az első negyedévre esedékes emelés összegét. A híresztelésre a MÁV Nyugdíjfolyósító Igazgatóságától kértünk választ. Az egyik vezető beosztású munkatárstól megnyugtató tartalmú felvilágosítást kaptunk. Eszerint a több mint 130 ezer vasutas nyugdíjas pénzét idejében megkapták az OTF-től. Az áprilisi nyugdíjakat már az emelésekkel együtt postázták, a három hónapra esedékes összeg utalványait viszont csak április 13-án tudták átadni a postának. Elképzelhető, hogy a szerencsésebbek még húsvét előtt átvehették pénzüket a kézbesítőtől, viszont voltak olyanok is, akik csak az ünnepek után kapták meg a várva várt emelést. A MÁV Nyugdíjfolyósító Igazgatóságán azt is elmondták, hogy a vasutasok nyugdíjának kifizetése nincs összefüggésben az államvasutak pénzügyi helyzetével. Az ellátottaknak járó pénzt egy az egyben utalja át részükre az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság. Ferenczy Europress Állampolgári elégedetlenség A nyugdíjasok temérdek gondja társadalmi robbanást okozhat a Társadalmi Érdekegyeztető Tanács budapesti fóruma szerint. Úgy születnek törvények, hogy ellentmondásba kerülnek egymással. Hiányzik az intézményes mechanizmus, hogy a civil társadalom beleszólhasson a törvényalkotásba. Szóba került megoldási lehetőségként az állampolgári elégedetlenségi mozgalom szervezése is. SOMOGYIAK AZ EMELÉSRŐL Fórumokon vitatják az elnökségi állásfoglalást Mint arról néhány hete tudósítottunk, a Magyar Nyugdíjas Egyesületek Országos Szövetségének elnöksége állást foglalt a nyugdíjak 1992. évi emeléséről. Az elnökségi állásfoglalással azóta megismerkedtek a megyei és a helyi nyugdíjasszervezetek, s a téma önálló napirendként szerepelt a Somogy megyei szervezet elnökségi ülésén is. Kovács Lajos elnök elmondta: az országos elnökség felkérte tagszervezeteit, a nyugdíjasegyesületeket és -klubokat, hogy szervezzenek nyugdíjasfórumokat és azokon vitassák meg az elnökségnek az idei nyugdíjemeléssel kapcsolatos állásfoglalását. Az országos elnökség azt is javasolta, hogy ezekre a fórumokra hívják meg a térségben élő országgyűlési képviselőket, a területileg illetékes önkormányzatok vezetőit, és igényeljék tőlük a nyugdíjasok érdekeinek képviseletét. Megyénkben a nyugdíjasszervezetek a múlt hónapban tartott összejöveteleiken tűzték napirendre ezt a témát, illetve a májusi rendezvényeiken vitatják meg az idei nyugdíjemeléssel összefüggő országos állásfoglalást, s alakítják ki saját véleményüket a lakosság mind népesebb rétegét igencsak érzékenyen érintő kérdésről. H. F. A csodálatosan szép, szinte arborétumnak nevezhető kert gazdája végigvezetett a birodalmán. A kert egészen különleges szépségeket mutatott, a rengeteg, frissen zöldellő tűlevelű mellett rózsafák sorakoztak, s virágot bontott a tulipánfa. Rend mindenütt; a gazda szinte „név szerint” szólította minden növényét. — Hetvenéves elmúltam. Igaz, még jó erőben vagyok, de mi lesz ebből a kertből, ha... Nem fejezte be a mondatot. Tudtam, hogy mindkét fia tanult ember, városban élnek, s bizony egyiknek sincs sem ideje, sem hajlandósága, hogy valaha is a kerttel törődjön. Hány idős embernek szívé-fájdalma, hogy mi lesz abból, amit megteremtett a két keze munkájával, ha ő már nem tudja folytatni... Emlékszem, hónapokkal később e csodálatos kert közelében virágerdő borította a sírkertet, estére pedig — minthogy halottak napja volt — ezernyi gyertya hirdette, hogy az utódok gondolnak azokra, akik előttük jártak. De talán jobban kellene törődnünk azokkal a szeretteinkkel is, akik még itt vannak közöttünk. És a törődés ne csak abból álljon, hogy esetenként csomagot küldünk vagy viszünk. Talán nem is annak örül igazán az idős ember, amit kap a gyerekeitől, hanem annak, amit ő adhat. Örül, mert biztonságban szeretné tudni azt, ami neki kedves. A nagymama például a varrógépét ajánlja szeretettel, mert hogy ő már nem lát dolgozni rajta. Ne felelje az unoka, hogy „ugyan, minek az nekem!”, hanem fogadja el örömmel. Használhatja is, de ha igazi régiség, még lakásdísznek se mindennapi. A nagypapa öreg, százszor elolvasott könyveit is akkor tudja biztonságban, ha fiatal szerettei örömmel veszik magukhoz azokat. Vagy a régi fényképek! Talán ezek azok, amiket az öregember a legjobban sajnál: mi lesz velük, kinek kellenek?! Hát kelljenek! Egy darab a múltúnkból, az elődeinkből, a „gyökereinkből”. Érezze az idős ember, hogy nem megy semmi ebek harmincadjára, ha ő már nem bírja magát, vagy ha ő már nem lesz közöttünk. Ezek a gondolatok jutottak eszembe, amikor a csodálatosan szép kertben jártam. Persze, az idős embernek választ — a fiai helyett — nem adhattam... S. M.
