Somogyi Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-29 / 101. szám

SOMOGY HÍRLAP 1992. április 29., szerda Támogatás az önkormányzatoknak (Folytatás az 1. oldalról) A T. Ház elfogadta az önhibájukon kí­vül hátrányos helyzetbe került önkor­mányzatok kiegészítő támogatásban való részesítéséről szóló törvényt. A kormány több mint 2,6 milliárd forintot juttat a hát­rányos helyzetű, illetve működési nehéz­ségekkel küzdő önkormányzatoknak. Somogyi képviselő is volt a délutáni in­terpellálok között. Dr. Sípos Imre (FKGP) a kisvállalkozók ellehetetlenülése miatt interpellált a pénzügyminiszterhez. A munkanélküliségtől félve próbáltak sokan mezőgazdasági és más vállalkozásokba kezdeni- Ehhez fölvették az akkor lehet­séges hitelekét mages kamsfpzássai. Sajnos, ezek az emberek teljesen ellehe­tetlenültek- A kprmény mulasztásának nevezte, hogy kelleképpen nem ellenőriz­ték e hitelek felhasználását­Dr. Sipos Imre arra várt választ, hogy felülvizsgálhatók-e utólag a hitelek fel­használási területei, van-e megoldás a súlyos helyzetbe jutott vállalkozók még megmenthető egzisztenciájának elősegí­tésére, újabb, vissza nem térítendő segé­lyek, alacsony kamatozású, hosszú fu­tamidejű hitelek nyújtására, a vizsgálat ál­tal jogosulatlannak ítélt hitelek behajtá­sából vagy más alapból becsületes kis- vállakozók részére. Lehetséges-e a ren­deltetésszerűen felhasznált hitelek vizs­gálat utáni elengedése. Dr. Pongrácz Tibor pénzügyminisztéri­umi államtitkár válaszában leszögezte, hogy a fölvett hitelt vissza kell fizetni, ha nem a remélt haszonból, akkor a fedeze­tül ajánlott vagyonból- A kormány nőm tervezi, hogy a bukott vállalkozásokat újabb kedvező hitelhez juttassák vagy a hiteleket elengedjék. Ugyanakkor elkép­zelhető, hogy az adott bank módosítja a hitelfeltételeket saját hatáskörben és sa­ját kockázatra. Dr. Sipos Imre kijelentette: a vállalko­zások életképes 5 százalékának érdeké­ben interpellált, hogy legalább ők talpon tudjanak maradni. O nem fogadta el az ál­lamtitkár válaszát, az Országgyűlés vi­szont igen. Az Országgyűlés nem fogadta el a Fi­desz határozattervezetét a házszabály módosítására. Ehhez nyilván az is hozzá­járult, hogy a délelőtti vitában G. Nagyné Maczó Agnes (független) és dr. Torgyán József (FKGP) kifogásolta a képviselők napirend előtti hozzászólásának korláto zá6át­A kópvisélok lapzártakor a közalkal­mazotti törvényjavaslatról szavazták. Európa kopogtat Bizonyára nem véletlen, hogy a francia tőkével létesült és rövid időn belül országosan jó szakmai hírnévre szert tett EURÓPA Biztosító Rt. — a főváros után — Dél-Dunántúlon is erősíteni kívánja pozícióit. E régióhoz tartozó négy megyében — Baranya, Somogy, Tolna és Zala — már eddig is működött az EURÓPA Biztosító munkatársa, Hochmann András, aki korábban is a biztosítási szakmában fejtett ki tevékenységet. A személye iránti bizalmat gyümölcsöztette, amikor a szép számú jelentős helyi vállalat vezetőivel, vállalkozókkal kapcsolatot teremtve tette meg az EURÓPA Biztosító módozati ajánlatait. Rövid idő alatt kiderült, hogy e régióban nagyobb az igény, és éppen az EURÓPA Biztosító arculatához illő,exkluzív, egyedi biztosításokra, mint amennyit az itteni üzletkötők kellő tempóval bonyolítani tudnak. Ezt véve figyelembe döntött úgy az EURÓPA Biztosító Rt. vezetése, hogy e régióban, Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyében hirdeti meg üzletkötői | pályázatát Várják főállást vállaló, minimum érettségizett, vezetőkkel tárgyalóképes, kellemes megjelenésű jó fellépésű, gépkocsival rendelkező férfiak, nők jelentkezését 45 éves korig. Saját telefon és idegennyelv-tudás előny. Az átlagosnál magasabb jövedelmet biztosítanak. Kézzel írt I szakmai önéletrajzot várnak, amelyből kiderül, hogy a jelentkező milyen tényezők alapján választaná a biztosítási piacon való j sokszínű tevékenységet. Beküldési határidő: 1992. május 5. Cím: EURÓPA Biztosító Rt., 7617 Pécs, Postafiók 17 Az EURÓPA Biztosító múlt évi első j jelentkezésekor választott jelmondata: „Velünk nem kötelező, velünk érdemes!". Azóta országszerte egyre többen tapasztalták e szlogen érvényességét, amikor náluk kopogtattak a biztosító üzletkötői. Most az EURÓPA Biztosító a négy megyében azoknál kopogtat, akik — két hónapos intenzív és színvonalas szakmai oktatás után — főállású üzletkötőként végzett munkájukkal bizonyíthatják, hogy az 4^^. Európa Biztosító Rt. -vei érdemes. I (216915) Kötelező a zöldkártya (Folytatás az 1. oldalról) A szervizek országszerte felkészültek a feladatra. A mérések elvégzésére szóló engedélyt a fővárosi és a megyei közleke­dési felügyeletek adták ki részükre megfelelő föltételek esetén. Az igazolólap kiadása 350 forintba kerül és azt évenként szük­séges újra érvényesíteni. A szabályozott katalizátoros jármű­veknél három év az érvényességi idő. A 350 forintból 300 forint a kötelező mérések, 50 forint a ta­núsítvány kiadásának és nyilvántartásának a díja. A 300 forint az esetleges beállítások, javítások árát nem tartalmazza. Meghívó Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a „Lőtéri út” korszerűsítésével, a Zaranyi- lakótelep helyi tömegközlekedésbe történő bevonásával kapcsolatban lakossági fórumot szervez, melyre tisztelettel meghívja az érintett városrész lakosságát, s szeretettel vár minden érdeklődőt. A fórumon részt vesz a Volán, a Polgármesteri Hivatal képviselője, valamint dr. Fekete László, a választókörzet képviselője. Helye: Kisfaludy Utcai Általános Iskola Időpontja: 1992. április 30. 17 óra. (217003) Kérdőjelek Jugo-mérleg, zászlócsere után Már órákkal az új, „kis Jugoszlávia” megalakulásának beje­lentése után bizonyossá vált: Szerbia és Montenegro föderá­ciója tovább bonyolította a helyzetet déli szomszédságunk­ban. Mi lesz a számtalan tisztázni valóval? Milyen eszközökkel reméli az új Jugoszlávia rendezni a régiből kiszakadt többi 4 állammal a gazdaság jövőjét? Mi lesz, ha nagy szerb (nagy­szerb) tömegek és szervezetek egyfajta Trianonnak tekintik kisebbséggé válásukat ott, ahol évtizedeken át létszámuknál nagypbb volt a befolyásuk? Kik és hogyan rendezik a nagy­létszámú — köztük magyar — nemzéti kisebbségek sorsát? S nem ufplsosprban: mivé fajulnák a belső hatalmi harcok? Az eddigi délszláv tapasztalatok — sajnos — épp úgy ke­véssé biztatóak, mint az egykori Szovjetunió példái­s mi lasz mindannak a nemzetközi hatása? Milyen maga­tartást tanúsít mostantól az új Jugoszláviának az államhatá­rain kívül tartózkodó hadserege? És a többi, nem is mindig hivatalos fegyveres erő? Agresszióként és háborúként fogja kezelni ezentúl a világ azt, amit eddig polgárháborúként „bo­csánatos bűnnek” tekintett? Ki, mit remél az ENSZ-től, ami­kor — gyakran nem is titkoltan Kuvaitra emlékeztetve — ha­tározottságot kíván a Biztonsági Tanácstól (aminek egyéb­ként Magyarország is tagja)? Legalább bizakodjunk, hogy a kérdések többségére tárgya­lásos úton, józan válaszok születnek. Mi pedig, ugye türel­mesek maradunk akkor is, ha az nem mindig lesz könnyű? Mert ezzel teszük a legjobbat az odaáti magyaroknak is. Kocsis Tamás n Kaposvár Megyei Jogú Város _ Jf polgármestere _r Á házi gyermekorvosi E t álláshelyekre t Zí pályázatot hirdet £ x JnL ✓ A pályázatra azoknak az orvosoknak - A a jelentkezését várjuk, akik a 6/1992. (III. 31.) NM számú A Z rendeletben foglaltak alapján házi ír gyermekorvosok lehetnek. V A A pályázatokat 1992. május 7-ig lehet Á benyújtani dr. Kéki Zoltán jegyzőhöz **■ T (Polgármesteri Hivatal, £i Kaposvár, Kossuth tér 1.). ö I Pályázni szakmai önéletrajzzal f és a szakképzettséget igazoló oklevél • másolatával lehet. i (217003/a) I Legyen a vendégünk egy csésze kávéra! A Balaton Füszért Rt. GLÓRIA RAKTÁRÁRUHÁZA május 2-án is tisztelettel várja kedves vásárlóit! Az ország egyik legnagyobb élelmiszer és háztartási áruházában élmény a vásárlás! PLUSZ! A kedvező árakból 8% utazási költségtérítést adunk. Tisztelettel ajánljuk magunkat Balaton Füszért Rt. (217002) 2 Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási Irodája értesíti a szülőket, hogy gyermekük óvodai felvételét 1992. május 13,14,15-én kérhetik a körzetileg illetékes óvodában Ebben az időpontban várják az intézmények a gyesen lévő szülők felvételi igényének bejelentését is, ha a gyermek az 1992 / 93-as nevelési évben harmadik életévét betölti. A felvételekkel kapcsolatosan bővebb tájékoztatást az óvodák vezetői adnak. _________________________________________________________(217003/b)

Next

/
Thumbnails
Contents