Somogyi Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-25 / 98. szám
6 SOMOGY HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1992. április 25., szombat „Jólesik visszatekinteni...” Beszélgetőtársam szép és boldog emlékeket őríz Kaposvárról. íróasztalánál a falon két bekeretezett fénykép: dr. Bodosi Mihályé, a kaposvári traumatológiai osztály nyugalmazott vezető főorvosáé, és dr. Forgon Mihály egyetemi tanáré, a pécsi klinika nyugalmazott vezetőjéé. — Két kitűnő tanítóm volt — tekint a képek felé —, s ha valami nagyon nehéz vagy elkeserítő, arra gondolok: „Vajon ti hogyan csinálnátok...?” Meg arra, hogy mennyi mindent tanultam tőlük. S akkor egy kicsit megnyugszik az ember. Névjegyén ez áll: „Dr. Biró Vilmos intézetvezető egyetemi tanár, az orvostudományok doktora, Pécsi Orvostudományi Egyetem Traumatológiai Önálló Osztálya.” A jelen. A kezdetek? A diákkor, az egyetemi felvétel: gáncs, és érthetetlen erők rejtett gonosz mechanizmusa. A kor törvényei szerint. Iratait esüly- lyesztették, állami gimnáziumba nem juthatott be színjelesként sem. Véletlen szerencse segíti el a jeles tanítórendhez. Érettségije után azonban hiába itt is a kitűnő „húszpontos” útravaló, „helyhiány okán” nem veszik fel a Pécsi Orvostudományi Egyetemre. Vallásos nevelést kapott, apja körzeti orvos egy kis baranyai faluban — tehát értelmiségi! — s mindez irritáló tényező a járásnál... Mindez a régmúlt. Ami pedig a kettő — a kezdet nehézségei, csalódásai s mai névjegy- kártyája mutatói között feszül, szép, egyenesvonalú fejlődést jelez. Olyan ember útját, akinek az élet és tehetsége mindent megadott; s aki tudott élni a lehetőségeivel. Kaposvártól a pécsi klinikáig. * * * 1955 őszén, ha egyetemre nem is, dolgozni engedik. „Szakma-közeiben” is. Minthogy diákkora óta sebésznek készült, elutasított felvételije után hasznos, tanulságos egy évet tölt az 1. sz. Sebészeti Klinikán műtősként. S rá egy évre — kétkezi dolgozóként, maximális pontszámával — már sikerült bejutnia. Szép és emlékezetes időszakként értékeli tanulmányai 6 évét. Neves professzorok szellemi — és emberi — útravalójával gazdagodva, diplomával a kezében azonban Pécsen nincs, Kaposváron van álláslehetősége. így jut el a Somogy Megyei Kórház baleseti sebészetére. — Milyen főorvosának ismerte meg dr. Bodosi Mihályt? Hogyan emlékszik rá? — Amellett, hogy a legkitűnőbb sebészek közül való, akiket ismertem, talán a betegekkel való bánásmódja tette rám a legnagyobb hatást. Rendkívüli empátiás készsége, példamutató gondossága — valameny- nyi beteg iránt —; széles látóköre, műveltsége és etikai tartása — mérce és örök emlék. Van egy szólásmondás közöttünk: „Egy fiatal orvos ne szakmát — főnököt válasz- szón!”... Úgy érzem, nálam ez sikerült, kétszeresen is. Azonfelül Kaposváron sok kitűnő kollégával dolgoztam: Tódor Gábor, Kósik Gyula, Mecseki László meg a „Husom-dok- tor”—, az egész régióban így ismerik —, azaz Németh Imre és mások. Fiatalok voltunk — összetartoztunk, összetartottunk. És nagyon komolyan vettük, amit csináltunk. Nem számított, ha kevesen voltunk; hogy nyáron akár másnaponként ügyeltünk, hogy a kolléga elmehessen pihenni... Es hát a fiatal éveinket éltük. Akkor voltam szerelmes, ott nősültem, ott született a fiam. Azonfelül ahhoz a 8 kaposvári évhez fűződik három szakvizsgám: az általános, a baleseti és a mellkas-sebészeti. Nekem mindez együtt — Kaposvár. — Professzor úr voltaképp hogyan került Pécsre? — A szakvizsgáim is jelzik: nekem Kaposvár nagyszerű lehetőség volt a baleseti sebészet minél tökéletesebb gyakorlatára és elméletére. Már ott publikálgattam, új ötleteken gondolkodtam. 1969-ben volt egy traumatológiai kongresszus Pécsett, ahol én is tartottam előadásokat. Az egyiket Forgon professzor is hallotta. Szünetben megkérdeztem: nincs-e szüksége egy fiatal sebész orvosra, aki oktatási és klinikai gyakorlatot kívánna itt szerezni? „Ha lesz hely — szólok” — válaszolta. Azzal én le is tettem erről. Alig fél év múltán azonban — szerencsém volt — „lett” hely, és 1970 őszén az I. sz. sebészeti klinika traumatológiai osztályára kerültem tanársegédnek. És fő területemen, a kézsebészettel foglalkozhattam. (A szakmában köztudott, hogy az összes baleset 30-40 százaléka éri a kezet, a karokat; s a kézhajlító ín műtéti eredményei az egész világon igen rosszak). — Én még Kaposvárott, Bodosi főorvos úr útmutatásai szerint foglalkoztam ezzel a témával. 10-12 publikációm jelent meg akkor ott. Pécsett pedig lehetőségem nyílt állatkísérletekre is, miközben elméletileg-gyai- korlatilag egyaránt sok segítséget kaptam Forgon professzor úrtól. Belekezdtem egy ínhüvely-pótló műtéti eljárás kimunkálásába — egyébként Forgon Mihály alapötletére —, s az irodalom, a kísérletek után ezt emberanyagon is kipróbálva, készítettem el, illetve védtem meg kandidátusi disszertációmat. Dr. Biró Vilmos szakmai fejlődése ezután a klinikai feltételek között ívelhetett tovább. Kézsebészeti kísérleteit folytatva megszerzi közben a plasztikai sebész szakorvos képesítést is. A 80-as évek elejétől egy újabb műtéti eljárás foglalkoztatja, ugyancsak a hajlító ín körüli összenövések csökkentésére. „Nagydoktori” értekezését ebben a tárgykörben védte meg. Két év múlva főnöke nyugállományba került, s helyét megpályázva 1989 nyarán megkapta egyetemi tanári kinevezését és az osztály vezetését. Eredményeiről kérdezve leginkább azt emelte ki, hogy erőfeszítéseiket, amelyeket még Forgon professzor kezdeményezett a traumatológia önálló intézménnyé minősítésére, siker koronázta. A 60 ágyas pécsi traumatológia önálló intézet. Vezetője Biró profesz- szor, akinek fő területe változatlanul a kézsebészet, átfogja az önálló intézet egészét; felügyeli az intézeten belüli kisebb-nagyobb munkacsoportok (mikrosebészet, térdsérülések, láb- és sarokcsonttörések stb.) Terveik? Magyarországon, főleg a közlekedési viszonyok hatására az utóbbi 3 évben csaknem megháromszorozódott a balesetek száma. A folyamatot Biró professzor „napjaink járványának” jellemezte, amely sajnos elsősorban a fiatal korosztályt sújtja. Ahhoz, hogy eme baleseteket korszerűen tudják ellátni, megfelelően korszerű decentrumokat kell kialakítani. A következő lépcsőfok tehát a tra- mumatológiai önálló klinika kialakítása. Biró professzor jelenleg 55 éves — és nagyon sok szép, kimagasló feladat vár rá. Délelőttönként műtétéit Fotó: Tóth László végzi, „szabad” idejében kutatásait, és szakcikkeket ír. Eddig majd száz tudományos dolgozata jelent meg magyar, német és angol nyelven. Számos nyugati országban vett részt kongresszusokon, tanulmányutakon. Tagja több hazai és külföldi szakmai társaságnak, kollégiumnak és bizottságnak. * * * A pécsi traumatológiai önálló intézetben évente 1400 nagyműtétet végeznek. Csaknem 2000 beteget bocsátanak haza. Ambuláns kezeléseken évi mintegy tízezer beteget látnak el. Az intézet 60 ágyának kihasználtsága 92-99 százalékos. Wallinger Endre — Azt hittem, már senki sem emlékszik rám Kaposváron, csak egykori osztálytársam, Bodosi Miska — jegyezte meg Szondi Béla, aki 83 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot Kaposváron, s több mint hat évtizede költözött el szülővárosából. Amszterdamban, Rotterdamban vagy Gentben jobban ismerik a jeles műfordítót, mint Somogybán. Nemrég azonban meghívót vitt a postás. A tavaszi fesztiválra invitáló levélre feleségével, Ránki Lívia zongoratanárnővel (Ránki Dezső nagynéniével) töltött egy hétvégét gyermekkora színhelyén. A titkok birodalmában Öt év a Magyar Ifjúságért — Túl a hatvanon tanult meg flamandul — Kaposváron éltem át az első világháborút — emlékezik. — Apámat öt évig nem láttam. Amikor hazajött, a Kanizsai utcai Szondi és Molnár-féle patkoló és kocsikovács-mű- helyben kereste a kenyérre valót. A Petőfi iskolába jártam, ahol 1919-ben nem adtak jegyeket. Csak annyit írtak be az értesítőbe: megfeleltem. Apám nem engedett kovácsnak; többnek szánt. Csicskár József, a református egyház orgonistája, kántora oltotta belém az irodalom és a nyelv szeretetét. Akkoriban Jókait és Verne Gyulát olvastam a legszívesebben. Kicsapták egy cikkért Nehezen jutottunk könyvhöz, ugyanis egyetlen közkönyvtár sem volt. Apám az Anna iskolában felfedezett egy népkönyvtárat, ami csak egy szekrényből állott. Minden kötetét elolvastam; volt, amelyiket többször is. Alig múltam tízéves, amikor kezembe akadt Eötvös Magyarország 1514-ben című munkája. Mondták rám sokan: „Belőled, fiam akár ügyvéd is lehet." Dehogy készültem én ügyvédnek... Az azonban tény, hogy kitűnő lettem. A Soms- sich Pál Főgimnáziumban érettségiztem. Innen egy fél tanévre kicsaptak egy cikkemért. Történt ugyanis, hogy 1924-ben egy értekezleten a szülők fölvetették: jó lenne visszaállítani a cserkészcsapatokat. Ezt én egyik társammal megírtam, és a cikket leadtuk Thury Zsigmondnak, az Új Somogy szerkesztőjének, aki leközölte... — Az eminens diák hol folytatta tanulmányait? Szobatársa volt Kállay Gyula — 1928-ban a matúra letétele után Somogy vármegye ösztöndíjasaként a Horthy Kollégiumba kerültem. Kállay Gyula szobatársam volt. Bújta az újságokat, de nemigen beszélt meggyőződéséről. Az egyetemen német-magyar szakos tanári diplomát szereztem, majd a Berzsenyi gimnáziumban tanítottam. Emellett szerveztük a Keresztény Ifjúsági Egyesületet, és a 30-as évek végétől a KIÉ lapját, a Magyar Ifjúságot szerkesztettem. Ebben a lapban a kor legtehetségesebb írói, költői kaptak helyet. Szegény Weöres Sándor, néhai jóbarátom is írt ide,. Én 1945 és 51 között valóban jelentettem meg szovjetellenes cikkeket is a Magyar Ifjúságban. A népbíróság ötévi börtönre ítélt. Élvették tanári állásomat, segédmunkásként dolgoztam egy ideig, majd Kazincbarcikán irodán alkalmaztak. Angyalföldön egy szakmunkásképző intézet adott kenyeret. Magyar-német szakos tanári diplomával matematikát és műszaki rajzot taníttattak velem. Ezekhez a tárgyakhoz sohasem értettem, fogalmam sem volt arról, mit jelent az axonometria. Megtanultam a tárgyak módszertanát, s még tanmenetet is készítettem... — Az írás hol bajt, hol szerencsét hozott. — 1969-ben nyugdíjaztak. Ekkor, életem első igazán szabad korszakában határoztam el: igényes és szellemileg is mozgalmas életet élek majd. 64 évesen kezdtem el fordítani az Európa Kiadónak. Egyetemi társaim korrektori, lektori munkákkal bíztak meg. Egyszer kaptam egy holland regényt, amelyet valaki németről fordított magyarra. Ellenőrzés közben rájöttem: gyönge a fordítás, néhol értelmetlen. Kértem a kiadót, hozassa meg az eredetit. Fogtam a holland-német szótárt, és az eredetit magam fordítottam magyarra. Az volt a címe: Titkok birodalma. Ezután még jó pár művet átültettem magyarra. Simon Vestdijk történelmi regényét, A rum szigetét, Paul Louis Boontól a Menüettet és a Kiskápolna utcát, Ivó Michielistől A búcsút. Két német és tíz holland szerző művét fordítottam magyarra. — Túi a hatvanon tanult meg flamandul. Könnyen megbirkózott e nyelvvel? A holland „Kossuth-díj” — Rá voltam utalva, de nem okozott különösebb gondot... Két éve megkaptam a legnagyobb holland irodalmi kitüntetést, a Martinus Nijhoff díjat. Ezt a díjat a holland kultúrát legeredményesebben terjesztők részére Beatrix királyné édesapja, Bernhard herceg alapította, s 15 ezer guldennel járt. Felér a mi Kossuth-dí- junkkal. — Jelenleg min dolgozik? — Anne Frank naplóját és elbeszéléseit fordítom. Ezt a munkát folytatom nyáron is az amszterdami fordítók házában, ahova feleségemmel utazom. Nekem legalább száz évig kell élnem, annyi tervem van. Az alkotás a folytonos szellemi érdeklődés ad életkedvet. — Mikor járt utoljára Kaposváron? — Tavaly halottak napján. Előző feleségem itt nyugszik; minden évben elmegyek a temetőbe, és bekopogtatok húgomhoz is. Jólesett most ismét hazalátogatni, s tanúja lenni: miként szépül a város. Lörincz Sándor Fotó: Gyertyás László KAPOSVÁRIAK VOLTAK
