Somogyi Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-23 / 96. szám

„ÁLLATI” DOLGOK EGY FÖLDI NAPON Sziszi és a többiek — Erre tessék szavazni! — hívta tel figyelmemet a kislány a szépséges Biankára. Köz­ben Bianka szemérmesen pil­log, tudomást sem véve arról, hogy éppen róla esik síó. El­végre macska. Egy tizenegy hónapos, fekete perzsa cica. Alkalmam Bianka vizslatá- sára a Toldi-lakótelepi Általá­nos Iskola és Gimnázium föld­napi rendezvénysorozatának egyik várva várt programján adatott meg: a diákok állatai­nak szépségversenyén. Nem tévedés; az intézmény egész- napós eseménye egész állat­seregletet hozott az udvarra: kutyát és macskát nagyon so­kát, 1st a kerítés mellett lát­tunk egy lemhán heverészö borjút is Péesi Tíb§r, a kapos­vári terrárium létrehozója is, akivel az Iskola igen jó okta­tási kapcsolatot alakított ki, szerzett meglepetést a gyere­keknek kajmánjával és két gekkójával. A program kavalkádja szá­mos évfolyamszintű vetélke­dőből állt. Az egésznapos vi­deóvetítések mellett az elő­adások teremtettek alkalmat a nebulók tudásának tökéletesí­tésére. Beszámolót hallottak Afrikáról, a Kaukázusról, Finnországról, a Zselicről és az AlÖS-ről, Távozásunk előtt míg talál­koztunk Sziszivei, a másfél éves kávébarna aranyhöf- csoggel, =b*t= (Fúté: Gssbod Péter) Tisztelt Szerkesztőség! Kalányos Imre, Kaposvár, Nádasdi u. 108. sz. alatti lakos április 1-jén megjelent panaszát meg­vizsgáltam. A panaszos március 16-án fizetett be az erdészet központjában egy köbméter vastag tűzifára, melyet Taszárról kívánt elvinni A bárcának azt a példányát, amelyre a faanyag kiadható, kétnaponta gépkocsival visszük az adott helyre. Sajnos, a gépkocsi meghibá­sodása miatt egy nap késéssel értek ki a papírok, ezért nem adhatta ki áfát a rakodókezelő. Erdésze­tünk időközben a lakásán felkereste a panaszost, és az elveszett fuvar fejében megállapodtunk abban, hogy a következő befizetéskor ingyen hazaszállítjuk a tűzifát. Tisztelettel: Gordán Gábor erdészeti igazgató Sefag Kaposvári Erdészete — Módosul a táncszínház időpontja. A kaposvári So­mogy Táncegyüttes táncszín­házi bérletsorozatának utolsó előadása nem április 24-én, hanem május 2-án este 7 óra­kor lesz a szakszervezeti mű­velődési házban. — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy 1992. április 23-án és 24-én naponta 7.30-15 óráig a Monostor u.-ban, a Bástya u.-ban, a Pécsi u.-ban, a Nádasdi utcától kifelé, a Móricz Zs. u.-ban, a Csut- orszárítón, a Vár-hegyen és a Cserhát-hegyen áramszünet lesz. (216890) — Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala értesíti az érdekelteket, hogy április 26-án Kaposváron, a Cseri parkban autó- és motórvásár lesz. (209402) — Kereskedők, vendéglátósok, viszonteladók! Szlovén árubemu­tatót tartunk (gyermekkonfekció, méteráru, szesz stb.) április 27-én (hétfő) 15-18 óráig a Kereskedők Somogy Megyei Szervezetének (KISOSZ) székházában, Kaposvár, Német I. fasor 37. Április 28-án (kedd) 9-14 óráig a KISOSZ-üdülőben, Zamárdi, Li­liom u. 3. szám alatt. (216861) — „Vállalkozói ismeretek” c. tanfolyamra várjuk azok jelentke­zését, akik most szeretnének vál­lalkozásba kezdeni, illetve most kezdtek vállalkozásba. A tanfo­lyam költségének 2/3 részét a So­mogy Megyei Vállalkozói Központ fizeti, így a tanfolyam résztvevői­nek költsége mindössze kb. 5000 forint. Bővebb felvilágosítás és je­lentkezés: MTESZ Somogy Megyei Vállalkozói Központ, Kaposvár, Csokonai u. 3. Tel.: 82/12-330., va­lamint MTESZ Technika Háza, Ka­posvár, Bajcsy-Zsiiinszky u. 1/C. Tel.: 82/16-244, Pókos Attiláné szervezőnél. 216923) — Kigyulladt Igái külterüle­tén a közúton — az utólag be­szerelt turbófeltöltő túlhevü- lése miatt — egy Skoda Liaz típusú tehergépkocsi, s a mo­tortér a vezetőfülkével együtt kiégett. Meghalt az utas Vezetői engedély nélkül ült autóba a 27 éves kutasi Orsós Márton, kedden délután; Nagybajom és Böhönye kö­zött egy kanyarban járművé­vel letért az árokba, majd visszahajtva az út bal oldalára összeütközött egy olasz ál­lampolgár gépkocsijával. Or­sós és három utasa megsé­rült, az első ülésen helyet fog­laló 18 éves kutasi Orsós Pál a helyszínen életét vesztette. Az olasz és magyar utasa köny- nyebben megsérült. ír ^ Vendéglátósok, kiskereskedők! Rendelkezésükre állunk széles áruválasztékkal, nagykereskedelmi árakkal, házhoz szállítással. Margita Multicon GM. Nagyker. Balatonszárszó, MÁV-pu. Tel./fax: 84/40-403 (216916) J) Krónika Pontarlier muzsikusai Nagyatád művelődési há­zában tegnap este adott hangversenyt a franciaországi pontarlier-i Nemzetközi Szim­fonikus Zenekar. Műsorukban Debussy, Fauré és Haydn szerzeményeit tolmácsolták Ernst Schelle, Marc Schuster és Christophe Millet dirigálá­sával. A pontarlier-i zenekar Keszthelyen és a fővárosban is ad ízelítőt repertoárjából. ÁPRILIS A nap 5.45 órakor kél, és 19.46 órakor nyugszik; a hold — órakor kél, és 9.17 órakor nyugszik. Derült, esős, szeles idő Csütörtök Béla Eleinte derült, majd egyre felhősebb Idő valószínű Szórványos eső előfordul­hat. Az északnyugati szél vi­harossá válhat. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Tanulmányi verseny Két Mónika sikere A fonyódi Mátyás Király Postaforgalmi Szakközépis­kola két negyedikes diákja, Horváth Mónika és Stefanies Mónika érte el a legjobb eredményt az iskolában meg­rendezett tanulmányi verse­nyen. A középdöntőben, Bu­dapesten az első húsz közé jutottak, S így április elején részt vettek az Egerben és Füzesabonyban rendezett or­szágos döntőn. Ott a 12., il­letve 20. helyen végezték, így a szakmai tantárgyakból nem kell külön érettségizniük. A versenyre Hosszú Zol­tánná tanár készítette föl a két fonyódi diákot. (Harsány! Beáta) Benny Hill öröksége Benny Hill, a világhírű angol komédiás az orvosi zárójelen­tés szerint szívinfarktust ka­pott. Februárban kétszer is kórházban volt szívpanaszok­kal: orvosai fogyókúrát java­soltak ä 108 kilós komédiás­nak... Benny Hill vagyona több mint 30 millió dollár, s ebből mintegy 20 milliót egy idős, gyermekkora óta béna hölgy, Phoebe King (egy Szociális Otthon lakója) örököl. Épen landolt a gép Épségben megérkezett Bu­dapestre a Malév Sz6fia-Su- dapest közötti járatának gépé, amelyet Szófiában felrobban­tással fenyegetett meg egy, a járatról lemaradt izraeli utas. A bolgár hatóságok értesítése alapján Budapesten is megfe­lelő vizsgálatnak vetették alá a repülőgépet. Nem találtak robbanószerkezetet. — Ötvenedik házassági évfordulóját ünnepelte tegnap Böhönyén Horváth József és felesége, Farkas Erzsébet. Két gyermekük, négy unoká­juk és két dédunokájuk kö­szöntötte őket. Szeretsz táncolni? VERSENY TIZENÉVESEKNEK Megyei amatőr divattánc­versenyt rendeznek június 6-án Kaposváron a szakszer­vezeti művelődési házban. Fi­atal táncpedagógusok szer­vezik. Minden táncolni sze­rető, 12. életévét betöltött fia­tal benevezhet; stílusa telje­sen szabad, nincsenek kötött szabályai. Somogybán eddig még nem volt ilyen verseny; lehetőséget szeretnének adni vele a tehetséges fiataloknak. A rendezők nevezési lapokat küldenek az iskolákba; a mű­velődési házakban is lehet kérni ilyet. A nevezési határidő május 20-a. A szabad stílusú táncok közül: rap, diszkó, break, mambó, show-tánc és show-formáció kategóriákban lehet indulni. A tradicionális táncoknál: hobbi, rock'n roll, lisco-1 és lisco-2 kategóriák­ban. A legjobbak továbbjutnak az októberben rendezendő országos divattáncversenyre. (s) A titokzatos Nevada A sorra nyíló vendéglátóhe­lyek közül a legtitokzato­sabbra Marcaliban találtam. Itt nyílt meg a Nevada kávéház, ahová a minap cigarettavásár­lási szándékkal nyitottam be. A földszintről királyi fenségek fogadására is méltó bordó szőnyeg vezette föl a tekinte­temet a lépcsőn. Indultam is volna fölfelé, ám a portás megállított. Ennek talán örültem is, szóba elegyedhetek az első emberrel, aki utamba került: megtudhatom, milyen helyre számíthatok. Mielőtt kérde­zősködhettem volna Marcali új büszkeségéről, nyomatéko­san fölhívta a figyelmemet a délceg úr, hogy nem mehetek föl. Ujjával a porta melletti házi szabályra bökött, hogy olvas­sam el. Ebben nem állott más, mint — csak üdvözölni tudom az ilyen rendszabályt — hogy szabadidőruhában, tornacipő­ben, egyszóval kávéházhoz nem illő viseletben nem fo­gadnak vendéget. Kérdőn néztem a fiatalemberre: no, és mi az akadálya annak, hogy felmenjek a kávéházba. Kabá­tomat kigombolva bemutattam öltönyömet s — véletlenül — éppen nyakkendőt is kötöttem reggel, tehát minden rendben — nyugtáztam magamban. Nem nyertem meg az úr „tet­szését” ezután sem, mégis meggondolta magát. Á lépcső felé mutatott, hogy mehetek. Talán ma is tűnődnék, ha nem tész engedményt, vajon mi nem illő rajtam. De már nem is kívántam a cigarettát, s azt mondtam, most már juszt sem megyek föl. Azóta már nem azon töp­rengek, hogy vajon miért nem feleltem meg első nézésre a ház szabta öltözési követel­ményeknek. Csak tűnődöm: milyen hely lehet ez a kávé­ház. Milyen titkot rejthet a marcali Nevada? (Horányi) Évfordulóra készül az ecsenyi evangélikus gyülekezet A templom felszentelésé­nek 150. évfordulójára készül az ecsenyi evangélikus gyüle­kezet. A jövő évi kiemelkedő eseményre szeretnék befe­jezni a templom teljes felújítá­sát. Az adakozni szándékozók a MHB Rt nagykanizsai igaz­gatósága 3. számú fiókjánál, Kaposváron a 397-10675 számlaszámon juttathatják el a fölajánlott pénzt vagy az ecsenyi evangélikus lelkészi hivatalhoz fordulhatnak. A cím: 7557.Ecseny, Templom utca 105. Tarka sorok Fogorvosnál Marci felkeresi a fogorvost, hogy húzza ki hátsó rágófogát, ami rettenetesen fáj neki. — Volna egy kéré­sem — mondja Marci —, tessék adni egy kis vattát. — Vattát? — cso­dálkozik el a fogorvos. — Minek az? — Bedugom vele a fülemet, mert tetszik tudni, én a fájdalmat ki­tűnően bírom, de az ordítozást... Jó kérdés — Hogy áll a két vál­lalati pénzügyi szak­ember, Nagy és Ko­vács? — kérdi Szabó. — Egyik sem áll. Mindketten ülnek. Tanács — Azt tanácsolom, nyiss egy jó üzletet, és akkor még a tévében Is szerepelhetsz, — Hogyhogy? — Ügy, hegy az üz­letet éjszaka, feszítő­vassal nyisd I Születésnapra — Mit vegyek a fe­leségemnek szüle­tésnapjára? — Legjobb, ha meg­kérdezed tőle. — Isten ments! Az túl drága volna. Válás — Miért vált el az első feleségétől? — Azért bíró úr, mert megmérgezte az éle­temet. — És miért nősült meg újra? — Azért bíró úr, mert ez a legjobb ellenmé­reg. Vak — Hogy mert ebbe az utcába behajtani a szekerével? Nem látta a tilosat jelző lámpát? — Azt láttam, kérem, csak azt nem, hogy kint vannak a rádiótól Petress István úrék csúcsforgalmat csi­nálni. — És egyáltalán, miért nem világítja ki a szekerét? — Semmi értelme, kérem. A lovam ugyanis vak. A Somogy Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat felvesz kereskedelmi végzettségű és kereskedelmi gyakorlattal rendelkező, agilis, fiatal férfit humán termékeinek és diszkontbolt­hálózatának menedzselésére. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés írásban a vállalat igazgatójánál, Kaposvár, Malom u. 10. szám alatt. Jelentkezési határidő: május 1. (216855) SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő­BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Hirdetés és reklám: DR. TÓTH MIKLÓS Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13—360, Telefax: 12-315 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Nyomdaipari Szolgáltató Kft üzeme, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELÍR). Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyed évre 735 forint, fél évre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents