Somogyi Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-13 / 88. szám
1992. április 13., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Megjött az első német csoport Szezon az Azúrban Kaposváron ezt is meghonosítják Újabb endoszkópos műtét (Folytatás az 1. oldalról) — Jó szezont várok — mondja Gyimesi József igazgató. — Az első német csoportot még számos követi. Legközelebb hatvanan jönnek. Lesznek azután még az ősszel is 140 fős német csoportjaink. Négy éjszakát, illetve öt napot töltenek nálunk. Színes programot szervezünk számukra a hajókirándulástól kezdve a szalonnasütésig, folklór programtól, a hangversenyekig. E szolgáltatásainkat természtesen a hozzánk érkező szakszervezeti beutaltak, az egyéni hazai és külföldi vendégeink is megkaphatják. — Milyen volt az elmúlt év? — Nem volt rossz. 240 milliós összforgalmat értünk el, benne 20 miliós eredményt. Ebből befizettük a 8 milliós nyereségi adót, az 5,4 milliós helyi adókat. Emellett vendégeink a siófoki önkormányzatnak rajtunk keresztül még fizettek több mint 6 millió forint üdülőhelyi díjat. Munkát adtunk folyamatosan 350 embernek, a főszezonban pedig 700-nak. — A téli szezon? — Egy téliesített épületünk van. 50 százalékos volt a kihasználtsága. Szilveszterkor, új évkor teltház volt. Ragyogóan sikerült a disznóölés, amelyre 400 vendégünk volt. Azt tervezzük, hogy a következő télen rendszeresen rendezünk úgynevezett szabadtéri disznóölési partikat, régi szokások felelevenítésével. Vendégeink megnézhetik az ölést, a perzselést, a feldolgozást, s közben annyit ehet- nek-ihatnak, amennyit bírnak. Nyugdíjasoknak a télen kedvezményes üdülési turnusokat rendeztünk. Kíváncsiságképpen Gyöngyösön és környékén propagáltuk ajánlatainkat elsősorban, s várakozáson felüli volt a siker. Állítom, hogy megfelelő propaganda, elfogadható árak esetén változatlanul van érdeklődés a téli Balaton iránt. Az igazi persze az lenne, hogy december elejétől februárig fagyjon be a Balaton. S, még egy kedves színfolt az Azúrról. Szerencsére nem engedték kiirtani a züdülő partján lévő kis nádszigeteket. Az egyikben egy vadkacsa pár már a fészken ül. Féltve vigyázzák nyugalmukat. (Cseresznyák) ISKOLA 24 MILLIÓÉRT Kapavágástól a csengetésig — mastel ev (Tudósítónktól) 100-150 esztendős épületek viharvert falai között tanulnak a balatonszabadi fiatalok. A korábban kocsmaként, papiakként vagy autóbuszgarázsként használt vagy éppen családi házból átalakított helyiségekből a következő tanévben új, ezerötszáznégyzetméter alapterületű iskolába költözhet a diákok jelentős része. Nyolc tantermet és egy 204 négyzetméteres aulát foglal magába az épület, melyet a tervezők úgy tájoltak, hogy minden osztálynak jusson a napfényből. Energiatakarékossági okokból padlófűtéssel melegítik majd az aulát, mely otthont ad a település rendezvényeinek, illetve (egyelőre) a tornatermet is pótolja. Szerenka József, polgár- mester elmondta: az önkormányzat a TEHO összegyűjtött összegéből nyitott alapítványt — ehhez jött még a sió- juti községrész önállósodása folytán teremtődött 127 ezer forint. Említésre méltó Her- necz Bonifác, helyi lakos százhatvenezer forintos felajánlása. Aki pedig amúgy is szűkösen él, társadalmi munkát ajánlott a jövő számára. Az épület, kivitelezésének költsége ÁFA nélkül 24 millió forint, s ehhez jönnek még a belső gépészeti munkák (gáz, víz, villany), melyeket azonban szabadi mesteremberek szerelnek — jutányos áron. Az alapítvány összegét az önkormányzatnak 21 millió forinttal kellett megtoldania. — Azt mérlegeltük — mondta Szerenka József —, hogy az utakat portalan ítsuk, vagy inkább iskolát építsünk? A falu kommunális költségvetéséből bizony hiányozni fog ez a pénz, de továbbélésünk feltétele az, hogy gyermekeink tudást szerezzenek. Az épület kivitelezése az első kapavágástól az első csengetésig alig másfél esztendőt vesz igénybe. Egyébként az új iskola csupán a feszítő gondokat veszi le a vállunkról; tovább kell gondolkodnunk egy egész komplexum kialakításán, mert Balatonszabadi állandóan fejlődik, gyarapodik. Országos verseny Siófokon A sebesség és a figyelem legjobbjai Az ország kilenc városából 37 gépíró és 18 gyorsíró mérte össze tudását szombaton Siófokon a Magyar Gyors- és Gépíró Szövetség helyi csoportjai országos találkozóján. A versenyen három korcsoportban hat csapat indult. A gyorsírók négy kategóriában versenyeztek, a gépíróknál pedig a sebesség és a hibát- lanság egyaránt fontos volt, s különböző gépeken kellett a feladatokat megoldani. A gépíróver'seny összesített legjobbjai sorrendben Frigyesi Jánosné budapesti, Gyurasics Éva pécsi és Gönczy Lajosné ugyancsak budapesti versenyzők bekerülnek az országos válogatóba, ahonnan a hazánkat képviselő gyors- és gépírásban kiemelkedő teljesítményt elértek részt vehetnek a jövő évben megrendezendő törökországi világversenyen. Gyorsírásból a 350 fokos versenyt Soós László mesterfokú gyorsíró nyerte meg. nosztikai vizsgálati és műtéti eljárás az orvostudomány számos területén bebizonyította, hogy a műtéti feltárás kevesebb beavatkozással jár. A sérült nincs kitéve olyan megterhelésnek, mint a hagyományos beavatkozás során, a gyógyulás is gyorsabb. A Mosdóson, illetve Kaposváron megrendezett tudományos tanácskozás és műtéti bemutató nagy érdeklődést váltott ki a hazai orvosok körében. Mintegy száznegyvenen vettek részt a rendezvényen. Az Európa-hírű sebész, a német Herald Hempflin professzor iskolát teremtett ennek a korszerű diagnosztikai és műtéti eljárásnak, előadását pénteken hallgathatták meg a résztvevők. Az endoszkópja hazai atyjaként elismert Kolabay László professzor is beszámolt a hazai eredményekről. Dr. Berkes István, a budapesti Soportkórház megbízott vezetője végezte a bemutató műtétet szombaton a megyei kórház műtéti tömbjében. A rendezvényen bemutatták a Hódmezővásárhelyen, a METRIMED cégnél készült újabb endoszkópiai műszert, az úgynevezett célzó készüléket, amely hozzájárul a sebészeti Képernyőn követik a műtét fázisait (Fotó: Csobod Péter) beavatkozás precizitásához. — A kaposvári megyei kórházban is adottak a feltételek ahhoz, hogy ilyen műtéteket végezzünk — nyilatkozta dr. Mike György osztályvezető főorvos. — A METRIMED cég új készülékét is meg kívánjuk vásárolni, ám a mostani továbbképzést elsősorban arra szántuk, hogy az elmélten túl a gyakorlattal is mélyebben megismerkedjünk, hogy minél előbb alkalmazhassuk. Horányi Barna Győztes gazdák Kétnapos tudományos tanácskozást szervezett a Magyar Ortopéd Társaság szekciója Mosdóson és Kaposváron pénteken, szombaton. A tanácskozás és továbbképés témája az elülső keresztszalag sérülések kezelésének korszerű diagnosztikai és műtéti eljárásának megismertetése és bemutatása volt. Dr. Mike György főorvos, a Kaposi Mór Megyei Kórház ortopédiai osztályának vezetője kezdeményezte a tudományos összejövetelt és a továbbképzésül szolgáló bemutatót. — Az endoszkópos diagA hétvégén ért véget az agrártudományi egyetem kaposvári állattenyésztési karán a Kaposvári Gazda cím elnyeréséért kiírt gyakorlati verseny. A legjobb gazdának Földi Tibor harmadéves hallgató bi(Fotó: Csobod Péter) zonyult, a második Sági László lett. Képünkön: a harmadik helyezett, a mezőny egyetlen hölgytagja Deák Csilla akasztja fel a traktorpótkocsit. Vicenzai diákok A Táncsics Mihály gimnázium küldöttségének márciusi látogatását viszonozva az olaszországi Vicenza Liceo Quadri középiskolájának 21 diákja és két tanára érkezett a hétvégén Kaposvárra. Itt tartózkodásuk során nemcsak a meghívó intézmény és a megyeszékhely életével ismerkednek, ellátogatnak a Balatonhoz és Budapestre is. Hajózni akkor is muszáj (Folytatás az 1. oldalról) Az eddig bérbe adott vendéglátó tevékenységet ezentúl maguk látják el, nyitottak egy sörözőt a szántódi révnél, Bogláron egy kempinget működtetnek ettől a szezontól, s önmaguk végzik a kft reklámozását is, amellyel ugyancsak pénzt takarítanak meg. A lecsökkent bevételek ellenére további fejlesztéseket terveznek a kikötőkben, szó van a jórészt kiöregedett hajópark korszerűsítéséről, s újabb vitorlás-kikötők építéséről is. Azt szeretnék, ha a világkiállítás évében a 150 éves balatoni hajózás méltóképpen kapcsolódhatna be a nagyszabású programba, hogy az hosszú távra megalapozza a Balaton jó hírét a világban. E készülődésnek ellentmondani látszik Simon Károly füredi polgármester, a Balatoni' Önkormányzatok Szövetségének elnöke által tolmácsolt Magyar Gazdasági Kamara véleménye, mely szerint a Balaton halódik, és a kamara tulajdonképpen nem is számol a térség adta lehetőségekkel. A résztvevők határozottan tiltakoztak e minősítés ellen, hangot adva azon óhajuknak: szeretnék elérni, hogy a minőségi turizmus előtérbe kerülésével az Expóra vonzóvá váljon az igényes vendégek számára is a Balaton.