Somogyi Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-11 / 87. szám
1992. április 11., szombat SOMOGYI HÍRLAP — KÖLTÉSZET NAPJA 9 József Attila emlékezete A ferencvárosi szülőház— ma József Attila emlékmúzeuma — fényképe is a kezembe került régi emlékek között kutatva. A költő tragikus végének színhelye: Balatonszárszó, ahol évtizedek óta megemlékeznek a költészet napjáról, főt hajtva József Attila emléke előtt. Az országos szavalóversenyek valóságos mozgalmat jelentettek a fiatalok számára, akik a szép szó tolmácsolásával a kortárslíra gyöngyszemeivel is megajándékozták a hallgatóságot. Versmondó tábornak ad otthont már néhány éve Balatonszárszó. Április 10-től két napot töltenek a balatoni településen. Tegnaptól a helyi községháza nagytermében látható Pap Gál Erzsébet festőművész tárlata. Ma, szombaton 9.15-kor József Attila szárszói szobra előtt tartanak megemlékezést, megnyitót Fodor András Kossuth-díjas költő ünnepi beszédet Laczkó András, a Somogy folyóirat főszerkesztője mond. Ma az általános iskolásoknak szavalóversenyt és szép kiejtési versenyt tartanak a helyi József Attila iskolában, majd 14 órakor Vitai Ildikó és Papp Ágnes közös verses-zenés műsorára kerül sor a művelődési házban. Vasárnap 10 órakor rendezik meg a megyei versmondó tábor részvevőinek a hagyományos versmondóversenyt a NIKEX üdülőjében. Szavalóversenyt rendez a lábodi Narancsvirág gyerekklub is 11-én. Délelőtt fél tízkor a lábodi művelődési házban a felső tagozatos általános iskolások mutatkoznak be, 14 órakor Nagyatádon a gyerekkönyvtárban az alsósok, a városi kereskedelmi szakközépiskola aulájában pedig a szakközépiskolások szerepelnek. H. B. TAKÁTS GYULA Csak így És megnémult az érc. Csupán a tornya áll. Üres a hegy, bár nyüzsög, mint szerveinkben a halál. Nyüzsög, de senki sincs. Rég alszik a kötél. Nem kelti föl a villám, se szárnyával a dél. Nem kondul, mégis hallgatom, és sejtem is szavát, ahogy az ércen túl a kő, s velük a rostokból a fák izennek és templom helyett rám nyitja templomát a van, akár a sejt s kimondja mondatát. És testvérünk csak így kis asztalunk körül a van, e semmit és a végtelent kitöltő szobraival. SIMON OTTÓ Tizenhét hattyúk tizenhét hattyúk úsznak a jégen a fényben fejük szárnyuk alatt pihék nyár-melegében távol fekete szárcsahad fürdik pacskol jégkristály-cserepek töredeznek a parton bebújva önmagában tizenhét fehérség nem törődik zsibongó szárcsák fekete hadával mulatják az időt tizenhét fehér hattyúk ezernyi fekete szárcsák de mulat maga az idő is rajtunk mulat fénylő síkja széthullik apró színes mozaik-ikonokra tizenhét fehér hattyúk úsznak a légben szárnyuk suhogása hullámzó zene e térben fönt és aláhullva most így itt hullik szét bennem tér-idő apró színes mozaik-ikonokra álmodik-e még Léda a hattyúval?! újra és újra Emese időtlen álma míg Turul madarát mézes kancatejjel itatja ágyékában az örök lobogás-remegés örvendezteti e tájat belereszketnek a hegyek a jég alatt az iszapban telelő halak hirtelen fut végig a drótokon az üzenet orgonasípok felzengenek a távíróoszlopok lehull zúzmarák szorító páncélja a fákról mert Pannónia ágyékából most megszületik az újulás BERTÓK LÁSZLÓ Valaki ráz egy lepedőt Butikoslány a divatot követem a pontos időt szemre a többiek előtt a valóságban ugyanott egyetlen biztos pont vagyok nem is érzem, hogy szédülök csak körbeér bennem a föld és minden létező nagyobb én úgy élek, hogy meghalok de a pillanat az örök valaki ráz egy lepedőt és villognak az ablakok engem az mozgat ami fog az tart vissza, hogy röpülök. SZIRMAY ENDRE Van hitele még Tud-e a líra ma is válaszolni korunk kérdéseire... talál-e a beteg gyógyírt a szóval sajgó sebeire... ? Elnémítja-e a líra kristályhangja a fegyverek zaját... kétségeinket oldja-e a ritmus ha zengi a csodát...? Igazat hirdet-e a harsogó válasz tiszta érzést a dal... vagy csak mágiára esküszik az éjben aki tüzet akar... ? A szépségnek most is van hitele még bár vérzik a világ... a végtelenség vadvizein zengnek most is harmóniák. KELEMEN LAJOS Játszma Lépteted bábuidat, istenem, körbe-körbe — most lássuk, a táblán, a remény e csupasztott szerencsemezején melyik figurád épp hol tart — és önjáró egy is legalább maradt?, ha próbaként kicsit magamra hagysz, kiderül, élén pörgő kocka-életem újabb dobásra, játszmádban, lehet-e még tétem — köszönnék ennyi esélyt, aztán úgyis te következel. PAP GÁBOR Távozásod Sápadtan fekszem. Mozdulatlanul. Mellkasom lyukadt fújtató, szemem mintha a világra meredne. Üvegéről eltűnt a takaró... Te, mielőtt mozdulnál tőlem, megérinted merev sátrait szememnek, zárjanak, mint pincén a vasajtók... így maradnak meg a vidám borok melegítve a fehér, kihűlt testet, mely a gőzölgő színes alkohollal halálrészegen, távozón is éltet. „Az irodalomnak nem múlt el az ideje” Lator László a tiszta értékekről és a szemét szabadságáról (Fotó: Király J. Béla) Lator László gondolatait élvezet hallgatni. S ez az élvezet nem a szavak fűzésének bonyolult rendszerében, elcsépelt szólamok kiélésében áll. A gondolat tisztasága és közérthetősége — ez az ő titka. Lemérni ennek helytállóságát gyerekjátéknak bizonyult azon a rendhagyó és a hallgatóságot tekintve „monumentális” irodalomórán, mely a Munkácsy gimnázium tanulóinak jutott osztályrészül a minap. A József Attila-díjas író, költő, esz- széista, műfordító és mindemellett tanárember Somogy több városában tartott „A költemény titkai a költő és a műfordító szemével" címmel költészet napi megemlékezést. A költészet és a művészet gondjait, bajait — töretlen optimizmussal — a Munkácsy gimnáziumban „diagnosztizáltuk”. — Tanár úr! A világ, amelyet hivatottak vagyunk uralni, mintha kissé felgyorsult volna körülöttünk; e helyzethez idomulva másképp sugallnak a múzsák. Mit jelenhet manapság számunkra ez az új hang, mit a költészet? — Sokan azt gondolják, bizonyos mértékig én is, hogy a költészetnek apálya van. Énnek egyik oka az, hogy — akárhogy is nézzük a dolgot — viszontagságos történelmi körülmények között élünk, amikor az emberek sok mindenre kénytelenek figyelni, a köznapi élettől kezdve a politikáig. Nem érünk rá eleget foglalkozni a költészettel. A másik ok az, hogy régebben Magyarországon sok tekintetben rossz, ismét más tekintetben jó könyvkiadás működött, amely megfizethető áron tudott könyveket adni az olvasók kezébe. A harmadik oka ennek a viszonylagos apálynak, hogy a költészet az elmúlt negyven évben többé-kevésbé emészthető, hozzáférhető volt. Az utóbbi években a költészet különféle megoldásokat keresett a bonyolulttá vált világ kifejezésére. Megjelentek a lazuló kulturális diktatúra idején azok a modernista, avantgárd kísérletek, amelyek érdekesek lehetnek, sok eredményt hozhatnak, de a nagyközönség számára fogyaszthatatlanok, a szakmának szólnak. Mindemellett a piaci kultúra nagyon hangosan követeli a jogait. A modernitásnak manapság egy olyan erőszakos térhódítása figyelhető meg, amely elvonja a figyelmet a csendesebb és talán nagyobb elmélyülést kívánó értékektől. En azért rendületlenül hiszem, hogy az emberben megvan az a kívánság, hogy másképp, mélyebben, bonyolultabban megfogalmazva lássa magát vagy a világot. Azt gondolom, hogy az irodalomnak, a költészetnek nem múlt el az ideje. — Nem lesz egyre nehezebb visszanyúlni a csendes és nemes értékekhez, amelyek most háttérbe szorultak? Gondolok itt az akciófilmek áradatára, amelyek után az emberek már képtelenek elviselni a tiszta atmoszférát, észrevenni a Stalkert. — Azzal, hogy ennek a veszélye fennáll, én nagyon is egyetértek, és különösen nagy veszélyét látom éppen az akciófilmeknek. Például nem annyira veszélyes a könnyű tömegzene, amely legföljebb a hallásunkat teszi egy kicsit tönkre a szó átvitt és konkrét értelmében, a decibeljeivel. Az akciófilmek egyrészt kivívnak egy bizonyos agressziós ösztönt, talán jótékonyan fel is oldhatják, mindenesetre az emberiség alantasabb ösztöneire hatnak. Ezen túlmenően ezeken a filmeken nem kell sokat gondolkozni, ha szerencsénk van, hamar el is felejtjük őket, de csak a felszínét, az idegeinkben benne marad a nyomuk. A Stalker nekem is a kedvenc filmem, de sajnos, az ilyen típusú filmeket kevesen nézik meg. Én mégis gyakran képzelem el magamnak azt a pillanatot, amikor elegünk lesz az akciófilmekből. Ez nálunk most újdonság, ez is hozzátartozik a szabadsághoz, a szabadság az nem csak csupa gyönyörűség, a szemét is hozzátartozik. A szemét szabadsága. — Természetes, hogy még a szemét szabadságát korlátozni sem szabad, sőt, tilos. Ön mit gondol, miként lehetne némileg kompenzálni — legalábbis az egyensúly megteremtéséig — a negatív erőket? — Az volna a kívánatos, hogy valamiképpen az egész magyar oktatási rendszer megtalálja — ez nagyon nehéz lesz egyébként — azt a csodaszert, amellyel ha nem is kiiktatni, semmiképpen sem betiltani, de valamiképpen ellensúlyozni lehet mindezt. Azzal, hogy az érzékeny gyerekekbe beleplántáljuk a kívánságot, az igényt a mélyebb művészet és kultúra iránt. — Tán a színház esetében figyelhető meg a legtisztábban a diktatúra letüntével a megváltozott körülmények követése, a hang- szín- és értékkeresés. Miként éli meg mindezt a költészet? — Pilinszky Apokrif című verse nem íródhatott volna meg olyan feszültséggel máskor, csak a legsötétebb Rákosi-diktatúrában. Esztétikai ösztönzésként működött a tilalom és a cenzúra. De amíg Pilinszky remekművet alkotott, más versek, amelyek azzal betöltötték a szerepüket, hogy tiltott dolgokat elmondtak, mára érdektelenekké váltak. Tehát a politikai, helyzeti energiával megáldott vagy akár megvert költészet mára devalválódott. A maradandó költészet egy kicsit mindig több, mint a rejtjeles beszéd. Itt kell az új költészetnek meglelnie önmagát. Balassa Tamás
