Somogyi Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-28 / 75. szám
6 SOMOGY HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1992. március 28., szombat Szenyér reménye Mesztegnyő és Böhönye között nyújtózik Szenyér. Többnyire nyugdíjasok lakják, a fiatalok zöme pedig állás nélküli. A kiskapura támaszkodva pihen az 59 esztendős Bogdán Károlyné. Öt gyerek már kiröppent a szülői házból, most 21 éves Ferenc fiával költi el az ebédet; feltéve, ha itthon van a fia, s nem az országot járja. A Geofizikai és Kutató Vállalatnál segédmunkás. 10 ezer forintot keres, de ennek csak a felét viszi haza. A többi élelemre kell. A nyugdíjas asszony dolgozott Balatonfenyvesen, Csisz- tapusztán, Kutason, Bajomban és a téeszben. Havonta neki 5100 forintot hoz a postás. Pár szem tyúkja van. Az egészsége nem engedi, hogy több állatot tartson. Mutatja, ujjbegyével megnyomkodja vízzel teli lábszárát... — Most is el kellene menni az orvoshoz — veszi elő beutalóját. — Drága a gyógyszer, de én hiába kértem többször is az önkormányzatot, nem kapom ingyen. Hetente egyszer jön Sze- nyérre Böhönyéről a doktor. Sok a beteg. Vajon mikor telepszik le egy körorvos Sze- nyéren? Felújított rendelő várja; az önkormányzat első dolga volt, hogy rendbe tegye az épületet. A jácint már kibújt Bogdán Györgyék kertjében. A fiatalembernek tavaly nyomták kezébe munkakönyvét a tapsonyi téeszben. Két gyerekük van, az utánuk járó 5600 forintos családi pótlékból tengődnek. Az asszony megjegyzi: jól jönne némi szociális segély. A szenyéri emberek — azt mondják — nem rosszak. Sok az Erdélyből áttelepült új lakó. A régóta itt élők jól kijönnek velük. Többen cáfolják, hogy olyan jól mennek itt a dolgok. A lakosság túlnyomó része cigány, s gyakori a verekedés, a betöréses lopás. Hírlik, hogy a közelmúltban egy öregasz- szonyt vertek félholtra kevés áSt> pénzéért; talán még most is kórházban van. A cigányok közül páran — „kaptárban” várnak szebb napokra. V arga Mihály tágas vegyesboltjában néhány polc üres. A legalapvetőbb dolgokat szerezhetik be itt a szenyériek. Naponta 20-30 liter tej, 80-100 kiló kenyér érkezik. Hetente 35 kilogramm felvágott fogy el. Télen kéthetente, nyáron hetente van fagyasztott baromfi. Az iskola 12 darab kakaót rendel. Ennyi útszakaszt szeretne építtetni az önkormányzat, s terveznek egy szemétlerakóhelyet is. Régi vágyunk teljesülne, ha az év végére vagy legalább jövőre kapna ivóvizet a falu. Vakolatvesztett hajdan szép házak előtt sétálunk. A míves kovácsoltvas kerítést rozsda rágja. Pusztul a környék, nő a gaz. A valamikori jómód jele csak itt-ott érzékelhető. K ovács János ritkán tartózkodik Szenyéren. Lakható még a háza, de inkább lányainál él Budapesten és Válón. A 71 esztendős özvegyember kereskedő és hálózati ellenőr volt. 43 éve ismeri Szenyér gondjait-bajait. Úgy véli: — A magyar falvak halálra vannak ítélve. Én sem tudok már itt megmaradni. Nem sajnálom ezt a portát, de a hegyet, a házat, amíg élek, el nem adom. A visszakért 19 holdat sem akarom művelni, majd a gyerekek eldöntik: mi legyen vele. R endi Árpád 1989-ben szökött át Sepsiszent- györgyről: felesége három gyerekkel jött utána. A fővárosban kereste először a kenyerét. Újságban bukkant rá a szenyéri házikóra. — Azt mondják, sokért vettem. — Nekem megért ez a kisdiák tanulja a betűvetést, a számolást a szenyéri iskolában. Az első három osztályt járják itt, a többit Böhö- nyén. Nyolc-tíz srác verődött ösz- sze az egyik ház előtt. Arról folyik a diskurzus, mikor menjenek át a tapsonyi diszkóba. Focizni, pinpongozni szoktak, s várják a környező falvak báljait. Ez a szórakozási lehetőségük. A 30 éves Bogdán Imrétől tudom: alakult egy Fi- desz-alapszervezet a faluban. Ám hogy igazán jól működjön, kellene pénz is. Várnak egy pályázatra, s költségvetésében néhány forintot az önkormányzat is tervezett a fiataloknak. — Hátrányos helyzetben van Szenyér — jegyzi meg Bogdán Imre —, a falunak több mint a fele cigány. Ezért örülök, hogy az erdélyiek felfrissítették a települést. Ők rendben tartják portájukat; sokunk példát vehetne tőlük... Balogh József polgármester ottjártamkor szanatóriumban volt. Bogdán Imre beszél a tervekről: — Jó ember a polgármesterünk. Sokat tett Szenyérért. Az utakról eltolatta a földet, és a kátyúzás sem maradt el. Rendbehozatta a kultúrházat is. Most egy két kilométeres a* * - -»■> Fotó: Kovács Tibor földdarab 300 ezer forintot. Van benne négy szoba, két konyha. Két épület volt ez korábban. Nagy a terület, így ve- tegethetünk. Mindent megtermelhetünk; négy éhes száj követeli az étket. A negyedik gyermek már itt látta meg a napvilágot. Tavaly nyár végén költöztek Sze- nyérre, s a falu befogadta őket. Felesége gyeden van. Ő munkanélküli-segélyt kap, pedig sok mindenhez ért: karosszéria-lakatos, bádogos és hegesztő. Büszkén mutatja állatait: két disznóból, néhány kecskéből és nyúlból áll az állomány. Sógora itt vett magának házat, és az öccse is Szenyéren akar letelepedni. A legfontosabb — akár csak sorstársainak — egy jó munkahely. Amíg az nem lesz, addig is mindent megtermel a családjának, s apróbb szereléseket is vállal. Sok társával együtt bízik abban, hogy a jelenlegi állapot csak átmeneti, s hamarosan jobbra fordul. J árom az utat, nézem a házakat, hallgatom az embereket. Szép ez a vidék. A levegőben „Szorongó álmok szállnak, / meg-megrebbentik az elaludt / árnyú fűszálat”. Lőrincz Sándor A MÁLTAI KERESZT ALATT A szeretetszolgálat közkatonái R omániában az 1989 decemberi események után mindennapos látvány volt a máltai keresztet viselő személy-, illetve teherautó, ez utóbbin könyv, gyógyszer, ruhanemű, élelmiszer, egyszóval segély. A kocsik legtöbbje Nyugatról vagy Budapestről érkezett: a központok tevékenysége közismert. De mit is tud tenni a marcali csoport? Egy kapcsolat kezdete — Tevékenységünk éppen azokban a napokban kezdődött — mondta Tanasits Elemér a szolgálat magyar csoportjának tagja. — Pontosabban, december 15-én vettük fel a kapcsolatot a budapestiekkel. Azt kértük, hogy a szeretetszolgálat az akkor befejezés előtt álló marcali kórház gépberendezéseihez, műszerezettségéhez járuljon hozzá támogatásával. Erre ígéretet is kaptunk. Nemcsokára megtudtuk, hogy Romániába nagy mennyiségben kell kiszállítani különböző egészségügyi és technikai cikkeket, ruhaneműt, élelmiszert, gyógyszert, könyveket stb. Minket is felkértek, hogy vegyünk ebben részt. A segélyakció a marcali kultúrház akkori igazgatójának szervezésével folyt, az adományokat az idevalósi teher- és személyautó tulajdonosok hordták. Ezután újra a kórház felszerelésére koncentráltunk. Egy év leforgása alatt tízmillió forint értékű felszerelési tárgyat kapott a város, részben Budapestről, részben pedig közvetlenül a külföldi segélyszáll ítmányokból. Ahogy kezdtek kibontakozni, terebélyesedni személyi kapcsolataink, úgy kezdtük keresni a helyünket a magyarországi szervezetben. Sikerült elérnünk, hogy Kozma Imre 1990-ben egész napos megbeszélést tartson Marcaliban, ezen ismertette szervezete célkitűzéseit, elvárásait. Ekkor egy kilenctagú, lelkes gárda úgy gondolta, hogy megpróbálja Marcalit ezekbe a karitatív jellegű tevékenységekbe bevonni. Arra törekedtünk, hogy szűkebb-tágabb környezetünkben találjuk meg azokat az embereket, akik vagy nem képesek magukon segíteni, vagy bizonyos belső indíttatások miatt nem is akarnak önmagukkal foglalkozni, szégyellik, hogy olyan helyzetbe jutottak, vagy éppenséggel mozgás- korlátozottak. Bizonyos fajta emberi törődésről van tehát szó, arról, hogy legyen valaki, aki emberileg közel tud kerülni hozzájuk. Nem annyira anyagi segítségre várnak tehát, erre nem is biztos, hogy olyan nagy szükség van. Hiszen a városban létezik a családsegítő központ, a szociális gondoskodás is jól működő hálózattal rendelkezik. Lassanként így alakult, terebélyesedett a csoport, 1990. január-április folyamán minden hónapban egy-egy teherautónyi szállítmányt vittünk a családsegítő központba, az ott dolgozó kollektíva osztotta el a segélyt. Nevünk lett a városban, jó volt a sajtónk is. A kórház ünnepélyes megnyitójára ellátogatott hozzánk Kozma Imre, az Ungarische Maltheser Caritas Dienst (U.M.C.D.) elnöknőjével Csilla von Bösenhager grófnővel együtt. A kórház felszereléséhez nyújtott támogatást a város márványtábla elhelyezésével köszönte meg. Napi feladatok A növekvő létszám láttán tavaly novemberben alakuló gyűlést tartottunk, ekkor 29 személy adott be belépési nyilatkozatot. Munkánk során az M. M. Sz., illetve Harkány János mentőtiszt szervezésében eddig két elsősegély-tanfolyamot futtattunk le. Ezeken felbuzdulva most egy házibe- teg-gondozó tanfolyam indítását tervezzük, erre kilenc személy jelentkezett, oktatásuk a napokban kezdődik, Kessler Teréz, a kórház ápolási igazgatója vállalta ennek levezetését, és azt is, hogy a demonstrációs munkákat a kórházon belül megoldja. Á jugoszláviai menekültek Marcali közelében két táborban — a nagyatádiban és a véseiben — nyertek elhelyezést. Mindkét táborba nyugdíjas-klubunk közreműködésével egy teherautónyi szállítmányt küldtünk, az egyik csak ruhaneműt, a másik pedig mese- és tankönyveket is tartalmazott. Apró, napi feladataink is vannak. így nemrég telefont kapott egy idős, tolókocsihoz kötött asz- szony. Nos, a kábelfektetéshez szükséges árok kiásását elvégeztük, evvel mentesítettük őt pár ezer forint költségtől. Távolabbi célunk a taglétszám növelése. Csoportunknak pillanatnyilag én vagyok az egyetlen aktív, országos szervezetbeli tagja. Három másik marcali személynek az országos központnál van a felvételi kérelme: Révai József préposté, Kessler Te- rézé, illetve a családsegítő központ vezetőjéét, Radák Lászlónéé. — Mit jelent M. M. SZ.-tagnak lenni? Tudomásom szerint az országos elnök, Kozma Imre lovagi címet kapott. Az ő tevékenysége ismert. De egy tagnak mi a teendője? — Lovagi címét Kozma Imre a hazai magyarok megsegítéséért végzett munkájáért kapta. Mi egyszerű beosztottak vagyunk, közkatonák. Röviden azt mondhatom, hogy önkéntesen végezzük teendőinket. Lelki segítséget is — Melyek a marcali M. M. SZ. csoport jövőbeni tervei? — Egyre kevesebb külföldi adomány érkezik hozzánk, Magyarországra. Ennek oka talán az, hogy a nyugat-európai népek már nemcsak Magyarországra, hanem a volt jugo- szlávokra, a románokra, keletnémetekre, csehekre, szlovákokra, ukránokra figyelnek. Ezek mindegyikének megvan a saját gondja, azzal kopogtat most a nyugati kapukon. Az eddig főleg felénk irányuló és átmenő segítség most eltolódott a többi volt szocialista országba. Általános helyzetünk miatt azt várják tőlünk, hogy magunkra támaszkodjunk. Az elesetteket anyagilag vagy lelkileg kell támogatni, ruhaneműkkel, bútorral stb, ezt helyileg kell megoldani. A budapesti központra is kevésbé számíthatunk. Másik dolog, amiről már szóltam, az a nevelés, pontosabban az elsősegély tanfolyam. A cél tehát az, hogy az M. M. Sz. fokozottan az emberek felé forduljon, minél szélesebb körű, de főleg lelki jellegű legyen a róluk való gondoskodás. Ebben az egyháznak igen nagy szerepe lehet. ígéret van a püspökségtől arra, hogy Marcaliba visszatér három apáca. Ők szociális és egészségügyi téren tudnának a város lakosságának segítségére lenni. — A M. M. Sz. tehát egyre inkább a lelki segítségre, istápolásra tér rá? — Elsősorban ebbe az irányba haladunk, ámbár anyagi segélyeket is elfogadunk, szétosztunk a családsegítő központ segítségével. Mi, magyar máltaiak, most egy qjolgot akarunk megszervezni, a polgármester segítségével, ebben munkálkodunk. Meg kell találnunk a külföldön, testvérvárosainkban működő hasonló csoportokat. Metz A. Márton
